A Mammon hatalma

Kondra Katalin, p, 06/03/2016 - 00:15

Matyi képén már rég nem volt bőr, ugyanis csak így tudott újra meg újra tűkörbe nézni. Naponta kuncsorgott pofátlanul kölcsönért, pedig tudta nem fogja megadni. Miből adná? Fél éve nincs munkája, se pénze. Amit innen-onnan kapott, odaadta az asszonynak, az asszony a gyereknek. Végtére így is jól éltek. A család úgy hitte, hogy deszkagyárból jön a fizetés. Matyi rendesen eljárt „dolgozni”, akkor is mikor már nem volt hova. Egy nap azonban tyúkot lopott. Kénytelen volt, mert kifogyott a hitelezőkből. Az esze mentegette, a szíve vádolta, a gyomra örült a lopott tyúkból főzött pörköltnek, de másnap megint éhesek voltak. Érezte, hogy az ördög a vállára ül. — Lopj, ha nincs más mód! — súgta a fülébe. Matyi nem mozdult. — Holnap jönnek a hitelezőid, sarokba szorítanak — pattogott az ördög. Matyi inogni kezdett. — Jól van! — csapott öklével a kocsmaasztalra. — Gyerünk a bankba! Elindultak. Az ördög mutatta az utat. Az utca sötét volt és üres. Üresség volt Matyi fejében is. Ment tántorogva, a földet nézte, aztán néhány lépés után a lábai hirtelen leálltak. Felnézett. Az épület, ami föléje tornyosult, az iskola volt. — Mintha bankba indultunk volna — emlékeztette az ördögöt. — A faluban nincs bank, te ökör! — vicsorgott rá az ördög. — Van itt pénz! Nem sok, de könnyen megszerezhető. A takarítónő, aki este bezárta az iskolát, nyitva felejtett egy ablakot. Matyinak felcsillant a szeme. Mint, aki megtáltosodott, úgy mászott át a kerítésen, préselte be magát a nyitott ablakon, egyenesen bele a vécébe. Ettől még jobban kijózanodott. Az ördög, a vállán fel-le ugrálva mutatta az utat. A gazdasági iroda ajtajánál megálltak. Matyi szíve hevesen kalapált. — Isten segíts! — fohászkodott. Az ördög megtántorodott. — Istenem, csak legyen nyitva, hogy ne kelljen szétverjem! Mielőtt a kilincshez nyúlt volna, keresztet vetett magára, mintha templomba lépne. Az ördög elfutott, a kilincs engedett. — Hol lehet a pénz? – bizonytalanodott el belépve, mert páncélszekrényre, vagy széfre számított. Vizslató szemmel pásztázta a szobát. — Ez nem bank, mit tudom én, hol tartanak pénzt egy iskolában — dühöngött. Tétován egy szekrényhez lépett, ami zárva volt, de a kulcs benne volt a zárba. Kinyitotta. Egy kartondobozban pénzt talált. Nem számolta mennyi, nem nézte, mi van a dobozra írva, csak fogta és vitte. Úgy ment, ahogy jött. Be a vécébe, ki az ablakon, át a kerítésen… Másnap „munka” után a családot sírva találta. Az iskolában elmaradt a gyermeknap, mert valaki ellopta az iskolapénzt. Az asszonyt kicsapták, mert kiderült, hogy nyitva felejtett záráskor egy ablakot. — Hol vagy ördög? Hadd tekerem ki a nyakadat! — bőgicsélt Matyi egy üveg bor mellett, este a kocsmai félhomályban. — Álljunk meg egy szóra! — toppant eléje az ördög. — Amikor veled voltam, Istent hívtad igaz-e? — Igaz hát! De tudod, ha az embert egyszer keresztvíz alá tették… — Az a te bajod! Márpedig én két úrnak nem szolgálok. Matyi egyedül maradt. Az ördög elhagyta, Istenben pedig nem akart többet megbízni. Addig-addig vívódott, míg egy nap elment a paphoz, hogy kikeresztelkedjen az egyházból. — Ez bizony nem lehetséges — mondta a pap, — de adok egy jó tanácsot. Mindig egyenes úton járj, akkor nem keveredsz hazugságok csapdájába. — S az egyenes úton van-e pénz? — kérdezte Matyi megjuhászodva. — Talán tudok segíteni — fontolgatta a plébános. — Már, ha nem vagy finnyás a munkát illetőleg. A falu ugyanis kifogyott a sírásókból, de kemény munka ez fiam! Matyi eddig sem volt válogatós, ami kínálkozott azt elfogadta. De nem ám egyszerű sírásó lett belőle! Rájött ugyanis, hogy ebben az ágazatban remek üzleti lehetőség rejlik, hisz minden ember meghal előbb-utóbb, és erre ilyen-olyan módon még rá is lehet segíteni. Pár év múlva Matyi volt az első temetkezési vállalkozó. Őt értesítették, ha haláleset történt. Ő intézte az egész temetést, sőt arról is Ő döntött, hogy melyik plébános végezheti a gyászszertartást. Egyik temetésen összefutott régi cimborájával. — Üdvözöllek kolléga! — köszöntötte. Amikor látta, hogy az ördög nagy szemeket mereszt rá, de nem ismeri fel, emlékezni kezdett közös múltjukra. — Jaj, ne is említsd, nekem elveim vannak! — mentegetőzött az ördög. Matyi nevetni kezdett. Szájából sötét patakként gurguláztak elő a szavak. — Tényleg? Hisz ettől még nem vagy több nálam! Látod-e? Én csak ember vagyok, mindig más urat szolgálok, és elveim sincsenek! Ha-ha-ha! 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap