Markovits Rodion: Aranyvonat

Szerkesztő C, cs, 08/09/2018 - 00:02

 

 

 

 

Bámulni kellett Papp Jóskát, hogy kiismerte magát a komplikált és

agyonszervezett orosz hivatalokban. Mindenütt nagy kiabálással állított

be, hamarosan leellenforradalmározta a tisztviselőket, és csak

azután kért valami írást.

– Szabotáljátok a köztársaságot, szabotázsnyikok vagytok!

Jóformán ez volt az egész szókincse a jelszavakból, de ezzel kitűnően

boldogult. A bürokrácia szabotázsára toltak ebben az időben

minden bűnt, ebben látták az előremenetel akadályát. A régi

cárizmus ittmaradt hivatalnokai nem dolgoznak, halasztanak mindent,

akadályokat gördítenek, formalitásokkal gátolják az ügyek

intézését, ez volt a szabotázs. A legnagyobb bűn és a legnagyobb

vád. Minden tisztviselő megijedt, ha a szemébe mondták. Papp Jóska

nem takarékoskodott, minduntalan odavágta a varázsigét, mire

mindenütt igyekeztek eleget tenni kérésének. Szerzett utalványt

különvagonra, különétkezésre, az egész Kaukázusban ellátásra, ingyen

szekérre, ingyen mozira, színházra. Mindenféle nyílt parancsokat

szerzett be a hatóságokhoz. Dagadt a pénztárcája az utalványoktól

és nyílt parancsoktól. Az egyik írás – talán tévedésből – a

Kaukázus Evakuációs Bizottság Megbízottjának nevezte, ezt a papírt

forgatta a legnagyobb szeretettel. Azt mondta, hogy ezt a címet

fogja a leggyakrabban használni, ez nagyon szép, bizonytalan cím.

„Papp Joszip parancsnok, az adjutánsa és négy ember”, így nevezte

a hivatalos irat őket, kik most a Kaukázus felé igyekeztek, jóformán

maguk sem tudták, hogy miért.

– Majd csinálunk ott programot – mondta vidáman Papp Jóska

–, a fő az, hogy a hátunk mögött hagytuk azt az unalmas várost,

281

ahol annyit éheztünk. Evakuációs megbízott. Ez, hallod, nagyon jó.

Ha tényleg találunk hadifoglyokat, majd hazaküldjük őket, vagy elhozunk

néhányat Kazánba, ha ugyan visszajövünk. De ha nagyon

unatkozom, megnősülök ott is, és akkor sokáig nem látom a kazáni

feleségemet.

– Kazánban is megnősültél?

Papp Jóska rámeresztette a szemeit.

– Na hallod, hát nem tudod? Én mindenütt megnősülök. Az nálam

a legelső. Nem tudok család nélkül élni. Téged azért választottalak,

mert tudtam, hogy pártbíróság előtt álltál. Csak nem tűrni…

Aki nem tűr, az nem lehet bolond ember. Jó odavágás volt az, amit

hozzájuk kentél. Vastag dolog. Hogy a szociáldemokrácia… Izé…

– Bevégezte történelmi hivatását. Az nem odavágás, inkább egy

szociológiai megállapítás.

– Nana, csak ne szerénykedj, ezt azért jól odasóztad. Énnekem

is mindig bajom volt a katonaságnál. Odahaza békésen lefokoztak

egyszer valami nődolog meg valami italügy miatt, de a háborúban

megint megkaptam a rangomat. Hanem azért én is mindig megmondtam

a véleményemet. Hát csak Moszkváig fogunk már éhezni,

azután jövök én a papírjaimmal. Mindent fogunk kapni. Ha nem

kapunk, szerzek. Majd kialakul…

Kazánban tíznapi élelmet kaptak, de Papp Jóska kiadta a parancsot,

hogy nem kell spórolni. Csak legyen elég, ami van arra a két

napra, amíg túl lesznek Moszkván. Moszkvában majd gondoskodik

új élelemről, azután meg már egész bőség lesz. Már az első napon is

jobban kosztoltak, mert a ronda halakat szívesen cserélték le vajra a

só után epekedő oroszok. Zsúfolt vagonokkal indultak a vonatok, a

pályaudvarokon rengeteg nép hemzsegett, de az ő vagonjukba rajtuk

kívül senki sem szállhatott be.

Életveszélyes tolongás volt a pályaudvarokon. Öreg, fiatal bugyrokkal,

zsákokkal a hátán ostromolta a vonatokat, ütközőkre, vagonok

tetejére lopakodtak. Vagonokba sírták be magukat. Jajveszékeltek,

káromkodtak. A falvakba törekedtek az emberek valami

élelmiszerért, kenyérért, lisztért. Hivatalosan ugyan nem volt joga

utazni az utasok huszadrészének sem, de meg lehetett próbálni, és

282

boldogok voltak, ha egy-két állomást mehettek, amíg valahol le nem

erőszakolták őket. A vasutasok és a helyi milícia sehol sem tudtak

ellenállni az utazni vágyók rohamának.

– Az ég irgalmára! Hat gyerekem éhezik odahaza!

– Gimnazista lány vagyok… Engedjetek fel, könyörgök, külföldi

jószívűek… Ne hagyjatok elpusztulni, hiszen ti is intelligens emberek

vagytok… Megértitek, hogy milyen elveszett vagyok. Engedjetek

fel, Krisztus irgalmára kérlek!

– Pusztuljatok el, gézengúzok! Haramiák! Akik eleszitek az oroszok

elől a kenyeret! Fulladjatok meg, gonoszok! Akik nem engedtek

minket a faluba! Akik miatt itt kell megdöglenünk! Mi építettük

a vasutat, és ti utaztok rajta!

Voltak, akik erőszakkal akartak felszállni, de Papp Jóska minden

állomáson a revolverével állt őrt az ajtóban. Senkit nem engedett a

kupéba.

Minél délebbre mentek, annál inkább szűnt a roham és az ostrom

a vonat ellen. Papp Jóska az ördöngös céduláival tényleg szerzett

mindennap valami ennivalót, de ahogy Rosztov felé közeledtek, már

venni is lehetett valamit a pályaudvarokon. Északon szinte semmi

értéke nem volt a pénznek, el is felejtették, hogy pénzük van, hiszen

olyan régen nem használhatták azt a pár ezer rubelt, melyért északon

meg Moszkvában jóformán semmit sem adtak. Egy állomáson

Feri legény meglehetős darab szalonnával jött be örömtől kipirultan,

és azt a hihetetlen hírt hozta, hogy pár száz rubelért vette.

Egy Kozlov nevű mezővárosban bejött a pályaudvar biztosa a vagonba,

és alaposan kifaggatta a parancsnokot. Hova mennek, mi a

céljuk? Nem nyugodott meg, csak amikor Papp Jóska az „Evakuációs

Biztos” igazolványát megmutatta. Akkor nagyon alázatos lett, és azt

mondta, hogy a kis város rég nem látott ilyen jeles embereket falai

között, és szeretné, ha a tisztelt bizottság megszemlélné Kozlov városának

jóléti intézményeit. Különösen klubját és étkezőhelyiségét.

Papp Jóska komoly arcot vágott, és azt mondta, hogy útjának

célja ugyan egészen más, de érdekli a városka fejlődése, és eleget

tesz a kérésnek. Egy éjszakán át élvezték Kozlov városka jóindulatú

vendégszeretetét. Tiszteletükre tánccal, balalajkával egybekötött

283

program volt a klubban. Bőségesen kosztoltatták őket, és hatan is

körülvették Papp Jóskát. Tanácsait kérték, dicsekedtek a városka

rendjével, véleményére voltak kíváncsiak. Feldiktálták neveiket

– Moszkvában leendő megemlítés céljából –, melyeket Papp Jóska

hűségesen jegyzett. Hajnal volt, mikor végre elbúcsúzhattak a derék

vendéglátó kozloviaktól. Menni kellett, mert a vagonjukat éppen

hozzácsatolták egy Vlagyikafkáz felé induló vonathoz. Papp Jóska

még a vagonból is beszédet mondott: biztosította a kozloviakat jóindulatáról

és arról, hogy állandóan gondja lesz rájuk. Derék városka,

vezetői minden dicséretet megérdemelnek, illetékes helyen meg

fogja említeni őket.

Csupa napsugár, derű és bőség volt az életük. Itt volt a csodálatos

dél-oroszországi ősz, kukoricaföldek között ment a vonat, dinnyéket

és tököket láttak a földeken.

Az egyik állomáson lompos, roskadó, maszatos képű asszonyféle

kémlelt be óvatosan a vagonjukba. Vékony és félénk hangon kérdezte

a parancsnokot:

– Kélek alázatosan, golubcsik… Engedj fel a vagonba… Szeretnék

hazajutni a falumba.

– Aztán hol laksz?

– Én nem messze ide. Holnapután estefelé már ott is leszünk.

Valgyikafkáz előtt az első állomás.

– Az neked „nem messze”? Eredj a dolgodra.

Az asszony sírni kezdett.

– Engedjetek fel, kedveskéim. Inkább kimosom a szennyeseteket.

Főzök nektek… Magamnak is van valamicském… Megosztom veletek…

– Kell a fenének a tiéd.

De hogy olyan szépen sütött a nap, hogy pár nap óta boldog kosztolás

derítette őket, kérve és ellágyulva néztek a parancsnokra, aki

bosszúsan mondta:

– Na… Gyere fel… Száradj meg… Aztán kimosd ám azokat a fehérneműeket!

Siess, mert indul a vonat!

Egy csomó batyuja volt az asszonynak. Ki tudja, milyen rondaságokat

hoz fel most ez a vagonba. De hát már benne voltak. Hamaro284

san leugráltak, feldobálták a dolgait, aztán őt magát is felsegítették.

Az asszony boldogan és szapora szóval köszönte, és hamarosan elkezdett

rendet rakni a vagonban. Még jó is, hogy itt van ez a banya

– mondogatták, amikor látták, hogy korán reggel talpon van, és

egész estig szolgálatkészen takarít, mos és igyekszik a szolgálatukra

lenni. Csak olyan loncsos ne volna, csak úgy lóg rajta a szoknya. Aztán

nagyon tisztátalan, mocskos személy, egészen be van maszatolva

a képe, meg a kendőjét is lehúzza a szemébe… Na, még jobb is. De

olyan ügyes, hogy csoda. Nem is hinné az ember, milyen tisztára kimosta

a fehérneműt, hogy rendbe hozta a fekvőhelyeket. Aztán oly

igen szerény. Egész éjszakán át csak úgy gubbaszt a csomagjai mellett,

semmi biztatásra nem feküdne le. Talán fél a piszkos disznaja,

hogy el akarják lopni a holmiját? Szinte sajnálták, mikor az asszony

egyszerre azt mondta, hogy úgy másfél óra múlva az ő állomására

ér a vonat.

Leült a csomagjai mellé, és váratlanul elkezdett énekelni.

Meglepetéssel hallgatták a pattogó, cifra kaukázusi dalokat, melyek

édesen szárnyaltak, és melyeket – bámulatos – ez a vén dög

énekelt a csomagjain ülve. Nem is lehet hinni, hogy a mocskos néni

szájából és torkából jönnek a csengő hangok a kis madárkáról, mely

rászállt a vonatra, és így csicsergett a vándorhoz.

Az asszony most felállt, és egy sajka vizet tett maga elé a faládára,

aztán azt mondta szégyellősen:

– Kérlek, ha nem néznétek ide egy kicsit… Szeretnék megmosdani

és átöltözni.

Hát már csak a vicc kedvéért sem néztek oda. De milyen szégyellős

a lelkem! Elég sokáig tartott, mikor a vénség megszólalt:

– Már lehet idenézni…

A mocskos és lompos vénasszony eltűnt. Városi tiszta ruhába öltözött,

mosolygó, kedves arcú, fiatal nő állt előttük. Akinek egy kicsit

ravaszkásan mosolygó szemei mintha kissé könnybe lábadnának az

ijedségtől.

– Bocsáss meg, kedves parancsnok, az Isten is megáld! És ti is bocsássatok

meg, jó idegenek. Már lekopott a lábam a sok szaladgálásban,

és nem tudtam jegyet szerezni, hogy az uramhoz jussak, aki se285

gédorvos itt, a következő állomáson. Bocsássatok meg, de másképp

nem mertem felszállni a vonatra, hiszen nem tudtam, hogy éppen

ti fogtok felvenni. Komisz katonaemberek közé is juthattam volna.

Gondoljatok jó szívvel reám, nekem örök boldogság lesz rátok gondolni.

Táviratoztam az uramnak, vár a pályaudvaron.

– Bújjon beléd az ördög – mondta Papp Jóska dühösen, aztán kinézett

a vagon szélesre tárt ajtaján. A vonat lassított, állomáshoz ért.

A vagonba egy szemüveges orosz kémlelt be, aki boldogan kurjantott,

mikor meglátta az asszonyt.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap