Bámulni kellett Papp Jóskát, hogy kiismerte magát a komplikált és
agyonszervezett orosz hivatalokban. Mindenütt nagy kiabálással állított
be, hamarosan leellenforradalmározta a tisztviselőket, és csak
azután kért valami írást.
– Szabotáljátok a köztársaságot, szabotázsnyikok vagytok!
Jóformán ez volt az egész szókincse a jelszavakból, de ezzel kitűnően
boldogult. A bürokrácia szabotázsára toltak ebben az időben
minden bűnt, ebben látták az előremenetel akadályát. A régi
cárizmus ittmaradt hivatalnokai nem dolgoznak, halasztanak mindent,
akadályokat gördítenek, formalitásokkal gátolják az ügyek
intézését, ez volt a szabotázs. A legnagyobb bűn és a legnagyobb
vád. Minden tisztviselő megijedt, ha a szemébe mondták. Papp Jóska
nem takarékoskodott, minduntalan odavágta a varázsigét, mire
mindenütt igyekeztek eleget tenni kérésének. Szerzett utalványt
különvagonra, különétkezésre, az egész Kaukázusban ellátásra, ingyen
szekérre, ingyen mozira, színházra. Mindenféle nyílt parancsokat
szerzett be a hatóságokhoz. Dagadt a pénztárcája az utalványoktól
és nyílt parancsoktól. Az egyik írás – talán tévedésből – a
Kaukázus Evakuációs Bizottság Megbízottjának nevezte, ezt a papírt
forgatta a legnagyobb szeretettel. Azt mondta, hogy ezt a címet
fogja a leggyakrabban használni, ez nagyon szép, bizonytalan cím.
„Papp Joszip parancsnok, az adjutánsa és négy ember”, így nevezte
a hivatalos irat őket, kik most a Kaukázus felé igyekeztek, jóformán
maguk sem tudták, hogy miért.
– Majd csinálunk ott programot – mondta vidáman Papp Jóska
–, a fő az, hogy a hátunk mögött hagytuk azt az unalmas várost,
281
ahol annyit éheztünk. Evakuációs megbízott. Ez, hallod, nagyon jó.
Ha tényleg találunk hadifoglyokat, majd hazaküldjük őket, vagy elhozunk
néhányat Kazánba, ha ugyan visszajövünk. De ha nagyon
unatkozom, megnősülök ott is, és akkor sokáig nem látom a kazáni
feleségemet.
– Kazánban is megnősültél?
Papp Jóska rámeresztette a szemeit.
– Na hallod, hát nem tudod? Én mindenütt megnősülök. Az nálam
a legelső. Nem tudok család nélkül élni. Téged azért választottalak,
mert tudtam, hogy pártbíróság előtt álltál. Csak nem tűrni…
Aki nem tűr, az nem lehet bolond ember. Jó odavágás volt az, amit
hozzájuk kentél. Vastag dolog. Hogy a szociáldemokrácia… Izé…
– Bevégezte történelmi hivatását. Az nem odavágás, inkább egy
szociológiai megállapítás.
– Nana, csak ne szerénykedj, ezt azért jól odasóztad. Énnekem
is mindig bajom volt a katonaságnál. Odahaza békésen lefokoztak
egyszer valami nődolog meg valami italügy miatt, de a háborúban
megint megkaptam a rangomat. Hanem azért én is mindig megmondtam
a véleményemet. Hát csak Moszkváig fogunk már éhezni,
azután jövök én a papírjaimmal. Mindent fogunk kapni. Ha nem
kapunk, szerzek. Majd kialakul…
Kazánban tíznapi élelmet kaptak, de Papp Jóska kiadta a parancsot,
hogy nem kell spórolni. Csak legyen elég, ami van arra a két
napra, amíg túl lesznek Moszkván. Moszkvában majd gondoskodik
új élelemről, azután meg már egész bőség lesz. Már az első napon is
jobban kosztoltak, mert a ronda halakat szívesen cserélték le vajra a
só után epekedő oroszok. Zsúfolt vagonokkal indultak a vonatok, a
pályaudvarokon rengeteg nép hemzsegett, de az ő vagonjukba rajtuk
kívül senki sem szállhatott be.
Életveszélyes tolongás volt a pályaudvarokon. Öreg, fiatal bugyrokkal,
zsákokkal a hátán ostromolta a vonatokat, ütközőkre, vagonok
tetejére lopakodtak. Vagonokba sírták be magukat. Jajveszékeltek,
káromkodtak. A falvakba törekedtek az emberek valami
élelmiszerért, kenyérért, lisztért. Hivatalosan ugyan nem volt joga
utazni az utasok huszadrészének sem, de meg lehetett próbálni, és
282
boldogok voltak, ha egy-két állomást mehettek, amíg valahol le nem
erőszakolták őket. A vasutasok és a helyi milícia sehol sem tudtak
ellenállni az utazni vágyók rohamának.
– Az ég irgalmára! Hat gyerekem éhezik odahaza!
– Gimnazista lány vagyok… Engedjetek fel, könyörgök, külföldi
jószívűek… Ne hagyjatok elpusztulni, hiszen ti is intelligens emberek
vagytok… Megértitek, hogy milyen elveszett vagyok. Engedjetek
fel, Krisztus irgalmára kérlek!
– Pusztuljatok el, gézengúzok! Haramiák! Akik eleszitek az oroszok
elől a kenyeret! Fulladjatok meg, gonoszok! Akik nem engedtek
minket a faluba! Akik miatt itt kell megdöglenünk! Mi építettük
a vasutat, és ti utaztok rajta!
Voltak, akik erőszakkal akartak felszállni, de Papp Jóska minden
állomáson a revolverével állt őrt az ajtóban. Senkit nem engedett a
kupéba.
Minél délebbre mentek, annál inkább szűnt a roham és az ostrom
a vonat ellen. Papp Jóska az ördöngös céduláival tényleg szerzett
mindennap valami ennivalót, de ahogy Rosztov felé közeledtek, már
venni is lehetett valamit a pályaudvarokon. Északon szinte semmi
értéke nem volt a pénznek, el is felejtették, hogy pénzük van, hiszen
olyan régen nem használhatták azt a pár ezer rubelt, melyért északon
meg Moszkvában jóformán semmit sem adtak. Egy állomáson
Feri legény meglehetős darab szalonnával jött be örömtől kipirultan,
és azt a hihetetlen hírt hozta, hogy pár száz rubelért vette.
Egy Kozlov nevű mezővárosban bejött a pályaudvar biztosa a vagonba,
és alaposan kifaggatta a parancsnokot. Hova mennek, mi a
céljuk? Nem nyugodott meg, csak amikor Papp Jóska az „Evakuációs
Biztos” igazolványát megmutatta. Akkor nagyon alázatos lett, és azt
mondta, hogy a kis város rég nem látott ilyen jeles embereket falai
között, és szeretné, ha a tisztelt bizottság megszemlélné Kozlov városának
jóléti intézményeit. Különösen klubját és étkezőhelyiségét.
Papp Jóska komoly arcot vágott, és azt mondta, hogy útjának
célja ugyan egészen más, de érdekli a városka fejlődése, és eleget
tesz a kérésnek. Egy éjszakán át élvezték Kozlov városka jóindulatú
vendégszeretetét. Tiszteletükre tánccal, balalajkával egybekötött
283
program volt a klubban. Bőségesen kosztoltatták őket, és hatan is
körülvették Papp Jóskát. Tanácsait kérték, dicsekedtek a városka
rendjével, véleményére voltak kíváncsiak. Feldiktálták neveiket
– Moszkvában leendő megemlítés céljából –, melyeket Papp Jóska
hűségesen jegyzett. Hajnal volt, mikor végre elbúcsúzhattak a derék
vendéglátó kozloviaktól. Menni kellett, mert a vagonjukat éppen
hozzácsatolták egy Vlagyikafkáz felé induló vonathoz. Papp Jóska
még a vagonból is beszédet mondott: biztosította a kozloviakat jóindulatáról
és arról, hogy állandóan gondja lesz rájuk. Derék városka,
vezetői minden dicséretet megérdemelnek, illetékes helyen meg
fogja említeni őket.
Csupa napsugár, derű és bőség volt az életük. Itt volt a csodálatos
dél-oroszországi ősz, kukoricaföldek között ment a vonat, dinnyéket
és tököket láttak a földeken.
Az egyik állomáson lompos, roskadó, maszatos képű asszonyféle
kémlelt be óvatosan a vagonjukba. Vékony és félénk hangon kérdezte
a parancsnokot:
– Kélek alázatosan, golubcsik… Engedj fel a vagonba… Szeretnék
hazajutni a falumba.
– Aztán hol laksz?
– Én nem messze ide. Holnapután estefelé már ott is leszünk.
Valgyikafkáz előtt az első állomás.
– Az neked „nem messze”? Eredj a dolgodra.
Az asszony sírni kezdett.
– Engedjetek fel, kedveskéim. Inkább kimosom a szennyeseteket.
Főzök nektek… Magamnak is van valamicském… Megosztom veletek…
– Kell a fenének a tiéd.
De hogy olyan szépen sütött a nap, hogy pár nap óta boldog kosztolás
derítette őket, kérve és ellágyulva néztek a parancsnokra, aki
bosszúsan mondta:
– Na… Gyere fel… Száradj meg… Aztán kimosd ám azokat a fehérneműeket!
Siess, mert indul a vonat!
Egy csomó batyuja volt az asszonynak. Ki tudja, milyen rondaságokat
hoz fel most ez a vagonba. De hát már benne voltak. Hamaro284
san leugráltak, feldobálták a dolgait, aztán őt magát is felsegítették.
Az asszony boldogan és szapora szóval köszönte, és hamarosan elkezdett
rendet rakni a vagonban. Még jó is, hogy itt van ez a banya
– mondogatták, amikor látták, hogy korán reggel talpon van, és
egész estig szolgálatkészen takarít, mos és igyekszik a szolgálatukra
lenni. Csak olyan loncsos ne volna, csak úgy lóg rajta a szoknya. Aztán
nagyon tisztátalan, mocskos személy, egészen be van maszatolva
a képe, meg a kendőjét is lehúzza a szemébe… Na, még jobb is. De
olyan ügyes, hogy csoda. Nem is hinné az ember, milyen tisztára kimosta
a fehérneműt, hogy rendbe hozta a fekvőhelyeket. Aztán oly
igen szerény. Egész éjszakán át csak úgy gubbaszt a csomagjai mellett,
semmi biztatásra nem feküdne le. Talán fél a piszkos disznaja,
hogy el akarják lopni a holmiját? Szinte sajnálták, mikor az asszony
egyszerre azt mondta, hogy úgy másfél óra múlva az ő állomására
ér a vonat.
Leült a csomagjai mellé, és váratlanul elkezdett énekelni.
Meglepetéssel hallgatták a pattogó, cifra kaukázusi dalokat, melyek
édesen szárnyaltak, és melyeket – bámulatos – ez a vén dög
énekelt a csomagjain ülve. Nem is lehet hinni, hogy a mocskos néni
szájából és torkából jönnek a csengő hangok a kis madárkáról, mely
rászállt a vonatra, és így csicsergett a vándorhoz.
Az asszony most felállt, és egy sajka vizet tett maga elé a faládára,
aztán azt mondta szégyellősen:
– Kérlek, ha nem néznétek ide egy kicsit… Szeretnék megmosdani
és átöltözni.
Hát már csak a vicc kedvéért sem néztek oda. De milyen szégyellős
a lelkem! Elég sokáig tartott, mikor a vénség megszólalt:
– Már lehet idenézni…
A mocskos és lompos vénasszony eltűnt. Városi tiszta ruhába öltözött,
mosolygó, kedves arcú, fiatal nő állt előttük. Akinek egy kicsit
ravaszkásan mosolygó szemei mintha kissé könnybe lábadnának az
ijedségtől.
– Bocsáss meg, kedves parancsnok, az Isten is megáld! És ti is bocsássatok
meg, jó idegenek. Már lekopott a lábam a sok szaladgálásban,
és nem tudtam jegyet szerezni, hogy az uramhoz jussak, aki se285
gédorvos itt, a következő állomáson. Bocsássatok meg, de másképp
nem mertem felszállni a vonatra, hiszen nem tudtam, hogy éppen
ti fogtok felvenni. Komisz katonaemberek közé is juthattam volna.
Gondoljatok jó szívvel reám, nekem örök boldogság lesz rátok gondolni.
Táviratoztam az uramnak, vár a pályaudvaron.
– Bújjon beléd az ördög – mondta Papp Jóska dühösen, aztán kinézett
a vagon szélesre tárt ajtaján. A vonat lassított, állomáshoz ért.
A vagonba egy szemüveges orosz kémlelt be, aki boldogan kurjantott,
mikor meglátta az asszonyt.
Magyar Irodalmi Lap
Hozzászólás ehhez
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
