A megvalósulás rokonságai

Jókai Anna, h, 02/05/2018 - 00:07

(Balassi Bálint – Ady Endre)

 

Mintha ugyanaz a szellemi egzisztencia öltött volna testet Balassi Bálintban és háromszázhuszonhárom évvel később Ady Endrében. Más korban, más körülmények között – de ugyanabban a nemzetben. A személyiség sorsfeladata is döbbenetesen hasonló maradt: részben birkózás az ellentmondásos Én-nel, részben a magyar közösségi lét szolgálata. Beszédesek az egybeesések: Balassi negyven évet élt, Ady negyvenegyet. Az újabban restaurált Balassi-portré korántsem hetyke, inkább szenvedő arcot mutat. És a szemek! A nagy, sötét, uralkodó, egy kissé kidülledő szemek: az Ady-fotográfiákról ismerősek. Mintha csak visszatért volna valaki, hogy az egykor még tökéletlenül sikerült, de nagyszabású vállalást tökéletesítse az időben. A korai halálok minősége is kísértetiesen egyezik: a szervezet elmérgeződése, így, vagy úgy. És a végeredmény: a tündökletes mű felépítése – miközben az alkotó maga szörnyűséges gyorsasággal leépül.

Mindketten zaklatott magánszférát teremtettek – szinte vonzották a különöset, a rendkívülit, a veszélyt; az éjszakai tivornyák után a hajnali keserű csömört. Az életrajzok ismeretében tudjuk, a polgári tisztesség normáit nem egyszer megszegték; sem Balassi, sem Ady nem volt a lányos apák álma, a törvény szófogadó kedvence. A vívódás, a diszharmónia náluk feltétele a szárnyaló poézisnek. Kalandjaik, mindennapi perpatvaraik megítélhetők, de a haza iránti felelősségben nincs alku, nincs közöny, vagy gyáva cserbenhagyás. Ami Balassinak a kardforgatás, a gyakorlati hazavédelem – az Adynál a politikai hadakozás egy megtisztított, kritikus magyarság-fogalomért. Ki-ki teszi a dolgát a saját létidejének megfelelő formák szerint.

Balassi mit sem törődik a szerelmi konvenciókkal: az ő szerelme tépett, olykor démoni – az „egy asszony” ideálja, az „érett asszony” minden hűtlenkedése közepette is végig kíséri. Nem bűn számára a szerelem, de nem is lovagi-angyali eszményítés, hanem gyötrelem, fájdalmas gyönyörűség: ez Losonczi Anna – Adynál pedig Léda. S persze közben a „kis női csukák”: az élménnyé földúsított, valójában azonban alacsony alkalmi mámorok költészete.

Istenhez is ugyanúgy szólnak: mielőtt megadják magukat az alázatnak, hosszan perlekednek. A hit nem kívülről esik rájuk, mint a mások által már viselt ruha; saját maguk kínlódják ki a bizonyosságot. Mintha valami eleve elátkozottságot kéne ledolgozniuk, mintha száműzetésből vágyódnának vissza az égi harmóniába. Balassi is, Ady is vitapartnerként faggatja, nem pedig engedelmes szolgaként követi a Világ Urát; bűnbánatuk végül őszinte katarzist szül; így lesz nyugtalan keresésük rátalálás. Mintegy sugallják: már semmit sem kapunk készen, mindenért személyes Énünknek kell megküzdenie.

Mintha kétszer ugyanazt kívánnák a szellemi erők az ember, a nemzet tudatába belevésni:

a feljebb-lépésnek mindig ára van –
a következmény semmiben sem úszható meg –
a poézisben igenis híradás rejtezik –
a működés sohasem lehet független a haza és a kor aktuális helyzetétől –
s hogy amibe a fizikum belebukik, lehet, hogy az a lélek győzelme éppen.
Hol vannak most?
S van-e életük; bennünk is?

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap