A megváltozott nádas

Bodor Miklós László, k, 12/01/2015 - 00:14

 

 

Volt pár visszatérő álma.

Olykor nagy magasságból zuhant a Föld felé. Alatta hatalmas, vöröses, rozsdás bomba hevert egy nyitott gödörben. Pontosan a vasszörnyre hullott.

Soha nem tudta meg mi történik, ha rázuhan! Mindig a becsapódást megelőző pillanatban ébredt fel, csatakosra izzadtan.

Ilyenkor hőmérőt dugtak a hóna alá, amiben az ezüstös higanyszál nagyon magasra kúszott.

 

Máskor hatalmas fekete fazekat látott. A fazékban rossz illatú folyadék zubogott. Ez olyankor került az álmaiba, amikor kínzó hasfájásra ébredt.

 

A legrosszabb álma nem a bomba, nem is a fekete fazék volt.

Valahonnan, szinte az égből egy kinyújtott kezet látott. Szerette volna megfogni, de a kéz – akárhogy is szaladt utána – mindenkor épp érintésnyi távolságban lengett előtte. Mintha a lába le lett volna kötözve! Kapott a kéz után, de az minduntalan elhúzódott az érintkezés elől, mindig csak annyira, hogy éppen ne kapaszkodhassék bele. Egyszer-egyszer megérinthette valamelyik ujjat, a tenyér fokát, ami légneművé vált…  

És egy kárörvendő, kacagó hangot hallott.

Ilyenkor a kisfiú zokogva ébredt.

 

Csak nagyobb korában értette meg, hogy az álom azt jelezte neki… ő senkinek nem fontos igazán.

Élete első éveiben küzdött azért, hogy kedveljék, és hogy kedves legyen.

Rengeteget tanult, nem mindig a tankönyvek tartalmát…

Ami érdekelte, azt tökéletesen megtanulta, amit elvártak tőle, azt szőrmentén.

 

*

 

Apja kapcsolatot létesített egy asszonnyal.

A gyerek nem fogadta elutasítóan, de rosszulesett, hogy apját mind kevesebbet látta.

Egy alkalommal csúnyán megfázott. Tüdőgyulladás lett a dologból. Penicillint kapott, és ágyban kellett maradnia. A láz, a betegség elnyomta, mélyen aludt.

Suttogósra halkított beszélgetésre ébredt.

  • Én nem akarok saját gyereket. Miért gondolod, hogy a te fiaddal szeretnék bajlódni?- kérdezte apja új szerelme.

Ezt követően nem szerette az asszonyt, akit később apja feleségül vett, majd el is költözött.

A fiú apja nővérénél maradt.

Ez időtől hányódott ide-oda. Apja testvéreinél nyaralt az iskolai szünetekben, hol egyiknél, hol másiknál. Csak legfiatalabb nagybátyjánál érezte magát otthonosan.

 

Egyik nyáron a nevelőanyjává lett nagynéni társaságában felszálltak egy vonatra.

Velence Fürdő állomáson szálltak le a kormot, szikrákat, fekete füstöt eregető mozdony mögötti első kocsiról.

Az állomáson ritkás hajú, idősebb férfi várta őket. Kis egykerekű targoncájával kalauzolta el egy kedves kis faházhoz. A házacskát szépen gondozott kert vette körül. Tarka dáliák, illatos rózsák virultak a kaviccsal felszórt utacska mellett.

A virágok felett almafák, két szilva, és egy terebélyes diófa állt őrt. Az utca menti járdákat meggyfák sora szegélyezte.

Kísérőjük kinyitotta házat, elmondta, hogy ennek a háznak ő, és felesége a gondnokai. Megmutatta az utca túl felén álló saját házukat, és megmondta, hány órakor várja vendégeit ebédre, segített a poggyász kirakodásában, majd nyikorgó talicskájával elballagott.

 

A tizenegy éves fiút kevéssé érdekelte a magukkal hozott holmi kirakodása.

Egy óra elteltével az utcán, hóna alatt labdájával játszótársakra „vadászott”.

Eredményesen.

Előbb csak egy, majd másik két hasonló korú fiút vonzott a földön pufogó piros „laszti” az utcára.

Mikor poros végtagokkal, maszatos homlokkal befejezték, pontosabban félbehagyták a hevenyészett lábtenisz bajnokságot ki-ki a saját ebédjének elpusztítása céljából, három szülő parancsolta a vízcsapokhoz, életveszélyes fenyegetésekkel leszármazottjait.

 

Ez a nyár nagy változásokat hozott életében.

Délután a fiúk felsorakoztak a kapu előtt. A legbátrabb, horgászbotját kopjaként viselve, vitézül benyitott a kertkapun, és szépen bemutatkozott a nagynéninek.

  • Szeretném megkérni a nénit, hogy engedje el velünk fiút a tóra. -folytatta

Egyik frissen szerzett barátja jó ismerőse volt a halőrnek.  Hamar kiderült, hogy Pali bácsi nagyon fontos személyiség Velence Fürdőn. Tőle függött, hogy a parthoz láncolt ladikokat a gyerekek elvihetik-e a nádas felfedezése céljából, vagy sem.

A bagószagú öregember meghallgatta az alázatos kérelmeket, felnézett az égboltra, és rábökött valamelyik zöld ladikra. Vagy megcsóválta a fejét:

  • Vihar lesz, gyerekek! Ma horgásszatok a partról, és ha megzendül az ég, bújjatok be a kabinba, míg csapkod a ménkű! – mondta, és ritkán tévedett.

Nyár végére a városi, tejfelbarna fiút, sötétbarnára cserzette a Nap fénye. Vézna vállai kiteltek, oldalán kipárnázódtak, eltűntek a kezdetben kilátszó bordák.

A nád borította tó apránként felfedte titkait. Már meg tudta különböztetni a ló piócát, a csibortól.

Megtanult két evezővel, sőt egyetlen farevezővel evezni a tohonya lapos fenekű dereglyét. A szűk nádfolyosókon csáklyafával áthaladva a partról nem látható tisztásokat is felfedezték.

Itt szenvedte meg barátja unokanővérének női fortélya miatt a mímelt, viszonzatlan szerelem keservét. A pár évvel idősebb lányka, összekapott udvarlójával, és egy letépett, ajándék rózsával, meg egy álnok puszival ujja köré csavarta a csemetét. A nagyfiú a szomszéd kertből végignézte a kiskölyök érzelmi „mennybe menetelét”A gavallér se volt még tisztában a süldőlányok galád fortélyaival. Valóságnak hitte a látványt. A féltékeny gimnazista talált alkalmat hogy a nyilvánosság kizárásával felpofozza hősünket. Majd a lány három nap múlva kibékült lovagjával.

 

Zsenge kora dacára, emberi tragédiával is szembesült.

A háború ezt a vidéket nagyon megviselte. A környék nyolc alkalommal cserélt gazdát. Hol a német-magyar csapatok verték ki a megszálló oroszokat, hol fordítva.

 

Nagyon szép édesanyját, hiába bújtatta a család, meglelték a pincébe bújva, és egy martalóc ázsiai banda csoportosan megerőszakolta.

A bűntény következtében várandós maradt!

 

A szerencsétlen fiatalasszony, bűn ide, bűn oda, szeretett volna megszabadulni a nem kívánt magzattól. A falusi öregasszonyok minden praktikáját kipróbálta. A pocakjában fejlődő kisfiú viszont nagyon akart élni.  Minden ellenkező igyekezet ellenére meg is született.

Szép arcú, formás, izmos gyermek lett, de – talán az abortálási kísérletek miatt - sajnos beteg idegrendszert hozott magával. Értelme korlátozott, felfogása lassú.  Társuk sajnos kissé szellemileg visszamaradott volt.

Könnyen dühbe gurult, és ilyenkor nem tudta fékezni magát.

Egy alkalommal vitába kényszerült valamelyik falubeli sihederrel.

A gyermekek néha nagyon kegyetlenek, és igazságtalanok.

  • Hülye ruszki fattyú!- csúfolta a falubeli fiú, keserű sorsú társukat.

Megviselt idegzetű barátja vérben forgó szemekkel rontott a bántalmazónak, és hiába volt a gonosz sértegető nagyobb, erősebb nála, véresre verte.

 

A vendég gyerek egyaránt kötődött „pesti” barátaihoz, és a kitagadottként is velük tartó fiúhoz. Pénz híján mindketten saját készítésű horgászbottal, gombostűből hajlított horoggal, fehér, fonott selyem zsinórral fogták veresszárnyú keszegeiket, dévéreket, aranyos oldalú kárászokat. Olykor sügért adott nekik a tó engedékeny szelleme. A boltokból származó racsnis, netán oldalperemes, pergető orsóval szerelt készségekkel horgászók zsákmányával nem vetélkedhettek. Az igazat megvallva nem is nagyon kellett. A napi fogást együtt tisztították, sütötték a strand valamelyik bérelt kabinjának „petróleum főzőjén… Ha az öreg halőr jelen volt, akkor gallyak, hullott ágak csípős – szúnyogűző – füstjén, parazsán.

A lélekvesztőkön bejárt nádfolyosók, rejtett víztükrök csodás titkokat, látnivalókat tártak fel előttük.

  A nádszálak csúcsain nádirigók, lejjebb poszáták, a víz szintje közelében mozdulatlanul leskelődő selyemgémek, guvatok, a vízen vízicsibék úszkáltak, szárcsák tanítgatták frissen kelt, piros torkú csemetéiket, félelem nélkül előttük. Máskor dísztelen tollazatú kacsa mamák vezették pihés fiókáikat. A fémes színes tollú gácsérok külön, gőgös férficsapatokat alkottak. Látott búbos vöcsköt, kecses anyahajóként hátán utazó fiókáival. Olykor vörös kánya, rétihéja rémisztgette őket. Az anyamadár időnként családjával együtt alámerült, hogy teljesen váratlan helyen bukkant fel épségben, csorbítatlan létszámú csemetéivel.

 Kormoránokat is megfigyelt halfogás közben, akiket itt kárókatonának hívnak az itt élő emberek.

 

Odafenn a Dinnyési fertő felől kanalas gémek, nemes kócsagok, szürke, és vörös gémek úsztak a levegőégben.

 

Aztán, mert minden jónak, szépnek túl hamar vége szakad.

A villanydrótokon csoportosuló fecskék, fiókáikat felnevelt gólyák jelezték, hogy elöregedett a Nyár.

 

Még két nyarat tölthetett itt a felcseperedő fiú.

Mikor harmadszorra érkezett, az erőszakban fogant fiú nagyszüleit, édesanyját fekete gyászban találta. Sérült, beteg barátját nem találta sehol…

  • Ne kérdezz rá, miért! – figyelmeztették szállásadói.
  • Nem bírta az örökös csúfolódást a fiú. Sírva jött haza a tóról, és a vágányokon át jőve, nem vette észre a Kanizsai gyorsot. Legalább is ezt kell mondani. - mondta a mindig – mindenkit megértő plébános, aki nagyon szerette a szerencsétlen életű gyermeket.

 

*

 

Évek teltek, új esztendők jöttek.

Új ismereteket szerzett, de azok nem szorították ki a bókoló, ezerarcú, ezerhangú, színekben tobzódó nádasról szerzetteket.

Új embereket ismert meg. Jókat és rosszakat egyaránt. Az intrikusokban felismerte a sokat szenvedett társát a sínekre juttató, ócska lelkű csúfolkodót.

Akikből számára is kijutott fölös számban, minden életszakaszában.

 

*

Sok-sok évvel később, többször romba dőlt, majd újjáépített élete végét érezve egy reggel felszállt a megváltozott, a réginél összehasonlíthatatlanabbul kényelmesebb vonatra.

Leszállt a régi állomáson.

Kereste a hajdani tájékozódási pontként égnek meredő gyárkéményt.

Nem volt sehol a régi üzem. Egymáshoz érő kicsiny üdülőháznak hívott kulipintyók tömege áll a helyén, és mindenütt. Olyan közelségbe építve, zsebkendőnyi telkeken, ahol pihenni, felfrissülni még úgy se lehet, mint a városok kaptárszerű, kicsi, kényelmetlen tömeglakásaiban.

Nem találta az egykori, az állomástól ferdén vezetett ösvényt sem, ahol a strandra járt társaival. Sakktáblaszerűen, derékszögek mentén vezetett, az Isten áldotta tájat nem szerető, vagy nem ismerő ember rajztábláján megálmodott út szorongott kerítések közé préselve, amelyen csak egy helyen talált átjárót. Annak kattogó forgó rácsozatán csak a pénztárnál váltott jegy ellenében jutott át.

Eltűntek a valamikori kabinok, melyeket a régi nyaralók tulajdonosai örök áron vásároltak meg, hogy befogadott vendégeik fürdő eszközeit, horgászbotjait, a saját tulajdonú ladikok evezőit, ne kelljen oda-vissza hurcolgatni.

És nem volt sehol az utacskát szegélyező nádas sem. Szürke beton gát húzódott az évtizedek múltán is élesen belé ivódott, nemzedékek lábai által keményre taposott gyalogutak helyén.

Aszfaltozott utak vezettek egyik gépkocsi parkolótól, a másik beton járdákkal a víz fölé épített csónakkikötőhöz. A kikötő állásokhoz méregdrága műanyag, vagy fém kishajók voltak erősítve. Mindegyik vadonatújnak látszott. Magas palánkjuk mélyén lehettek a csónaktestbe beleöntött ülőkék. 

  • El se tudom képzelni, hogy hogyan lehet ezekből pecázni? – rántotta meg vállát

Az ő „idejében” a ladikok az iszapba vert póznákhoz, vagy parton a földbe kalapált vasrudakhoz voltak rögzítve a viharvert, kipróbált, több nemzedéket kiszolgált, fából ácsolt vízi alkalmatosságok.

A három, akkoriban még különálló üdülő község összeépült.

Márpedig a makacs öregember mindenképen találni akart, akár csak zsebkendőnyi területet a régi, szerinte elrondított, számára akkor varázslatos, megismételhetetlen Velencei tóból.

 

Valahol Agárd után, még Dinnyés előtt, végre elfogytak a típus-nyaralók, és talán az aszfalt, a beton is elfogyhatott, mert az egykori földutat érezhette lába alatt.

Sőt! Egy nádfolyosó végén rozsdás lánccal kikötött pákász sajka ringott a nádba rejtve.

Körülnézett, bátortalanul. Nem látott senkit. Tétován - hogy bármikor félbe hagyhassa - kijjebb húzta a láncnál fogva a régmúltból itt felejtett csónakot.

Nem bukkant fel a ladik tiltakozó tulajdonosa!

A mozgás keltette áramlat megfordította a súlyos úszó alkotmányt. Beült a farülésre. Háttal a partnak, arccal a nádfolyosónak, közel jöttek a régi emlékek. Úgy érezte, barátai is vele ülnek a ladikban.

Imbolygó röptű, pár szárnycsapás után hosszabb sikló-röptű, hamvasszürke szárnyú félméteres V- alakot formázó szárnyú madarat csalt oda a nádbugák mozgása. Centiméterekkel a nád csúcsa felett érkezett. A rétihéja felismerte, hogy nem az ebédjének mozgását észlelte. Ingerült szárnycsapásokkal pályázott el más zsákmány után.

 

Végig gondolt az elrepült, vagy tova vánszorgó éveken.

Édes, és keserű emlékek kavarogtak teljes össze-visszaságban.

Egy kockás noteszlapra írt levél merült fel az emlékek több évtizedes távolából:

 „ Nem tudom az életemet tovább elképzelni veled.

                    Beadtam a válópert. Keress ügyvédet.”

 

És a kiábrándult, magányban töltött évek tolongtak elő, melyeket már szinte teljesen elfeledett.

Az évek hoztak sikereket, olykor boldog hónapokat, pillanatokat.

A két gyerek közül a kisebbik látogatta rendszeresen, és a találkozások örömének emléke elnyomja a fájóakat.

Az évek múltak, előbb lánya, majd a fiú már a saját útját járta.

És azok az utak hosszúak, tekervényesek, előre nem láthatóak. Egészen más irányba vezetnek, mint amelyet ő bejárt a nádastól a megváltozott nádasig.

Amíg szakmai életében sikeres volt, amíg segíteni tudott úgy érezte megbecsülik.

’S segített is, sokszor erőn felül.

Ideig, óráig mindkét gyereke, lélekben visszatért hozzá.

Aztán az idősebbik fordult el tőle, immár véglegesen.

 

 

Az unokák későn érkeztek. Sajgó ízületek, recsegő térdek teszik fájdalmassá a legszebb együttléteket az évekig reszketve- hiába - várt kicsikkel.

                                                                            

 

*

Ott, a régi nádas maradék, csonka foltjában, a lágyan ringatózó, kátrányszagú ladik deszkáján ülve, az égalj felé alá áldozó Nap fényénél, a Szél súgta meg mit jelentettek azok a kínzó álmok: hogy ő senkinek nem volt soha fontos igazán.

Felkelt a színe vesztett ülésről. Kilépett a partra.

Helyére igazította a csónakot.

 

Az állomásra zajtalanul surrant be az áramvonalas korszerű szerelvény.

  • Ha akkor ilyen vonatok jártak volna, talán tényleg véletlenül téphette volna darabokra a megkeseredett fiút az a régi csattogó, csühögő, fújtató füstös mozdony!- gondolt a saját akaratából rettenetes halált választó jó barátra keserűen.

 

  • Ha tévednek az orvosok, és lesz még időm, lejegyzem a köztes évek eseményeit is. – fogadta meg az állomáson, míg a hazafelé tartó vonatra várt.

 

****

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap