Megvilágosodás

Merényi Krisztián, v, 12/30/2012 - 00:01

Merényi Krisztián

 

 

 

    A fiúnak kamaszkorában haltak meg a szülei. A lány messze lakik övéitől, a kollégiumi esztendők során ritkán tud hazalátogatni. Összeköltöztek az eljegyzés után. A szomszéd öregúr olykor átjár hozzájuk.
    Egy este a fiatalok színházba mennek. A félhomályos teremben váratlanul félbeszakad az előadás. Megmeredve mutatnak a színészek a kupola formájú mennyezetre. A publikum alig hisz a szemének, a teátristák magasba nyúló kezüket mozdulatlanul tartják az aranysárga fényben.
    Középütt megnyílik a mennyezet. Az égbolt úgy aranylik, mint a színpadon állók. A nézők közül egy médium emelkedik a levegőbe. Végtagjai szabadon táncolnak, úszó mozdulatokkal halad a kupola csúcsa felé. A mennyezetrés alatt lebeg, figyelmet kér az ámuló nézőktől. Cérnavékony a hangja. Egy kerub röppen mellé. A médium ismét megrezegteti hangszalagjait, érthetővé válnak vibráló szavai. Nőstényistennek titulálja az érthetetlenül zagyváló kerubot. A beömlő fényesség ragyogóvá varázsolja az angyallényt, ám ezután olyat cselekszik, ami csöppet sem vall istenségre: pökhendi fintorral rikácsol, kecses kebleit vadul döngeti és a médium körül röpköd. Apró léggyé törpül. Az imént még pompázó kerub elveszíti méltóságát, a terem legelhagyatottabb szegletébe veti magát.
    A színjátszók továbbra is mozdulatlanul állnak. Megdermed az idő, csupán odafenn játssza színjátékát; újabb jövevény érkezik: egy dicsfényben pompázó, öreg arcú szent. Haja akárcsak az ősz hatvanasoké. Átöleli a médiumot, aki a többiekhez: „Megjött! Benne higgyetek!”
    A fentről érkező fény gyengébben világít. A halványodó médiumnak nincsenek emberi vonásai, a beköltöző homályban csupán szeme fehérje villan. Az éltes szent bódító tömjénfelhőt ont magából. A sokaság tébolyodott nyelveken köszönti istenét.
    A két fiatal nem éli át mindazt, amit a többiek. A szent magára feszített mosollyal tekint a hajbókolókra, akárcsak a nyájas zsarnok alattvalóira.
    A párnak sikerül az utcára oldalogni. A szent felfedezi a szökést, de nem szól, nehogy lehűtse az izzó hangulatot.

*

 

    Miután hazaérnek, a kései óra dacára becsöngetnek szomszédjukhoz, áthívják egy bögre meleg italra. A színházban történtekről beszélgetnek.
    A diskurzus még tart, amikor a lány a csaphoz lép, könyökével leveri a párjától kapott asztali vázát. Az idős úr a szerteszét hulló kristálydarabkák felé kap, az üvegtörmelékek a helyükre rendeződnek. Újra az ép váza díszíti a dohányzóasztalt. A lány döbbenten ül társa mellé.
    Az öregúr ráhelyezi puha, forró kezét a fiatalokéra, akik tekintetüket a Megváltóra emelik.

 

 

 

Megjelent: Napkút, 2006. júli.

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap