Menetekel

Kalász István, p, 09/08/2017 - 00:07

A félelem, amely az erdei vadak létének

és fennmaradásának legelső feltétele: az embert megnyomorítja.

Sütő András

 

 

A férfi negyvenkilenc éves lett, volt cége, fémmegmunkáló üzem a város szélén, az emberei egész nap fémlemezeket vágtak, a felesége reggel kávét hozott az ágyba, a lánya csinos, okos volt, nagy háza az erdőszélen állt, mögötte úszómedence kéklett, volt autója, nyaralója, fát ültetett a kert végébe. És ez a férfi egy éjjel felébredt, ugattak a kutyák, lement a földszintre, a kertben, a fal mellett két alakot látott, betörők, kiabálta az emeletre, hívd a rendőröket, kiszaladt a homályba, üvöltött, az egyik betörő rohanni kezdett, a másik valami feketét tartott felé. Kék villanás, a férfi bőre égett, vérbe robbant a szeme. Kórházban ébredt, hidegben, fémvázú ágyon, a kopott mennyezet alatt. Meztelenül. Jött az orvos, számolta a pulzusát, a betörő elektromos sokkolót használt, mondta, aljas dolog, és még azt is mondta, a vizsgálat során kiderült, gyenge a szíve. Ez mit jelent, kérdezte a férfi. Azt, hogy mostantól az élet ajándék, felelte az orvos, és kiment.
Este jött a felesége, hazavitte kocsival, kiváltotta a szívére a gyógyszert. Négy nap múlva a folt elmúlt a férfi nyakáról. A rendőrségen elmondta, mi történt, és közben azt érezte, az áramütés kiégette belőle az erőt, nem tudja megvédeni sem magát, sem azokat, akiket szeret. A nyomozó mondta, hogy riasztórendszert kell vennie, kutyát tartani, fel kell készülni, hogy ne mehessenek be többet a házába. A férfi kinézett az ablakon, a tér fölött galamb röpült, eszébe jutott, hogy a galambok nem élnek sokáig, ekkor elsírta magát. Gyerekkora óta nem sírt. A fiatal rendőr zavartan hallgatott, végül azt mondta, sajnálja, ott írja alá a jegyzőkönyvet.
A férfi másnap hajnalban felébredt, nézte a mennyezet, hallgatta felesége lélegzését, felöltözött, taxit hívott, a reptérre vitette magát, vett jegyet az első gépre, elrepült Németországba. Megnézte a Neander-völgyet, átrepült Olaszországba, nézte Pompejit, a gipszbe öntött áldozatokat, a facsarodott testüket, onnan Lisszabonba repült, hogy megnézze a híres földrengés nyomait. De semmi nyoma nem volt, csak egy kiállítás a Museu da Cidade-ban, aztán bolyongott a zajos, poros városban. A kikötőben leszólította egy fekete nő, fifty euro ten minits, és ő életében először ment szobára, a nő feltérdelt az ágyra, come on, gyere hátulról, a férfi gombolta a nadrágot, a félig behajtott spaletták mögött meglátta a tengert, vitorlás hajó haladt kifelé. A végtelenbe. Az a hajó soha nem tér vissza, és senki sem figyelmezeti őket, ne menjenek, nincs segítség, ezt érezte, Odakint sötétedett, a férfi eszébe jutott a saját lánya, a fiú, aki megkérte a kezét, eszébe jutott az esküvőjük. Táncolt, berúgott, énekelt. Eszébe jutott az unokája, ahogyan aludt a babakocsiban. A törékeny, beteges kislány. Nézte a prostituáltat, és ekkor összeszorult a szíve, olyan erősen, mint még soha, a férfi az asztalra tette a pénzt, visszabotorkált a szállodádba, hajnalban Pestre repült.
A felesége nem kérdezett semmit, reggel hozta a kávét, mostantól sok tejjel kapod a szíved miatt, mondta, a férfi ránézett, mit tennél, ha nem lennék? Mit? A nő mosolyogott, nem tudom, felelte borús szemmel, esendően. A férfi látta, hogy a nő feladta őt. A szíve miatt.
Délelőtt bement a bankba, megkérdezte a bankost, mi a lehető legnagyobb biztonság. A férfit ismerte, a szíve vacakol, mosolyogott, az unokának, a családnak szeretne a biztonságot. Meg úgy érzi, katasztrófa közelít. A bankos azt felelte, a gazdaság rendben, milyen bajra gondol, nem érti. Meteor közelít a Föld felé, földrengés lesz? És nevetett. A férfi hallgatott. Komoran. A legnagyobb biztonság az arany, mondta végül a tanácsadó, aranyat kell venni, az ő bankjuk kereskedik arannyal, erdélyi aranybányában lehet tulajdonos, a bank mindent elintéz, simult felé az öltönyében, a férfi pedig érezte, az erőtlen szívében üzletet látnak. Kivette az összes pénzét, eladta a kötvényeit, hajnalban kocsiba ült, útnak indult, végig az országon, le-föl. Aranyat vett. Kisebb-nagyobb darabkákat. Néha ékszert is. Nyakláncot. Gyűrűt. Karperecet. Kereskedőknél. Ékszerészeknél. Átment a határon is, a szomszéd országokban is vett az aranyat, soha nem nagy tételben vásárolt, nem akart feltűnni, mindig drága szállodákban aludt. Hajnalban ült az ágy szélén, nézte a táskában a fémet, minden szétrohad, szétázik, rozsda marja szét, de az arany marad. Világít, mint az első napon. Végül, amikor minden pénzét aranyra váltotta, hazament, a táskát levitte a pincébe, majd kutatni kezdte a hirdetésekben, hol tudna venni földet. Nem sokat, néhány négyzetkilométert keresett. Talált egy tanyát. A ház akácfák között állt, az istálló teteje lyukas, a kút beomlott, a földet gyom verte föl, de az országút, a főcsatorna a közelben futott, a híd sem volt messze. Megvette, kellett a saját föld, amit majd meg tudnak közelíteni. A saját földjén kellett három pont alapján a helyet meghatározni, kijelölni. De mi legyen ez a három pont? A fa nem jó, kidőlhet, kivághatják, a folyó sem, ki tudja, milyen lesz húsz év múlva folyó, a GPS műholdakban sem bízott, le fogják kapcsolni, hamis adatokat sugároznak majd, talán le is lövik azokat az égről, ki tudja. Végül az országút melletti sziklás részbe véste az első jelet, ha felrobbantanák egyszer a hidat, a szikla akkor is marad, igen, három biztos pontot keresett magának, a trigonometria segítségével kijelölte a helyet a földjén. Nem messze a beomlott kúttól, a lapályos területen, szúrós bokrok védték, nem járt arra senki. Tudta azt is, hogy a feleségében, a testvérében nem, a lányában megbízhat, de a férjét fecsegő alaknak tartotta, ás a lánya elmondja a titkot, az unokája kicsi volt még, pedig ő volt, lett volna az egyetlen, akiben igazán bízhatott volna.
A fémdetektorok mélyre látnak, írták az interneten, két méterre kell ásni legalább, vagy többre, ha biztonságot akart, egyedül nem bírja, segítség kellett. Bement a cégéhez, tizenegy embere volt, a művezetőt kérdezte, ki hogyan dolgozik, el kell bocsátania valakit, a művezető vigyorgott, az új embert javasolta, az anyjával él, késik, iszik…, rendben, mondta a férfi, küldje be. Az ember jött, leült, a férfi látta a zavaros szemén, hogy tényleg iszik, az ujjai remegtek. A férfi kérdezte, hogy van az anyja. Tegnap vitte az öregotthonba, jó helye lesz, főznek rá, megmossák, felelte az ember, nézi a tévét. A férfi nézte az embere borostás képét, rossz ingét, koszos cipőjét, akar-e munkát, kérdezte végül, jól megfizeti. A hétvégén kell menni valahová. Az ember vigyorgott, a férfi szólt, ne meséljen erről senkinek, reggel ötkor a piac mögött várjon. Az ember vigyorgott, a férfi üvölteni kezdett, komolyan gondolja, tünés, kifelé az irodából.
Vasárnap reggel az ember állt a sarkon, ő felvette az autóval, falvakon, rossz utakon mentek a telekre, a férfi kirakta az ásót, a lapátot, a csákányt, mutatta az utat a bokrok közé, itt kell ásnia, két méteres mélységű legyen a gödör. Az embere ásott, izzadt, nyögött, zihált, ő nyújtott le neki vizet, ebédre sültet kapott az ember, hálálkodott, az anyjáról kezdett mesélni, a férfi leintette, hagyja, nem akar erről hallani. Érezte, az ember megbántódott, de nem érdekelte, nem beszéltek, nem kerültek egymáshoz közel. Amikor két méteres lett a gödör, kihúzta onnan az embert, a háta mögé került, mély lélegzetet vett, és az ásóval precízen tarkón vágta. Az ember elesett, alig vérzett, lassan elhalt a lélegzete. A férfi belelökte a gödörbe, tolt rá földet, visszament a kocsihoz, kivette a táskát az arannyal, elcipelte a lyukhoz. Óvatosan leengedte, erre is tolt földet, letaposta, tett rá gyomot, gondos volt, visszament a kocsihoz, beült, a szíve megint szorított, bekapcsolta a rádiót, zene szólt, a férfi ült, arra gondolt, az unokája élni tud majd, mert olyan világ jön, hogy senkit sem érdekel egy halott a föld alatt, és olyan unokája lesz, aki megbocsát. Ezt remélte.
Az első éjjel és még néhányszor, mielőtt hajnalban elvitte a szívroham, a férfi álmában beszélt a halott emberével. Egyre mondta, hogy ki kell találnia, hogyan juttassa el az üzenet az unokájának, hogy az megtalálja, kiássa az aranyat. A biztonságot. Igen, a beteges unoka miatt tette, és arra gondolt, küld pénzt az ember beteg anyjának. Az otthonba. Az embere ült az ágya szélén, az arca kék volt, véres inget viselt, a nyakán seb sötétlett, mondta, nem haragszik, nem haragszik, nem, ő sem tudja, mit kell tenni, ma csak az számít, amit tesz az ember. Aztán az ember lebegni kezdett a férfi betegágya fölött, a szeméből vér csöpögött lefelé, és a vértől átitatott kórházi takaró egyre súlyosabb lett.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap