Miért? 1956-2006

Bella Árpád, k, 10/24/2017 - 00:04

 

 

 

 

Kedves Olvasó!

 

Jelen, múlt, szabadságvágy, béklyó, keserű korrajz
napjaink Magyarországáról, arról a hazáról, melyben még
éppen él  Nemzetünk, amely talán már azt is felejtette
honnan jött, s lehet, célja sincs már igazán. Vár tétován,
várja a csodát, várja a nagy változást. Azt hiszi, az majd
magától jön el, s úgy gondolja, nem kell érte tennie
semmit, mert majd valakik, valahol megteszik AZT

helyette, nem úgy, mint’56-ban. Közben azért titokban

elmélkedik, de azt is csak óvatosan. Ártalmas lehet a

gondolkodás, sőt egyre inkább újra veszélyes…

Steinné Gruber Katalin a Magyarság költője. Egy törékeny
asszony, ki eddigi életében mindig az igazat kereste, aki
természetes igazságérzetével sosem tudta feldolgozni a
jogtalanságot, akit a Nemzet, a Haza szeretete, tisztessége
hajtott egy életen át,s akit ezek az emberi tulajdonságok a
mai napig arra késztetnek, hogy gondolataitversekben
kifejezve forduljon embertársai felé.

 

Most, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján
megjelent verseskötete méltóképpenállít emléket '56
hőseinek, a tiszta forradalom eszmeiségének, a Nemzet
szabadságharcának, miközben rámutat a történelmi

párhuzamra, a sunyi képmutatásra a trónbitorlók bűneire.
1956 témája mögött azonban ott húzódik a jelen, mely
ötven év után sem tudta igazán megfogalmazni annak
lényegét, ugyanakkor csoportjai hihetetlen harcot
folytatnak birtoklásáért. Mindegyik részt kíván belőle,
miközben a Hősök lassan elhalnak, legtöbbjük neve a
feledés homályába vész.

Ezzel a verses kötettel tiszteleg is egyben a költőnő az
ismert, és a névtelen hősök előtt, s ahhoz is hozzájárul
gondolataival, hogy 1956 jelentőségét pusztán tiszta,
nemzeti érzéssel átitatva világítsa meg olvasói számára.

 

Bella Árpád újságíró
2006-09-03  

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap