Mikszáth Kálmán - Magyarország lovagvárai - 12. Kékkő vára

Szerkesztő A, sze, 07/13/2016 - 00:15

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amennyire a történelem emlékezik (nálunk bizony rövid emlékező tehetsége van annak is), Kékkő mindig a Balassák vára volt, innen is vették a nemesi előnevüket.

 

Bár most is a Balassáké lenne, mert az ősfamiliákból, leszámítva a Hunyadiakat, Rákócziakat és Zrinyieket, a Balassák a legrokonszenvesebbek. Akadt azokból minden; hadvezér, politikus, poéta, még rablólovag is, de magyartalan érzésű sohasem. Csináltak a Balassa-várakban sok mindenféle rossz dolgot, még hamis pénzt is, de hamis politikát nem. A kékkői vár, amely Nógrádmegye felső részében van, meredek sziklaormon, két órára Balassagyarmattól, nem sokat szerepelt. Felvonó hídja előtt ritkán álltak ostromló hadak, faltörő kosok és ágyúk.

 

Még a török, majd a kurucvilág is nagyobb, említésre méltó kalandok nélkül suhant el a szép kurtosi völgy felett, amely a vár lábainál terül el, árnyas erdőcskével, hímes rétjeivel, kanyargó patakjával. Fent a sziklaorom szelíd gesztenye-erdőben folytatódik. Csupán egyetlen olyan esemény fűződik a várhoz, amit a krónikaírónak nem szabad homályban hagynia, ami a dicső vitéz Balassa Imrével történt.

 

Valamiért megharagudott egyszer a feleségére, összefeleseltek, méregbe jött, állati dühében átfogta a szép Palásthy Krisztina derekát, de nem ölelésre, hanem fölemelte és a nyitott ablakon át lehajította a rémítő mélységbe. Az asszony természetesen szörnyet halt. No, ezt idáig megcselekedte egyszer, ha jól emlékszem Csicsó vár ura is, - hanem ami ezután következik, az már egészen új és eredeti eljárás.

 

A király meghallotta szegény Palásthy Krisztina rossz végét, nagyon fölháborodott emiatt s titkos megbizatásban küldött egy wallon csapatot, Schramm Mátyás kapitány vezénylete alatt, hogy vizsgálják meg a szállongó hírek mibenlétét és ha csakugyan úgy bánt volna feleségével a hatalmas várúr, fogják el és szállítsák Bécsbe.

 

Egy májusi estén érkezett meg a wallon csapat Kékkő alá. A semmit nem gyanító Balassa lebocsátotta előttük a hidat, illő vendégszeretettel. Lent a legénységet vendégelte meg, fent pedig a kapitánynak csapott pompás vacsorát. Hanem hovatovább mind jobban gyanakodni kezdett a gazda. A várnagya megsúgta neki, hogy a berugott katonák egyben-másban elszólták magukat, maga a kapitány is gyanúsan viselkedett s megérlelte Balassában a hitet, hogy ezek rosszban járnak. S mikor vacsora után Schramm kérdezősködni kezdett a gazdától a vár úrnője felől, akkor már megbizonyosodott.

- Nincs feleségem - mondá Balassa.

- Hogyan? - kiáltott fel a kapitány, mintha csodálkoznék - én mindig azt hallottam, hogy kegyelmed nős ember.

- Meghalt a feleségem.

- Meghalt? Ah! Mi baja volt szegénykének? - ravaszkodott a kapitány.

- Az a baja volt, hogy leesett az ablakon száz ölnyi mélységbe. Schramm uram hüledezve összecsapta a kezeit.

- Lehetetlenség! És hogy történt a szerencsétlenség?

- Elmondom kegyelmednek a legnagyobb őszinteséggel. Épen így vacsora után voltunk, ahogy most, az ablak ki volt nyitva, ép úgy, min most... valami családi ügyet magyaráztam a feleségemnek, úgy, ahogy ezt most kegyelmednek.

 

Az asszonynak rossz nyelve volt, belekotyogott, valami szúrós szót mondott, én is egyet, erre meg ő mondott vagy hármat, dühbe jöttem, hozzá lépek így és azt mondom neki "meghalsz", átfogom a derekát, úgy, ahogy most kegyelmedét, fölemelem, így ni s azzal zsupsz... egy erős lökéssel kidobom az ablakon... úgy ahogy most téged, te gazember.

 

De ezt az utolsó szót már nem hallotta a wallon kapitány, mert akkor már menthetetlenül szállt alá a mélységbe. Még a meglepetésre sem volt elég ideje. Bezzeg majd csodálkozhatik a másvilágon. Így menekedett meg a pallostól Balassa Imre.

 

Hanem nyergelt is rögtön, s még az éj sötétjében elhagyta várát, hogy minél előbb künn legyen Lengyelországban.

 

A király elképedt, mikor meghallotta az újabb csínyt s mindjárt kimondotta a fej- és vagyonvesztést. Hanem hát a feje jó helyen volt Balassának, csak a javait szedte el a kincstár. Tizenöt esztendeig bujdosott, míg végre kegyelmet kapott, hogy visszatérhet és elfoglalhatja a javait. Megőszülten, megtörten indult vissza a bujdosó Balassa, de áldotta az Istent, hogy megláthatja még a hazát. Lóháton jött Lengyelország felől. Nem olyan sebesen már, mint ahogy kifutott, pedig most jobban sietett, de öregember alatt már nem úgy megy a ló.

 

Egy heti lovaglás után végre egy reggelen megpillantotta a kékkői vár ormát. Szíve nagyot dobbant az örömtől. Nagyobbat mint kellett volna. A viszontlátás édes érzelmei megártottak neki. Az a bizonyos ablak, nem nagyobb innen messziről, mint egy szem, ránézett és megölte. Szélhüdés érte s holtan hanyatlott le lováról. Most aztán nagy pör keletkezett a kincstár és Balassa-familia közt.

 

A kincstár azt állította, hogy a számüzetésben halt meg Balassa Imre, mielőtt még elfoglalta volna birtokait - tehát azok most a kincstárt illetik. Ellenben a Balassák azt állították, hogy az a föld, amelyen lováról lerogyott, már az ő birtoka volt - tehát már otthon halt meg.

 

E körül folyt a kötekedés vagy harminc esztendeig. Tanukat állítottak pro és kontra, replikáztak, duplikáztak, míg végre a Balassák nyerték meg a pört, amely ekként szerencsésen végetért, az akkori ügyvédek nagy szomorúságára.

 

 

Szerkesztés: Felber Zsolt

Fotó: Veress Zoltán

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap