Mikszáth Kálmán - Magyarország lovagvárai - 7. Krasznahorka

Szerkesztő A, sze, 06/22/2016 - 00:12

 

 

 

 

 

 

 

Tótul azt jelenti: "gyönyörű erdőcske", hanem ez a név nem illik rá, mert egy mészkősziklás hegyen áll, amely éppen nem tűri meg a fát, hanem kopáron fehérlik messze vidékre.

 

A vár keletkezését így mesélik kukoricahántás közben a gömörmegyei öregek:

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag juhász ezen a tájon, de olyan gazdag volt, hogy nem tudott az aranyaival mit csinálni. A gazdagsága onnan lett, hogy mikor egyszer a nyáját legeltette a Somhegyen, nagy rakás aranyat talált és egy követ. Hazavitte az aranyakat, a követ pedig odaadta a gyerekeinek, hogy játszadozzanak vele. Később észrevette, hogy a kő éjjel világít.

- Hm, ez jó lesz - gondolta - legalább nem kell fáklyát égetni! S elvette a követ a gyermekektől.

 

A követ azonban meglátta nála egy izmaelita s meg akarta tőle venni. Száz dénárt ígért érte.

- Nem adom a követ pénzért, mert pénzem van, hanem odaadom egy borjas tehénért.

 

Az izmaelita elhozta a tehenet, de a juhász gyerekei nagyon szerették a követ, hát így szólott:

- Nem adom oda a követ a tehénért sem.

- Hát tudod mit - mondta az izmaelita - egy egész gulyát adok érte.

 

Szeget ütött most a juhásznak a fejébe ez az ígéret s miután ezentúl minduntalan kérték, csalogatták tőle a követ a környéken lakó bérlők, és még messze földről is jöttek evégből hozzá ravasz kalandorok, belátta, hogy a követ nem tarthatja tovább magánál, mert megölik érte, hanem hát ha már így van, elviszi ajándékba magának a királynak.

 

Ült pedig akkoriban a trónon IV. Béla. Ehhez ment a juhász s átadta neki a követ, hogy jó lesz vele játszani a királyi gyerekeknek. Béla király megörült a kőnek, mert gyémánt volt s olyan nagy darab, hogy ki sem lehetett mondani az értékét. Nagy tisztességgel vendégelte a juhászt s tetszésére bízta, hogy kérjen tőle valamit.

- Csak azt engedd meg királyom, hogy hét juhaklot építhessek magamnak a földeidre.

 

No ugyan ezt a csekélységet miért tagadta volna meg a király a juhásztól? Hazament a juhász s hét várat épített a talált aranyon, Tornát, Cseszneket, Berzetet, Sólyomkőt, Pelsőczöt, Szádvárt és Krasznahorkát. Tudom, megörült nekik a király, mert bizony szükség volt rájok nemsokára. A juhászt Bebeknek hítták s nevével sokszor, sok századon át találkozunk a történelemben. Negyedik Béla óta egész Ferdinándig mindig a Bebek-családé volt Krasznahorka. Együtt támadt e család a várral s míg csak állt, mindig övé volt. Pedig nehéz harcokat kellett itt vívni nem egyszer.

 

Legnevezetesebb ezek közt, midőn Bebek Ferencet az 1556-iki országgyűlés Ferdinándtól való elpártolásáért számadásra hívta fel; mivel pedig nem jelent meg, száműzetésre ítélték s ellene Detrik és Pukheim vezéreket küldték teljes hadi felszereléssel s több mint ötezer katonával.

 

1556-ban kisasszonyok előtti vasárnapon, a várbeliek kitörtek az ostromlókra, szétverték őket s egész Rozsnyóig kergették, ágyúikat és hadi felszereléseiket pedig elfoglalták. Sokáig is így csúfolták az osztrák-pártiakat országszerte: "Mikor megyünk Krasznahorkára?"

 

A Bebekek után a koronáé lett a vár és királyi kapitányok védelmezték. 1575-ben Andrássy Péter uramat találjuk ott kapitányul, aki Erdélyben valami praktikába keveredett Báthory István fejedelem ő nagysága ellen s miután emiatt rengeteg javaitól megfosztották, ide Magyarországra menekült s itt Rudolf király mint "ideiglenes alkalmazást" adta neki e várkapitányságot. De az Andrássy-családnak nagyon megtetszett ez a hely s az "ideiglenességből" olyan "véglegesség" lett, hogy még 1945-ig* az Andrássyaké maradt a máig lakható vár.

 

Természetes, hogy a megtartása ezentúl se volt kényelmes dolog. A kuruc csaták nem zajlottak le nyomtalanul fölötte sem. Hol a kurucok lőtték, hol a labancok, amint ezek voltak künn vagy benn. Kétszer is megcserélődött a szerep! Egyszer a Thököly ellen küzdő Schulcz tábornok egy álló esztendeig tartotta megszállva nagy haddal s még sem vehette be, míg a vár ura aztán hallotta Thököly bukását, s maga is átment az udvar hűségére. Jó Rákóczi Ferenc kurucai egy pár év múlva megint csak benéztek s harcoltak benne. Hanem aztán ez "utolsó" is volt. 

 

Azóta mély csend van Krasznahorkán. A harcos idők jeléül legfeljebb néhány ócska ágyú ásít ott a várfokon, egyike pláne ezzel a bemutatással: "Franciscus Bebek me ferri jussit 1547". ("Bebek Ferenc hozatott engem, 1547-ben".)

 

Jó is ez a csend ott. A vár egyik kápolnájában üvegkoporsóban egy szép asszony fekszik fekete ruhában, Andrássy Istvánné Serédy Zsófia. S az a szép asszony mégsem tud egészen elaludni, mégsem tud elporladni. Csodának mutogatják a holttetemet, mely kétszáz éve már ott fekszik mereven, de azért olyan, mintha tegnap temették volna oda. A ruha elporlad rajta időnkint, új fekete ruhába öltöztetik újra, de nem tud elenyészni, porrá lenni... mintha várna-várna valakire...

 

 

Szerkesztés: Felber Zsolt

Fotó: Veress Zoltán

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap