Mikulás és a madárkák (Mikulás Napja!)

Adalberto, sze, 12/06/2017 - 00:15

 

Mikulásnak nagyon korán kellett kelnie, hogy minden kisfiúnak, kislánynak el tudja vinni az ajándékokat.

Szerencsére előző napokban már mindent összekészítettek. Még a krampuszok is megemberelték magukat és segítettek a Mikulásnak. Igaz azért kicsit túlzás, hogy néha – néha nem kaptak hajba valamin. Titkon, amikor a Mikulás nem nézett rájuk megdézsmálták a cukorkát vagy elcsentek egy – egy finom csokit.

Ennek ellenére mégis sikerült időben elkészülniük. A szarvasok is türelmetlenül várták az istállóban az indulást.

Nagy pelyhekben hullt a hó, amikor útra keltek.

─ Cudar idő van – jegyezte meg a Mikulás. – Csak el ne tévedjünk. Szomorúak lennének, ha nem vinnénk nekik ajándékot. Mit szóltok hozzá krampuszok?

Néma csönd. Egyik krampusz sem szólalt meg. Jól bevackolták magukat a szán ülésén lévő bundákba, csak az orruk hegye látszott ki.

Igazából a Mikulás nem is igen várt választ. Örült, hogy legalább nem rosszalkodnak.

Repült a szán szélsebesen. A szarvasok szaporán kapkodták a lábukat. Már rég letértek a csillagösvényről, amely segített a tájékozódásban, amikor egyszer csak az egyik krampusz megszólalt:

─ Mikor érünk oda? Már nagyon fázok. Tavaly sokkal előbb odaértünk.

─ Igazad van kicsi krampusz – mondta a Mikulás. – Most valahogy tovább tart az út. Bizonyára, a hóvihar az oka.

A nagy sietségben és a sűrű hóesésben eltévedtek. Véletlenül egészen más irányba haladtak tovább, mint máskor szoktak.

Mindez ez már csak akkor derült ki, amikor pirkadni kezdett és a hóesés is egy kicsit alábbhagyott.

─ Eltévedtünk – állította meg a szánt a Mikulás. – A hó betakarta az utat. Azt sem tudom most, merrefelé induljunk.

─ Mi lesz most, Mikulás bácsi? – kérdezték riadtan a krampuszok. – Hogyan jutunk el a gyerekekhez?

─ Sajnos ezt nem tudom. Valahogy meg kellene keresni a visszafelé vezető utat. Legalább találkoznánk valakivel, aki segíthetne nekünk. Itt ebben a nagy pusztaságban nincsen senki. Ítéletnapig itt rostokolhatunk, amíg segítségünkre jön valaki.

Mikulás tanácstalanul vakargatta a fejét. Hátul a szánon a krampuszok pityeregtek.

─ Itt pusztulunk. Megfagyunk. Soha nem jutunk el a gyerekekhez. Idén nem hoz nekik a Mikulás ajándékot.

─ Ne sápítozzatok! – förmedt rájuk a Mikulás. – Meg fogjuk találni az utat. Bízzatok bennem!

A krampuszok összenéztek és hitetlenül mondogatták egymásnak:

 ─ Ebben a nagy hóban, még a Mikulás sem képes megtalálni a gyerekekhez vezető utat. Jobban tennénk, ha megennénk a zsákban lévő csokikat és cukorkákat, mielőtt megfagyunk.

Már egészen világos volt és a hóesés is elállt. Ha nagyon meresztgették szemeiket, akkor a vastag felhők mögött még a napot is látni vélték.

Igen nagy késésben voltak. Még, ha száz szarvas is húzná a szánt, akkor sem érnének oda időben. A Mikulást ez szomorította el legjobban. Maga előtt látta a rengeteg könnyes szemű kisfiút és kislányt. Hiába rakták ki a szépen kifényesített cipőjüket, kis csizmájukat, a Mikulás nem rak bele ajándékot. Micsoda szégyen. A történelemben ilyen még nem fordult elő.

Véletlenül madárcsicsergésre lettek figyelmesek.

─ Nini, hiszen ez a Mikulás, és a krampuszai! – szálltak közel a szánhoz. – Mikulás bácsi, mi történt, hogy itt állnak a hóval befújt úton? Mi lesz most a gyerekekkel? 

─ Sajnos kicsi madárkák, eltévedtünk. Nem találunk vissza az útra, és már igen nagy késésben vagyunk. Idén nem lesz Mikulás – válaszolta szomorúan az öreg fejérszakállú.

A madarak összenéztek, majd összedugták kicsi fejecskéjüket, végül a leghangosabb, így szólt a Mikuláshoz és krampuszaihoz.

─ Mi majd megmutatjuk az utat.

─ Már hiába. Amire eljutunk minden kisfiúhoz és kislányhoz véget ér a nap.

A madarak újból tanácskozni kezdtek.

─ Megvan a megoldás – mondták boldogan.

─ Megvan? – csodálkozott el a Mikulás. – Mit fundáltatok ki madárkáim?

─ Segítünk elvinni az ajándékokat. Szólunk a társainknak és minden madár visz egy ajándékot egy kisfiúnak vagy kislánynak. Így még időben megkapják, amit kérte. Észre sem veszik, hogy nem a Mikulás bácsi rakta bele azokat a kis cipőkbe, kis csizmákba. Amikor majd felébrednek és kinéznek az ablakon csak annyit fognak látni, hogy mindenki azt kapta, amit megérdemelt.

─ Ez kitűnő ötlet – vidult fel a Mikulás, és már kezdte is szortírozni a kicsi csomagokat. Minden kicsi madárnak adott egyet, akik, huss, villámgyorsan el is indultak a megadott címre.

─ De mi lesz velünk? Nem tudunk rosszalkodni – szontyolodtak el a krampuszok.

─ Rosszalkodtatok ti eleget egész évben – válaszolta nevetve a Mikulás – most ezen a napon egyszer igazán jók is lehettek.

A madarak segítették elszállítani az ajándékokat és így minden kicsi elégedetten bontogatta ki a kis cipőben vagy kis csizmában talált csomagot.

Mikulás nem győzött hálálkodni a madaraknak. Megígérte nekik, hogy egész télen ellátja őket finom madáreledellel.

 

(Kép forrása: világháló. http://mikulasvilag.hu/)

 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap