A Minden

Bodó János, szo, 12/19/2015 - 00:10

 

 

Olyan kék az ég, 
Hogy kékebb már nem is lehet!
Nem tudom mért, e kék színről
Eszembe jut a szemed.
S míg ezen tűnődöm,
Hogy lehet, hisz a szemed barna?
A szélben lengő levelek közt
Rátalálok egy ismert mozdulatra.
Hisz ez Te vagy!
S a fű is, amely arcomat éri,
Arcomhoz érő arcodat idézi.
Ahogy eszmélek, azon kapom magam:
Hozzád a világon
Mindennek köze van!
Hogy ez így van-e,
Vagy csak ráaggatom
A világra? Ezt már
Tényleg nem is tudom!
Lehetek a Folyó 
Túlpartján vagy innen -
Nekem csak Te létezel,
Mert Te vagy a Minden!

2. A Nagy Karmester

 

Amikor a rügy kipattan,
S nyomában száz-meg száz virág,
Az élet, amely útnak indul,
A győzedelmes új irány!
Mert ami halott, vagy annak tűnik,
Egy intésedre felriad:
Élni kell! indul az élet,
Olyan meggyőző e pillanat!
Milyen csoda ez, nem tudom,
Mi halott volt: hát él megint,
Mint égi kórus felzeng a dal,
A Nagy Karmester most beint!

 

3. A Nap

 

A Nap, ez a fényt sugárzó égitest
Tényleg, hasonlít rád -
Fénylik miként a szemed,
Éget, tüzes, forró
Akár a szád!
És a mező virágai,
E harsogva tomboló színek
Szép világod leképezései,
Tiszták, mint a szíved!
A patak, mely a havasokból tör elő
Elszántan zuhog,
Mint belőled az erő!
Nap, virágok, gyorsan elfutó patak -
Olyanok, mint az igaz ember,
Rád hasonlítanak.
Én meg hálásan nézlek,
És megérintelek -
Igaz, hogy enyém vagy,
És tied lehetek?

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap