Mindenki kell kapjon valamit

Bíró Ernő, h, 05/04/2015 - 00:14

   Csípős hideg csapott az arcába és megébredt, kitakarózott a négy rongyos nagykabátból, kinyitotta a kővel eltorlaszolt nylonzsákajtót és belenézett az egyre erősödő világosságba. Karácsony szombatjának reggele volt, de ő nem tudta még, hogy intézze, pedig ma este mindenki kell kapjon valamit.

   Kissé másnapos volt a savanyú bortól, amit az egyik kuka rejtegetett magába. Benézett az Oduba. Az asszony borvirágos arca még csendes, folytonosan szuszog pedig, hogy veszekedett az este, a gyerekek négyen, keresztbe kasul, egyik mélyen szuszog, valami torokbetegsége lehet, kettő vagy kórusba vagy egyenként köhög, meg lehetnek hűlve, ó és a család szemefénye a béna Ferike. Nélküle bizony éhen, no meg szomjan, halnának bizonyosan, tegnap is háromszor szedett el tőle kisebb nagyobb összegeket, még hetvenezret is egyik körben. Hiába mégiscsak érződik, hogy szenteste közeledik, mert az emberek is jobban adakoznak most ünnepek előtt. Jaj, de majdnem megfeledkezik a lényegről, muszáj induljon, ma este ugyanis mindenki kell kapjon valamit.
   Ma kivételes nap van, ma nem lehet inni, csak majd este, ha minden együtt lesz. Tud négy jó szemétkukát, titokzatos kapualjakban, oda még nem járnak be a környékbeli zuglakók. Hátha talál valami kartont is, mert így szimpla kartonfallal, nylonajtóval, téglahátfallal, ami egy lebontott ház fala, melynek helyén régészeti ásatásokat folytattak két három éve még, itt a város szívében, kátránypapir fedéllel elég hűvös már ez a téli szállás. A gyerekek Odu-nak nevezik. Nem is barátságos, nem is tágas, magassága is csak csípőig ér, így megmarad benne egy kicsit a meleg. Milyen jó volt, mikor még a szeretett vezérünk által adott tömbházlakásba laktak. Igaz akkor is folyt az ital, de bezzeg, akkor volt munkahely a föld fenekéből is, de minek annyi régi emlék, hisz ma este mindenki kell kapjon valamit.
   Elővette a biciklit, a hátsó pereme elég kopott már, gumi nem is volt rajta csak elöl, az is kipukkanva, így van az mióta találta az egyik kuka mellett, a kormányon nincs fogantyú, hideg is így mínusz tíz fokon. Elmenés előtt belerug az asszony talpába, hogy ébredjen és költse Ferikét is, mert ma van az utolsó szezonnap. Holnaptól kezdődik a böjt, hiába ilyen a koldusok sorsa, mondja Mári néni, aki már tizenötéves öregséggel rendelkezik. Mióta az emberek nem dolgoznak karácsony szombatján délig és nem járnak templomba elsőnapján, szinte kipusztul a város január harmadikáig, jövedelem így hát alig van, de minek annyi morfondírozás, ma este mindenki kell kapjon valamit.
   Elment, az asszony csak úgy nézett utána másnaposan, de aztán nekifogott szedelőzködni, nehogy a munkatársak elfoglalják az összes jó helyet. Az első kuka tele volt ugyan, de semmi különös nem volt benne csak a szokásos: egy fél zacskó krumplihaj, amit meg lehet főzni vacsorára a hevenyészett tűzhelyen az Odu előtt; egy kisebb zacskó kenyérhaj, ezt majszolni lehet majd a böjt alatt, amikor az emberek még a szemetet is lusták lehozni és nem gondolnak a szegény kukászra. Talált még egy lyukas félkesztyűt amin két kisebb lyuk volt, mint azon, ami a balkezén díszelgett. Lecserélte nyomban, de a régit nem dobta el, majd jó lesz a nagyobbik fiúnak. A végén mégsem hányta fel hiába ezt az ünnepek előtti hatalmas szeméthalmazt, mert talát négy, csak félig rothadt narancsot, igazán karácsonyi fogásnak. Amíg ennyi mindent megtalált eltelt a délelőtt. Szedelőzködött és ment tovább, tolta a biciklit, hiszen ma este mindenki kell kapjon valamit.
   A második kapualjból elvert két kutyát, amelyek éppen egy nagy velőscsonton marakodtak, amit a szomszéd vendéglőből hoztak a hátsóajtón nemrég a kukába. A csont szerencsére megmenekült és bevándorolt az egyik kormányzacskóba, mint sok más kisebb-nagyobb velőscsont eddig, s ezután is. Itt egy elég rendes, csak egy helyen szakadt nagykabátot talált, ami szinte az asszony mérete, ez már egy igazi ajándék, a csomagtaróra került összehajtogatva. A kuka aljában pedig maga a csoda, egy araszosnál nagyobb plasztik autó csillant elő és megvolt a két első kereke is, ez a Ferikéé lesz, megérdemli. Tovább ment innen is, mert már délutánba járt és ma este mindenki kell kapjon valamit.
   A harmadik kuka volt csak az igazi, itt egy félkarú hajasbaba ruhástól Rózsikának, egy csak félpárján lyukas bakancs Sanyikának, meg két kopott meleg felső került elő, amelyek mintha pont az Imi méretére lennének szabva. Került két félkenyér is egy kevés penésszel, amit le lehet majd törölni és egy fél zacskó almahaj, királyi vacsora lesz. A negyedik semmi különössel nem szolgált, ha azt a kilóforma kicikázott hagymát leszámítjuk, így hát tovább erősödött benne az, amit Mári néni mondott volt: “Csak jönne már az Unio, mert akkor csak az általános kukába kell majd kotorászni, így gyorsabban megy a munka, több idő marad majd pihenésre és ivásra, mert a szakosodott kukákban úgysem lesz semmi keresnivaló, csak az a szomorú, hogy sok idő kell elteljen, amíg ezek a oktondi blokklakók megtanulják majd használni azokat a kukákat”. Sietve szedelőzködött, mert már esteledett és ma este mindenki kell kapjon valamit.
   Hazafele jövet talált egy fenyőágat. Nem volt fa, nem volt nagy, de fenyő volt, igazi ezüstfenyő, eszébe jutottak azok a szép napok, amikor még a lakásban ünnepelték a Karácsonyt, de a gyerekek erre már nem emlékeznek, talán Rózsika a legnagyobb, mert ő ötéves volt, amikor kikerültek az utcára. Megjött az asszony is, jól ment a mai nap, futotta két feles vodkára, amiből Isten bocsásd egyiket már megkezdte, mert nem bírta a szomjúságot. Jutott egy negyed rúd szalámira, négy száll cigarettára, két zacskócska kávéra, ezek még tömbházlakó korából ragadtak az asszony költséglistájára, és három chipsre, elosztják majd négyfele valahogy a gyerekek, mert ma este mindenki kell kapjon valamit.
   Az ember csak úgy szétosztotta mindenkinek amit hozott, szertartás, jókivánság, mosoly nélkül, a gyerekek örvendtek, de leginkább Ferike, s amint keblére ölelte a piros autót megszólalt: “Ma egész nap a fülembe énekelte a hangszóró a - Mennyből az angyalt -, elénekelhetnénk mi is, ha nem tudjátok én majd megtanítlak”, mert ma este mindenki kell kapjon valamit.

 

 

Bíró Ernő – Kolozsvár – 2006. január 11.

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap