Mindszenty József védelmében 2/2

Dr. Tóth Zoltán..., v, 05/06/2018 - 00:04

 

 

Gondolatok Somorjai Ádám és Zinner Tibor köteteihez

Folytatás

Talán az egyik leglényegesebb és ma különös aktualitással bíró gazdasági szerveződésről még nem írtam. Ma a globalitás kiszolgáltatottságának világában különösen alapvető, hogy a személyi és közösségi megmaradás feltétele az önkormányzó közösségek létezése. Az önkormányzáshoz szükséges egy bizonyos mértékű gazdasági függetlenség, önellátás biztosítása is. Ennek az egyik eszköze, amit ma közösségi, vagy helyi pénznek neveznek. (Lásd: Bogár László, Csath Magdolna, Mándoki Andor, Varga István, Vezér-Szörényi László és mások írásait, munkáját). Ezt több fajta gazdasági jellegű szervezet is alkalmazhatja, amelynek működése kötődik a helyi önkormányzathoz. Az egyik klasszikus formája a hitelszövetkezet. Mindszenty József Zalaegerszegen hitelszövetkezetet, helyi pénzt biztosító bankot működtetett, amely a kor színvonalának megfelelő családi házak sorát építette fel az egyébként szerény jövedelmű családoknak!  Mellesleg azt is megszervezte, hogy minden utcának meg volt a szociális felelőse, aki figyelemmel kísérte, és a működtetett egyházi és civil szerveződések útján segítette a bajba jutókat. Lelki és anyagi segítséggel.
Ez úgy gondolom ma is, akár egy főpásztori programnak is méltó lehetne. Lehetne ezt most is Mindszenty József után csinálni, illetve helyi közösségek, plébániák, papok, szerzetesek, civilek ez irányú céljait felkarolni, kiállni mellettük, majd aztán hiteles véleményt mondani. Ma talán még aktuálisabb, mint akkor, és az állam sem korlátozza az ez irányú kezdeményezéseket. (Csak egy „eretnek” ötlet: az egyházak kártérítése még nem fejeződött be. Vagyont az egyház csak szociális – oktatási célra kérhet. Ha a vagyont földben kapná vissza, akkor az már nem lesz nyugati bankok tulajdona 2011 után, viszont fedezet lehet széles körű közösségi: hittérítő és szociális tevékenységnek, stb.) Mindszenty József a Zalaegerszegen eltöltött éveiben követte azon egyháziakat, a korábbi évszázadokból, akik Magyarországon gazdálkodni tanítottak, iskolákat építettek, írni tanítottak, ispotályokat és könyvtárakat alapítottak, ösztöndíjjal támogatták a tehetségeseket. De ugyanakkor a gyakorlatban alkalmazta az egyház modern szociális tanítását is.
1944-ben megtörténik veszprémi püspökké emelése, szentelése. Elgondolkodhatunk azon, hogy hála az akkori pápai nunciusnak is, Angelo Rottának, milyen kiváló püspöki kara volt ekkortájt a magyar katolikus egyháznak. Ha jött a farkas, többségében nem futott széjjel, hanem helytállt, mint ahogyan korábban nagyszerű nemes lelkű magyar elődeik Muhinál, Mohácsnál és más válságos korszakban, esetekben is tették. Megjegyzendő, hogy veszprémi püspökként, Mindszenty József egyfajta hitel és értékesítő szövetkezet-szerű gazdasági egységgé kívánta átalakítani a püspöki nagybirtokot, földosztással, vagy bérleti rendszerben, amit a hadi gazdálkodásra tekintettel az akkori kormányzat ellenzett és megakadályozott.
Elgondolkodtató, hogy mi mindent tehetett volna és tett volna Mindszenty József, mint esztergomi érsek, ha nem egy magyar- és egyház-, keresztényellenes rezsim diktatúrája következik 1944-45-től. A Gondviselés, azonban most egy más fajta helytállásra hívta el szolgáját. Bebizonyíthatta - és ezzel jelenünknek is hiteles, követendő példát adott -, hogy nemcsak a hétköznapok hőse tudott lenni Krisztus és embertársai szemében, hanem az igazságért, Jézusért azt a harcot is képes vállalni, ami vértanúk küldetése.
Itt most elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, ahhoz az egyik vádhoz, amit az elmúlt évtizedekben, különböző formában elmarasztalóan ismételten a fejére olvasnak. Az érthetetlenség és értetlenség üzenetét hordozó botrány, hogy Mindszenty József nem haladt a korral és nem ismerte el az államforma változásokat, illetve megrögzött királyság párti volt. Továbbá, hogy ez az álláspontja a kibontakozás gátja volt és a prímás tragikus sorsának egyik előidézője. Somorjai Ádám hangsúlyozottan is idézi állításának igazolására a bíborostól: „A Szentszék vitatott keleti politikájának folyományaképpen és az otthoni kommunista rendszer nyomására…elmozdításomat az esztergomi érseki székből tudomásul kell vennem az indok elfogadása nélkül…Az elmozdítással nem szűntem meg Magyarország prímása lenni… Elérkezik majd a nap, amikor a Nemzetgyűlés visszavonja az 1974. évi döntést, azt alkotmányellenesnek, törvényen kívülinek és a hagyomány megerőszakolásának ítéli, mert a Nemzetet egyáltalán nem kérdezték meg egy olyan fontos kérdésben, amely pedig őrá tartozik.” (Ezt a levelet, mint a műből kiderül, véleményem szerint ezzel is alázatát mutatva, nem küldte el a Szentszéknek.)
A bíboros által ebben az írásában felvetett kérdés egy olyan alapvető probléma, ami a mai alkotmányos helyzetet is érinti. Azt gondolom, hogy Mindszenty József nagyon jól ismerte a magyar közjogot és reálisan értékelte a körülötte bekövetkező változásokat. A magyar közjog, illetve a nemzetközi közjog, (bizonyos kivételektől eltekintve) nem ismeri el azokat a rendszereket törvényesnek, amit egy külső hatalom saját katonai kényszerítő erejével egy másik országra kényszerít. Alkothatnak azok akármilyen közjogi rendszereket, állam és kormányformákat, a külső katonai megszállás miatt az még megmarad törvénytelen rendszernek, és ahogy Deák Ferenc erre a helyzetre is mondja: törvénytelenségre nem lehet jogot alapítani. A törvényességet, az azt gátló tényező megszűnésével helyre kell állítani, mert ha nem történik meg, az a nemzet a végzetét idézi elő.
Nos Magyarországot 1944 márciusában megszállták, és ez az állapot 1991-ig tartott. Sőt hazánk a fegyverszüneti egyezmény értelmében a párizsi békéig (1947) a nemzetközi jog alanya sem volt. Ebben az értelemben az 1946-os köztársasági alkotmány – tekintettel a megszállásra, törvénytelen. Ez nem a bíboros magánvéleménye, ez sajnos tény. Az ő kinevezése, és felszentelése csak azért tekinthető törvényesnek, mert a Szentszék, a megszállás előtti magyar alkotmány erejénél fogva, annak következtében saját hatalmánál fogva megtehette ezt. Az esztergomi érsek pozíciója a történeti közjog szerint az ország egyik első közjogi méltósága, így miután az ő kinevezése tekinthető egyedül törvényesnek, ő tölt be egyedül Magyarországon törvényesen pozíciót 1944-45 után. Az ő álláspontja elsősorban nem királyságpárti, hanem az, hogy egy független, megszállás alól felszabadult ország és nép tud törvényesen állam és kormányformát választani, amit ő is elfogad. Erre utal többek közt az előbbi idézet is. (Megjegyzem: biztos, hogy olyan anakronisztikus ma királyságról beszélni Magyarországon? A választójoggal rendelkezők negyede szerint a felmérés szerint, biztos nem.) Az esztergomi érseki pozíció a történeti, az utolsó törvényes jog szerint, egyszerre egyházi és közjogi. Az egyházi pozícióból a pápa eltávolíthat, de a magyar közjogiból, csak az arra hivatott szerv, így egy szabad nemzetgyűlés. Tehát tévedés Mindszenty József gallikanizmusáról beszélni.
Meg kell jegyezni, a volt úgynevezett szocialista országok nemcsak politikailag, hanem alkotmányjogilag is szakítottak a korábbi megszállt rendszereikkel. Új alkotmányokat fogadtak el, és a megszállás előtti rendszereikkel jelentették ki a jogfolytonosságot. Magyarországon ma a törvénytelen diktatúra országgyűlése által elfogadott 1949-es, és az ugyanazon törvénytelen diktatúra által 1985-ben módosított alkotmány a hatályos alkotmány. Igaz, hogy a szöveget teljesen kicserélték, de a korábbi törvénytelen rendszer alkotmányának elfogadása, hatályossá tételes azt jelenti, hogy a korábbi törvénytelen rendszerből úgymond törvényeset csinálunk. A gyakorlatban: így törvényessé tesszük utólag az államosítást, a spontán privatizációt, az addigi államadóságot, a rendszer által elkövetett bűncselekmények elévülnek és így tovább. Ezt kerülték el a volt megszállt államok, amikor is felhatalmazták magukat arra (rendszerváltás!), hogy a korábbi törvénytelen rendszerből, amit nem akarnak nem fogadnak el. Ez Magyarországon elmaradt. Sőt, marcipán a tortán: miközben a 49-es rezsim szakít az ezeréves magyar állammal, jogelődjének 1919-et teszi meg! A mai rendszer ma ezért ”lebeg” és ez alapvető oka a mai közéleti bizonytalanságoknak és az alapvető igazságtalanságoknak.
Tehát Mindszenty József álláspontja kristálytiszta és megalapozott. Más kérdés a Szentszék keleti politikája és sietése. Somorjai Ádám szemére veti Mindszenty Józsefnek, hogy nem bízta ügyét a Gondviselésre és saját igazának bizonyítására, kiadta az „Emlékirataim”-at. Maga a mű – ne feledkezzünk el erről – hozzájárult a kommunista diktatúra bomlásához, sokaknak magyaroknak, nem magyaroknak, papoknak és hívőknek adott lelkierőt.
 Miért, a Vatikán a Gondviselésre bízta Mindszenty József ügyét?  Elmozdította posztjáról néhány hónappal a halála előtt. Ezzel is legitimizálva az egyébként törvénytelen rendszert. (Mintha általános gyakorlat lenne a nyugdíj korhatárt betöltött püspökök nyugdíjazása.) Azt gondolom, hogy egyébként a prímásnak ebben is sajnos igaza volt. Ki tudja, ki adták-e volna az emlékiratait, és nem fektetnék ma is, ezt az írását is, egy cipős dobozban? Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy nem így lenne. Ugyanis máig nem adták ki lelki naplóját, további feljegyzéseit, sőt: Mindszenty József a nagykövetségen töltött éveiben írt egy monumentális történeti munkát nemzetének történetéről, „Egy különös nemzet története” címen. Ugyan, miért nem adják ki ezeket az írásokat is a „teljes” és „árnyaltabb kép” kialakítása érdekében? Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a műből 50 oldalnyi fénymásolt szöveget elolvashattam. Jogászként, (jogtörténészként) politológusként, és olvasó emberként el kell mondanom, hogy megdöbbentem.
Azt már korábbról tudtam, hogy Mindszenty József veszprémi püspök elődjéről írt történeti munkája a szakma számára fontos alapmű. Ez a magyarság történetéről írt munka, a kortárs amerikai, német és más külföldi forrásokra, valamint magyar, kiemelten a népi írók munkájára alapozott alkotás. Tárgyszerűen írja le a korszak viszonyait, tárgyszerű kritikával ír a korszak szereplőiről, akkor is, ha katolikus főpapról, vagy Habsburg családhoz tartozók politikai cselekményeit elemzi. Meggyőző és hiteles adatok felhasználásával írt munka. Soraiból kiderül, nagyon is érti, nagyon is ismeri a finom politikai játékokat, összefüggéseket és érdekeket, érdekérvényesítési mechanizmusokat. Tisztán látja korszakonként a meghatározó érdekcsoportokat és azok céljait, eszközeit, a történések összefüggéseit. Izgalmas, tárgyszerű, pontos képet adó olvasmányos műről van szó. Illik Mindszenty József egyházszervező, gazdaság és közösség építő profizmusához, a mártíromságot is vállaló, a rábízottak kárára kompromisszumnak nevezett kollaborálást nem vállaló magatartásához. Önfegyelme, következetes szigorúsága, puritánsága, pontossága, összegzően: „keménysége” feltétele egy ilyen hatalmas hitvallás megtételéhez. Alázatára jellemző, hogy emlékirataiban sem magáról, hanem az esztergomi érseket, vagyis az országot ért megaláztatásáról ír, amit történetesen ő szenved el, neki kell elszenvednie. Mindszenty József nem ment el ”pihenni”, ”szabadságra”, hanem életének minden része a hitből fakadó tudatos áldozat vállalás. Élet Krisztusért. A szerző Somorjai Ádám írja, hogy a bíboros „lépéskényszerbe került” és „az önigazolás kényszerébe vitték.” Valóban, ez a kikészítés egyik rég bevált módszere. Ha valakit állandóan támadunk, illetve nem megalapozott állításokat teszünk, részigazságokat mondunk, akkor az érintett, vagy hallgat, vagy válaszol. Mindenképpen előnytelen, védekező helyzetben van. Nézetem szerint is ez a különös helyzet, vele kapcsolatban is előállt, főleg Magyarországról történő távozásával, és máig tart.
Igaza van a bíborosnak, nem lehet mindig csak hallgatni! Miért? Kinek? Ha a magam sorsát Isten kezébe teszem, az igazságért való küzdelem ugyan, kinek árt? Csak akinek takargatni valója van. Miért kell cinkosnak lenni? Azt gondolom, hogy az ismertetett források alapján és helyzetét tekintve, 1956-ban megnyilatkozása tárgyilagos, megfontolt és biztató és együttműködő volt mindazokkal, akik a szabad nemzeti élet elkötelezettjei voltak. A nagykövetségről írt levelei, így a Kennedy elnöknek írt, lelkiismeret ébresztő, országáért és nemzetté szenvedve aggódó személy írásai, aki nagyon jól ismerte a kommunista embertípust és tudta, hogy hatalmuk pusztulást hoz. Ez bűn, amit a bíboros fejére kell olvasni? (És ma, mi a helyzet itthon? Mindszenty József személye és intelmei nem időszerűek-e most is?) 1971 után, pedig kimondottan önmérsékletet és alázatot mutató főpap volt, akit azok hoztak váratlan és méltánytalan helyzetbe, akiktől legkevésbé várta. Azt gondolom, hogy a katolikus egyház számos szentje került szembe a gonosz játékaként, időlegesen az egyházi hatalommal, vált tevékenysége „gyanússá”, kétségbe vonhatóvá. Ez szinte a szentek sorsa, amely lényegtelenné válik az egész életszentség tükrében. (A tavaly elhunyt Dr. Molnár Gyula mariológus mondta, hogy Szőkefalván, ahol az elmúlt években Gyula bácsi szerint is jelenések történtek, van egy festmény, amely a hazahozatalakor exhumált bíboros romlatlan testét ábrázolja…)
Alapvetően leszögezhetjük: Mindszenty József, mindig alávetette magát és elfogadta a pápa egyházfői hatalmának jogköréből következő rendelkezéseit, és ez a legfontosabb. Egy püspöknél sem, így Mindszenty Józsefnél sem merülhet fel, hogy nincs egységben Péter utódával. Ez azonban, nem azt jelenti, hogy egyet kell érteni egyes politikai lépésekkel, amelyek lehetnek elhibázottak, illetve ”kényszerpályásak”, még ha maga a pápa lépi is meg azokat. Mindszenty József – mint ahogy a kötetekből következtetni lehet - nem támadta a nyilvánosság előtt és személyes körben sem a pápa személyét és elhatározásait, viszont őszintén kiállt álláspontja mellett, nem a színfalak mögötti álságos intrikát ”művelte”, amit később jobb, ha titkosítanak. „Huzakodása” a pápával akkora bűn? Szent László is vitatkozott a kortárs pápával. Szent Lászlóból szent lett, de ki emlékszik arra a pápára? Sőt Szent Pál is huzakodott Szent Péterrel (Gal. 2. 11-14.), de ettől csak gyarapodott az egyház. Meg kell még jegyezni, hogy Mindszenty Józsefet püspökké, majd esztergomi érsekké és bíborossá kinevező XII. Pius pápa boldoggá avatása folyamatban van, de VI. Páléról még nem hallottam…
Jó volt-e következményeiben, illetve és jó-e ma a Vatikán magyarországi politikája? Erre a választ nyilvánvalóan egyedül a Gondviselés tudja. Az is igaz, azonban, hogy gyümölcséről ismerhető meg a fa. Ez a másik kritikus kérdés, mert Mindszenty József ezzel kapcsolatos állásfoglalásai, magatartása miatt sokak számára ezért nem tekinthető példaképnek, illetve kimondottan zavaró, a figyelem középpontjából kiiktatandó tényező. 
Alapvető kérdésként merül fel ma is, hogy a mai egyházi vezetés tekintettel a püspökök kinevezésére, és külföldi tanulási lehetőségekre, mennyire követik, mennyire részesei az 1960-as, 70-es években, a korábbi prioritásokkal szakító mechanizmusnak, az újonnan kialakított kapcsolatrendszereknek? Történt-e alapvető változás, rendszerváltás 1989 után ezen a területen? Helyes-e ha az egyházi vezetés szellemisége inkább csak internacionalista, ”nemzetközi” és nem magyar? Nem került e- szemben az elmúlt évtizedekben a szellemi és a hitéletben a katolikus és a magyar? Lehet-e valaki öntudatos magyar és katolikus egyszerre? Nem vezet-e lelki meghasonláshoz ez a kétértelműség, vagy inkább nagyon egyértelműség? Sajnálatosan ez a hazai uralkodó egyházi szellem közvetve táplálja azokat a népszerű mozgalmakat, amik a magyarság öntudatból kizárni kívánják a kereszténységet, a keresztény-katolikus hitet, szembe állítva ezen az oldalon is a magyar és keresztény öntudatot. Ez a két oldalról jövő nyomás, sőt támadás, nézetem szerint, jelenleg a legveszélyesebb történések közé tartozik, amelyek még jobban aláássák a magyarság egészségesnek nem mondható lelkiállapotát.
Mit szolgál továbbá, ha a hagyományos, latin és népi egyházi életet szembe állítom az úgynevezett új közösségi és térítési formákkal? Van-e magyar karakterük ezeknek a közösségeknek? Nem hamis-e a szociális igazságosság közéleti és gyakorlati képviselete helyett a hallgatás racionalitásról beszélni? Mit szolgál ez? Van félni való?
Felmerül a kérdés: akiknek ezekben a kérdésekben az egyházon belül meghatározó súlyú döntési lehetősége van, azoknak esetlegesen múlt béli okok miatt, a nyilvános megszégyenülés, vagy a karrier a választási lehetőség? Ki lehet-e ebből törni? És az üdvösség? Legutóbb, például miért nem lépett a budapesti diplomácia és a magyar(?) katolikus egyház a szlovák egyházmegyei rendezés ellen? Helyette, utána, mintegy azt helyben hagyva, spongyát rá, közös ima valahol a Mátrában? Jogfeladás itt is, mint a közélet és a nemzetközi jog más területén is? Miért nem lehet a magyar katolikus egyház legalább annyira nemzeti, vagy szociálisan érzékeny és aktív, mint Európa túlnyomó részében az ottani helyi egyházak? Az a kérdés is válaszra vár, hogy van-e magyar szempont a XII. Pius pápa utáni évtizedekben, a Vatikán egyházpolitikájában, vagy mi mindig csak a nemzetközi egyház helyi egyháza vagyunk? Elfogadható-e ez az álláspont a magyarországi egyházi vezetés részéről? Gondolok itt az egyházmegyék határainak a trianoni határhoz igazítására; a felvidéki magyar püspök(ök) kérdésére; a romániai ortodoxiának, a magyarság megbántásával, tudatos háttérbe helyezésével tett gesztusok, magyar eredetű és tevékenységű szentek más népek szentjeivé avatása, és így tovább. Melyik egyházpolitikai álláspont a hitelesebb, a mai, vagy a korábbi?
Egy bizonyos: Mindszenty Józsefet (aki akkor sem törődött a személyes fenyegettetéssel, amikor fellépett, mindig az aktuális rezsimmel szemben, az üldözött zsidók, majd németek és magyarok érdekében is) az a helyi egyház és az a politikai rezsim csak tudja nehézség nélkül vállalni, amely elveivel és gyakorlatával, személyes példáival nem áll szemben a bíboros, hercegprímás érsek életszentségével. Mindszenty József küzdelmei, alkotó munkája és mártíromsága – a történelem így hozta - szimbólumává vált mindazoknak, akik 1918-1919 óta máig, ismertként, vagy ismeretlenként életüket szentelték, áldozták és ajánlották egymástól elválaszthatatlanul keresztény hitükért, magyarságukért és az igazságért. Nemzeti példakép. Ezért hatalmas fontossággal bír, hogy mit írunk róla. A Vatikán álláspontját régóta ismerjük és talán értjük. Reméljük, hogy egyszer eljön az idő, amikor Mindszenty József álláspontját is megértik, meg szeretnék érteni, illetve megértetik velük.

 

Dr. Tóth Zoltán József (PhD)
Tanszékvezető egyetemi docens
Jogtörténész-alkotmányjogász, politológus

 

      Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap