Móricz Zsigond: Árverés a nádason

Szerkesztő A, k, 07/02/2013 - 00:02


 


­

Nem jössz ki, fõjegyzõ uram, reggel a Vihartóra?

Holnap?... Estére disznótor van a mérnöknél.

 Estére hazajövünk. Árverés lesz. Próbaárverés a nádtermésre.

A fõjegyzõ a csibukjának a borostyánszopókáját szívogatta. Az más. Akkor az a napidíjjal jár. Az ellen nem lehet tiltakozni. Estére bõven visszatérnek.

­ Hányan jönnek?

­ Csak ketten, te leszel a harmadik, fõjegyzõ uram.

­ Nem bánom. Reggel álljon elõ a kocsi.

­ Én mindenrõl gondoskodom. Lesz lábzsák, melegített tégla.

­ Nem kell nekem tégla. Nem vagyok én még olyan vén salabakter.

­ Ahogy méltóztatsz gondolni.

Másnap reggel hét órakor sûrû ködben indultak el. A fõjegyzõ még azt mondta magában, hogy kár ezért a napért... Az a pár pengõ napidíj nem fizeti ki magát, ha egész nap belesüllyednek a ködbe...

Mogorva volt, míg csak a kocsi ki nem ért a határba. Akkor azonban szél jött.

­ Talán feltisztul.

­ Egész biztosan, fõjegyzõ uram. Egész biztosan. Szép idõnk lesz, meg méltóztatol látni.

Beljebb húzódtak az óriási nagy farkasbundákba. Amint a kocsi továbbfutott, s a lovak gõzölögni kezdtek, a köd, mintha a csordát a gulyások kergetik, csak úgy futott elõlük. Szép volt, gomolyogva vonult a pusztán a köd.

Mire kiértek a töltésre, már oly tiszta volt az egész határ, mint a tisztára sepert utcák a kis falvakban. Még kevéssé lombosak a fák; sárga és vörhenyes színek. A víz felett madársereg repül. Nagy fácánkakas lomhán húzza a farkát, ahogy egyik fûzfáról a másikra száll.

A töltés kanyarodva húzódik a tóparton. Szépen rendben van. A vízimérnöknek nincs más dolga. Szabályos távolságokban rõzsehalmok, oly pontosan metszve, mintha ez is cirkalommal lenne megrajzolva. Ez egy veszélyes tó, vizek folynak bele, s tavasszal úgy meg tud áradni, hogy nagyon is rendben kell tartani.

Megérkeztek a szakaszmérnöki õrházba. Már tíz-tizenöt paraszt ácsorog a házikó elõtt. Ezek a nádvevõk. Görbe, sötét emberkék, nagy csizmákban, örök tanakodással.

A két jó városi ló befutott az udvarra. Kicsit megsüvegelték az urakat, de nem nagyon.

­ No, lefagyott a lábad? ­ kérdezte a fõjegyzõ.

­ Nem, kérlek alássan. Az este fagyott, azt hittem, itt a tél...

Lekászolódtak a kocsiból.

­ Talán elõször harapunk valamit.

A kocsis leszedte az ülés alól a kosarakat. A fõmérnök már várta õket. Az õr felesége, csinos kis menyecske, vígan kacagott a szemökbe.

­ Isten hozta, nagyságos uram.

A fõjegyzõ megcsípte az asszonyka állát, s közönyösen ment be a kis házba. Ott már meg volt terítve. Jó meleg volt. A bundákat elõbb csak szétvetették magukon, aztán le is dobták. Ki bírja a fûtött szobában a bundát?

­ Nagyvadat nem láttatok?

Az erdõõr bizalmasan tett jelentést. Szarvast láttak tegnap a fûzerdõben. Ez nagy szenzáció volt.

A gazdasági tanácsnok szolgált. Elõbb egy-egy pohárka szilvával delektálták magukat, aztán végigbeszélték az utóbbi évek jó lövéseit. Az õr felesége kibontotta a kosarakat, és kirakta a pompás hideg sülteket.

­ Hát akkor lássunk munkához, fõjegyzõ uram.

Leültek az asztal mellé. Középen, a fõhelyre, a tükör alá, a fõjegyzõ.

­ Hány óra? Nem vagyok éhes.

­ Á, ha az ember kilép a szabadba, már megjött az étvágya.

Nagyon szép volt a fiatal pulyka. A fõjegyzõ kivette a combot. A fogai még elég jók. Most csináltatta meg, ami hiányzik. Az asszonyoknak nagy rábeszélésbe került, míg rávették. De már kezdi megszokni, s csakugyan, a bal oldalon egyáltalán nem tudott rágni, nem volt ellenfog. Most van. Lassan, csámcsogva evett.

­ Egy kis bort rá, fõjegyzõ uram.

Koccintottak. A bor elég jó volt.

­ A városi pincébõl?

­ Igen.

­ No, adhatott volna Skultéty jobbat is.

­ Skultéty az egy született uzsorás. Úgy spórol, mintha az utolsó hordóval volna.

­ Az a jó. A város vagyonával spórolni kell.

Nevettek.

Evés közben jön meg az étvágy. Csudára elfogyott a tál sült. A gazdasági tanácsnok jó adomás ember volt, egész sor adomát hordott fel, amit még nem is hallottak. A mérnök is beletanult már a nevetésbe. A cvikkerje le is esett.

­ No, adjátok a puskám ­ mondta a fõjegyzõ. ­ Megyek egy kicsit cserkelni... Nagyon szeretek egyedül bolyongani a nádason.

­ Jó mulatást, fõjegyzõ uram. Addig mi ezt a kis dolgot itt elintézzük, kérlek alássan.

A fõjegyzõ elment a füzesek felé. A füzeserdõ a késõ õsz hangulatával várta. A puska a vállán. Egy nyúl futott keresztül elõtte, meg sem mozdította a fegyver szíját. Hadd menjen.

Két paraszt jött szembe. Köszöntek. Lassan fogadta.

Nézte az arcukat. Milyen sötétek. Hogy gyûlölködnek. Ezek árverezni jöttek, s elõre, kétségbe vannak esve, hogy valaki rájuk licitál.

De a nádas csudálatosan szép volt. Evvel nem lehet betelni. Az ember megfiatalodik, ahogy nézi a végtelen, sárguló avart. Néha egy-egy vadmadár repült fel s továbbszállott. Egy kövér szárcsa egy, hajtásnyira lomháskodott elõtte. Meg se mozdította a puskát a vállán... Nem sürgõs... Inkább csak a levegõt szíjta... A szemével a nagy tó szépségét szipákolta. Milyen jó lenne, ha a szarvas véletlenül csak úgy felbukkanna elõtte...

Jó nagyokat sétált. Két fácánkakas és hat darab fogoly volt a tarisznyáján, mikor visszatért a mezõõri lakhoz. Ott már csönd volt.

­ Hol vannak az urak?

A menyecske nevetett.

­ Bent ülnek, fõjegyzõ úr, alássan kérem, a melegen.

A fõjegyzõ megállott. A menyecske is.

­ Ejnye, de szép zsákmány ­ mondta az asszony, aki nagyon tudott az urak nyelvén... A gátõrök választásánál elsõ szempont, hogy milyen a felesége...

A fõjegyzõ felemelte a kezét. Ez mint valami fejedelmi mozdulat. Az asszonyka várta a folytatását. Meg is kapta. A fõjegyzõ elébb az arcát simogatta meg, akkor letévedt a keze az asszony vállára, a derekára. Kicsit magához ölelte s megtapogatta.

­ Ez a jó zsákmány ­ mondta kedélyesen. ­ Jó töltött galamb.

Az asszony tudta, mi az illik: serényen kifordult a fõjegyzõ karjából.

­ Csak ez csiklandós, nagyságos uram.

S hamisan visszanevetett, csalogatva és ígéretesen.

­ Khe, khe, khe ­ köhögött a fõjegyzõ, s bement a szobába.

Ott megállott, s leemelte a fegyvert és a táskát.

­ No, megvolt az árverés?

­ Meg, fõjegyzõ uram. Semmiség volt az egész.

­ Mennyit árvereztetek?

­ Tíz holdat.

­ Ez az egész?

­ Máskor is kell még jönni, fõjegyzõ uram.

A fõjegyzõ nevetett. A tó négyezer hold. Igaz, víz is van benne. De azért sokszor ki lehet még ide jönni. Sok jó napidíj.

1935  

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap