A munkagép

Bíró Ernő, szo, 03/04/2017 - 00:15

   Pár napja már esett az eső, november vége volt. A hegyvidéken átment havazásba. Bucovina kapujában a Tihuţa hágón ereszkedett le kocsijával a kanyargós úton a programozó. Moldvahosszúmezőn várta Florin. Valami gond volt az egyik raktárprogramban az adatokkal, vagy talán az adatbázis sérült meg. Nem lehetett azt megállapítani, csak helyszíni szemlén.

   Miután elhagyta Vatra–Dorneit, s el a botoşani letérőt, a Suceava partján a kanyargós–szerpentines út kiegyenesedett. Hosszú lankás mező volt ott, Moldvahosszúmező. Ismerte már a járást, évek óta tartott már ez a kapcsolat. Estére járt az idő, de ilyen késő ősszel a sötét az még nem késő, még este hét sem volt. A fiúk ott voltak, ketten is várták, de Florin sehol. 

   – Na, jó estét kívánok! – nyitott be a raktárba a programozó.

   – Jó estét! Jó estét! Hosszú volt az út? 
   – Hosszúnak, hosszú. Tudjátok jól, hogy én lassan hajtok. Nem olyan jók a szemeim, elrontotta őket ez a sok fránya monitor. Na, mi a gond fiúk?
   – Hát tessék megnézni! Készítettünk egy elég hosszú listát arról, hogy melyek azok a tételek, amelyeknél a leltár szerint nem egyezik meg a mennyiség a számítógépben levő adatokkal. Szerintünk valami helytelen készletlevonás történhetett. 
   – Mindjárt megnézzük. – válaszolta a programozó. – De hol van Florin?
   – Florinnak valami gondja van a kadét iskola udvarán, majd később megjön ő is.
   – Jó, jó! De azt mondta, hogy itt lesz...
   – Hát itt is lenne, csak egy kis gondja támadt valami helyszínlelés miatt, de azt mondta, hogy ön fogjon neki nyugodtan a munkának, addig is hozhatunk egy szendvicset, egy meleg teát vagy egy kávét esetleg. Vagy ha csak reggel akarja megoldani a feladatot, a hotelszoba foglalva van, elvihetem én a recepcióhoz.
   – Még nem kell fiúk. Nem sietek a lefekvéshez, hagyjatok, én ilyen bagoly típusú ember vagyok, mint a programozók általában. Éjfél körül még mindig jobban megy a gondolkodás, mint hajnali nyolc órakor.
   – Magának nyolc órakor hajnal van?
   – Igen. Olyankor szoktam kelni. Azt hiszem, erről a szokásomról, ha eddig nem szoktam le, ezután sem fogok. No, de lássunk munkához!
   Azzal a programozó nekiesett a dolognak. Másolatot készített az adatbázisról, kibontotta a magával hozott forrásszöveget, behelyettesítette az adatokat, újraindexelt és tételesen elkezdte leellenőrízni a fiúk által kiszűrt hibás sorokat. Lassú pepecselés volt ez. Nem programozónak való feladat, de hát olyan régi a barátság, hogy nem mondhatott nemet és semmi kétség, a munkája biztos meg lesz fizetve. Florin egy rendes ember. 
   Telik az idő, mintha baglyok röpítették volna messzire. Kilenc óra is elmúlt. Az ajtót már rég bezárták. Az egyik fiú hazament, csak a másik maradt ott a programozóval. Az is az unatkozás elütése végett, halkra eresztve bekapcsolta az éjjeli őr kis tévéjét, azt nézte. Nemsokára megjött Florin. 
   – Na, jó estét kívánok! 
   – Jó estét Florin! Csakhogy előkerülsz. Van valami gondod? 
   – Van hát! A bánat vigye el...
   – Hát mi a gondod?
   – Ó, hagyja... Májusban volt egy licit a kadétiskolánál. Ugye emlékszik rá? Itt nálunk volt az ország legnagyobb hegyi–vadász kadétiskolája. Ma már csak a szép emlék, húszadannyian sincsenek, mint voltak hajdanán. S hát hogy egy csomó minden megmaradt, amit a mostani létszám miatt már nem tudnak üzemeltetni, végre valahára megkapták a Hadügyminisztérium engedélyét, hogy kivonhassák a forgalomból és a leltárból, az amúgy régóta nem használt, egy helyben álló, évek óta körbegazosodott munkagépeket. Ennek volt a nagy licitje májusban. Tetszik tudni nekem oda fel a kőbányához szükségem lett volna az egyikre, ami helyszíni kőtörést végez. A liciten annak rendje és módja szerint részt vettem, s a gépet meg is vettem. Lévén, hogy nagyon olcsó volt, nem kérdezhettem meg, hogy működőképes vagy sem. A leltári nyomtatványon az állt, hogy munkaképesen volt használaton kívül helyezve. 
   – És akkor, mi a gond?
   – Természetesen miután a kincstárba befizettem a gép ellenértékét, nekifogtunk a fiúkkal, körbe gaztalanítottuk, s hívtam egy autószerelőt, egy jó mechanikust, aki mindenféle régebbi diesel–motorok szakértője. Ő mindent megtakarított, amit kellett. Feltöltöttük üzemanyaggal, olajjal, áramot adtunk neki egy traktorról, hogy legyen erő az elindításhoz. Féltünk, hogy nehogy be legyen rozsdásodva a főtengely. Annak rendje és módja szerint el is indult, csak nagyon hamar felfőtt a vize. Rögtön megállítottuk. A szerelő, miután tüzetesen megvizsgálta most már a hűtőrendszert is, kiderült, hogy a vízpompa annyira rossz volt, hogy csak dísznek volt a gépen. Lejegyeztük a modellt. Megpróbáltuk megszerezni. Kiderült, hogy Németországból kell megrendelni ezt a becses alkatrészt. Természetesen, mint ahogy ez lenni szokott, egy négyezer eurós géphez egy ötszáz eurós alkatrész dukál. Most november közepére érkezett csak meg. Hát ma délelőttre tudta szabaddá tenni magát a gépész–mester, s mi ponyvából valami félfedelet húztunk a gép fölé, hogy tudjon ebbe az esős időbe dolgozni. 
   – S eddig engedték, hogy ott maradjon a gép a kadétiskolána udvarán?
   – Ez senkit nem érdekelt. Van ott hely bőven. Ma egész nap ott sürög–forgolódtunk a mesterrel. Olyan öt óra fele kipróbálta az elvégzett szerelést s működik jól a hűtés. Leengedtük a vizet, hogy nehogy belefagyjon s eljöttünk. A mester otthon rájött, hogy egy cserélhetős fejű, multifunkcionális kulcsot ott felejtett valahol a gépen vagy a gép alatt. S mivel ez így történt, rögtön visszament, hogy kérezzen be a kapustól, hogy megkereshesse. 
   – Na és megtalálta?
   – Hát az úgy volt, hogy rögtön hívott engem telefonon, mert egy kocsi lámpafényénél valami emelődaru van, emelik a mi munkagépünket rá egy teherszállító autóra. Hát nekem egyből égnek állt a hajam! Azon nyomban odamentem. Ahogy bemegyek a kadétiskola udvarára két sofőr meg a kiskocsis, egy ismerős alak, szörnyen veszekednek, ugyanis a munkagépet a darus kocsi sofőrje a darujával feltette a szállító kocsira, csakhogy a szállító kocsi két és fél tonna terhet bírt el.
   – A munkagép nehezebb volt?
   – Egy kicsivel igen... Hét és fél tonnás... Természetesen a teherkocsinak rögtön kettétört a hátulsó tengelye, másképp meg sem tudtuk volna, hogy ezek a gépet el akarták lopni. 
   – Jó, de miért nem vitte el a darus?
   – Azért nem, mert az övé rönkszállító s nincs rajta lapos rész, csak a rönktartó villák. 
   – S mit csináltál Florin?
   – Rögtön hívtam a 112-t. Bejelentettem, hogy itt lopás folyik. 
   – Na és?
   – Kijött a rendőrség s azt mondta nekik az autós, hogy a munkagép az övé, a fuvardíjat kifizette a teherautósnak, most hívta a darust, hogy szállítsák el a gépet. Kérdi a rendőr tőlem, hogy én mit keresek itt. Mondom neki, hogy én hívtam a 112-t, a munkagép az enyém és ezek tetten ért tolvajok. Erre azt mondja a rendőr, hogy bizonyítsam be, hogy az enyém a munkagép. Szerencse, hogy a mester ott maradt, s én így elmehettem az eredeti szerződésért, aminek a záradékába ezer szerencsémre jegyzőkönyvbe vettük, hogy a munkagép ott maradhat a kadétiskola udvarán, ameddig sikerül megjavítanunk.
   – Na, és mi lett a rendőr véleménye, miután bemutattad a szerződést?
   – Addigra a kiskocsis ember elővett a kocsijából egy fuvarlevéltömböt, amelyikből megmutatta, hogy honnan tépte ki a kék példányt, amit odaadott a fuvarosnak. Így a fuvaros és a darus meg vannak győződve, hogy a gép az övé. 
   – Jó, de mit szólt ehhez a kapus?
   – A kapus azt mondta a rendőrnek, hogy a fuvarlevél felmutatása által engedte be őket, hogy vihessék, ami az övék.
   – De hát a kapus csak tudta, hogy ez a gép a tiéd?
   – Mi az, hogy tudta?! Ő adta a fülest a kocsisnak, hogy mi felszereltük a vízpompát, beindítottuk a gépet, s azt most már érdemes ellopni. 
   – S ha olyan nagyon kellett nekik az a gép, miért nem lopták el eddig?
   – Azért, mert nem tudták megjavítani!
   – S akkor most hogyan tovább? – kérdi a programozó, miközben befejezte a munkáját.
   – Hát most nem tehetek többet semmit. A rendőrség zárolta az udvart, ma este mindenkit elküldött és visszahívott holnap reggel nyolc órára. 
   – És senkit nem tartóztattak le?
   – Nem, mert az aktákból a rendőr szerint nem derült ki egyértelműen, hogy a gép az enyém vagy a kocsisé. Mert, hogy a kocsis fuvarlevele mai dátumú, az én szerződésem meg hét hónapos. Hiába mondtam a rendőrnek, hogy a fuvarlevél a kocsis egyik cégjéről a másik cégjére van kiállítva, és ez egyáltalán nem bizonyítja azt, hogy a fuvarlevélen szereplő tárgy a kiállító cég tulajdonát képviseli. 
   – Jó, jó! De a rendőr csak gyaníthatta, hogy te nem kezdesz a 112–esre telefonálni, csak úgy szórakozásból. 
   – Szerintem nem csak gyanította, hanem tudta is. De valami módon egérutat kellett adjon a kocsisnak, legalábbis reggelig – ugyanis ő itt a környék egyik gyanús alakja, aki persze papír szerint soha semmibe nincs benne.
   – Érdekes egy ügy ez, te, Florin...
   – Érdekes, de hagyjuk, inkább együnk, ez reggel úgyis magától folytatódik. Megkerült a hiba az adatok között a raktárprogramban?
   – Meg és ki is javítottam.
   – Mondta a fiú, hogy nem kért szendvicset, úgyhogy mielőtt a hotelbe mennénk lefeküdni, menjünk egyet vacsorázni. Ebbe az órába, így éjfél tájba, már csak egy útmenti fogadó van nyitva, Hosszúmező túlsó végébe van a Hanul haiducilor – a Betyárok fogadója.
   Elmentek hát a fogadóba, s ahogy belépnek az ajtón Florin köszön jobbra–balra. Balfelől a második asztalnál három ember élesen végignézik Florint. A programozó, Florin és a raktáros fiú leülnek egy szabad asztalhoz. Odaszól Florin halkan a programozónak:
   – Látta azt a három sötéten néző alakot balfelől a második asztalnál?
   – Láttam, hát.
   – A középső a kocsis, a balfelőli a teherautós, a jobbfelőli meg a darus.
   – S ezek itt esznek?
   – Igen, sőt meg vagyok róla győződve, hogy a kocsis olyan jól előadta a mondanivalóját, hogy ezek azt hiszik rólam, hogy én vagyok a svindler, s az ő emberük meg a becsületes géptulajdonos.
   – Te Florin! Én azt hiszem, neked azzal van szerencséd, hogy kitörött a teherautó kereke. 
   – Az úgy van, ahogy mondja. Ha elbírta volna a teherautó a munkagépet, holnap már a Chişinău–i vásárba árulnák. Látja ezért jobb ott maguknak Kolozsváron, ott túl a Kárpátokon inkább van Európa. Itt nálunk meg... inkább Oroszország.
   Megették a vacsorájukat. A programozó lepihent a hotelszobában s azt ígérte Florinnak, hogy reggel még bemegy a raktárba és figyeli pár órán keresztül, hogy dolgoznak a raktáros fiúk, hogy nem–e jön össze valami meghibásodás. De titokban azért nem sietett, mert kíváncsi volt a munkagép sorsának végkifejletére.
   Tizenegy óra körül megjött Florin.
   – Na, képzelje el! Ez a gazember kocsis egy tegnapelőtti dátumú számlát hozott, egy bukaresti cég által kiállítva a fuvarleveles cég felé, amellyel bizonyítani akarja, hogy a fuvarleveles cégé a munkagép. 
   – Jó, jó! De mit keresett a munkagép a kadétiskola udvarán?
   – Azt mondta erre a rendőrnek, hogy szóbeli engedélyt kapott az igazgatótól, hogy ide elhelyezheti. 
   – És mit szólt mindehhez az igazgató?
   – Az igazgató ma szabadnapos, holnap szombat, úgyhogy csak hétfőn lesz elérhető, s ő hívatott is egy nagyobb autót, hogy tetesse át a darussal az eltört tengelyű autóról a nagyobbikra a munkagépet.
   – S te erre mit csináltál?
   – Meggyőztem a rendőrt, hogy ha munkanélkülivé akar válni, hívom még egyszer a 112–t. 
   – S veszteg maradt?
   – Igen. Majd meggyőztem a darust meg a nagykocsist, természetesen fizetség ellenében, hogy ha már ilyen szépen összejöttünk, mi lenne, ha a munkagépet jegyzőkönyv alapján, az én udvaromra szállítanánk. 
   – Ezt elfogadta a rendőr is?
   – Kénytelenségében igen. De azért mindenkit elengedett és hétfőre további bizonyító papírokkal behívatott minket az őrsre.
   Elköszönt a programozó Florintól, de kedden felhívta, mert ölte a kíváncsiság. 
   – No Florin! Mit intéztél a tegnap a rendőrőrsön?
   – Bizonyosságot nyert, hogy az én papírjaim igaziak és ezt a kadétiskola igazgatója jegyzőkönyvbe vett tanúvallomással alátámasztotta. 
   – És mi lett a kocsissal?
   – Lopás alapos gyanújával, de szabadlábon védekezhet, mert, a jegyzőkönyv szerint, a lopás ténye még nem eléggé bizonyított...

Bíró Ernő, – Kolozsvár, – 2017. február 20.

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap