A Nagy Álom - A magyar labdarúgás napja

Kondra Katalin, szo, 11/25/2017 - 00:10

Minden férfinak kellene fiúgyermek, akit futballozni taníthat –vélekedett Iboly néne, akinek két fia is kergette a labdát a falusi válogatottban. —A lányok nem focizhatnak? –érdeklődött Bözsike, a szomszéd lány. —Lányoknak nem ajánlatos –dörrent rá az anyja. —Miért? —Mert kemény a labda. Még csak az kéne, hogy ez is olyan haszontalanságokkal töltse az időt –gondolta magában Pékné, aki vasárnaponta maga is szurkolt a falusi focipálya valamelyik szegletében, de hát csak azért, mert az embere megbolondult, neki pedig kötelessége mellette lenni. Bezzeg Mariskának több esze volt –irigykedett. Hogy nem jutott neki eszébe hamarabb? Jó üzletet csinálhatott volna a pattogatott kukoricával. Legalább nem hiábavalósággal töltené ott az idejét. Soha nem volt jó véleménnyel a magyar futballról, ezért nagyot csodálkozott, amikor saját szemével olvasta az újságban: „A magyar labdarugó „Aranycsapat” 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A Sebes Gusztáv által vezetett magyar válogatott londoni győzelmével történelmet írt, Anglia kilencvenéves hazai veretlenségének vetett véget. A mérkőzésen a kor két legjobb együttese mérte össze tudását, az angol válogatott még sohasem szenvedett vereséget hazai földön, a magyar csapat ugyanakkor megnyerte az 1948 és 1953 között játszott Európa-kupa küzdelmeit, valamint az 1952-es olimpiát is.” (Nemzeti sport) Nahát! Lehet, hogy egyszer még az én Gyuszim is eljut odáig –töprengett. Lehet, hogy egyszer még világjárta asszony lesz belőlem –ragadta nyakon a vélt lehetőséget. Attól kezdve állandóan nyüstölte az urát, hogy s miként kergesse a labdát, ha vinni akarja valamire. De Gyuszi nem akarta vinni. Természetesen őt és a többi öregfiút is lelkesítette az aranycsapat sikere, de eszükben sem jutott, hogy a gumicsizmát focicsukára cseréljék. Eközben Pékné szép lassan elhintette gondolatait az asszonyok körében és Tófalván egyik napról a másikra megalakult a „focistafeleségek egylete.” Pékné egyelőre hagyta, hadd szorgoskodjon mindenki a maga kedvére. Ugyanis néhány asszony futballmez varrásba kezdett, hogy ezzel is emeljék a szintet. Egy alkalommal Bözsike lélekszakadva rontott be a „focistafeleségek” gyűlésére, mert halaszthatatlan mondanivalója akadt. A buszon hallotta valakitől, hogy a magyar futball csillaga egyre magasabbra ível. Ezt az alábbi részlet is alátámasztja, mely Orbán Ottó Utóhang egy művészetkedvelő koldussal című írásából való. „– Hová valósi ön? – Magyarországra, Európába. – Ne mondja, maga magyar! Nagyon örülök magának. Maguk nyerték Mexikóban a labdarúgás aranyérmét. – Mi nyertük. Bombay és Delhi között olvastam az újságban, a repülőn.” Péknét ez a dolog csak még jobban megerősítette abban, hogy érdemes lesz befektetni a futballba. Azt se tartotta lehetetlennek, hogy felhagyjanak a gazdálkodással, hogy az urának legyen ideje edzeni. Csak arra nem gondolt, hogy Tófaluban nincs edző, és a tófalui öregfiúk egytől-egyig a saját és a falu szórakoztatására vonultak pályára. Ahogy az évek mentek, a „focistafeleségek” kezdték belátni, hogy embereik jobban értenek a szántás-vetéshez, mint a labdakergetéshez, de titkon mindannyian abba reménykedtek, hogy majd az unokák. 2017-et ír a naptár. A várva várt unokák azóta megszülettek és néhányan közülük labdakergetéssel próbálja megszerezni a mindennapi betevőt. Vannak közöttük azonban olyanok is, akik nemzetközi futball karrierről álmodoznak. Újságírók hada várja, hogy beszámolhasson a legfrissebb hazai focisikerekről. Újonnan épült stadionokban, szurkolói díszben, lázban égve várja az egész ország. Vajon mikor jön el az a nap? 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap