A nagy fekete bőrönd

Kő-Szabó Imre, cs, 08/25/2016 - 00:22

    A tárgyak sokszor mennyire hozzá nőnek az emberhez, hogy elszabadulni tőlük, nagyon nehéz, vagy éppen lehetetlen. Így voltam én egy nagy fekete, fából készült bőrönddel. Úgy kezdődött, hogy apám a vasútnál dolgozott, volt mindenféle szakember, többek között asztalos is. Korban közeledtem az abban az időben „divatos” ténylegesen kötelező, katonai szolgálathoz. A bevonuló fiataloknak úgynevezett katonaládával kellett bevonulniuk. Ez olyan szabvány méretű láda volt, zöldre festve, melyben a baka a tisztálkodási cuccait tartotta, borotválkozási, csizmatisztítási céllal. Az öreg úgy döntött, készítettet egy ilyen katonaládát a fiának. Beszélt is az asztalossal, aki tájékozottabbnak tűnt, mert mondta – akkor 1952 volt az érvényes dátum – már a katonaságnál is kiment a divatból ez a ládatípus. Meg is tapasztaltam, a tényleges szolgálat idején, hogy láda helyett, kis faszekrények voltak erre a célra a körletekben. Azt is megtanultam saját káromon, ha nem volt „rend” benne a tizedes szerint, borult minden a kövezetre és rakhattam újból a szekrénybe, ezzel is elfoglaltságot adva a kiskatonának. Tehát az asztalos lebeszélte apámat a katonaláda készítéséről. Az öreg kedvét ez nem szegte, arra gondolt, hogy a fia hamarosan férfikorba ér, kell neki egy olyan tárolási lehetőség, ahol csak a saját dolgait, tárgyait tarthatja. Ezért megkérte az asztalost, készítsen egy nagy fa bőröndöt, melyet elkészítése után feketére festettek. Ezért lett ő „a nagy fekete bőrönd”. Méretét tekintve, mindenféle bőröndformától eltért, mert szélesebb volt, magasabb és nagyobb. A bőröndre azzal hasonlított, hogy felül két zárja volt, olyan, mint az igazi bőröndön szokott lenni, meg fogantyúja. Szép feketére volt festve, még lakkot is kapott, tehát fényesen csillogott. Ha ezt egy ember megpakolta, akkor olyan fickónak kellett lennie a talpán, aki ezt cipelni is tudja. Sok minden belefért. Először a szobába, az ágy végéhez volt támasztva, később, mert ugye az ember használja is, a ki és felnyitás végett az ágy alatt kapott helyet. Ebben volt mindenféle kacat. Iskolai füzetek, melyek még értékesek voltak számomra. Volt benne egy különleges, lapos elemmel működő zseblámpa. A különlegessége abban volt – még az úttörőcsapatban használtam – hogy fehér fényét egy kis pöcök eltolásával, pirosra lehetett váltani. Meg a tetején egy kapcsoló félét elforgatva, akkor csak addig égett, amíg ezt a kapcsolót lenyomva tartottad. Tehát alkalmas volt morzejelek leadására. A nyári táborokban, az akadályversenyeknél, ennek jó hasznát vette a „harcoló” kispajtás.

            Ma már az is valószínű, a mobil és okos telefonok világában - igazán feltűnő lenne, az a kristálydetektoros rádió, melyet a nagy bőröndbe rejtettem. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az L alakú fa panelre volt felépítve. Szerkezete egyszerű volt, lehetett vele fogni a Kossuth Rádió adását, de csendesebb időben más külföldi adók adásai is bejöttek. Volt benne szöveg, meg zene is. Erre az L alakú panelre volt szerelve egy kívülről forgatható lemezes kondenzátor. Ezt elforgatva, lehetett a különböző állomásokat befogni. Tartozott még hozzá egy vékony rézdrótokból álló körkörös tekercs, amely egy papír hengerre volt feltekerve. A rádió lelke (ma úgy mondanánk lámpái vagy még modernebbül a csipkártyája) a kristálydetektor. Ez valóban egy kristály volt, az egyik pólusa a kristály, a másik egy mozgatható tű, amellyel a kristályhoz érintve, meglehetett keresni az éterrel történő kapcsolatot. Természetesen egy magas antenna is szükségeltetett hozzá, amely a padláson volt kifeszítve és onnan az ablakon keresztül bevezetve a „rádióba”. A hangokat egy fejhallgató segítségével lehetett érzékelni, élvezni. Tehát nem volt egyszerű rádiózni. Ezt a szerkezetet itt őriztem, és ha kedvem szottyant egy kis éteri túrára, elővettem, felszereltem és hallgattam.

    Gyűjtési hajlammal is rakosgattam el dolgokat, mert van, amikor az ember minden kis kacatnak, fecninek is nagy jelentőséget tulajdonít. Volt ott mozijegy, strandbelépő, valamilyen értékes prospektus. Ezeket éveken keresztül őriztem, osztályoztam, rakosgattam. A gyűjteményben szerepelt egy-egy filléres, sárga könyv is, cowboy történetekkel. Meg préselt rózsa, négylevelű lóhere is megfért ebben a légtérben.

    Aztán elköltöztünk, mert apámat a vasút más állomáshelyre vezényelte. Ez a hely Bácsalmás volt. Itt kezdtem foglalkozni komolyabban a mozgófilm készítés rejtelmeivel, melyből később a „filmrendező akarok lenni” elhatározás alakult ki. Lett egy 8 mm-es filmfelvevő készülékem. Apám segítségével ehhez, úgynevezett fordítós filmet vásároltam. Ennek az érthetősége, lényege, hogy egy filmszalag szolgált a negatív és pozitív filmként is. Persze ezt csak Pesten tudták átfordítani, így mindig postás vitte, hozta a tekercseket. Ezek is a nagy fekete bőröndben, mint egy „fa-páncélban” kaptak helyet.

    Az 1956-os események itt értek bennünket, három férfit. Édesanyánk egy hirtelen jött halál miatt, másfél évvel ezelőtt elhunyt. Hárman maradtunk a lakásban, apánk, öcsém, aki akkor 17 éves volt, meg jó magam húsz évesen és arra vártam besorozva, hogy ebben az évben, novemberben, tényleges katonai szolgálatra vonuljak be. Az események ennek örömömre, gátat szabtak. Így egy várakozó álláspontra kényszerültem, otthon üldögéltem, néha elkerekeztem összeállított kerékpárunkkal a városba, vagy esténként moziba mentem, mert az töretlenül működött. Amikor otthon voltam az időmet egy nagy Orion rádió mellett töltöttem, figyelve a történéseket, azok alakulását. Mindentől távol sodortak az események, így csak szimpatizánsszemlélő lehettem. A hírek kavalkádját hallottam a Kossuth Rádióból, meg a Szabad Európa és az Amerika hangja rádióból. A hiteles eligazodás végett elhatároztam, hogy napi feljegyzéseket készítek a hallottakról. Írtam szorgalmasan, gyűltek a lapok, olyan nagyra dagadt, mint egy könyv kézirata. Azt terveztem, egyszer, ebből egy hiteles összeállítást készítek, hogyan láttam én húszévesen 1956-ot.

    Az események alakulása, sajnos meghozta számomra a katonai szolgálatot, egy félévkéséssel. A jegyzeteimet nem mertem a bőröndbe tenni, a padláson rejtettem el hátha ott nagyobb biztonságban lesznek. Aztán bevonulásomkor mégis a nagy fekete bőröndbe tettem.

    Közben, még én besorozott katona, védtem a hazát, addig apámat kétszer is áthelyezték, más-más állomáshelyekre. Mire leszereltem, már Dévaványán lakott. Innentől kell számolnom igazi felnőtté válásomat. Pár hónap után, mivel ott semmiféle munkalehetőség nem adódott, Pestre költöztem. Vittem magammal a bőröndöt. Nagysága, lehetővé tette, hogy a kacatok gyűjtése mellett, ingeim, gatyáim társaságában, minden elférjen.

    Pesten albérletben laktam hat évig. A bőrönd ott állt a szoba végében, minden korábbi élet ereklyéivel, fontos dokumentumaival. Néha kinyitottam, rendezgettem. Ilyenkor előjöttek a régebbi emlékek, melyeket szívesen idéztem fel. Aztán a nagy csavargások időszaka is lejárt, úgy döntöttem, megnősülök. Két év után vidékre költöztünk feleségemmel. Vittük az ágyat, asztalt, két széket, egy Tavasz televíziót, egy műanyag mosdótálat, könyveket, meg természetesen a nagy fekete bőröndöt, melyben időközben újabb dokumentumok kerültek. Szerettem fotózni és a nőtlen időszak alatt szerzett női trófeák fényképei, kirándulások anyagai ott lapultak, a korábbiakkal együtt.

    A vidéki életben, az új lakásban, amely szerencsére jó nagy volt, a kamrába kapott helyet a nagy fekete bőrönd.  Pár évi házasélet után egyszer kinyitottam és kutatni kezdtem benne. Nem mintha valamit keresnék, csak úgy spontán, mert már nagyon tele volt. Nem hamarkodta el a „leltározást”, mert ez egyben számvetés volt a múlttal, az élet eddigi történéseivel. Ilyenkor eszmél az ember, hogy korábbi fontosnak vélt papírok, emlék morzsák, eszközök az idő múlásával elveszítik jelentőségüket. Elkezdtem az emlékeket újra élni és a jellemző dokumentumokat megsemmisíteni. Így van ezzel az ember, fel kell dolgozni a korábbi eseményeket, helyükre kell illeszteni. Ilyenkor egy-egy esemény, történet, minősítést kap, milyen volt, mi maradt meg belőle napjainkra.

    Amikor visszacsuktam a nagy fekete bőröndöt, úgy éreztem, az életemnek egy bizonyos szakaszát lezártam. Sajnos a bezáráskor a bekapcsoló zárak elfáradtak, lepattantak és tovább már nem akarták zárva tartani a bőröndöt. Így kénytelen voltam egy zsineggel összekötni, hogy maradandó emlékeim azért még egybe tartozzanak.

    Költözés, majd azt követően válás következett. A nagy fekete bőrönd először az új helyre, tartalmával a pincébe kapott helyet az olajos hordó mellett, mert abban az időben, abban a lakásban olajtüzelési fűtési mód uralkodott. A válás bizonyos felezési procedúrával is járt. A nekem szánt dobozokkal, meg azok tartalmával, meg a nagy fekete bőrönddel, új helyre költöztem. Egyelőre, szükség szerint, albérletbe. Ez az albérlet, kissé hosszúra nyúlt, megközelítette a húsz évet. Közben új házasságot kötöttem, és amikor nyugdíjba mentem, könyveimmel, személyes halmijaimmal vittem a nagy fekete bőröndöt is.

            Abban a lakásban már nem fért el, nagysága, feketesége, kopottsága miatt. Így ismét a pincébe kapott helyet, ott őrizte addig megmaradt tartalmát. A helyi hírekből értesültem úgy négy év után, hogy a városban lomtalanítást tartanak. Feleségem unszolására: - Nézz körül mi az, ami már nem kell! – felkiáltással lementem a pincébe. Több felesleges tárgyat, eszközt kitettem az utcai gyűjtőhelyre, amikor rászántam magam, hogy kinyitom a nagy fekete bőröndöt. Izgulva, szívdobogtató várakozás töltött el, amikor felemeltem fedelét. Kutatni kezdtem benne és éreztem, mennyire elszállt az idő, minden egyes „emlékkacat” felett. – Már nincs is rá szükségem! – állapítottam meg.

            Még egyszer „átlapoztam” az ide rejtett tárgyakat és megpróbáltam „kiszívni” belőlük az emlékeket. Volt, amelyikből sikerült, de volt, amit nem tudtam sehová sem beilleszteni. A végén mindegyik tárgy, élén a nagy fekete bőrönddel, az utcára került. Úgy gondoltam én dobjam ki saját emlékeimet, a töredékeket helyre igazítva és ne egy semleges valaki, öntse a szemétbe, halálom után.

            Másnap reggel lenéztem az emeletről. A kitett lomokat még nem vitték el, csak a nagy fekete bőrönd nem állt a helyén. Úgy látszik újabb önálló életet kezdett, új gazdájával.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap