A nagy októberi

Bodó János, h, 11/07/2016 - 00:10

 

No, nem a nagy októberi esőzésekről lesz szó az alábbiakban.Nem.
A mozgalmi ünnepek sorában a legkiemelkedőbb cécó a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megünneplésével járt. Díszszemlék, kitüntetések, vörös lobogó. Ez igazándiból az orosz nacionalizmus ünneplése volt, internacionalista szellemben. Ez is ravasz csel volt: a Nagy Október a világ proletárjainak ünnepe, tehát internacionalista jellege vitathatatlan. Ha mégis megpróbálta valaki, egyszerű ember ezt az egész dzsungelt megérteni, inkább csak magában volt értelme a kérdés körüljárásának. Miért októberi, ha november van? Az orosz naptár szerint kell ünnepelni az internacionalizmust? Könnyen akkora pofont kaphatott az élettől, hogy arról kódult. Mit kérdezősködsz, hát mit nem értesz, te barom? Nem az a baj, ha valamit nem értesz, csak higgy a párt szavának! Ez volt a néptömegek felé a párt első számú intelme: a pártban való vakhit, természetesen a funkcionáriusok által képviselt párté.
Hűség a párthoz, hűség a néphez. Vagy fordítva volt a sorrend, de a lényeg egy: a párt és a nép elválaszthatatlan egységet képvisel, a hazádat szereted, ha a pártodat szereted, és ki ne szeretné népét, a hazáját? Csak elvetemült gazember lehet, aki a hazáját nem szereti, vagyis mi örök emberi értéket képviselünk!
A szemináriumokon lehetett ilyen stílusban nevelni a rászorulókat. Ha meg merte kérdezni valaki, hogy lehet, hogy Romániában a Kárpátok Géniusza alatt a legsötétebb elnyomatás jut osztályrészül az őslakos magyaroknak, eleinte a dolgok elhallgatása volt a válasz.
Később a személyi kultusszal magyarázták, mint a párttól idegen elhajlással.
- De hol hallotta az elvtárs ezeket a dolgokat?- megkérdezték az illetőt, és ha az megmondta az igazat, a Szabad Európa Rádiót - vége volt azonnal. Mert a SZER-t tilos volt hallgatni a hithű pártembereknek.
Tudom, újságot nem mondok ezzel senkinek, aki a korban élt. Legfeljebb, aki később született, de az ennyi képtelenség hallatán csak legyinthet:
- Hogyan lehetett ilyen hülyék között élni? - mondhatja, és joggal. De, valahogy túléltük ezt a kort is. Szóval nem a nagy októberi esőzésekről lesz szó az alábbiakban, hanem a NOSZF-ról, ahogyan az ünnepség lezajlott. 
Nálunk nem a gyárban voltak az ünnepségek, hanem a közeli városban, és a színházteremben, ahol a vállalati dolgozók küldöttsége vett részt. A szónok valami pártember volt. És ez sem mondta ki normálisan a szocialista szót, "szocilistáról" beszélt, és nagy lózungokat mondott, igen, óriási közhelyeket. Szinte fájt, ahogy beszélt, pedig papírról olvasta a mondanivalót. Aztán a kitüntetések átadása következett. És az ünnepség végén az Internacionálé. A fejesek két-három szovjet katonatiszt társaságában elvonultak piálni.
A szovjet elvtárssakkal senki sem tudta felvenni a versenyt vodka dolgában: vizespohárból ittak, kivétel nélkül, a rendfokozat mindegy volt. A házigazdák között is akadt nagy piás, de aztán feladták: a szovjet elvtársak ezt is jobban tudták. A gyári dolgozók küldöttsége visszaindult a külön busszal, és a művelődési házban mindenki kapott szendvicset, sört, és meg kellett hallgatnia a személyzeti osztály vezetőjét, aki ugyan röviden, de beszélt a munkasikerekről, amelyeket elértünk a "szocilizmus" építése során.
Röhejes volt, ahogy a szónok birkózott a szavak kiejtésével. Az múló évek során kezdtem felfigyelni ezekre a nyomorcicerókra, ahogy tördelik a szavakat, mint az orrszarvú a csalitost. Ez volt a legkínosabb jelenet, mert az a pár tucat ember is érezte, hogy megoldhatatlan feladatra vállalkozott a szónok.
Minden szenvedésnek egyszer vége szakad, zavart tapsocska jelezte, a hallgatóság akceptálta a megkönnyebbülést. A szónok öt-hat társával elvonult a nekik megterített külön szobába, a hallgatóság pedig szétszéledt.
Piros betűs ünnep volt a szovjet megszállók nemzeti ünnepe. Hogy a március 15. miért volt munkanap, azt a legbigottabb kommunisták sem tudták hitelt érdemlően megmagyarázni. Útját kell állnunk a nacionalizmusnak, és erre legjobb eszköz az internacionalizmus! Ilyen falmelléki dumával próbáltak megálljt! parancsolni a nemzeti érzésnek, amit persze nem lehetett csak ilyen könnyen elnyomni!
A nemzetben gondolkodó, természetes érzést csak időlegesen és erőszakkal lehetett háttébe szorítani, és helyébe a természetellenes internacionalizmust ültetni. Ezt is főleg a gyengék, a buták, a bármikor megvehetők között tehették. A párttagok zöme gerincbántalmakkal küszködő, egyébként normálisan gondolkodó ember volt, aki a kicsivel jobbért belement ebbe a nem embernek való helyzetbe, mert élni azért muszáj valahogy. A családját nézte, hogy mennyivel tud többet nyújtani ez által, és valahogy vállalva a hazugságot, a természetellenes magatartást.
A nagy többsége a párttagoknak ez volt, csak a szerencselovagok, a szélhámosok, a köpönyegforgatók részére a karrier lehetőségét csillantotta meg ez a világ. Az ilyen ember jól kiszámított terv szerint először belépett a pártba, aztán fúrni kezdte, akit ért, hangoztatta a lózungokat, és már biztosítva volt az előmenetel feltétele. A nagyon fafejűek persze itt sem tudtak megbirkózni a konkurens szélhámosokkal, ők csak az alja szerepet kapták.
Ám ez is még jobb volt, mint dolgozni vagy tanulni.
A potyalesés jó eszköznek bizonyult az ilyen esetekre. A kiszolgálók szolgája lenni a végső lehetőség volt a tehetségtelen, lusta embereknek.
Az ilyen alapállású embert nem izgatta az, hogy nemzeti ünnep legyen. Legfeljebb az, hogy fizetett ünnep legyen: szabad nap vagy dupla fizetés járjon a melósnak!
Mert azt mindig hangoztatták, hogy ők a melósok, a dolgozó nép.
Az igazi dolgozó nép azonban dolgozott, és hallgatott. Nem várt ellenszolgáltatást mindenhol és mindenért, mert tudta: a becsületes munkánál nincsen megnyugtatóbb dolog. És nyugodtan akart aludni.
Ilyenkor, a nagy októberi esőzések idején legalább ki tudta aludni magát.

/Részlet a "Volt egyszer egy timföldgyár" c. novellafüzérből/

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap