Nagyőr Szent Anna-temploma 1/11.

Jankovics Marcell, p, 07/13/2018 - 00:08

 

 

 

 

A helység

 

 

     Nagyőr (Sztrázska) szlovákul Strážky,  Strážky nad Popradom, németül Nähre (Nehre)

község, Szepesbéla településrésze Szlovákiában, az Eperjesi kerület Késmárki járásában. A tengerszint fölött 610 méteren, a Poprád folyó bal partján fekszik, Szepesbéla közvetlen szomszédságában, tőle délnyugatra, Késmárktól 7 km-re észak–északkeletre.  Késmárk felől a településre érve a Mednyánszky utcán (!) a kastély hatalmas parkja fogadja a látogatót, melyet délről a Poprád folyó határol.

     Vályi András szerint: 

"STRASZKA. Tót falu Szepes Várm. földes Ura Horvát Stansics Uraság, lakosai katolikusok, ’s másfélék, fekszik Poprád vize mellett, Bélának szomszédságában, mellynek filiája; határja középszerű, piatza Kézsmárkon."

     Fényes Elek ezt írja róla: 

"Sztráska, Nehre, tót falu, Szepes vmegyében a Poprád mellett, Késmárkhoz északra 1 órányira, gyönyörű s termékeny vidéken: 172 kath., 196 evang. lak. Az urasági várkastély igen régi épület. A kert ritka növényeire nézve ezelőtt hires volt. Volt itt továbbá hajdan egy apácza zárda, és nevezetes gymnasium, mellyet Horváth Stansith György alapitott, ki Wittenbergában tanult, s fia vala azon Gradeczi Horváth Stansith Márkusnak ki 1557-ben, Szigethvárát Ali basa ellen derekasan megvédelmezvén, jutalmul Sztráska falu kapta. Kihalván férfi ágban a Horváth nemzetség, praefectio által minden jószágok a Szirmay nemzetségre estek." 

     Ismert első említése, Eur (Őr) 1251-ből való. Az Árpád-korban az északi gyepűt őrző kabar és székely határőröknek, „Szent László lándzsásainak” települése volt. A régi írásokban „gumur-uruk”-nak, gömörőröknek, ardóknak (erdőóvóknak) nevezett határőröket gyepűvonalukon az ősi magyar tízes katonai-polgári-vallási szervezeti rendben telepítették le. A „szepesi tízlándzsások székét”, melyet egy 1243-as oklevél nobiles sub decem lanceis constituti néven említ, Betlenfalváról (Betlanovcéről) irányították. Nemesek voltak, és leszármazottaik egészen a XIX. századig függetlenek maradtak a szepesi ispánságtól, a későbbi királyi vármegyétől és az autonóm szász tartománytól. A lándzsás falvakat, a kor helyőrségeit, kaszárnyáit mindenkor elkülönítették a polgárvárosoktól, Aquincum példázza ezt ár az ókorban is. (> Még A szepeshelyi Szent Márton-székesegyház c. kötetünkben.) A tatárjárás után német hospesekkel telepítették újra. A Szepes vármegyei falu 1919-ig Magyarországhoz tartozott. Német lakosságát a II. világháború után kitelepítették Németországba. 1976-ban Szepesbélához csatolták.

          Nagyőr pirinyó kis falu, feleannyian lakják, mint a már bemutatott Szmrecsányt, ráadásul, ha Szepesbéla felől közelítjük meg, templomtorony híján először észre sem vesszük dombhajlatok közt megbúvó házait. Lakosainak száma viszonylag állandó. 1910-ben 491, 1930-ban 406 (német, szlovák), 1970-ben 466 (szlovák). Nagyőrt sok minden összeköti Kisszebennel is. Közelségük, birtokos családjaik, középkori pecsétjük. A nagyőrin ugyanúgy Keresztelő Szent János tálra tett feje van kivésve, mint az Kisszeben és Szepesolaszi pecsétjén és címerében látható. Ezért is bátorkodom szójátékkal utalni legutóbbi albumunk „hősére”, a nagy Kisszebenre, melynek háromhajós nagy templomáról, hat oltáráról vastag könyvet sikerült megjelentetnünk. A hozzá képest kis Nagyőr kis temploma csupán egyhajós, mint írtam, tornya sincs, és „csak” három oltára van, de rossz állapotuk ellenére csodás falképei miatt is megérdemli, hogy bemutassuk.

        Ejtsünk azért szót a Nagyőrt „befogadó” Szepesbéláról is (szlovákul: Spišská Belá, németül: Zipser Bela), mivel róla külön, önálló kötetet nem fogunk megjelentetni. A helyi szájhagyományban emlegetett értékes régi oltárainak ma már ui. se nyomuk, se hamvuk. 

     Vályi András ezt írja róla: 

"BÉLA. Német Város Szepes Vármegyében, ’s egy a’ 16 Szepesi Városok közzül, fekszik Poprád vize mellett, Kézsmárktól fél mértföldnyire, nevezetes benne a’ Város háza, és annak Arkhivuma, hajdani templomának omladékai is látszatnak, melly a’ Lengyelek, és más viszontagságok által pusztúla el. Öt országos vásár esik benne, és minden héten pénteken; Meg lehetős kereskedése van borral, dohánnyal, és vassal; nem külömben vászonnal, mivel a’ Bélai szép nem, a’ lennel való banást jól érti, és szorgalmatosan gyakorollya, fenyő magbol készítetett éget borok is híres, és sok felé elhordatik, vízi malma három, fűrész malmaiból pedig a’ leg szebb deszkák kerűlnek ki. Szerentsétlen vala e’ Város gyakorta a’ tűz támadások miatt, nevezetesen MDXVIII. esztendőben, nyóltz házakon kivül, egy menykö ütés által egészen elemésztetett; az után pedig más szerentsétlen tűz támadások által, tizenkétszer sanyargattatott. A’ dög halál által is gyakorta látogattattak; nevezetesen 1600. 1622. és 1679. esztendőben nagyon ki üríttetek, mivel az említett esztendőben először 700. az után 175. harmadszor pedig 418. emberek múltak ki itten e’ kedveltt világból. Lakosai rész szerént kereskedéssel, rész szerént nemesebb, és kézi mesterségekböl élnek, rész szerént pedig föld mivelésböl. Határbéli földgye néhol termékeny, néhol partos, erdei nagyok, és vadakkal gazdagok, réttyei kiváltképen jó fűvet termenek; de néha a’ nagy hidegek által gyengébb marháikban, nem tsekély kárt vallanak. Nevezetes a’ fejér tava melly nagyságára nézve, minden e’ vidéken lévő tavakat felül halad. Lakosai többnyire evangelikusok, Korabinszki Mátyásnak Lekszikonnya szerént itten híres Musikusok is találtatnak; mivel némellyek valamint a’ syép tudományokat, úgy a’ szép mesterségeket is különösen kedvellik, és gyakorollyák; a’ második Osztályba tétetett."

       Fényes Elektől ezt olvashatjuk a városról: 

"Béla, Szepesi város, Szepes vármegyében, a Poprád bal partján, Lőcséhez 4, ut. p. Késmárkhoz 1 órányira: 433 kath., 2349 evang. német lakosokkal. Kath. és evang anyatemplom. Vendégfogadó. Fürész- és lisztmalmok. Határa igen nagy és termékeny, különösen a Kárpáton zsiros legelővel bir, fejérnépe sok lent termeszt, gyolcsot sző, s avval kereskedik; borovicskája talán egész országban legjobb; hetivásárt pénteken tart; s hajdan borral, dohánnyal, vassal nevezetes kereskedést űzött Lengyelországba. A városhoz 300 lépésnyire van egy kénköves ásványviz és fördő. Alkotó részei: mész, kénkő és vas részecskék. Használ a csúz és köszvény nyavalyában."

    A Bélai-havasok névadó települése Késmárktól 7 km-re északkeletre, négy jelentős kereskedelmi út kereszteződésében fekszik. Területe a kőkortól fogva folyamatosan lakott volt. Megtalálhatók itt a laténi és a puhói kultúra, valamint a római kor emlékei is. Hatalmas határa bővelkedik erdőkben és hegyi legelőkben egyaránt. 1910-ben 2894 lakosából 1258 szlovák, 1247 német és 355 magyar volt. 2011-ben 6387 lakosából 5830 szlovák és 219 roma volt. A kis lélekszám ellenére, Szepesbéla igazi város, de hát ez a Szepességben nem szokatlan. Szlovák forrás szerint neve a szláv biela (= fehér) melléknévből ered, amelyet az eredetileg közeli Béla-patak után kapott. A földrajzi nevek etimológiai szótára ezt vitatja:

„A Szepesbéla hn. [1873: Majtán 53, de l. 1294/1418: Bela: Fejér: CD. 6/1: 302 is] utótagja a. m. Béla [1138/1329: Bela: MNy. 32: 56] sz.n.-ből keletkezett magyar névadással, előtagja a Szepességre utal. Vö. szlk.  Spišská Belá. Nem meggyőző az a feltevés, hogy Szepesbéla utótagja a Béla-patakkal van kapcsolatban. E patak nem Szepesbélánál, hanem tőle északkeletre Busócnál (Bušovce) torkollik a Poprádba.”

      Oklevél 1263-ban Bela alakban említi először, amikor IV. Béla királyunk német telepeseket hívott a tatárok által elpusztított lakosság pótlására. Mi mást gondoljon erről egy magyar, ha nem azt, hogy a városalapító Béla királyról kaphatta a nevét a hálás hospesektől? 

     1271-ben V. István városi jogokkal ruházta fel, és gyorsan felzárkózott a gazdag szepesi szász városok mellé. Már a középkorban jelentős város volt. Nagyőrrel együtt a Zsigmond által a XV. század elején a lengyeleknek elzálogosított szepesi városok egyike, mely csak 1772-ben került vissza Magyarországhoz. (Erről is > A szepeshelyi Szent Márton-székesegyház c. kötetünket.) 1607-ben vásártartási jogot kapott, híresek voltak heti és évenként megtartott országos vásárai. A XVIII. században a Szepesség egyik kézműves központja volt, keresettek voltak szűcsmesterei, cipészei, csizmadiái. 1752-ben már 255 kézműves élt és dolgozott a városban, akik 1772-ben öt céhben tömörültek. Szepesbéla a Tátra juhtenyésztési központja volt, kiterjedt legelői az állattartáshoz biztosítottak kedvező feltételeket. Az itt gyártott vásznat messze földön értékesítették.1778-ban szeszgyár kezdte meg működését, híres terméke a bélai borovicska. Ipara már e század végén fejlődésnek indult. Nagyolvasztó és vashámor épült. A XIX. század elejére a kézművesség visszaesett, de az ipar tovább fejlődött. Fafeldolgozó üzem, keményítő üzem, majd 1898-ban dohánygyár épült. 1895-ben elkészült a Szepesbélát Popráddal összekötő vasútvonal.

     Szepesbéla nevezetességeiről csupán néhány szót szólnék. Hogy ha albumunk fölkelti az Olvasó érdeklődését, és ellátogat Nagyőrre, legalább sétáljon egyet e kedves városkában is. Igazából el sem kerülheti.

    Szent Antal-temploma 1260 körül épült román-gótikus stílusban. Előbb a XIV. és XV. században, végül 1720-ban barokk stílusban építették át. Értékes a berendezése hiányzó szárnyasoltárai nélkül is. Mellette a Szepességben elmaradhatatlan XVI. századi pártázatos reneszánsz harangtorony áll. A főtéri Mária-oszlopot az 1772. évi Magyarországhoz való visszacsatolás emlékére emelték hálából. A plébánia épülete 1574-ben készült, 1700-ban barokk, majd 1817-ben klasszicista stílusban átalakították.

     Az evangélikus templomot 1784-ben emelték. A városközpont épületei XVII–XVIII. századi késő reneszánsz-barokk stílusúak, sokuk a XIX. században új klasszicista külsőt kapott.

     A várostól keletre fekszik a Bélai-fürdő, amely a XVII. században keletkezett az itteni kénes források körül.

     Térjünk vissza Nagyőrre. Nevezetességei: a XV. század végi kis gótikus római katolikus templom, a késő reneszánsz harangtorony, a reneszánsz kastély, valamint a kastélyt építtető birtokos nemes családjai, a Berzeviczy, Horváth-Stansith, Szirmay, Mednyánszky és Czóbel famíliák.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap