Nagyőr Szent Anna-temploma 2/11.

Jankovics Marcell, szo, 07/14/2018 - 00:07

 

 

 

 

A kastély és urai

    

     Az egyik legészakibb Árpád-kori gyepűvár, már 1256-ban megerősített helyként említik. Neve is innen ered. A gyepűvár helyén utóbb a szájhagyomány szerint templomos kolostor épült.

     A falu és a vár első ismert birtokosa a Berzeviczy család volt, akik a XIV. század elején kapták a birtokot Károly Róbert királytól. A nevük azonban egy másik birtokukra mutat, de erről később.

    A berzeviczei és kakaslomniczi nemes és báró Berzeviczy család Andechsből, Tirolból származik. Alapító ősei Gertrúd andechs-meráni hercegnő (1185–1213), a későbbi magyar királyné kíséretében jöttek Magyarországra. A XIII–XIX. században a Felvidék keleti részén nagybirtokosok, többek között volt birtokuk Szepes vármegyében (Poprád környékén, a Szepesi-Magurában) és a Tátrában. A családi krónikás, Berzeviczy Etelka hármójukat emeli ki: Rüdiger comest (1189–1220), a Brenner-hágó közelében épült Matrei vár urát, feleségét, meráni Gertrúd első udvarhölgyét, és ennek bátyját, Adolf meráni apátot.

     II. András trónra kerülése után (ur. 1205–1235) Rüdigert a kialakuló Szepes vármegye ispánjává teszi, székhelye Szepes vára volt. Mint comes de Scepus, azaz szepesi ispán vagy gróf az oklevelekben Rutkerus, Rudegerus, Rudger, Rutger néven szerepel. Adolf meráni apát, jogtudós András követeként európai udvarokban, a Vatikánban is tárgyal. Érdemeiért a király a szepesi prépostsággal jutalmazza, Ő az első név szerint ismert szepesi főpap. Egyházszervező, templomépítő, a szepeshelyi Szent Márton székesegyház alapítása fűződik a nevéhez. II. András 1209-ben hatalmas birtokot adományoz a Poprád és a Dunajec között fel a lengyel határig neki és nővérének, aki ekkor már a magyar királyné első udvarhölgye a családi hagyomány szerint.

    Adolf 1209-ben a királyné fivérétől, Eckbert bambergi püspöktől helyben nagykiterjedésű birtokot vásárolt, e területen jött létre később Kakaslomnic, Hunfalva, Felsőerdőfalva stb. A birtokhoz tartozott a Magas-Tátra a Kőpataki-völgytől a Nagytarpataki-völgyig, bércekkel, völgyzárlatokkal együtt. Ugyanezen évben II. András megerősítette birtokszerzésüket. Más forrás szerint a gróf Poprád melletti hatalmas birtokát feleségével kapta hozományba, melyet felesége az ő sógorával, Adolffal 1209-ben II. Andrástól kapott. Az udvarhölgyfeleség a királynégyilkosság szenvedő tanúja, jelen van a gyilkosságba torkolló pilisi vadászaton 2013. szeptember 28-án, ő menekíti a leleszi apátságba a királyné összekaszabolt holttestét. (A ma kelet-szlovákiai Leleszen temettette el a király Gertrúd jobb kezét, amellyel a lesújtó kardok ellen védte magát.)

      A lexikoni adatolást Berzeviczy Etelka e szavakkal vitatja, illetve erősíti meg. Levelét szó szerint idézem:

„A releváns máig fennmaradt Berzeviczy oklevél évszáma: AD 1209. A Görgey [szomszéd birtoklevelén a] hasonló évszám AD 1299, majd egy évszázaddal későbbi,

és ha a birtokok méretét nézem, [szlovák birtokeloszlási térképet mutat]… Erre szokták mondani: no comment. A másik bércszomszéd, a Máriássyak birtoka tőlünk NY-ra is jóval későbbi. Ez az én fogalmam a Tátra léptékében gondolkodva, válasz Esterházy »barázdaszomszédjára«. Kéretik pontosan idézni.

P. S.: Talán azt is látni a térképről, hogy a birtokközpont nem Sárosban Berzevice, hanem a Szepességben a Lomnici csúcs, ennek környéke, fel a lengyel határig. A Szepesség királyi adomány, Sáros vétel.”          

     1246-ban IV. Béla megerősítette Rüdiger fiai: Herman (Polanus), I. Rykolf (Ricolphus de Scepus) comesek birtokjogát. I. Rykolfnak négy fia volt: János, II. Rykolf, Kakas (!) és Henrik. Rudger két fia közül Rikolf vitte tovább a család nevét. Ez a Rykolf és testvére, Herman 1278-ban Farkasfalva és Pokaj birtokára adományt kapott „pro morte filii”, mert a II. (Przemysl) Ottokár cseh király által elfoglalt Győr visszavívásában fiát elvesztette, ő maga megnyomorodott, mert a király zászlaját hordozva súlyos sebet kapott.

     Rykolfnak öt fia volt: magister Gallus/Kakas mester (1290–1340), János magister de Lomnic, Henrik szlavóniai tárnokmester, Markolf (Moco) és az ifjabb Rikolf magister de Tarkő (1296–1360).  (Csak megjegyezzük, hogy a Rykolf név is éppúgy rikoltoz, mint egy kakas.) Kakas mester 1304-ben híveivel a Vencel cseh király és Csák Máté által elfoglalt Szepes várát ostromolja, megsebesül, 32 emberét, két rokonát elveszti. 1306-ban a csehek által megszállt Esztergom visszavételéért küzd. Károly Róbert szeme láttára a várból lezúduló kövek súlyosan megsebesítik: 1307-ben érdemeiért és veszteségei miatt a királytól adományt kap Nagyőr várára.1307-ben Károly Róberttől Netre településre újabb adományt kapott. A Berzeviczy család alapítói valójában János és II. Rykolf voltak. János magister volt az első, aki használta a „de Lomnitze et Berzevicze” nemesi előnevet, a család két főbb székhelye szerint. Jánostól ered a Berzeviczy, Rikolftól a szintén sárosi  Tarkői Berzeviczy, később rövidülve: Tarczay (Tárczay, Tarkői) család. (A Tarkői előnév is a tulajdonolt bércekre utal.)

      1317 előtt már megszerezték Berzevicét, 1343-ban pedig osztozkodtak a családi vagyonon, így a két család teljesen elkülönült. A Berzeviczy család két fő ágra szakadt, a szepességire és a sárosira. A szepességi ág székhelye Kakaslomnic volt. A Magas-Tátra második csúcsa (2634 m), a középkori templomának Szent László-legenda falképéről (is) nevezetes Kakaslomnicról kapta a nevét. A Kakaslomnic név pedig a Kakas nevű ősről és a szlovák Lomnica = Kőpatak víznévből származik (szlk. lom = törés, kőfejtő, bánya). Ma Nagylomnic (szlk. Velky Lomnic) a neve.

       Berzeviczy Etelka mondja:

„Mohács után a Berzeviczyek 1559-ben és 1560-ban kaptak megújított nemesi címerlevelet a háborúkban elveszettek pótlására.”      

Berzeviczy György felső-magyarországi főkapitány egyik leszármazottja, Ferenc, 1755-ben saját maga és családja számára bárói rangot szerzett, de ez a bárói ág Vincében kihalt 1834-ben. Címerük Révai nagy lexikona szerint: 

„A család 1559-iki címere kék mezőben jobboldalt felnyúló kőszikla alján [háromágú leveles] királyi korona, melyen természetes színű kecske előlábaival a sziklára kapaszkodik. Sisakdísz a kecske, takarók: fekete-arany, kék-ezüst. A pajzsot sárkány veszi körül, miután a családból származott Péter szepesi főispán és Zsigmond király tárnokmestere a sárkányrend vitéze volt. Az 1560-iki címer, melyet a család sárosi ága nyert, ettől több tekintetben eltér, így a sárkány is hiányzik. Címerváltozatok. A kecske koronával ékesített vagy csupasz hármas halmon ágaskodik. Faja lehet kőszáli kecske vagy zerge. A bércorom [a Lomnici csúcs] tetejéről indázó szőlőfürtöt eszegeti.”

       Berzeviczy Etelka szíves közlése szerint zerge. Mint írja:

„Rüdiger egyik családtagjának, aki Tirolban maradt, ismerjük címerét: a pajzson ágaskodó zergét látunk. Lényegében ugyanaz, mint a Berzeviczyek - magyarországi - címere az eltelt 800 év alatt kisebb-nagyobb változásokkal: a címer fő eleme az ágaskodó zerge.

Hogy a lexikonok mégis kecskéről írnak?

II. András oklevele 1209-ben egy eléggé nem értékelhető lovagkirályi gesztussal többek között azzal indokolja az adományozást, hogy magyarországi birtokuk emlékeztesse a jövevényeket elhagyott otthonuk magas hegyeire – ti. az Alpokra –, és így a Tátra fenséges bércei között leljenek új hazára.

Az előbbiekből látszik, hogy a Berzeviczyeknek a bércek, a hófehér hegyormok és a gránitsziklák között szökellő zerge lételemük volt, amíg a kancelláriában még egy korának művelt íródeákja sem tudott különbséget tenni kecske és zerge között. A megközelíthetetlen magas hegyek között a ködben, téli homályban könnyedén elszökő zerge amint a meredek sziklafal mögött mintha egy villanással a felhőkbe tűnne, évszázadokon át éppen olyan legendás, ismeretlen állat volt, mint az egyszarvú.

A szőlő a lengyel nemesség kérésére került a bárói címerbe, mint Berzeviczy Márton magyarságának attribútuma. Nem is akármilyen szőlőtőke, hanem a lengyelek által jól ismert tokaji.”

      Arra nézve, hogy az egyik címerrajzon a mondott címerállat inkább zergére, a másikon kőszáli kecskére hajaz – mindkét kecskefaj otthonos (volt) a Magas-Tátrában –, az lehet a magyarázat, amit Berzeviczy Etelka is gondol, azaz hogy a címerfestők nem látták élőben egyiket sem. Leírás alapján dolgoztak, hiszen nem jártak a „meredek sziklafalak” közt, ahol mindkét állat „a ködben, téli homályban” amúgy is „egy villanással a felhőkbe” tűnt. 

      Nem tartozik a tárgyhoz, de megér egy röpke kitérőt a kecske és a szőlő. Természetesen a kecske, mint minden zöldet, örömmel eszegeti a szőlőt. A hagyomány szerint a régi görögöket a mindent lerágó kecske tanította meg a szőlő metszésére. (Logikus, nem?) A hiedelemnek mitológiai–nyelvi gyökerei is vannak. Dionüszosz, a gyümölcsök, kiemelten a szőlő és a bor istene kecskegida alakban halt meg, de úgy, ahogy a szőlőt szüretelik. Halálának szertartásos bemutatását nevezték először tragédiának. (Ógör. tragosz= kecskebak, tragáó= buján föllomboz, sarjaz, terméketlenné lesz; tragéma = csemege, különösen gyümölcs; tragématizó = nyalánkságot eszik, nyalakodik. Mélon = juh, kecske, alma, fagyümölcs, amilyen a szőlő is.) Lengyelországban ugyan nem terem a szőlő, ahogy a Tátrában sem, de a kecske-szőlő kapcsolat a lengyelek előtt is ismert volt, erre vall Lublin címere, mely szőlőtőkét dézsmáló ágaskodó kecskét ábrázol. Színre-szemre olyant, mint a Berzeviczyeké.

     Ha Eperjes felől elindulunk Kisszebenből a 68-as úton, Héthárs után hamarosan Berzevice mellett haladunk el. Ólublónál áttérve a 77-es útra, Podolinon keresztül jutunk el Szepesbélára, majd annak „külfalujába” Nagyőrre. A 67-esen folytatva utunkat Késmárkon keresztül, Kakaslomnicra érkezünk, onnét pedig Késmárkon át Poprádra. (Poprádra Eperjesről a 18-as úton és szakaszosan a D1 autópályán hamarabb is eljuthatunk, megcsodálva Szlovákia gótikus útjának legjelentősebb szepességi állomásait (melyek egyikét, másikát már korábban bemutattuk), de akkor más csodákról és a Berzeviczyekről szó nem esne. A fölsorolt helynevek közül az öt kiemelthez volt köze e jeles családnak. Az általunk már bemutatott Késmárkon tanultak, a szintén bemutatott kisszebeni főtemplomban nyugszik egyik ősük, a következő albumunk tárgyát képező Héthárson gyakran megfordultak – volt, akiknek ez a városka volt utolsó földi állomása –, Berzevice – mondjuk úgy, majdnem csak róluk és a kastélyukról nevezetes.  Eredetileg gótikus, átépített templomában nem maradt szárnyasoltár. Nagyőr adott alkalmat, hogy megemlékezzem a családról, és, mivel könyvre nem futja belőle, néhány szóban Berzevicéről. 

      Berzevice (Brezovica nad Torysou) község a Tarca folyó partján az Eperjesi kerület  Kisszebeni járásábanEperjestől 37 km-re, Kisszebentől 21 km-re északnyugatra. 2011-ben 1701 lakosából 1612 szlovák volt. A falu neve a szlk. breza= nyírfa szóból származik. > Még Berzenke (Sáros vm.), Berzéte (Gömör vm.), Berzence (Somogy m.), Börzönce (Zala m.), Berzova (Arad m.). Utóbbi három a nevét a hasonnevű patakról, magyarul Nyíres-patakjáról nyerte. (A régi Magyarországon a vízparton nőtt fák, erdők vizeknek és  településeknek adtak nevet. > Almásfüzitő, Balatonfenyves, Dombóvár, Eger, Fűzfő, Jávorkút, Kőröshegy, Körtvélyes, Makkosmária, Meggyes, Nagyszőlős, Nyárád, Szmrecsány, Nyírlugas, Somoskőújfalu, Tapolca, Teplice.)

     A Berzeviczyek szepességi és tátrai birtokaikat az évszázadok folyamán fokozatosan elveszítették, az utolsót 1882-ben tartott licitáláson, kivéve annak egy kis részét két kastéllyal. Ezeket csak 1922-ben adtak el. Az évszázadok során a család, többségükben világot látó tagjai kiemelkedő szerepet játszottak a magyar politikában, gazdasági, katonai és tudományos életben. A legjelentősebb Berzeviczy családtagokat a lexikonok (Pallas Nagylexikona, Magyar Nagylexikon) így mutatják be időrendben (szövegüket tömörítettem):

     Péter (†1433): Sáros vm.-i főúr. Házassága révén megszerzi a dunajeci uradalmat, 1403-ban egyike a Zsigmond ellen lázadó uraknak, de idejében meghódol. 1411-ben kitűnik a lengyelek elleni háborúban. Jutalma a szepesi ispán cím, melyet haláláig visel. 1411–19 között udvari lovag (a Sárkány-rend tagja?), ezt követően különös tanácsos. A vesztes boszniai hadjáratban török fogságba esik (1415), kiszabadulása után tárnokmester (1419–1433). 1430-ban egyike a távollévő Zsigmond helytartóinak. 

     György (†1437): főpap, Péter fia. A bécsi egyetemen tanult. 1429-ig pozsegai prépost, 1429– 37 között nyitrai püspök.

      „Pohárnok” István (†1460): Sáros vm.-i főúr, hadvezér. 1422–35 között udvari lovagként harcol a husziták ellen. Követségben jár a lengyel királynál és Moldvában. 1424-től várnagyként és kapitányként, majd királynéi lovászmesterként (1431) és ajtónállómesterként (1438–39) szolgálja Borbála, majd Erzsébet királynét. A trónharcokban (1440-től) I. Ulászló párthíve.

      Márton: erdélyi kancellár, diplomata (1538, Kakaslomnic – 1596, Osiek Starogard, Lengyelo.). A wittembergi egy.-en tanult. 1558-ban Nádasdy Tamás nádor hites jegyzője, 1559-ben az udvari magyar kancelláriára kerül, ahol 1562-ben titkárrá léptetik elő. I. Ferdinánd király kíséretének tagjaként nyer betekintést az európai politikába. Miksa koronázása után, az ő kíséretének tagja lesz (1563), majd az uralkodó bizalmi embere. Később Angliában és Franciao.-ban tesz körutat. 1569-ben a padovai egy.-en folytatja tanulmányait. 1574-ben Báthori István erdélyi fejedelem fogadja szolgálatába, s a francia udvarba küldi követségbe. 1575-től erdélyi kancellár. Lengyelo.-ban ő készíti elő Báthori lengyel királlyá választását, majd a király ottani erdélyi kancelláriáját vezeti. Gyakran jár küldetésben Erdélybe. Tisztét 1586-ig, Báthori haláláig látja el. Érdemeiért nagy birtokadományokban részesült. 1578-ban lengyel nőt vesz feleségül. 1579-ban honfiúsítják a lengyelek. 1581-ben stargardi várkapitányként fontos szerephez jut Lengyelo. nyugati határának a védelmében. 1583-ban lengyel bárói ragot kap. 1588-tól osieki várkapitány. Nagyműveltségű elme volt, irodalmi tevékenységet is folytatott.

     Gergely: ev. egyházkerületi felügyelő, nemzetgazdaságtani író, társadalomtudós. (1763, Kakaslomnic – 1822, Kakaslomnic.) Tanulmányait Késmárkon fejezte be. 1783-ban ügyvédi oklevelet nyer. A következő évben külföldre megy. Előbb a göttingai egyetemen időz, majd beutazza Német-, Franciaországot, Belgiumot és Angliát, 1787-től a m. kir. helytartó tanácsnál fogalmazó-gyakornok. 1791-ben a távollevők követe az országgyűlésen, ugyanakkor a pesti ev. zsinaton is részt vesz a tiszai egyházkerület megbízásából. 1794-ben a magyar színészet javára 1000 forintos alapítványt tesz. 1795-ben, hogy elkerülje a jakobinus kapcsolatai miatti letartóztatást, visszavonul kakaslomnici birtokára, hol kizárólag tudományokkal és egyháza ügyeivel törődik. E téren szerzett érdemeinek jutalmául egyházkerülete 1801-ben felügyelőjévé, a Göttingai Tudós Társaság 1802-ben tagjává választja. A XVIII. sz.-i szabadkőműves mozgalom egyik vezéralakja. Tessedik Sámuellel a parasztság politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális helyzetének első kutatója. Számos német folyóirat adta ki értekezéseit, melyek közül magyarra fordítva a Tudományos Gyűjtemény is közölt néhányat.

     Vince: katonatiszt, a magyar színészet mecenása (1781, Kassa – 1834, Kassa). 1809-ben lemond főhadnagyi rangjáról, kivándorol Olaszországba, s fölcsap színésznek. E pályán mintegy 10 évig működik. Föllép Bécsben is. Miután Abaúj vm. és Kassa városa az ott tartózkodó magyar színtársulatot pártfogásába vette (1829), a vm. fölkérésére elvállalja e színtársulat igazgatását. Az ügyet nagy pénzáldozatokkal, tanítással és tapasztalatai érvényesítésével mozdítja elő. Javaslatára az MTA honi drámai művek jutalmazására pályadíjakat kezdett kitűzni. A nemzeti színészet ügye körül szerzett érdemei elismeréséül az MTA  fölvette tagjai közé (1832).

    Tivadar: királyi tanácsos, királyi tanfelügyelő (1817–1889). Iskolai tanulmányait előbb Kisszebenben, majd Kassán végezve jogi pályára lép. 1839/40-ben Pulszky Ferenc Sáros vm.-i követ mellett van Pozsonyban. 1840-ben leteszi az ügyvédi vizsgát, és a megye szolgálatába áll. 1848 előtt főjegyző. A szabadságharcban harcol. Az abszolutizmus ideje alatt visszavonul berzevicei birtokára. A politikai élet újjáébredésétől Sáros vm. tb. főjegyzője, majd a megyei törvényszék elnöke s később a vm. alispánja. A héthársi kerület ogy.-i képviselője (1865–1870). Tanfelügyelő (1870–1885). Megyéjében számos állami iskolát állított fel, ő szervezte az iglói képző intézetet.

    Albert: politikus, kultúrtörténész. (1853, Berzevice – 1936, Budapest.) Jogi tanulmányait és külföldi utazásait követően megyei szolgálatba lép (1876). Emellett a politika és nemzetgazdaság tanára az eperjesi jogakadémián. 1880-tól Sáros vm.-i főjegyzője. 1881-ben Eperjes ogy.-i képviselője a Szabadelvű Párt színeiben (1881–1906). 1887-től Lőcse ogy.-i képviselője, később Budapest-Józsefváros kerületétől nyer mandátumot. Vallás- és közoktatásügyi min. államtitkár (1887–94), majd miniszter (1903–05). Képviselőházi alelnök (1895–98), majd elnök (1910–11). A Kisfaludy Társ. tagja (1899-től), majd elnöke (1923–36), a Múz.-ok és Könyvtárak Országos Tanácsának elnöke (1901–03). A Szabadelvű Pártból alakult Nemzeti Munkapárt ogy.-i képviselője (1910–18). Főrendiházi (1916–18), majd felsőházi tag (1927–36). Az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának alelnöke (1896–1920), majd elnöke (1920-tól), a revízió élharcosa. Az olaszbarát Corvin Mátyás Irodalmi Társ. alapító elnöke. Az MTA tagja (1904-től), elnöke (1905–1936).

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap