Nagyőr Szent Anna-temploma 9/11.

Jankovics Marcell, h, 07/23/2018 - 00:06

 

 

 

 

 

 

  

Szent Simon és Júda oltára (602)

 

Szintén XVI. századi, késő gótikus triptichon. Elhanyagolt, ráférne a restaurálás.

 

        Szent Simon a tizenkét apostol egyike, Máté apostolnévsorában az utolsó előtti, aki  a kananita (Mt 10,4Mk 3,16) és a zelóta, azaz vakbuzgó (Lk 6,15; ApCsel 1,13) melléknevet kapta. A zelóta melléknévből arra lehet következtetni, hogy meghívása előtt a fanatikus Róma-ellenes párthoz tartozott, melynek tagjai a véres merényletektől sem riadtak vissza. A kananita jelzőt kánainak is fordították, emiatt a hagyomány a kánai menyegző vőlegényével is azonosította. Ismertetője a fűrész, mert legendájának egyik változata szerint ez volt vértanúságának eszköze. Ezért különösen a favágók tisztelték védőszentül, apostoli szomszédjával, a naptárban elválaszthatatlan társával, Júdás Tádéval együtt, aki emellett a kőművesek, tímárok, vésnökök védőszentje.

     Szent Júdás Tádé Máténál a tizedik apostol. János evangélista figyelmeztet, nehogy összetévesszük az árulóval (Jn 14,22). Lukácsnál ő a tizenegyedik, és Judas Jacobinak nevezi, amit Károli Jakab fiának fordít (Lk 6,16; ApCsel 1,13). Máténál Lebbaeusként szerepel (10,3), amit jelentése (szívélyes) alapján talán a másik Júdástól való megkülönböztetésül kapott. Noha a szövegek bizonytalanságban hagynak, Órigenésznek Pál apostol Római leveléhez írt kommentárja alapján elfogadott, hogy Judas Jacobi, Judas Thaddeus és Judas Lebbaeus egy és ugyanaz a személy. Tőle maradt ránk Szent Júdás levele. A hagyomány szerint ő vitte el Edesszába az Úr mennybemenetele után egy leplen Krisztus arcképét Abgár királynak, akit a leprából is kigyógyított. Ezután Mezopotámiában, majd Simon apostollal együtt Perzsiában hirdette az evangéliumot.

    Krisztus leplen, kendőn látható arcképének hatalmas az irodalma. > Torinói lepel, Veronika kendője.  Az előbbi létezik, és valódisága nem csak közérdeklődésre tart számot, ma is számos egyházi embert, hívőt, tudóst foglalkoztat. Az utóbbiról szóló legenda viszont a torinói lepel nyomán születhetett. Az Abgár királyt meggyógyító Krisztus-arckép legendája akkor keletkezhetett a torinói lepel nyomán, ha ez utóbbi eredeti, korábbi, de legalább egyidejű Kaiszareiai Euszebiosz püspökkel. Ő írta meg ugyanis először, 325 körül, Historica Ecclesiastica című könyvében. IX. Abgar (174–214) keresztény hitre térése idején a vászon, ekkor még olyan zsidókeresztény (zsidóhiten maradt, Jézust Messiásnak, de nem Isten fiának elismerő irányzat) ember tulajdonában lehetett, akinek az egyetlen, embereket megörökítő képeket őrző egykorú zsinagóga, a dura-európoszi köszönhető. Dura-Európosz imaházának falain a leplen lévő arcnak jellegzetességeit megörökítő szereplőkkel találkozhatunk (például Mózesével). A lepel elrejtésére a III. század elején került sor Edesszában, a Pártus Birodalom bukása után, az új szászánida uralkodó és vezetőréteg által támogatott zoroasztriánus államvallás hatalmas papságának erőszakos fellépése miatt.

     A hagyomány egyik ága szerint mindketten itt lettek mártírok, egy másik ág szerint visszamentek Jeruzsálembe, ahol Júdást bunkósbottal agyonverték, Simont kettéfűrészelték. Közös tiszteletük a XI. században támadt föl igazán Németországban, bár ünnepüket már a Szent Jeromos-féle Martirologium (IV. század vége) október 28-ára teszi, Róma pedig a IX. századtól hivatalosan megemlékezik róluk. Ikonográfiájuk: vagy kettejüket külön, vagy az apostolok között ábrázolták őket, ill. a nagyszentcsalád-képeken mint Krisztus unokafivéreit. Ez utóbbi legendakörben mindketten édestestvérek, Alfeus és a második Mária fiai, a kisebbik Jakab apostollal együtt. Ezen oknál fogva kaptak oltárt legendai nagyanyjuknak, Szent Annának a templomában.

     Júdás Tádé attribútumai: fejsze, alabárd, kard v. kő, bunkósbot (vértanúságának és vándorlásának eszköze), könyv (mely levelére utal), arc (Krisztus képmása) képen vagy leplen. A fejsze szintén favágószerszám, ezért békésebb területeken őt is a favágók hívták segítségül. Oltalmát kérik reménytelennek látszó ügyekben, tanácstalanság idején, elveszett dolgok megtalálásához.

     Simon-Júda a magyar népi kalendáriumban az első télkezdő nap, egyúttal a tél rámutató napja, a marhabehajtás végző napja. Juhászfizető és fogadónap volt helyenként Dömötör (okt. 26.) helyett. Országszerte ismert szólás fűződik hozzá: „Megérkezett Simon-Júdás, jaj már néked pőregatyás!” Hegyaljának legkedveltebb szőlőpatrónusa, mivel ünnepük a szüretkezdés végső határideje. Az erdélyi szászok között a házasodás határnapja. Úgy mondták: amelyik „holdvilági lány” elkésik vele, annak meg kell várnia a következő esztendőt. Mátéfalván és Szászpénteken a szász lányok és legények napja, ekkor szövődtek házasságok.

      Névünnepük választott időpontjáról érdemes még egyet s mást elmondani. A naptárszerkesztők törekedtek rá, hogy minden hónapra legalább egy apostolünnep jusson. Ahova jutott, az kivétel nélkül a csillagászati hónap első, legfontosabb dekádjában, azaz a naptári hónap utolsó 10 napjának valamelyikén kapjon helyet. > Pál január 25, Péter február 22., Mátyás február 24. Márciust és áprilist kihagyták a húsvéti ciklus miatt. Májusra ezért két apostol jutott Fülöp és a kisebbik Jakab személyében. Eredetileg május 1-jén ünnepelték őket, s ez a nap az április 21-étől számolva a tizedik, vagyis még beleesik a hónap dekádjába. Május utolsó dekádjából megint hiányzik apostolünnep, ezúttal Pünkösd miatt. Ezt pótlandó júniusra megint kettő jut: Péter és Pál, június 29. Július 25-e a nagyobbik Jakab apostol ünnepe. Augusztus 24-e Bertalané, szeptember 21. Mátéé. Október harmadik, Skorpió havának első dekádjában kapott helyet Simon és Júda. November 30-án Andrást, december 21-én Tamást ünnepeljük, december 27-én pedig János apostolt. Az ő névnapjának időpontjára nézve kifejezetten naptári magyarázattal szolgálhatunk. A másik János-nappal (Keresztelő Szent János, Szent Iván június 24.) együtt e kettő az év két fordulópontjára, régi nevükön kapujára, a téli és nyári napfordulóra emlékezik. Lat. ianua = ajtó, kapu; Janus a rómaiak évkezdő kapuistene volt, a január hónap névadója. A latinos középkorban a János nevet ezzel a latin istennévvel kapcsolták össze. A lengyel Janusz, a cseh Jan és a magyar János nem a héber Johanan> német Johann vonalon, hanem Janusból keletkezett.

     A fűrészelés mint kivégzési mód másodlagosan kerülhetett be Szent Simon legendájába, azt követően, hogy neve napja felől megszületett a döntés. Mivel október végén, a falevelek lehulltával kezdődik a favágó idény, belátható, hogy az erdő munkásai az ekkor ünnepelt szentektől – nem Simon az egyetlen! – kérték az áldást dolguk megkezdéséhez.

     Elválaszthatatlan társa, akit Márk az áruló Júdás Iskariótéstől való megkülönböztetésül nevez Thaddeusnak (héb. „bátor szívű”, „elszánt”, „merész”), nevében is méltó társa a zelótának. (A historizáló felfogás az áruló Júdásban is egy Krisztusban csalódott zelóta hazafit vél fölfedezni.) Legendaváltozatok szerinti kivégzőeszközei: a bunkó, alabárd, fejsze kivétel nélkül Marshoz, a Skorpió havának olümposzi és planétaisteni védnökéhez illenek. (A  fejsze emellett favágóeszköz, és a bunkósbotot is – mondhatnám – Simon hóhérának fűrészével szelték egy fáról.)  

      Aki járatos az asztrológiában, nem lepődik meg azon, hogy épp Skorpió hava jutott szentjeinknek. Az evangélisták által adományozott ragadványnevek két szenvedélyes lelkületű, mindenre elszánt férfiú képét vetítették a csillaghitben otthonos naptárszerkesztő atyák elé. Két olyan személyiséget, akiknek égi születésnapja e tulajdonságaik alapján a leghatározottabban a Skorpió havába illik – a csillagjós szemével nézve természetesen. Júdás Tádét emellett Júdás-volta is köti a naptári helyhez. Noha a „minden idők legszörnyűbb bűnének” elkövetőjéhez még csak jelképesen sincs köze, névazonosságuk az ünnepnap megválasztásakor latba eshetett. A skorpió a keresztény ikonográfiában Krisztus hóhérainak és Júdás Iskáriotésnak volt a jelképe. Ez utóbbi természetesen nem kerülhetett be a naptárba, tette azonban, ha valahová egyáltalán, ide, a „halál házába” illik, és Leonardo da Vinci Utolsó Vacsoráján, melyen a művész az apostolokat az egyes állatövi jegyek tulajdonságainak megfelelően festette meg, Júdás a Skorpió havát képviseli.

 

Középszekrény (619)

 

     105 x 151 cm.  Az oltár névadóinak szobra áll benne, Simon a bal, Júda a jobb oldalon.  Faragójuk kismester, a naiv szobrokra jellemző, kissé gyermeki arányúra vitelezte ki őket. Keskeny, gótikus testükre nagy fejet ültetett, és nagy kezeket faragott hozzá. Ugyanakkor gondosan ügyelt rá, hogy véletlenül se tévesszük össze őket. Vagyis nem vette figyelembe, hogy a főoltáron trónoló nagyanyjuk révén édestestvérek, hasonlíthatnának is egymásra. Különböznek a vonásaik, más formájú frizurát és szakállat viselnek, Simon ősz, Júda barna. (639, 625) Öltözetük, a szenteknek kijáró arany palást kivételével, amelynek a bélése azonban különbözik, Simoné piros, Júdáé kék, szintén eltér a másikétól.  Simon zöld bélésű kék köntöst visel, Júdáé bordó, amit arany öv és arany gombok fognak össze. Visszahajtott ruhaujján látjuk, hogy az övének is zöld a bélése. Simon kezében fűrész, Júdáéban hosszú nyelű bunkó. A mester figyelme nem terjedt ki arra sem, hogy az apostolokat mezítláb volt szokás ábrázolni, itt egyszerű papucscipő van a lábukon. Kis domború földdarabon állnak. Fél-fél glóbuszon? Nem lenne meglepő a szándékosság, hiszen az egész Közel-Keletet bejárták. 

     A szekrényfal rossz állapotban van. A keret festése alapozásig lemállott. Látható, hogy a hátsó fal vállmagasságig eredetileg aranyozva volt, ami alól nemcsak a fehér alapozás látszik ki, hanem a deszka is. Fölül a színek már alig látszanak, csak a gravírozás, a vízszintes csíkozás vésett vonalai sejtetik, milyen lehetett. A ferde oldaldeszkákra, melyek, kitárt ajtószárnyakként mintegy távlatot adnak a látnivalónak, a falusi festő térhatásúnak szánt egyszerű díszítést pingált reneszánsz stílusban. Nincs tudomásom róla, mikor készült, de elütő stílusa miatt nem tűnik egyidejűnek az oltárral. Mindenesetre ez a megoldás ugyanaz, mint a főoltáré.

 

Belső szárnyképek

A négy táblán a két szent közös legendájából vett jelenetek láthatók. A festő az Arany legendára, Jacobus de Voragine terjengős Legenda aureájára támaszkodott. A képek sorrendje is a legendáét követi. Bizonyos stíluselemek megegyeznek a többi oltár belső tábláin láthatókkal, így az arany dicsfények „eltolt” excentrikus helyzete. Egyes viseleti darabok is visszatérnek. A bal alsó táblán látható király fejfedője például olyan, amilyent  Joakim visel a főoltáron.

Balra fönn Abgár király csodás meggyógyítása (616)

      „Júdást az Úr mennybemenetele után Tamás Abgarhoz, Edessa királyához küldte. Azt olvassuk az Egyháztörténetben, hogy a fent említett Abgar király a mi Urunk Krisztusnak az alábbi levelet küldte: »Abgar király, Euchanias fia, Krisztusnak, a jóságos Megváltónak, aki megjelent Jeruzsálem vidékén, üdvözletét küldi. Eljutott hozzám a híred, s a gyógyításoké, amiket véghezviszel, s hogy ezeket mindenféle gyógyír és gyógyfüvek nélkül cselekszed, s hogy szavaiddal a vakoknak visszaadod látásukat, a sántáknak járásukat, a leprásokat megtisztítod, a holtakat feltámasztod. A hallottak alapján két feltevésre jutottam: Te vagy az Isten, aki alászállt az égből, hogy ezeket cselekedd, vagy pedig az Isten Fia vagy, aki ezeket cselekszed. Ennek okáért levelemben arra kérnélek, hogy méltóztass elfáradni hozzám, és gyógyíts meg betegségemből, melyben már régóta szenvedek. Arról is értesültem, hogy a zsidók zúgolódnak ellened, és tőrbe akarnak csalni. Jöjj tehát hozzám, mert van nekem egy kicsi, de tisztes városom, melyben mindketten megférünk.« Krisztus Urunk pedig e szavakkal válaszolt neki: »Boldog vagy, mivel hittél bennem, bár te magad nem láttál engem. Meg van írva ugyanis rólam, hogy azok, akik nem látnak engem, hinni fognak, s akik látnak, nem hisznek majd (Iz 6,9–10; Jn 12,39–40 stb.). Arra pedig, amit írtál, hogy menjek el hozzád, azt válaszolom, hogy mindazt be kell töltenem, amiért elküldettem, s magához kell vegyen az, akitől küldettem. Miután felvétettem a mennyekbe, elküldöm hozzád egy tanítványomat, hogy gyógyítson meg és tegyen életerőssé téged.« Ez olvasható az Egyháztörténetben.

Mikor tehát Abgar belátta, hogy Krisztust nem láthatja meg testi valójában – amint azt egy régi történetben találjuk, amely történetet Damaszkuszi Szent János idéz műve IV. könyvében –, egy festőt küldött Krisztushoz, hogy készítse el az Úr képmását, s így legalább képről megnézhesse, ha már szemtől szemben nem láthatta. Midőn azonban a festő megérkezett hozzá, az arcáról sugárzó tündöklő ragyogástól nem láthatta tisztán az arcát, s megfigyelni sem tudta azt, hogy az utasításnak megfelelően lefesthesse. Ezt látván az Úr, elkérte a festő vászonköpönyegét, és arcára téve belenyomta képmását, majd elküldte Abgar királynak, aki erre vágyakozott. Hogy milyen is volt az Úr arca, ugyanebben a régi történetben olvasható. […]

Az Úr mennybemenetele után tehát […] Tamás apostol az Úr ígérete szerint elküldte Tádét, akit Júdásnak is mondanak, Abgar királyhoz. Annikor megérkezett hozzá, és azt mondta neki, hogy ő Krisztus megígért tanítványa, Abgar valamiféle csodás és isteni ragyogást látott tekintetében fényleni. A látványon elcsodálkozva és megrémülve imádta az Urat, s így szólt: »Valóban Krisztusnak, az Isten fiának tanítványa vagy, aki azt mondta nekem: Elküldöm hozzád egyik tanítványomat, hogy gyógyítson meg és adjon életet neked?« Mire Tádé: »Ha hiszel az Isten Fiában, szíved minden vágya teljesülni fog.« […]Minthogy pedig Abgar leprás volt – ahogy bizonyos könyvekben olvasható –, Tádé fogta a Megváltó levelét, s azzal végigdörzsölte arcát, mire az tüstént visszanyerte egészségét.”

   

A kép jelentős százalékban megsérült, ahogy a bal szárny egésze is, talán egy beázás következtében. A nem túl sikerült restaurálás jól látszik azokon a homályos ill. szürke felületeken, amelyeket első pillantásra a fényképeken életlenségnek, pucolatlan optikának hihetünk.

  

  Gravírozott mintájú arany ég alatt hegyes tájban hét alakot látunk. Középen kimagaslik közülük a két glóriás szent, Simon és Júda. (A főalakok kiemelésének ezt a módját a főoltár egyes tábláin is alkalmazza a festő. Legfeltűnőbben a bal felső külső táblán Krisztust növeszti meg a mellékalakokhoz képest.) Karakterük, legalábbis hajuk színe és nagy kezük igazodik a szobrokéhoz. Előttük térdepel Agbar imára kulcsolt kézzel. Simon az, aki Krisztus levelét a fejére simítja. A négy mellékalak a király kíséretét, a csoda nélkülözhetetlen tanúit alkotják. A jobb oldali kettő áll, a másik kettőről nem dönthető el, hogy térdepelnek vagy csak alacsonyak. A bal oldali első alak fejét turbán koszorúzza, ez kívánhat utalni a történet keleti helyszínére. Az öltözetek – a turbánt és a mezítlábas (!) apostolokét leszámítva – a XVI. század elejének viseletét mutatják. A turbánosnak jutott a feladat, hogy a szemünk közé nézzen, és kezével a csodára mutatva fölhívja rá a figyelmünket.

    A „Nagyőri mester”, aki a szobrásszal egy és ugyanazon oltárkészítő műhelyben dolgozhatott, ugyan nem tartozik a kor élvonalbeli festői közé, mégis úgy látom, hogy hatással lehetett a tátrai táj, a közeli Kisszeben nagy szülöttjére, Csontváry Kosztka Tivadarra. Legyen elég csak A panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben és a Fohászkodó Üdvözítő című képeinek figuráira utalnom. (Csontváry korai rajz és festménytanulmányai tanúsítják, hogy tudott rajzolni, elrajzolt alakjai nem ügyetlenségnek tulajdoníthatók, hanem az alkotói szándék teremtményei.) A képtáblán látható hegyekről pedig nekem óhatatlanul a Magas-Tátra fűrészfogas csúcsai jutnak eszembe.

 

   

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap