Nagyszakállú manó

Adalberto, p, 04/28/2017 - 00:12

 

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú kismalac túr, volt a manók országa.

Itt lakott a nagyszakállú manó, akinek olyan hosszú volt arcának az ékessége, hogy az a földet érte.

Minden nap, órákig fésülgette, mire szép, selymes lett. Mindenki csodálattal nézett rá, amikor megpillantotta. A manó büszke is volt, ha valaki ráfeledkezett, és ámulva szemlélte azt.

A szépségén kívül a szakállnak varázsereje is volt. Aki megérintette, annak kívánsága azonnal teljesült. Ezért mindenki szerette volna legalább csak egyszer hozzáérni. De a manó ennek nagyon ellene volt. Elkergette az embereket, nem engedte, hogy a közelébe jöjjenek.

─ Távozzatok a szakállamtól! – mondta mérgesen, dörgedelmes hangon – Ha csak valaki is megérinti a mocskos mancsával, azt azonmód békává változtatom.

Ez mindenkit megijesztett, és messze elkerülték a manót. Senki sem akarta békaként leélni az életét egy tó partján.

Egyszer az egyik kicsi faluban megbetegedett egy asszony. Olyan súlyos nyavalya tört rá, hogy az orvosok nem tudtak segíteni rajta. Mindegyik azt mondta, hogy hamarosan meg fog halni, és jobban teszi, ha elbúcsúzik fiacskájától.

Amikor ezt a fiú meghallotta sírva szaladt át a szomszédba, ahol egy százéves anyóka lakott.

─ Mi a baj, Ferkó? - kérdezte az öregasszony

─ Nemsokára édesanyám, kileheli a lelkét. Az orvosok már nem tudnak segíteni. Mit tegyek anyó? Kérem, segítsen!

A búbos kemence mellől az öreg szomszédnéne a bánatos fiúra emelte megfáradt tekintetét, és reszkető hangon mondta:

─ Bizony fiacskám, az már igen nagy baj, ha az orvosok nem tudnak segíteni. Én sem vagyok mindenható, de talán tudnék valami megoldást, de nem lesz könnyű számodra.

─ Mondja, anyó, bármi is légyen, én megpróbálom, hátha segít drága, jó édesanyámon!

─ Tudod, van, egy ország, amelyben él egy manó, akinek olyan hosszú a szakálla, hogy az a földet veri. Állítólag, aki megérinti és kíván valamit, az azonnal teljesül. Nagyon óvatosnak kell lenni, mert őkelme nem szereti, ha a szakállát tapogatják. Ilyenkor békává változtatja, aki a közelébe megy. Rád is ez a sors vár, ha felmérgesíted. Inkább azt javaslom, hogy törődj bele édesanyád halálába, minthogy béka legyél valahol egy messzi tónak a partján.

Az öregasszony nem tudta lebeszélni. Amit Ferkó a fejébe vett, azt véghezvitte. Csak arra kérte az anyót, hogy árulja, el melyik irányba induljon el a manók országába?

─ Sajnos azt nem tudom – mondta szomorúan a néni – Ezt neked kell megtalálni.

Ez nem volt valami biztató kezdet, sőt lehangoló volt a fiú részére. Az idő sürgetett. Az orvosok azt jósolták, hogy szegény anyjának legfeljebb már csak napjai lehetnek vissza, de amire telihold lesz, bizonyára végleg lehunyja szemét, és nem lesz édesanyja, aki finom tejfeles bablevest készítsen egyetlen fiacskájának.

Vállára akasztotta tarisznyáját, kezébe kapta vándorbotját, és nekiindult a nagyvilágnak. Ment az orr után, amerre a lába vitte.

Éjjel, nappal baktatott hegyre fel, völgyre le, közben pedig a könnyét hullatta.

Végre, hosszas gyaloglás után megérkezett a manók országába.

Határon az őrt álló kicsinyke egér mindjárt meg is kérdezte:

─ Hová? Hová, emberfia?

─Megyek a nagyszakállú manóhoz, hogy megérintsem, és kívánságom meggyógyítsa beteg édesanyámat.

─ Jaj, emberfia, nehogy odamenjél! Őkelme manapság nagyon haragos. Békává változtat, ha zavarni merészeled.

─ Nem érdekel a haragja. Még azt sem bánom, ha fejemet vesztem, csak szegény édesanyám gyógyuljon meg – mondta mindenre elszántan, és elindult a nagyszakállú manó vára felé.

Hamar meg is találta. Nem volt nehéz rálelni. A vár a manók országának a legmagasabb hegyén állt. Már messziről hivalkodott, hogy gazdája nem akármilyen ember. Talán még száz tornya is lehetett, és minden toronyban egy fekete madár lakott, akik már messziről jelezték károgásukkal, ha valaki közeledik.

Most is olyan nagy ricsajt csináltak, hogy az talán még a föld túlsó oldalán is hallható volt. Más bizonyára megijedt volna tőlük, de Ferkó bátran a kapuhoz lépett. A kapu aranyveretes ajtaja nehezen, csikorogva kitárult előtte, de még mielőtt beléphetett volna rajta egy tűzokádó sárkány állta el az útját.

─ Nem ajánlom, hogy belépj a várba, mert akkor halálok halálával lakolsz meg merészségedért.

A fiú nem rettent meg a sárkánytól. Mélyen a szemébe nézett és mondta:

─ Az összes pereputtyodat idehívhatod, akkor sem ijedek meg tőletek. Különben is, ha nem tudnád, Sárkányevő Ferkó a nevem. Jól vésd ezt az eszedbe, ma még nem ettem sárkányt. Itt az ideje, hogy megreggelizek.

Ezt hallván a tűzokádó sárkány nagyon megijedt. Még sohasem hallott a Sárkányevő Ferkóról, de az olyan komolyan mondta, hogy a fenevad először elgondolkodott, majd lábait a nyakába szedve futásnak eredt.

A fiú előtt nyitva volt az út a nagyszakállú manóhoz. Az nagyon meglepődött, amikor meglátta a hívatlan vendéget. Azonnal szólította az őrt álló tűzokádó sárkányt, de az úgy elfutott, hogy többé senki sem látta a vár környékén.

─ Mit akarsz? - mordult rá mérgesen Ferkóra. – Hogy merészeltél bejönni, és zavarni engem?

Az el akarta mondani neki a bánatát, de a manó rá sem hederített. Befogta a fülét, és mint egy rossz gyerek toporzékolt.

─ Nem vagyok rád kíváncsi – üvöltötte, ahogyan a torkán kifért – Menj el! Hagyjál engem békén! Ne merj közeledni felém!

Ferkó hamar rájött, ha nincs a közelébe a tűzokádó sárkány, akkor a manó, kis gyáva lény, és bárki könnyen elbánhat vele. Talán nem is tud varázsolni, és csak mese, hogy békává változtatja, aki megérinti a szakállát.

Nem tétovázott sokáig, egy ugrással a manó szakállánál termett és megmarkolta, amire az jajveszékelni kezdett:

─ Jaj, Istenem! Jaj, Istenem, kénytelen leszek teljesíteni a kérésedet! Mondd csak gyorsan emberfia, mi legyen az? Hadd szabaduljak meg tőled minél hamarabb!

Nem kellett több a fiúnak, mindjárt mondta is, hogy gyógyuljon meg édesanyja, és soha többé ne legyen beteg, és táncolhasson a lakodalmán.

─ De hiszen még menyasszonyod sincs – hördült fel a manó.

Ferkót sem most szakították le az almafáról, mindjárt rávágta:

─ Akkor meg mire vársz nagy szakállú manó! Varázsolj nekem egy szépséges menyasszonyt is!

─ Azt már nem – tiltakozott a szakálla mögé bújva – csak egy kérést teljesítek. Elmehetsz. Édesanyád meggyógyult.

─ Nem úgy van az, te manó, ha nem teljesíted a második kérésemet is, akkor bicskával lenyisszantom a szakálladat.

Mit volt mit tennie, jobban féltette a szakállát, minthogy ellenkezzen. Hipp hopp teljesítette a második kérést is, sőt mivel három a magyar igazság, megígérte, amire hazamegy otthon a kicsi, szegényes házacska helyett egy szép, takaros ház fogja várni, ami a nagy szakállú manó nászajándéka lesz. Csak már menjen el a manók országából, és ne kelljen félnie, hogy Ferkó éles bicskájától. Búcsúzóul megígértette vele, senkinek nem fogja elárulni, hogy nem is tud embereket békává változtatni. Ezt csak azért híresztelte el, mert akarta, hogy a világ minden tájékáról tóduljanak hozzá a szakállsimogatók.

Amire a fiú hazaért, édesanyja meggyógyult, és mosolyogva fogadta fiacskáját az új házuk tornácán. Olyan finom tejfeles bablevest főzött neki, hogy még a király is megnyalta volna mind a tíz ujját. A második kívánsága is teljesült, mert hazafelé menet egy szépséges leányzóval találkozott. A lány olyan szép volt, hogy szebbet nem is lehetett volna találni a környéken. Amint egymásra néztek, mindjárt egymásba is szerettek. Nem kellett sokáig kérlelni a leányzót, egy – két mondat után igent mondott.

Ezért Ferkó hazaérkezése után három napra, meg is tartották az esküvőt. Olyan nagy lagzi volt, hogy még a falu kutyái is rántott húst ettek egy hétig. Az ifjú pár pedig boldogan élt, amíg meg nem haltak.

Ha nem hiszitek, járjatok utána!

 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap