A napba öltözött ember

Orosz T Csaba, h, 02/01/2016 - 00:04

 

 

Matchu Picchu fölött gyilkos erővel dühöngött a nap. Ata fáradtan borult a kapára. Mivel a törzsnek csak egy bronzkapája volt, így beosztották a munkát a férfiak között. Az Inka két holdnappal ezelőtti váratlan halála óta a közösség rohamosan szegényedett. Az Inka sírba vitte az aranybányák titkát. Ilyen még emberemlékezet óta nem fordult elő. Igaz ugyan, hogy az Inka váratlan halálát sokan Tizaocaoa főrend hathatós közbenjárásának tudták be, de szólni senki sem mert, hiszen a nagyúr a főváros Cuzco korlátlan ura volt. Viszont nem is választották meg Inkának. Az Matchu Picchu feladata. A főpapoké. Ata nevetve gondolt vissza gyermekkora drága álmaira amiben ő volt az Inka. Ezt egy régi jövendölés alapján dédelgette magában. Mikor megszületett az akkori főpap azt jövendölte apjának, hogy ez a fiú fogja megmenteni a kecsuák népét és hatalmas vezér válik majd belőle. Azt is jövendölte, hogy erőszakos halált hal majd. De Ata elsiklott álmaiban ezen lényegtelen részlet fölött.Már huszonegy nyár is eltelt, de semmi jelét nem látta annak, hogy valaha is vezető válna belőle. Gúnyosan nézett végig a rendezett kerteken.

  • Kapavezér- mondta ki hangosan miközben szeme végigsiklott a pedáns rendben lévő teraszos művelésű kerteken. Matchu Picchu déli oldalán katonás kertek sorakoztak. Legfentebb koka ültetvények mert azok igényelték a legtöbb napot, alatta édesburgonya majd az elmaradhatatlan kukorica. És neki ezt egy hét alatt végig kell kapálni. Ata regényes harcokról, nagy felfedezésekről álmodott, de csak a kapa maradt. A vének is csak Ata-nak szólították pedig volt szép férfi neve is. De itt a férfi nevet csak az előljárók vagy a nős emberek használhatták. Ata egyik sem volt. Reménytelenül szerelmes volt Oklyo-ba helyi elöljáró gyönyörű lányába aki éppen olyan elérhetetlen volt számára mint az Inka jogar amit itt őriztek a naptemplomban. Végre eljött az alkony és a kis vízhordó lány az előbb közölte, hogy minden férfit várnak a naptemplom előtti térre, tanácskozásra. Ata leadta a kapát a szerszámos házban majd odasietett. Mire  odaért már Oachsina beszélt aki a legöregebb volt a vének között.
  • Így hát mondom véreim, valakinek vállalnia kell az utat Cuzcoba a Titicaca tó mentén a barlangokon keresztül és el kell vinni a hírt Tizaocaoa helytartónak, hogy a vének érdemesebb jelölt híján Inkává koronázzák ha hajlandó enyhíteni az éhínséget. Jelentkezzetek ifjak!

Mivel senki sem jelentkezett, így az öreg folytatta.

  • Éjszakákon keresztül imádkozunk a főpapokkal Viracocha főistenhez, hogy vagy küldjön némi esőt vagy világosítsa meg az elménket az aranybányák hollétéről. Talán már Intiialpa istenhez kellene szólanunk, hogy egy kis viharral is beérnénk. Egyedül holdanyánk Mama Quilla szán meg minket egy kis éji enyhüléssel. Ha nem lesz jelentkező a fiatalok közül kénytelen leszek magam útnak indulni a barlangok útvesztőjében.

Ata félénken felállt és a többiek megkönnyebbült sóhajától kísérve az öreghez lépett.

  • Vállalom Oachsina!
  • Derék dolog ifjú Ata – szólt az öreg szintén megkönnyebbülve – Ezennel kihírdetem, hogy Ata küldetése Huaka azaz szent dolog.
  • Fiam  - szólt az elöljáró- A küldetés nem veszélytelen! Fegyverként a barlangokba csak egy áldozókést egy Tumist vihetsz magaddal a szellemek miatt. Arra kérlek ha hét nap elett sem találsz ki a barlangokból a Cuzcoi fennsíkon akkor fordulj vissza . Hagyj jeleket magad mögött Ha sikerrel térsz vissza küldetésedből beleegyezem, hogy lányom keze a tiéd a legyen, ha ő is így akarja. -Ata   egy izzó szempárt látott a tanácskozó hely körüli asszony gyűrűből kiviláglani. Tudta a választ és még  harciasabban dobogott a szíve.
  • Indulj azonnal fiam- mondta az előljáró – hiszen a barlangokban mindegy, hogy nap van vagy éj!

Atát ezután felszerelték  Tumis-sal az áldozó késsel valamint némi élelemmel és hét darab egy napig égő fáklyával. Ezután a barlangrendszer bejáratához kísérte a tömeg amelyben Oklyo valahogyan mellésodródott és a kezét szorongatta. Oachina természetesen” nem vette ezt észre és nem mosolygott mindentudóan”. Ata hamar egyedűl maradt a barlangban és a pletykákkal ellentétben, amik azt mondták, hogy a bejáratnál jobbra kell fordulni, ő természetesen balra fordult, hiszen nagy felfedező vére ezt diktálta neki. Három nap múlva már átkozta magát hiszen egyetlen lejárat sem volt a szűk főjáratból. Számot vetett azzal, ha most visszafordúl akkor már nem lesz  elég fáklyája a jobb oldali út bejárására. Ezért inkább ment továb amíg egy hasadéknyi lejárót nem talált. Ez sem feljáró volt ami egy fennsíkra vezethet hanem inkább lejáró egy üregbe. Mivel nem volt más választása bepréselte magát a szűk hasadékon és támasz híján majd három métert zuhant. Mikor magához tért sejtelmes fény vette körül Először nem tudta mi lehet az , de azután hamar rájött, hogy a falak világítanak. Színarany falak vették körül… Hírtelen meglátta a földön az Inka ottfelejtett rézcsákányát és rájött, hogy megtalálta az elveszett bányát.

  • Nem kell megkoronázni a kényurat az élelemért – kiáltotta hangosan a falaknak és az itt lakó szellemeknek- Minden kecsuának jut ezentúl élelem! – romlatlan lelkében fel sem merült, hogy a maga boldogulására megőrizze a titkot így emelkedvén felül az összes nagyúron. Boldog izgalommal préselte át magát az aranyhasadékon és nem törődött a testére rakódott por réteggel . Futva indult el a kijárat felé, minél előbb meg akarván osztani a jó hírt az övéivel. A három napos utat egy éjszaka alatt tette meg futva.

 

 

 

 

A barlang bejárata előtt a vének felváltva éjszakáztak, de minden reggel összegyűltek a bátor fiút és a helytartót várván. Ezen a gyönyörű hajnalon a szokottnál korábban odagyűltek a szájtáti bámészkodók a vének mellé. Amikor az áldott nap első sugarai elküldték éltető fényüket a földre a barlang bejáratánál délceg alak bukkant fel kezében egy finomművű csákánnyal. Az öregek egyszerre hördültek fel a csodás látomáson , de csak egy kislány merte kimondani

-    Nézzétek, napból van a ruhája!!- Ata testét vastagon borította az aranypor és a hajnali sugarak misztikus fénybe vonták kidolgozott izmait. A vének egyszerre motyogták a soha nem hallott nevet

-    Atahualpa… a nap fia… Az új Inka…

 

 

Atahualpa az Inka virágzó birodalmának Cortez konkvisztádorainak véres uralma vetett véget. Ő volt az utolsó az Inkák sorában…!

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap