Napjainkban

Kondra Katalin, szo, 10/20/2018 - 00:12

Hogy mi zajlik naponta egy-egy ember lelkében, milyen harcokat vív meg, hányszor adja fel vagy kezdi elölről az életet, az senkit, nem érdekel, az nem hír értékű, ahogy az egyszerű, példás élet sem az. Pedig az ember nagyszerű cselekedetei nagyszerű érzéseiből, gondolataiból fakadnak. Minden alkotásunk, munkánk annyira lesz jó, amennyire mi magunk jók vagyunk. Egyéniségünkből, egyediségünkből eredően leszünk áldás vagy átok a társadalomnak, ezért egyáltalán nem elhanyagolható a lelki egészség, a hogylétünk. Emberek vagyunk, Isten legtökéletesebb teremtményei, akiket önmagához hasonlónak alkotott és közben azt is látjuk, hogy mennyire gyarlók vagyunk. Persze a gyarlóság jeleit soha nem önmagunkon, hanem sokkal inkább másokon vesszük észre. Tapossuk, hajszoljuk a mókuskereket, melybe vagy önként, vagy a társadalom nyomására, de beleálltunk, és nem engedik meg nekünk, vagy mi magunknak sem, hogy érezzünk, lazítsunk, megálljunk. Éppen ezért válnak egyre inkább felszínessé, üressé, feledhetővé az ünnepeink, a megemlékezéseink és a kapcsolataink. Csak akkor kapjuk fel a fejünket, amikor egy-egy jelesnek vélt vagy mondott személy bakizik, netán súlyos hibát vét. Így történt akkor is, amikor Márton Áron, erdélyi püspök szülőföldjéről zarándokok mentek Rómába, hogy a pápa elé vigyék régi szívbéli ügyüket. A zarándokok azt szerették volna elérni, hogy hősként tisztelt, szent életű püspöküket az egyház, emelje a boldogok sorába. A székelyek feltehetőleg csalódottan tapasztalták, hogy a pápa mily kevéssé ismeri őket, talán nem is hallott róluk, ahogy Márton Áronról sem. Erdélyről kizárólag Drakula jutott eszébe. Az emberek, még a nem hívők is elvárják, hogy egy olyan jelentős személy, mint a pápa, legyen annyira művelt, hogy ismerje a föld minden népét és nemzetét. Egyesek úgy vélik, hogy a székelyek tehetnek arról, hogy püspökük érdemei nem jutottak át a hegyeken, ők maguk pedig, valószínűleg úgy érzik, hogy egy olyan embert, akit életében a szerénység és az egyszerűség jellemezett, méltatlan lenne sztárolni. A székely ember gondolkodása eltér az átlagember gondolkodásától. A zarándokok, amikor elindultak papjuk vezetésével Rómába, akkor a pásztorukhoz mentek, és azt remélték, pásztoruk ismeri a nyáját. Nem naivitás volt ez a részükről, hanem az egyszerűség egyik megnyilvánulása, a hit. Mert a hit egyszerű, ismerem Istent és Ő ismer engem. A székelyek is tudják, de nem hajlandók elfogadni a tényt, hogy a mai időkben nehéz egyszerűnek lenni, csak Istenben hinni, ragaszkodni a földhöz, és Márton Áronnal vallják, hogy: „Az ember két világ polgára egyszerre, lelkének gyökérszálai az éghez kötik, lábával sáros földi utakon botorkál.”

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap