Naplórészlet, 2008 tavasz

Turcsány Péter, szo, 02/02/2013 - 00:03

 

 

 

Pünkösd előtt, szombat. Focival kezdtem a napot. Egy év kihagyás után mentem le a fiúkhoz (és egy lány focistához) játszani a műfüves pályára.

Hihetetlen, de így van: a 3. percben a bal szélről beívelt labdát magasra ugorva felhőfejessel küldtem a léc alá. A visszatérés sikerült. Bár… sok elpuskázott lövés, túl a pályát szegélyező hálón, 10-15 perc óriási légszomj, ődöngés le-föl a pályán. De: a véghajrában 7 gólt rugtunk zsinórban, vesztésre állásból fordítottunk. Ebből 3 az enyém. A csapat örült nekem. Megvendégeltek a sörözőben.

Este édesapámék hadifogság-könyvét olvastam el most már kinyomtatva: Dömsödy Aurél: Soha ilyen vendégséget! Szőnyeg alá söpört történelem – lehetne a programunk címe, amiben az ilyen és hasonló múltra vonatkozó könyveket együtt kellene említeni a hasonlóan kiadott 56-os, kitelepítéses és egyéb korábban agyonhallgatott témákkal.

xxx

Pünkösd: feladat - szoboravatás Taksonyon. Lelki realitás: Antikrisztus után Krisztus Második Eljövetele. Lelki igény: újratisztulásunk, népnek, nemzetnek is.

xxx

Tavaly augusztus óta először borotváltam le a bajuszomat. Akkor: Reményikre gondolva növesztettem meg, az Óradna fölötti emlékház felavatása miatt; most Feketalakra készülve -  a megifjító, újjászülető májusért. A fiatal Wass Albert életének színhelyére készülünk emlékoszlopot (kopjafát) állítani.

xxx

Most: Bartók. IV. Vonósnégyes (1928-ból).Epikus zene, fokozódó lendület szélesre tárt hullámai az 1. részben. És romantika és sejtelmek a 2-ban. A 3. gyász-súlyokkal, gyász-nyugalmú lépésekkel alig-alig vonszolódva indul… Aztán… az Éjszaka zenéjét megelőlegező madárvigaszok, tisztulás, fellélegző futamok, de mindez visszafogott gyeplőszáron. Megnemesült szomorúság. Hihetetlen önfelélesztés – a zárlat. A 4. különös vidámság. Nyári mulatság a kertben. Bensőséges gyorsulás, játékos felhangok. Erősödés, megerősödés. Szétfeszülő ellenpontok – éteri magasságból. Az 5. visszavont teljesség, visszavonulás: foltok, színek, újrázó lendület, az érzelmek újra mozgósítása. Ismét az otthonos „természetzene”. Viharok mögül mosolygó napfény zenéje.

V. Vonósnégyes (1934).Az 1. rész kezdése mintha nem engedné terjeszkedni, szétnyílni a dallamokat, mégis – mintha itt a hold fényének felelne a magány zenéje, pontosabban a külvilág tompa homályának a belső világ tisztulása. Aztán a Mese, a különbözőségek Eggyé olvadásának reménye lök ki nagyszerű parlandókat a zenei tájra. Ismerősen hatnak a bartóki teljesség-nosztalgia és a jelenlét-élmény egymásra találó akkordjai. De rapszódia helyett az epikus zene magabiztos áttörése vezet fel a hosszan kizengő nyitórész zárlatához. Múlt és Remény egybefonódó meséjével lesz tele a lélek. A 2. a visszatalálás nyugalma. A múltra hangolódásé. Gyöngéd lépések a temető avarján. Megszelídült mesehangok allúziója. Valami nagyon-nagyon szépre (és igazra) emlékezik a búcsúzó. MÁR nincs Egyedül. Mintha két virtuális sétáló karja meghitten összeérne. (A világzene talán legmeghittebb pillanatai, de nem fájdalom-mentesek. Szavakkal kifejezhetetlen (vagy csak Rilke elégiáiban kifejezett) meghittség. Belső erők találkozása. A 3. És aztán: vissza a Világ exhibicionális „Báltermeibe”, de ott is vissza-visszasajog a magány békéje. Szólamkeveredések gátjain árad át, hogy „meghasadt” üzeneteivel emlékművet állítson a huszadik század emberének. A lélek maga köré vont kerítésén kívül a káosz leselkedik. Emlékezni csak a vágy hajt. A jelen: csupa sodrás. Tovább… A 4. Aztán: pintyőke, ismét egyedül a vadonban. Rémségek és játszadozó angyalok. Isten lehajol és szeretetével bíztatja a Teremtményt: magas tölgyfák ágainak hajlongó himnusza, hosszan kitartva egészen a lecsendesedésig. Lépések a vadonerdő avarában. Fények játszanak levélréseken. A 10. De: megnyugvás után újra és újra csak a hajsza, a vadászat, a csörtető üldözők és az üldözött világa. Valamilyen kalevalás, ősi hajsza, ami űz, űz át a történelmen és tart a jelenig… és tovább… tovább… fenyegető galoppban. Mintha nem a legendás Keletről a  civilizált Nyugat felé tartana, hanem inkább a Teremtésből… a Pusztulásba… A romantika halála! Bekerítettség és ellenállás. Ó, segíts, őrizz meg, Emlékezet. Maradjon meg belőled valami még itt a világban! Embervoltunk emlékezete… Lélekvoltunk emlékezete… És még, igen, egy valcer (!) emlékezete fölcsavarodva egy világégés leállíthatatlan csigarendszerére.

 Concerto.  Baljóslatú elbeszélések zenéje. 3. tétele a Világháború maga: fájdalom és a fájdalomra rátörő erőszak, eltévelyedés és bizonytalanság, küzdés és gyász, (ember és had)seregek és (végzet-teljes) magány, és a belső csendben mégis lélek-kapaszkodás és magányzene és hit-zene – itt is, a mélyponton. Pilinszky verssorával: „a mélypont ünnepélye”. A zeneszerző még a tökéletlent is megkísérti: a drámát vissza kívánja szelídíteni elbeszéléssé, példázattá, de ezt a meghiúsult kísérletet valami megtisztult, barbár erő zenéje söpöri el. Nem tudjuk, mi történik… Játékból meríti erejét, angyalhajszálakból szövi a finálét: szabadság-zene és tánc és gyógyír. Honnan? És ki üzenete ezt és kivel és mivel?

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

 

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap