Ne feledd, mikor születtél...

Kalász István, cs, 11/30/2017 - 00:07

 

 Lehet itt rendesen enni, kérdezi a vendég a pincértől. Azt ajánlom is magának, szól vissza a pincér, különben akkora pofont kap... Az ötvenes évek végén...

Aznap, amikor születtem a város felett reggel még derűs volt az ég, a rádióban Mendelssohn Skót Szimfóniáját sugározták, és a városszéli kórháznak konyháján, ahol anyám feküdt, az egyik segédszakács kitalálta, hogy legyen ez a nap a vicc napja. Hiszen van már Béke világnapja, TBC napja, miért ne lehetne a viccnek is…, szavalta a segédszakács gőzölögő kondérok között. Az ötlet mindenkinek tetszett a konyhán, a kövér, öreg szakácsnak különösen, hangosan felnevetett hát, és öblös nevetése kihallatszott a napsütötte, kihalt udvarra, ahol éppen anyám állt a kiszáradt szökőkút mellett. Anyám hatalmas hassal, vele szemben pedig apám. Soványan, szőkén, idegesen. Erről a jelenetről soha nem beszéltek nekem, de, ha behunyom a szemem, tudom, így történt. Anyám nehezen lélegzett, dereka már napok óta fájt a súlyomtól, és enyhén szédült is, az apám meg idegenkedve meredt anyám felduzzadt arcába… Az orvos erre a napra ígérte a gyereket, az apám pedig nem akart gyereket.

Nem is lehetett a szemére vetni, lakásuk nem volt, csupán egy nyamvadt albérletük, fönt a Margit hegyen. Egy téliesített faház. Rossz ággyal, asztallal, három székkel, vacak könyvespolccal, füstölgő olajkályhával. Ennyi volt a házasságuk birodalma, nem több. És rendes állása egyiknek sem volt, anyámnak valamiféle segédtanárnői állást ígért egy ismerőse az ország különösen rideg, ködös vidéken, apámnak meg éppen semmit nem ígértek. Ezért nézett azon a reggelen apám oly komoran az anyámra, aki tanácstalanul, félve állt vele szemben a kórház udvarán. Pincér, ez a pörkölt hideg, méltatlankodik a vendég. Nem értem, miért csodálkozik, vonja meg a vállát a pincér, amikor két órával ezelőtt rendelte meg. Az alagsori konyhában megint felröhögtek, a kövér szakács a térdét csapkodta, az apám odafent összerezzent, majd motyogott valami búcsúzásfélét, aztán megfordult, elment. Anyám pedig egyedül maradt az udvaron velem, aki abban a pillanatban alaposan megrúgtam odabentről.

A hír villámgyorsan terjedt szét a kórházban, ez a vicc napja, a vicc világnapja, ez nagyon jó röhögött a szülészorvos, ez remek. Várjon csak Erzsike, szólt hátra a nővérnek, hány gyereket terveztünk be mára? És a nővérke, a fiatal riadt lányka, hangosan sorolta a neveket. Az anyám nevénél megállította az orvos. Ki is ez, kérdezte unottan. Igen, doktor úr, suttogta a nővérke, Z. úr, a maga ismerőse ajánlotta ezt az anyukát, tudja… Az orvos vállat vont, nem tudta; a városszéli kórház tiszta, megbízható intézménynek számított az országban, ezért úgy vonzotta az embereket, mint a bűvös kegyelethely, bár akkoriban ezt a klerikális példázatot nem volt tanácsos használni. Lám, mondta a nővérke, ott a beteg, lent az udvaron, látja? És az orvos lepillantott az ablakból az udvarra, ahol anyám éppen elsírta magát. A vicc napja, Istenem, ez már maga egy rossz vicc…, dünnyögte szomorúan maga elé, aztán ment indítózni, ahogyan a szülészeti osztályon a tolófájások beindítását nevezték.

 A főnővér nem találta viccesnek, hogy ez a nap legyen a vicc világnapja. Nekem nem fognak itt röhögni, jelentette be komoran a nővérszobában a reggeli szünet közben a nővéreknek. De Margit, szólt halkan egy idős asszony, egy volt apáca a sarokból, Isten szereti, ha a vidámak az emberek. Ezen senki sem nevetett. Na, rendben van, enyhült meg a főnővér, itt a szobában, mondhattok egyet, nem bánom. Senki sem szólt.

Végül a volt apáca törte meg a csendet, egy viccet én is ismerek, kezdte halkan. Elmondhatom, ha gondoljátok… Pincér, ez a szalvéta használt, méltatlankodik a vendég. Nem, rázza a fejét a pincér, csak rosszul hajtottam össze. Mindenki dőlt a röhögéstől, és anyám, aki abban a pillanatban ért fel az udvarról a folyosóra a nővérszobából kiáradó hangos, féktelen nevetéstől, hirtelen megvigasztalódott. Majd csak lesz valahogy, mondta, és gyöngéden megsimogatta a hasát. Aztán bement a hatalmas kórterembe, lefeküdt az ágyra és nézni kezdte a szürke mennyezetet.

Az orvos közben a világra cibált egy gyereket. Az asszonynak, egy kövér cigányasszonynak ez volt a harmadik gyereke, és ez is kislány lett. Az asszony sírt, rimánkodva kérte az orvost, hogy ne mondja meg a folyosón várakozó férjének, hogy megint jánya lett, csak egy jááánya. Az orvos undorodva fordult el, lassan kilépett a sötét előtérbe, majd rágyújtott egy cigarettára. Aztán San Moritzra gondolt, hogy ott kellene síelnie ezen a télen, és egy svéd növel Whisky-t innia este a bárban… Kilépett a folyosóra, és szemben találta magát a családdal. A férj, egy alacsony emberke már a kezében tartotta a borítékot. A pénzzel. Az orvost szánalom fogta el, minden rendben van, mondta mosolyogva. Az emberke is elmosolyodott. Doktor úr, minden rajt van, igen, doktor úr? Az orvos sietve elvette a borítékot, persze, van keze és lába, felelte hivatalosan, Katalinnak hívják, aztán ment onnan…

 Anyám hallotta az üvöltést. A sikoltozást a szülőszobából. Hallotta azt is, hogyan törtek a kőpadlón az üvegek, hogyan jajveszékelt a nő, és hallotta azt is, hogy néhány perccel később szirénázva megérkezett az első rendőrautó, hallotta a kiabálást, majd végül az éles csattanást, a lövést. A rendőr lőtt a falba. Figyelmeztetésül.

Amikor ismét elcsöndesedett az épület, a rendőrautók eltűntek az udvarról, anyámnak megjött az első fájása. Ez csak ennyire fáj, gondolta csodálkozva. Rosszabbra számított. Óvatosan feltápászkodott az ágyról, kiment, és elindult a folyosón kihalt fel-alá azért, hogy ne kelljen gondolkodnia a jövőről. Az épület pincéjében, a homályos mosodában is vicceket meséltek egymásnak a nők. Hány rendőr kell a fejéshez? Öt. Egy fogja a tőgyét, a másik négy emelgeti a tehe… A kövér nők nevettek ezen a régi viccen, főleg a tőgy szónál nevettek fel hangosan, aztán csak dobálták tovább a lepedőket, véres kendőket a hatalmas mosógépbe…

Az igazgatói szobában közben gyűlést tartottak. Hogyan történhetett ez a disznóság, üvöltötte az igazgató, mi ez itt? Amerika? A végén kábítószeres gengszterek járnak a folyosómon? A szülészorvos a vállát vonogatta, a pártitkár komoran hallgatott a sarokban. Miért kellett annak a baromnak az intézmény falain belül megmondani, hogy lánya született? Nem tudja, hogy ezek mindenre képesek? Az orvos némán elbámult a hadonászó igazgató mellett, ki az ablakon. Az ablak Nyugatra nézett, és az orvos arra gondolt, hogy az igazgató már kétszer járt

Londonban, egy olyan konferencián, ahová neki kellett volna utaznia. Elvtársak, szólalt meg végül a párttitkár, ilyen még egyszer nem fordulhat elő, megértettük? Az orvos bólintott. Na, akkor erre igyunk egyet, javasolta az öreg párttitkár, és az igazgató konyakot vett elő a fiókból. Egyébként, ki találta ki ezt a vicc dolgot, kérdezte halkan az igazgató. Nem tudom, mondta az orvos. A párt elvileg nem ellenzi az ilyesmit, mosolygott a párttitkár. Azt ismeritek, hogy megy a sün az erdő szélén… Mindhárman erőltetten felnevettek a rossz poénon, az orvos cigarettával kínálta a párttitkárt, de az öreg férfi lemondóan intett, többé nem lehet, mondta, és sután a torkára mutatott. Az orvos megértette, szomorúan biccentett, aztán ment vissza az osztályra.

Anyám ebben a pillanatban kopogtatott a nővérszoba ajtaján. Tessék, szólt ki a főnővér, mit akar? Anyám mosolygott. Kérem, kerestek most telefonon? A férjem? A főnővér figyelmesen megnézte magának anyámat. Sok nőt látott már ezen ajtón kopogtatni ugyanezzel a félénk, bizonytalan arckifejezéssel, ugyanezzel a keresett a férjem…, kérdéssel. Nem, felelte kurtán és elfordult, az anyukát senki sem hívta itt. Mindig ugyanaz, gondolta aztán keserűen, mindig ugyanaz, ó, ezek az átkozott férfiak. Az anyám mosolygott, köszönöm, mondta, majd elindult vissza, a kórterem felé.

Te, a kurvát hosszú ú-val vagy rövid u-val írják? Fogalmam sincs, mondja a barát. Én mindig azt írom, elvtársnő. Ezen a viccen a két segédápoló röhögött az alagsorban. Két sovány férfi, maszatos köpenyben. A halottas kamra vasajtaja előtt álltak hosszasan, aztán az egyikük, egy volt történelem tanár, betuszkolta az üres hordágyat a liftbe, megnyomta a szülészeti osztály gombját, a másik segédápoló pedig kinyitotta az ajtót, és betolta a halottat a hideg terembe. Anyám akkor esett össze a folyosón, amikor a segédápoló éppen a hordágyat ügyeskedte ki a keskeny liftajtón. Hé, kiáltotta el magát a férfi, amikor megpillantotta a kövön fekvő nőt, mi van már? Hát senki sem törődik ebben az országban senkivel? Az orvos ebben a pillanatban lépett ki a lépcsőházból. Mi történt, hajolt anyám felé. Anyám lassan kinyitotta a szemét, és elmosolyodott, megbotlottam volna, kérdezte gyöngéden az orvostól. Az orvos nevetett, aztán intett az ápolónak, segítsen felrakni a beteget a hordágyra. Utána, még ott az üres folyosón, megmérte anyám pulzusát, majd a hasán hallgatta a sztetoszkóppal a szívhangomat. Minden rendben, mondta végül barátságosan, ilyesmi előfordul. A segédápoló biccentett.

Maga meg, szólt oda az orvos a segédápolónak, betolja a hölgyet a szülőszobára, és nem hagyja magára. Rögtön jövök… A volt tanár megint biccentett. Az anyám felnyögött, az első fájások ebben a pillanatban jelentkeztek, keményen és váratlanul. Na, mozgás, mondta az orvos, miért nem viszi már a hölgyet? A segédápoló sápadtan biccentett, és tolni kezdte anyámat a szülőszoba felé. A nővérszobában megcsördült a telefon, anyám intett az ápolónak, álljon meg, majd figyelni kezdett. De a szoba üres volt, a telefon csöngött, csöngött, aztán elhallgatott. Tudja, hogy ma itt a viccnapját tartjuk, kérdezte meg az ápoló vigasztalóan.Mindenki csak viccet mesél… A laborban, a műtőben, a konyhán… Ma már legalább harminc viccet hallottam. Ön nem tud egyet? Anyám elmosolyodott. Tanár vagyok, mondta kedvesen, és a tanárok semmi értelmeset nem tudnak mostanában… Az ápoló felnevetett, végre kollégát tolok a szülészetre. Milyen szakos, kedvesem? Anyám megint felnyögött, Istenem, mekkora ez a gyerek, mintha ki akarná rúgni az oldalamat. Az ápoló sietve tolni kezdte anyámat a folyosón, a szülőszoba felé. Történelmet tanítok, mondta anyám, meg magyart. A szürke mennyezet ijesztően suhant felette, a fehér lámpaburák pedig mintha közvetlenül az arca fölött lebegtek volna. És maga mit…? A férfi felnevetett, szintén történelmet, felelte a magasból, és földrajzot tanítottam. Csak most kicsit szabadságon vagyok, érti? A királyok, azok a kiskirályok tették be nekem a kaput. Anyám mosolygott, lehunyt szemmel kérdezte, és melyik a kedvenc királya? Béla? Vagy az a Mátyás, netán? A hordágy döccent, majd megállt, valahol egy nő hörgött, sikoltott, és az anyám ebben a pillanatban megértette, mostantól soha nem lesz úgy, mint eddig. Mostantól nem leszek egyedül ezen a Földön, mondta halkan. A kövér főnővér hajolt fölé, minden rendben, anyuka, kérdezte gyöngéden. Tudja, biztosan kereste a férje, csak mindig foglalt ez az átkozott telefon. Ne féljen, azzal megsimogatta anyám forró homlokát, rögtön jön az orvos. Anyám belemerült a meleg, bódító ernyedtségbe; úgy érezte, ilyen fáradt még soha nem volt életében. Távolról hallotta, ahogy ketten halkan beszélnek, majd felnevetnek valahol a teremben. Anyámnak eszébe jutott a hideg faház, a keskeny ágy, a billegő asztal. a kályha… Istenem, gondolta, mi lesz velünk, ha megjön a tél. Megint nevetés hallatszott. Kérem, nyitotta ki anyám a szemét, kérem, mesélnének nekem is egy viccet? Napok óta nem nevettem… A két férfi közelebb jött. Ejnye, nem magának való, mondta az egyik, ronda vicceket hallgatni. Az anyám felnevetett a hordágyon. Nem gondolja, hogy éppen most illik ide egy vicc? A két férfi elhallgatott, kérem-kérem, mondta az anyám, úgy vágyom egy viccre. Nem tehetik ezt, ma egész nap csak szomorú voltam, és nincs kedvem bánattal megszülni ezt a gyereket. Örömmel jöjjön erre a világra, nem? Végül a volt tanár, a segédápoló törte meg a csöndet. A házaspár a huszadik házassági évfordulójukat ünnepli. Miután elmentek a vendégek, a férj lerogy az asztalhoz és, sóhajtozni kezd. A felesége kérdezi, mi baja? A férj válaszol: már házasságunk első hetében meg akartalak fojtani, de akkor azt mondák, ezért húsz évet kapok. Eszembe jutott, hogy most szabadulnék… Anyám felnevetett, Istenem, mondta, ez nagyon mulatságos… Az orvos ebben a pillanatban lépett be az ajtón. Nos, hajolt anyám felé, mit csinál odabent a gézengúz? Ki kell jönnie onnan, nem maradhat bent örökké, azzal kezét gyöngéden anyám hasára tette. Meleg érintése volt, kellemes, anyám hirtelen megint bízni kezdett. Mi is a neve, kérdezte az orvos komolyan. Doktor úr, a férjem nem tudott…, érti, még nem kapott pénzt, mert nem érkezett meg a pénztárba, de kérem, még jönni fog, és akkor… A két ápoló kisomfordált a szobából, az orvos az anyámra meredt, azt kérdeztem mi a neve, szólt gorombán, a pénzről nem akartam hallani, érti? Anyám hallgatott. Érti, ordított az orvos, érti? A főnővér húzta el onnan. Anyám egyedül maradt a szürke mennyezet alatt.

Ekkor eredhetett el az eső, hűvös levegő áradt be a nyitott ablakon keresztül, és ekkor nyitott be a párttitkár az alagsori konyhába, nyomában egy nyomozóval. Na, ki is találta ki ezt a vicc napját, dolgot, kérdezte a párttitkár. A főszakács kilépett a hatalmas alumínium fazekak közül, lassan meglóbálta a súlyos merőkanalat, mi a gond, elvtársak, kérdezte mosolyogva. A fiatal nyomozó óvatosan félretolta a pártitkárt, mégis milyen gondra céloz most, kérdezett vissza halkan. A szakács felnevetett, valami komoly probléma van, kérdezte végül a szakács, mert itt nekünk dolgoznunk kell, hiszen az emberek éhesek, amennyiben nem, akkor… A nyomozó biccentett, becsukta a noteszét, és intett a pártitkárnak, menniük kell.

 Azt hiszem, ekkor kezdhettem vágyni az életbe. Ki innen, ki…, és anyám felnyögött. Az eső már elállt, az orvos visszajött a főnővérrel, aki gyöngéden megsimogatta anyám arcát. Aztán személyesen tolta be anyámat a műtőbe, ami nagyon nagy dolognak számított, aztán kiabáltak anyámmal, hogy toljon, natoljonnmáranyuka, közben az orvos vicceket mesélt, és mindenki nevetett, aztán megszülettem, a nővér a hideg víz alá tartott, és miközben mosta rólam a vért, halkan mondta, úgy hogy senki se hallja… Isten óvjon, te gyerek… Legyen jobb életed.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap