Négertánc

Balogh Bertalan, szo, 03/24/2012 - 10:22

 

Senkinek sincs annyira a vérében a tánc, mint a négernek. Ha örülnek, táncolnak, ha siratnak valakit, táncolnak, ha politikai tüntetésen vannak, táncolnak, és talán ha agyoncsapod őket, akkor is táncolnak még egy kicsit.

A hülyegyerekek rendszeres tornaórájára kísértem el egyszer egyik New York-i barátomat, mert gyógypedagógiai doktori disszertációjával kapcsolatban tanulmányt kellett írjon egy ilyen tornáztatásról.

Nem érzelmi- és indulati zűrzavaros gyerekek voltak ezek, vagy skizofrének és hasonlók, hanem szellemileg és agyilag fejletlenek, akiknek taknya-nyála folyik, képtelenek a legegyszerűbb értelmes cselekedetre, mint például odajönni, ha szólítja őket az ember, sőt sokuknak a menés is gondot jelent, mármint az, hogy előbb az egyik lábbal lépünk, aztán a másik következik, és így tovább...

Iskolabusz hozta őket a tornateremhez, aztán jött az elképzelhetetlenül körülményes átöltöztetés, mert a tornacipő, a trikó és a sportnadrág a tudomány és az állam szerint akkor is kötelező, ha az illető gyerek azt sem tudja, hogy a világon van. És különben is. Így "egészen úgy néznek ki", mint más gyerekek.

A tornatanár aztán kinek-kinek a képességeihez mérte a testmozgást, mert csoportos gyakorlatról szó sem lehetett. Volt akit karjánál fogva vezettek körbe-körbe a teremben, és még az is sok volt neki, volt aki görkorcsolyát próbált és esett-kelt, mások négykézláb próbálkoztak, vagy éppen a tornatanár vonszolta őket a padlón, és kiabált, hogy legalább kúszni próbáljanak.

Nemcsak tökéletesen hiábavaló küszködés volt ez, hanem látványnak is egészen egyszerűen, - borzalmas. A leggalambepéjűbb ember is azon gondolkodott volna ott, hogy milyen fájdalommentes és irgalmas halál volna jobb válasz a tíz-tizennyolc éves testre, amelynek nincs agya, csak létezik, tele teszi a pelenkát naponta kétszer-háromszor, és a törvény szerint tornáztatni kell hetente egyszer.

Végül a zene következett: diszkó zene, drága sztereóból, (zene, amit én kannibálmuzsikának hívok), a testgyakorlás utáni "levezetésre".

És akkor történt a csoda, amit nem hinnék el, ha nem álltam volna ott és nem láttam volna, hogy azok a néger gyerekek, akik pillanatokkal előbb a taknyukon és saját, meg egymás nyálában csúsztak a padlón, egyszeriben táncolni kezdtek, riszálták magukat, karjukkal és lábukkal a zenével tökéletes harmóniában és éppoly átéléssel vonaglottak, ahogyan a normálisok táncolnak, ha örülnek, ha temetnek, vagy ha éppen politikai tüntetésen vesznek részt.

Egyetlenegyszer sem lépett a láb rosszul, egyetlenegy kar, váll, fej, vagy könyökmozdulat ki nem esett a ritmusból, és egyáltalán, a tökéletesen normálisak benyomását keltették.

Aztán, a zene elhalt, a varázs eltűnt, és minden fekete gyerek abban a pillanatban éppoly képtelen volt mozdulni, akár rendesen lépni is, mint előtte.

A busz már várt, kivonszolták őket a teremből, keservesen mindet tisztába kellett tenni, visszaöltöztetni az utcai ruhába, és felmosni a termet az emberi váladékoktól.

Azóta biztos vagyok benne, hogy a táncnak, mint aktivitásnak az agyhoz a világon semmi köze sincs. Valószínűleg csakis a gerincvelő intézi az egészet, legalábbis azt a fajta táncot, amely ma mindinkább divatossá válik a világban.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

.

 

 

 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap