Nem ábrándozom, csak töprengek

Kő-Szabó Imre, v, 12/10/2017 - 00:07

    A meditáció általános közismeret szerint, olyan fajta tevékenység, amely valamilyen jóga típus (több van belőle), gyakorlása során, közérzetet, kedélyállapotot, erőnlétet, kiegyensúlyozottságot javít – feltételezett eredményként. A meditáció hallatán, az a kérdés merül fel csak: - a köznapi ember, aki korán kel, fut a munkába, majd annak végeztével rohan a családjához, hogy az ottani feladatokat (bevásárlás, főzés, lakás rendbe tétele stb.) el lása, leül-e meditálni? Nem valószínű! Számára a meditálás valóban azt jelenti, döntenie kell egy bizonyos kérdésben. Pl.: - Lépjek-e egy jobb munkahely reményében? – Megvegyem-e azt a bizonyos eszközt, amely segíti, könnyíti életünket? – Beírassam a gyereket angol nyelvre? – Megyünk-e öt év után kéthétre nyaralni? – Futja-e pénzünk az e havi költ5ségeket? Tehát számtalan, úgynevezett „vérbe vágó” meditálást kell átélni, sok-sok konfliktus közepette. Köznapi nyelven ezek az emberek ezt nem is nevezik meditációnak, inkább közismertebb az a megközelítés: - morfondírozik valamin, vagy éppen töpreng valamilyen megoldáson. Ez utóbbi „meditációs folyamatokból” lássunk néhányat.

 

    Z. Zsolt most töltötte be 25. életévét. Műszerészként dolgozott egy közeli üzemben, ott ismerkedett meg Pannival, aki ugyan annyi idős volt, mint ő. Z. Zsolt magas, férfias kinézetű volt, ránézésre első pillantásra megakadt a lányok szeme rajta. Sajnos habitusában egy kicsit lassú, körülményes ember volt. nem sietett el semmiféle döntést, volt is ebből elég baja. A szerelem azonban most hatalmába kerítette, Panni teljesen megbabonázta. Azonban Panni egy kicsit csapodár nőszemély volt, ő már abban a korban gondolta magát, férjhez kell mennie. Így más fiúk is számításba jöttek: Látták ez Zsolt barátai és mondták is neki: - Ne morfondírozz a dolgon, vedd el! Mivel Zsolt, nem volt az a hadvezér, aki seregeit, egy pillanat alatt, más frontvonalra parancsolja, azt vette észre, hogy Panni kifogásokat keres egy-egy újabb találkozó esetében. Aztán később arról értesült, hogy Panni a következő szombaton tartja esküvőjét, valamilyen Lajossal.

 

    Sz. Irén már közel negyven éves munkaviszonnyal rendelkezett, amikor belépett mostani munkahelyére. Azért váltott, mert közelebb került lakhelyéhez, valamivel több pénzt is adtak, és amikkor kipróbálták a számítógép kezelésben, a negyven jelentkező közül ő volt a legjobb. – Nyugdíjig azt a pár évet már kibírom!  - nyugtatta magát. De a dolgok másképpen alakultak. Ment a szóbeszéd: - Nem kellett volna ilyen öreg nyanyát felvenni ide. – Fiatalabb jobb lett volna! – Nem is érti, mit kell itt csinálni! Ez aztán kiborította, csak morfondírozott a hallottakon. Volt, amit egyenesbe mondtak, de volt amit, jó szokás szerint áttételesen, hátulról. Tudta, vissza kellene vágnia, aztán rendben lenne minden. Így fogja eltölteni azt a pár évet, ami még hátra van? Gondolkodott, de nem tudott és ez a bizonytalanság, kihatott munkájára is. Nem telt el hat hónapnál több, a főnök hívatta, átszervezésre hivatkozott és egyszerűen az utcán találta magát. Még egy év hiányzott a negyvenhez, hogy nyugdíjba mehessen.

 

    U. Zsuzsa most harminc éves és már három gyermek édesanyja. A fiúk 10, 8 és 6 évesek. Kettő iskolás, a harmadik az iskola küszöbén toporzékol, már menne a többiek után, ő is iskolás szeretne lenni. U. Zsuzsa huszonöt éves volt, amikor férje lelépett egy másik csaj miatt. Ott maradt a három gyerekkel, még szerencse, hogy a lakásban ők maradtak és volt munkahelye. De ettől a perctől csupa morfondírozás volt az élete. Mindenen töprengeni kellett, hogyan osztja be a pénzt, azt, amit keresett. A volt férj – az apa – az csak úgy elment, eliszkolt, mint aki jól végezte „munkáját”. Pénzt, azt úgy fizetett gyerektartás fejében, mint a mesében, - hol volt, hol nem volt, de több szőr nem volt! Zsuzsa élete keménnyé vált, csak a gyerekek voltak számára a fontosak. Még szerencse, hogy a srácok, ilyen fiatal koruk ellenére is, mindent jól érzékeltek, fegyelmezettek voltak, szófogadók és segítők. Vigyáztak egymásra, anyjukra is. Zsuzsa sohasem panaszkodott, de ha megkérdezték tőle, hogyan csinálja mind ezt? A válasz egyszerű volt: - Az élet kifaragja magát!

 

    T. Zsuzsa néni elmúlt ötven évesen kezdte fájlalni a gyomrát. ezek a fájdalmak először csak napok után jelentkeztek, később szinte naponta. Orvoshoz egyelőre nem akart menni, de végül mégis oda kényszerült. Megtükrözték, megállapították, hogy a baj olyan nagy, hogy műtéttel tudnak csak rajta segíteni. Mivel életében csak most látott kórházat belülről, ódzkodott oda menni. nem akart ő műtétet, inkább választja a diétázást. Orvosa azonban ragaszkodott a műtéthez, mert tudta, hogy csak így orvosolható a baj. Kérte, hogy gondolkodjon ezen otthon, nyugodtan. Mivel várólistára tették, engedtek neki. Zsuzsa néni gyomra azonban nem akart javulni, orvost követelt, szinte naponta. Ő meg csak várt, talán a csodában hitt, amikor egyik reggel olyan rosszul lett, hogy mentőt kellett hívni hozzá. A műtét sikerült, megfogadta, eztán nem fog dolgok felett meditálni, előbb fog dönteni.

 

    K. Péter és felesége már tíz éve éltek egy idős néninél, albérletben. Saját lakásra vágytak, ezért meg is tettek mindent. Péter is és a felesége is különmunkát vállaltak, hogy gyűljön a pénz a lakásra. Sokszor előfordult, a sok munka miatt szinte napokig nem látták egymást, mert az egyikőjük még munkában volt, a másik meg ment. Már az is megfordult a fejükben, nem élete ez így, abba kéne hagyni ezt a sóvárgást a lakás után. Aztán mégis folytatták tovább, gondolva egyszer vége lesz. A pénz kezdett összegyűlni, meg is nézetek jó pár eladó lakást, de mindig azon morfondíroztak, hátha jobbat, olcsóbbat fognak ki. A szerencsére vártak, de az késett, sőt a kisvárosban a nagy kereslet miatt a lakásárak is emelkedtek. Most ott tartanak, hogy nagy és időt felőrlő gondolkodás után, versenyt futnak a meglévő pénzükkel, az emelkedő lakásárakkal. Talán egyszer révbe érnek.

 

    K. István, még általános iskolába járt, amikor kitűnt, hogy jó zenei érzékkel rendelkezik. Be is íratták egy zongora tanárnőhöz, hogy elsajátítsa a hangszer kezelésének rejtelmeit. Járt is szorgalmasan zongoraórákra, csak az volt a baj, hogy a klasszikus kották lejátszása, nem elégítette ki. Őt jobban érdekelte a jazz muzsika. Otthon, ha szülei nem voltak jelen, ilyen számokat játszott. Sőt, belekezdett jazz zenei számok gyűjtésébe is, főleg amerikai zenészektől. Mire elvégezte a középiskolát (kereskedelmibe járt), már nagy gyűjteménye volt. Azért kereskedelmibe, apja unszolására, mert nagy zenész úgysem lesz belőle, legalább legyen a kezébe egy szakma és boldoguljon azzal. Valahol az apjának volt igaza, de a döntés mégis K. Istváné volt. Több hónapon keresztül nem tudott elhelyezkedni. Volt vagy húsz állásinterjún, eredménytelenül. Egyik alkalommal, egy ilyen beszélgetésről sétált hazafelé, amikor megpillantotta, hogy a főtér és a vasútállomás közötti útvonalon kiadó egy üres üzlethelyiség. Azon kezdett töprengeni (meditálni), mi lennem abban ő egy kis presszót nyitna és ezt egy „jazz-kávéház”-nak nevezné, és reggeltől estig szólna benne a jazz zene. Ez a helyi gímibe bejáró fiataloknak az iskola és a vasútállomás között, útba is esne. Már csak pénzt kellene előteremtenie. Ebben apja partner volt, megértette fia döntését és támogatta. El is készült a „jazz-kávéház”, ahol szól a jazz, az utcára kitett hangfalból. Előtte az utcán székek és asztalok, ahol a gímibe járó fiatalok fő találkozó hely lett.

          

    P. Ildikó egyik napról a másikra 18 éves lett. A középiskolai évek olyan gyorsan elszaladtak, hogy észtre sem vette. Hiszen a tanulással nem volt gondja, olyan jó erős négyes átlagú tanulónak bizonyult. Tudta, szakmát kellene választania, hiszen a többiek is ezt tették. Neki azonban nem volt elképzelése semmiről. Talán az volt a baj, hogy ha a fodrászatot említették, akkor ezért lelkesedett, ha a kozmetikusságot, akkor azért. Csak meditált mi legyen. Egyszer arra az álláspontra jutott, hogy férjhez megy, szül vagy három gyereket, anya lesz. Aztán ezt is elvetette. A nagy töprengés (meditálás) közben az idő kerekét nem lehetett megállítani, tehát dolgozni kezdett. Egy idősek otthonában tudott elhelyezkedni. Most jött rá, hogy van érzéke, kedve az időskorúakkal foglalkozni. A nagy pályaválasztási gondok után, gondozónő lett, melyet már öt éve csinál, töretlen kedvvel.

 

    A történetek rezüméje nem más, hogy a döntés nem megy egyszerűen, egyik percről a másikra. Gondolkodni kell, meditálni, töprengeni azon, hogy a családnak mi jó, mi hasznos, mi előnyös. Töprengeni azon, hogy a javakat, a megszerzett pénzt hogyan osszuk be, úgy hogy jusson mindenre. Az élet apró mozzanatai telis-teli vannak döntés előtti mérlegeléssel (meditálással). Ha akarjuk, ha nem így működik. Már csak egyre kell okvetlen figyelni, hogy ne teljesüljön az a mondás: - „Evéskor jön meg a szomszéd!” Mert ez megzavarhatja meditációnkat, töprengésünket a döntési folyamatban.

*

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap