Németek, bevándorlók, menekültek - és gyerekek

Balázs Csilla Kinga, v, 03/24/2019 - 00:03

(10 pillanatkép, 10 szemelvény[1] )

1.

- A német kollégák előtt nem fogsz cigányozni, nem fogsz migráncsozni, nem mondod senkire, hogy béna, vagy buzi, vagy vén disznó, nem teszel megjegyzést senkinek a vallására, az alakjára és semmi ilyesmi, mert akkor azonnal ki fognak tégedet rúgni, de még ki is toloncolhatnak innet, érted?

 

   A figyelmeztetés 2016 októberében, reggel fél nyolckor, egy bajor kisvárosban ér, a külföldi munkát ajánló ismerősöm szájából. A kocsijában ülünk, borongós az idő, nyugodtan, tempósan haladunk az új munkahelyem, egy időszakos munkákat közvetítő cég felé, ahol – így az ígéret – majd tolmácskodnom kell.   

- De hát én nem szoktam előítéletek alapján… hebegem, de az ismerős közbevág:

 - Én hoztalak ki ide, de te engemet nem fogsz iten lebőgetni, ja? Ez iten egy nagyon szigorú törvény, tarcsad be. Iten jó sokat fizethetel, ha a törvényeket és a szabályokat nem tartod be, hogy tugyad. És a legelső fizetésből új ruhákat kel vegyél, ez egy iroda, hát hogy nézel ki, tiszta ócska rajtad minden!

    Válasz helyett az eget kémlelem: mindjárt elered az eső? A zebra előtt megállunk, egy csapat gyerek szalad át rajta, mögöttük babakocsit toló, talpig feketébe öltözött figura. Felénk fordítja a fejét és én hangosan felkiáltok; mert fekete nikábba öltözött, fekete fátylak takarásából keskeny résen kipillantó muzulmán nőt nem láttam még eddig, csak fotókon.

- Jesszusom! Úgy néz ki szegény, mint egy elszenesedett, életre kelt múmia! Sok ilyen él itt? - kérdezem az ismerősömtől, aki máris rámförmed.

- Iten szálljál ki, ha nem tudol viselkedni, montam, hogy nem szabad mondani senkire semit!

 

    Ilyenformán értesülök a brüsszeli irányelveknek megfelelően kialakított  AGG-ről[2]  - az Egyenlő Bánásmód Általános Törvényéről, közismertebb nevén az antidiszkriminációs törvényről, ami 2006 augusztusában lépett életbe Németországban, és ami az elmúlt 11 év alatt „ A diszkriminációval szembeni védelmet megerősítette és a  témát a köztudatban  elültette” – áll a Szövetségi Antidiszkriminációs ügynökség  honlapján.

 

„Átlagfogyasztó Ottó már nem meri megfogalmazni az aggodalmait és a félelmeit, nem mer saját véleményt nyilvánítani, mert attól tart, hogy nácinak vagy rasszistának fogják bélyegezni. (…) Pedig az, aki megkérdőjelez, vagy kritizál valamit, még messze nem rasszista. (…)”

„A kendő a nők elnyomásának eszköze és az iszlamizmus lobogója. A kendő és az egész testet eltakaró fátyol jelzésértékű: a maradi, fasisztoid, az embert semmibe vevő, politikai iszlám törvényeinek való alávetettség szimbóluma (…)”

„A vallásszabadság nem azt jelenti, hogy egy vallást ne lehetne kritizálni. A középkori iszlámot és a politikai iszlamizmust kulturális sajátosságnak tekinteni és ártalmatlanként feltüntetni rosszul értelmezett toleranciát és álmodozó nosztalgiát jelent.”

 

2.

Nem kell három hónap sem hozzá, hogy belássam: a Leiharbeiter Firma (időszakos munkákra munkásokat kölcsönző cég) világa nem az én világom. Modern rabszolgakereskedelem, nincs hozzá gyomrom. Próbálok a végzettségemnek megfelelőbb állás után nézni. Kiderül, hogy a Szegedi Egyetemen (egykori JATE-en) szerzett némettanári diplomám a vécépapírral egyenértékű. Nem tudom, mi a helyzet a CEU-n, vagy az ELTE-n kiállított diplomákkal, de a szegedi némettanári képesítést nem fogadják el még C1-es szintű nyelvvizsgaként sem. Ha el akarok jutni a német oktatási rendszer előszobájáig, mehetek nyelvvizsgázni. Érdemes tehát pénzkeresés helyett vidéki, magyarországi egyetemek idegen nyelv szakán öt évet tanulni, szűröm le magamnak a keserű, kijózanító tanulságot.

 

„Úgy tűnik, mintha a bevándorlókat a rosszul fizetett állásokra képeznék ki, mintha nekik kellene átvenniük az „alsóbb néprétegek” munkáit. A bevándorlók és a menekültek jelentik a jövő olcsó munkahelyeinek olcsó munkaerejét. (…) Ez a stratégia kedvez egy „kétosztályos” társadalomnak, de nem kedvez az igazságos, jó, egyenlő jogokat biztosító Németországnak. Elősegíti a további és még nagyobb párhuzamos társadalmak megerősödését.”

 

 3.

     A diplomám pedagógiai részét meglepő módon mégiscsak „elismerik”. Felvesznek egy több, mint 700 gyereket oktató iskola délutáni napközijébe, „pedagógiai vezetőnek”.  A fizetés nem sok, de a semminél több. A napközis nevelés („Nami, Nachmittagsbetreuung”) régi, jól bevált elnevezését a vezetőség nem szereti: „offene Ganztagsschule”, „nyitott, egész napos iskola”, ez a brüsszeli irányelveknek megfelelő, hivatalos elnevezés. Ezt kell használnom, legyek szíves erre odafigyelni. Rákérdezek, hogy a délutános gyerekek hány százaléka külföldi? Meglepődve néznek rám: nincs ilyen kimutatás, itt mindenkit egyenlőnek tekintenek! (l.AGG)

 

   A napköziben én vagyok az egyetlen külföldi alkalmazott, a kollégáim mind németek. Nekem van egyedül EU-tagországbeli diplomám (értékes vécépapírom), a többiek korábban hivatalnokok, gyári munkások, eladónők, takarítónők voltak. Időnként néhány fiatal egyetemista is megjelenik.  

 

   Pontosan 13 órakor üvöltve, lökdösődve, egymást csapkodva 80-90 gyerek zúdul be a hatalmas, tornateremhez hasonló épületrészbe. A kolléganők az uzsonnájukat majszolva figyelik őket.

- Itt nem szokás a köszönés? – kérdezem megütközve. Mosolyogva rázzák a fejüket.

 

„A tolerancia paradoxona: (…) Ha a határtalan toleranciát még az intoleránsokra is kiterjesztjük, ha a toleráns társadalom rendjét nem vagyunk képesek megvédeni az intolerancia támadásaival szemben, akkor a toleránsokat megsemmisítik és velük együtt a tolerancia is elpusztul. (…) Éppen ezért a tolerancia nevében jogunk van kijelenteni, hogy nem tűrjük a tűrhetetlent.[3]

 

  A legtöbb gyerek gazdasági és háborús menekültek csemetéje. Szerb, bosnyák, csecsen, albán, román, orosz, ukrán, horvát, lengyel, magyar, görög, bolgár, török, iraki, iráni, szíriai, afgán - a fél világ képviselteti magát. Lányok, fiúk, kicsik, nagyok, muzulmánok, keresztények vegyesen. Van közöttük „bionémet” is.   A többség alig, vagy helytelenül beszéli a nyelvet. A névsor alapján tippelek: a napközis gyerekek mintegy 90 százaléka külföldi és az ú.n.  Mittelschule (vagy Hochschule) tanulója - ez a magyarországi szakközépiskoláknak megfelelő oktatási szint. Az alja szint, de ahhoz elég, hogy valami szakmát adjon. A Realschule és főleg a Gymnasium tananyaga még a német anyanyelvűeknek is olyan kemény dió, amit csak ritka, kivételes szorgalommal lehet feltörni.   

 

  „Pedagógiai vezetőként” segíthetek a házi feladatokban, de magyarázni, korrepetálni tilos – erre vannak a „bionémet” felzárkóztató tanárok. Meghitt beszélgetéseket folytatni, túl közel kerülni a gyerekekhez szintén tilos – ez egyrészt veszélyes, visszaélhetnek vele, másrészt erre van az iskolapszichológus. A kisebbeket vigasztalóan megölelni, buksijukat megsimogatni, egyáltalán: minden testkontaktus tilos. Félreérthetik, félremagyarázhatják - nem hiányzik, mondja a legsoványabb, legszikárabb, festett fekete hajú kolléganőm.

   Az új gyerekek és a „nagyok” a falhoz tolt kanapékon kuksolnak. Van, aki magába roskad, van, aki titokban a telefonját nyomkodja. Pedig az is tilos. (Hogy mi minden tilos még, arról nem árulhatok el többet, mert köt a „Schweigepflicht”. A „hallgatási kötelezettség”, amit kivétel nélkül minden munkaszerződésbe belefoglalnak. Én is aláírtam, szóval: téma lezárva. )

 

„Aki a diktatorikus iszlám országaiból az elnyomás, a terror, a gyilkosság és a kényszer elől menekült el, aki túlélte a rakéta-és a bombatámadásokat és elérte Németországot, az első sorban örül és hálás azért, hogy biztonságban van. A szíriai, koszovói albán, iraki, afgán, pakisztán és szomáliai menekültek nagyrésze muzulmán, nem éltek nagyvárosokban, képzetlenek és nem fordultak el a vallásuktól. Legtöbbjük olyan falvakból származik, ahol az iszlám az életük minden mozzanatán uralkodott. (…) Ha nem foglalkozunk velük, két dolog történik: a németországi muzulmán egyesületek, melynek legtöbbjét átszövi a konzervatív, nem egyszer kifejezetten iszlamista értékrendszer, átvállalják a feladatot, majd átveszik az uralmat és a kontrollt a menekültek élete fölött. A menekültek és a bevándorlók végül azt fogják érezni, hogy Németországban is minden ugyanúgy folytatódik, mint azokban az országokban, amelyeknek a hatalmi mechanizmusai elől elmenekültek.”

 

„Követelnünk kell, hogy a bevándorlók tiszteletben tartsák a kultúránkat és az értékeinket. Aki erre nem képes, az rossz helyre tévedt. Ez egyaránt vonatkozik az egykori vendégmunkások gyerekeire és unokáira, valamint az újonnan érkező menekültekre is. (…)”

„Az integráció alapköve a nyelv. (…) Az integráció nem lehet sikeres, ha a bevándorlók úgy érzik, hogy nem látják őket szívesen és hogy az első adandó alkalommal kirekesztik, kitaszítják őket”. 

 

4.

 Asid szíriai menekültek gyereke, 2015-ben érkeztek, a legelső migránshullámmal.

-  Emlékszem – meséli nevetve a festett hajú kolléganőm – napokon át szótlanul, egyenes derékkal ültek a kanapén, árgus szemmel figyeltek minket, nekünk meg fogalmunk sem volt, mihez kezdjünk velük.

    A fiúk már tűrhetően beszélnek németül, de pl. a matek szöveges feladatok szókincsét nem értik. Asidnak négy fiútestvére van, ő a legkisebb, 12 éves kiskamasz. Vézna és gyors, mint a gyík.  Hiperaktív, dekoncentrált, mondják a kollégák, de szerintem nem az. Szerepet játszik, valahogy ki kell vívnia a bátyjai elismerését. Minden alkalmat megragad, hogy rácsaphasson a 16 éves, kihívóan öltözködő lengyel lány, Maria fenekére. Futtában néha Maria mellét is megérinti. A fiúk elismerően nevetgélnek, a lányok (muzulmánok, keresztények vegyesen) egymást is hergelve, felháborodottan tiltakoznak. Félre akarok vonulni vele, négyszemközti beszélgetésre, de elszalad. Aztán mégis odaoldalog hozzám, hallgatja a prédikációmat, hogy „fiam, ezt nem illik, ne molesztáld a nagylányokat, neked sem esne jól, ha a lányok vihogva fogdosnák a mogyoróidat, és tanulnod kell, mert nem leszel így, csak utcaseprő”. Bólogat, majd otthagy, nem vagyok biztos benne, hogy megértette, amit mondtam. Másnap kihív egy ping – pong meccsre. A többiek körülállnak, a német kolléganők távolról figyelnek. Frau „Ding” („Izé”) az Ungarn nevű ismeretlen, „messzi, elszegényedett, egzotikus” országból hagyja, hogy Asid nyerjen. Mert tudom ám, hogy fürge Asid azt jelenti: oroszlán, ááááá!  Nevetünk.

 

Noha már nem dolgozom a napköziben, valahányszor találkozom vele az utcán és egyedül van, felderül az arca, szélesen vigyorogva köszön. Ha az anyja meg a testvérei is vele vannak, teszi magát, hogy nem vesz észre.

 

„A muzulmán bevándorlók gyerekei általában rosszabbul beszélnek németül, mint a többi országból érkező bevándorlók gyerekei. Iskolai eredményeik rosszabbak: ezt a nőkről alkotott minősíthetetlen elképzelésekkel, a homoszexuálisokkal és a zsidókkal szembeni gyűlölettel, valamint a kriminálstatisztika élenjáró helyeivel egyenlítik ki.”

 „A muzulmán kisfiú gyorsan felismeri, hogy ő valami különleges többletértékkel bír. Egy muzulmán anya attól a pillanattól kezdve hálás a fiának, hogy az megszületett, mivel a fiú, az utód, növeli az anya tekintélyét a közösségben és azon kívül is. A muzulmán anyák elkényeztetett macsókat és nagy valószínűséggel radikálisokat is nevelnek a fiaikból, mivel ezek az agyon ajnározott macsók többnyire elbuknak az életben. (…) Mindegyik kis fickó hamar felismeri, hogy a családban a férfi az igazi főnök. Megtanulja, hogy a nők: kiszolgáló személyzet. A nők rabszolgák. Azok a nők, akik nem a muzulmán előírásoknak megfelelően öltözködnek és viselkednek, szabad prédák, ringyók, kurvák, tehát ennek megfelelő bánásmódban részesülnek.(…)”A nő kendő és fátyol nélkül olyan, mint a pénzérme: jól látható és kézről kézre jár – tartja a muzulmán közmondás.”

 

5.

    A muzulmán lányok fején vagy van kendő, vagy nincs. Megkérdezem tőlük, hogy ennek mi a magyarázata, de nem igazán kapok értelmes választ. A német kolléganők finoman körülírva megértetik velem, hogy inkább ne erőltessem a témát: az ő dolguk.  

 

„A muzulmán társadalmak egyenlőtlenségét kulturális szabadságként, vagy folklórként tolerálni nemcsak rossz, ignoráns toleranciát, de valójában nagyfokú közönyt is jelent.”

 

6.

   Az irodánkban van egy kozmetikai szereket tartalmazó piperetáska. A lányok – keresztények, muzulmánok vegyesen - időnként elkérik. Kifestik egymást, színesre lakkozzák a körmeiket, kuncognak, beszélgetnek. Néha én is közéjük ülök. Nem zavarja őket, megbíznak bennem, tudják, hogy én is menekült vagyok. Gazdasági menekült.  Közeledik a nyár, a strandidő, kérdezem tőlük, hogy szeretnek-e pancsolni, úszni? A muzulmán lányokat meglepi, hogy nem tudom: nekik tilos fürdőruhát viselni és strandra, uszodába járni! Ha már itt tartunk, a  fejkendős tinik a biológia óráról is bosszankodva mesélnek, képzeljem, nekik is kötelező volt részt venni a szexuális felvilágosításon! A szüleik, főleg az anyjuk, nem akarja, hogy részt vegyenek ezeken az órákon és ők egyetértenek az anyjukkal. Vannak iskolák, ahol szülői kérésre engedélyezik a távolmaradást; itt, ahol én dolgozom, nem. Fél négy előtt a lányok minden festéket gondosan letörölnek magukról.    

 

„Az iszlamisták a saját törvényeinkkel fognak legyőzni minket, vagy úgy és azért, mert bizonyos törvényeket – a rosszul értelmezett tolerancia nevében – nem alkalmazunk rájuk. (…) Ezzel ugyanakkor cinkosokká válunk és cserben hagyjuk az iszlám áldozatait, főleg azokat a nőket,  akik az iszlám és Európa országaiban nem tudják kivívni a jogaikat és nem tudják felszabadítani magukat”

„Segítenünk kell a muzulmán lányoknak és asszonyoknak kitörni az üvegkalitkáikból. Ehhez speciális, kötelező kurzusokra van szükség, amiken jogot tanulhatnak, felvilágosító, szexuális ismereteket szerezhetnek, amiken nevelési kérdésekről esik szó, ill. megismerhetik a nyugati női mozgalmakat és azok eredményeit.„

 

7.

Akhif koszovói albán, 10 éves. Ő már Németországban született, a szülei és a nagybátyja, akikért rajong, a koszovói harcok elől menekültek el, 1994-ben. Meséli, hogy a nagybácsi, amikor megtudta, hogy lelőtték a legjobb barátját, azonnal visszautazott Koszovóba.

- Harcolni Allahért! – kiáltja Akhif.

- Biztos, hogy Allah miatt ment vissza, nem lehet, hogy a fájdalom és a bosszúszomj dolgozott benne? – kérdezem. Akhif megvetően elhúzza a száját, majd faképnél hagy.

- Maga ezt nem érti.

 A történetet egy szerb kisfiú is végighallgatja, majd feláll és követi Akhifot: cimborák.

 

„Amikor Jugoszlávia és a rendszer szétesett, az emberek máshol kerestek tartást és orientációt. Mind a kettőt a vallásban találták meg. Szaud-Arábiából rengeteg pénzt folyt (és folyik) főként azokba a mecsetekbe, amikben nem csak imádkoznak, de amikben egy radikális, politikai iszlámról is prédikáltak (prédikálnak). (…)

 

"A bezárkózás és az igazodás igénye erősödik, főleg a World Trade Center ellen, 2001-ben elkövetett merénylet óta. (…) A szolidaritás és a muszlimokkal szembeni, érezhető gyanakvás hatására a muzulmán közösség összehúzódott. A mecsetek száma és nagysága nem csak nő, de meg is telik, mert a muzulmánok, mint kisebbség, fenyegetve érzik magukat. A mecsetekben a „patkányfogók” idejétmúlt értékekről prédikálnak. „A demokrácia a vonat, amire azért ugrunk fel, hogy a céljainkat elérjük. A mecseteink a kaszárnyáink, a minarettjeink a bajonettjeink, a kupolák a sisakjaink, a hívők a katonáink[4].”

 

„Ha egy muzulmán azt állítja, hogy az erőszaknak az iszlám valláshoz semmi köze, akkor következetesen azt is ki kellene jelentenie, hogy Mohammednek sincs semmi köze az iszlámhoz. Mert aki tanulmányozza Mohammed életét, látni fogja, hogy a próféta nem a béke követe volt, ellenkezőleg! Hódító volt, gyilkolt és legyilkoltatott mindenkit, aki nem követte őt, főleg a zsidókat. Mohammed nemcsak szavak, tettek szintjén is aktívan gyakorolta az erőszakot a hitetlenekkel („a pokol leendő lakóival és tüzelőanyagaival”) szemben. Ha egy muzulmán kijelenti, hogy Mohammed próféta példáját kell követni, minden”ha” és „de” nélkül, ez azt is jelenti, hogy adott esetben az erőszakhoz vezető út képviselete is kötelessége. A vallási gyakorlatban ugyanis kétes esetekben a Medinában kinyilatkoztatott szúrák minden alkalommal szigorúan felülírják a mekkai kinyilatkoztatásokat. Márpedig a híres dzsihád - versek éppen Medinából származnak.„Vonuljatok hát harcba könnyű, vagy nehéz fegyverzetben! Harcoljatok saját testetekkel és javaitokkal Allah Útján! (Korán 9:41 szúra)”

 

8.

A legtöbb muzulmán név jelent valamit, a lányok valamilyen kívánatosnak, nemesnek vélt „női minőséget” viselnek, egy muzulmán lány tehát születése óta „hűséges”, „hálás” „vidám” „férjét szerető” „szerény”, „tiszta”, „türelmes” , „erényes” „sebezhető” „jámbor”stb. Időnként költői metaforákként  tölthetik be a családban és az Ummában (vallási közösségben) a rájuk szabott szerepet.  „Esti beszélgetés,” „ékszer,”„fényes hajnal”, „világló felhő”, „turbékoló galamb” vagy „egy marék illatos bazsalikom” bújik meg a kendők, arcfátyolok, csadorok, nikábok, burkák és hidzsábok alatt.

 

    Bahíra, „a szikrázó”, új lány. 12 éves, Koszovóból érkezett a nagymamájával – hogy legyen, aki gondoskodjon az apjáról, a hithű muzulmán férfiról, aki nem akar a pokolra kerülni, tehát kötelességtudóan eltartja az anyját, a feleségét és öt gyerekét. Németországból ezt könnyebb megtenni. Az anya a kisebb testvérekkel együtt majd később fog megérkezni. Bahíranak okos, értelmesen csillogó szemei vannak, tehetségesen rajzol, jól beszél angolul és alig várja már a szép, fényes, családi ünnepséget, ami után a haját ő is kendővel takarhatja el. Sokat és nagy lelkesedéssel beszél az anyjáról. Nem vallja be, mert tudja, hogy az élet „hard” és keménynek kell lenni – de érezhető, hogy rettenetesen hiányzik neki. Az anyja otthon, 40 fokos melegben, a konyhában sem veszi le a kendőt- meséli lelkendezve.

- Pedig apám megengedte neki, de anyámnak van igaza, ez nem olyan, hogy egyszer viseled a kendőt, egyszer meg nem: vagy követed Allahot, vagy nem. Az igen, igen, a nem, nem. Köztes út nincs. Olyan akarok lenni, mint az anyám!

 

„Aki a közösséghez akar tartozni, meg kell alázkodnia és be kell tartania a vallás szabályait. Azokban az országokban, ahol a vallás és az állam nem különült el egymástól, a Korán szabályozza az életet. A felvilágosult imámok és filozófusok hangja elvész a Nyugat önmagukba merevedő, leárnyékolt iszlamista, párhuzamos társadalmaiban”. (...) „A hagyományos gyakorlat megköveteli, hogy lekendőzésével a fiatal lány félreérthetetlenül tudtára adja az embertársainak azt, amit ma abszolút privátszférának nevezünk és amihez senkinek semmi köze nincs, t.i. azt, hogy az első havi vérzése nemileg érett nővé avatta. (…) Amit a körülmetélt muzulmán fiúk a gatyájukba rejtenek, azt a muzulmán lányok a fejükön viselik.”

 

„A vallási közösségben a megfelelő öltözék követelménye a nő megregulázásának a legelső eszköze. Minél több nő követi a szabályt, annál természetesebbnek tűnnek a vallási tiltások. Fellép a megszokás és valamikor elérkezik az a pont, amikor a nők saját elnyomásukat nemcsak természetesnek, de szabad döntésük eredményének érzik. Radikalizálódó társadalmakban sem a nők, sem a férfiak nem tudnak ebből az ördögi körből kikeveredni.” 

 

9.

Sana – „ragyogás”. Ő már nagy, nemsokára betölti a 17-et. Már régóta viseli a fejkendőt. Huncut lány, ki nem hagyna egyetlen tréfát sem. Csillogó humora van, gyorsan megkedveljük egymást. Az anyja szíriai, az apja iraki. Irakban éltek, de Szírián keresztül érkeztek Németországba, „mert így jobban megérte”. A család néhány év múlva szeretne visszaköltözni Irakba – van ott egy boltjuk, amit most a rokonok vezetnek. Az apja sportember, mutatja a fotóját: keménykötésű, egyenes testtartású, mint általában a muzulmán férfiak. Szép, kidolgozott izmai vannak.

- Szokott verni? – csúszik ki a számon. Sana hevesen tiltakozik, nem, nem, soha! Aztán elborul a tekintete:

- De mostanában mérges egy kicsit, mert sorra küldöm el a kérőimet.

-  Miféle kérőket? – kérdezem meghökkenve – még 17 sem vagy!

 - Hát ez az! - sóhajt Sana - kezdek kifutni az időből, anyám is ideges, de én szeretném… én úgy szeretném, hogy…. elhallgat.

 - Úgy szeretnéd, ha szerelemből mehetnél férjhez?

-  Igen, sóhajt Sana, de otthon nem telefonozhatok és hogy ismerkedjek így?!

- Miért nem utazol el egyszer egy olyan országba, ahol többségében muzulmánok élnek? – kérdezem. - Kirándulnál egy jót és hátha Allah eléd vezeti azt, akit megszeretsz. Vagy iratkozz be valamilyen szakkörre.

- Mert az olyan egyszerű, azt hiszed te?! – csattan fel Sana. -  Kíséret nélkül nem mehetek én még vásárolni sem, vagy az egyik öcsémnek, vagy az egyik bátyámnak ott kell lennie mellettem, ez nem úgy működik, hogy gondolod te azt?

 

„A nő fegyvere a nőiesség, olyan fegyver, aminek – állítólag – a férfiak nem tudnak ellenállni. Ezért kell a muzulmán lányoknak eltakarniuk magukat. Minél idősebbek, az anyák annál szigorúbban felügyelik a lányokat, hiszen egyre nagyobb a veszély, hogy a lányuk elveszíti az ártatlanságát. A család becsülete a lányok lába között található. Az ártatlanság elvesztése maga lenne a katasztrófa, mert egyetlen férfi sem vesz feleségül egy beszennyezett lányt, márpedig egy lány egyedül, gondját viselő férfi nélkül nem túlélőképes. Ezt a veszélyt elkerülendő szorgalmazzák a korai házasságkötést. A lányok akarata ellenérer megkötött házasság Németországban is megszokott gyakorlat. Sok lány nem elég erős és bátor ahhoz, hogy a család akaratával szembeszegüljön. Ez egyet jelentene a család és a közösség, az Umma elvesztésével, egy meghatározott tartás, az odatartozás érzésének az elvesztésével."

 

 „A muzulmánok között a fájdalom- és félelemokozással történő nevelés széles körben elterjedt. A férfi szeretetből veri a feleségét. Az anya szerető gondoskodásból, törődésből veri a gyerekeit. Főként a lányokat. A muzulmán anyák tovább írják azokat a nemi szerepeket, amiket kislány korukban ők is igazságtalannak tartottak és amik miatt szenvedtek.”

 

10.

A házi feladatot külön teremben írjuk, a csoportom 12 főből áll.  Odalépek Azusa („tavirózsa”) mellé. Ő is viseli a kendőt. Nem tud jól angolul, segítek neki végigragozni  : I am afraid, you are afraid, he, she, it is afraid. stb.

- Te mitől félsz a legjobban? – kérdezem. Legnagyobb rémületemre Azusa nagy, álmodozó szemeiben (mint víztükör alól kibukkanó tavirózsák), kövér könnycseppek jelennek meg.  – A pokoltól, suttogja alig hallhatóan, a pokoltól félek a legjobbban….

A fülelő muzulmán lányok sikoltozni kezdenek, igen, a pokol, az borzalmas, szörnyű, ott kínzás van, tűz meg minden!

- Honnan tudjátok? – kérdezem.

Jönnek sorban a válaszok: apu mesélte, anyu mondta, meg az imám.

- Miért, ők már jártak ott, hogy ennyire tudják?

Érezhetően megbotránkoznak a kérdésemen, gyorsan megjátszom az ostobát:

- De hát hol van az a pokol? Itt, a Földön?

- Nem, nem, kiáltozzák kórusban, a pokol nem a Földön van, az egészen máshol van, a pokol, kedves Frau Ding (Izé), az ott van a…  a pokolban!

- Mondjuk egy másik dimenzióban, ami egy cseppet sem hasonlít a Földre meg a földi viszonyokra?

Jön megint kórusban az „igeeen!”.

- És mi kerül a pokolba, a tested, vagy a lelked? – folytatom tovább a kérdezősködést. Erre is könnyű nekik a válasz, a lélek, a lélek kerül oda, az, ami kiszáll a halottból.  

Rendületlenül játszom tovább az értetlenkedő Szókratészt:

- Hallottatok ti már olyan esetről, amikor egy halott visítozni kezdett, amíg hamvasztották?

Összezavarodnak, az egyetlen magyar lánynak, Boginak és a két „bionémet” fiúnak is kikerekedik a szeme. Helyettük mondom ki:

- Ez az egész pokol egy nagy átverés, gyerekek. A pokol itt van a Földön, egy élő testet csak itt, a Földön lehet megkínozni. A tűz is csak ott lobog, ahol oxigén van. A halott testnek már minden mindegy, ami kiszáll belőle, a lélek, az nem egy érző, rekpedő húsdarab! A lélek egy másik anyag, egy másik minőség, ti mondtátok. A léleknek a perzselő tűz meg se kottyan.  A lelki fájdalmakat nem a tűz okozza, és nem a kő és nem a vas és semmi olyan anyag, ami a Földhöz tartozik. 

A muzulmán lányok úgy merednek rám, mintha egy őrültet látnának. Düh hullámzik az arcukon, ennyire nem kérdőjelezhetem meg a szüleik meg az imám tanítását, ki vagyok én, hogy jövök én ehhez?!

 

Szívesen beszélnék még nekik a lelki és a testi fájdalmak természetéről, a megváltoztathatatlannak vélt „valóság(ok)ról”, a sok buta, fejünkbe vert, tanult mintáról, a reinkarnációról, de aztán eszembe jutnak a szikár, fokhagymafenekű kolléganőm intő szavai: vigyázzak, miket mesélek a muzulmánoknak, mert otthon mindent továbbmondanak és „bosszúságom” származhat belőle. Lesz nekem „Ärger”!  Lett. Méghozzá pont a vézna, fokhagymaseggű kolléganőm miatt. Később és véletlenül tudom meg, hogy rendszeresen beszámolt rólam az iskola vezetőségének: a viselkedésemről,  a szokatlan, „komisch” pedagógiai módszereimről.  A szerződésem majdnem minden pontját megszegtem, ráadásul egy nap a 2017-es év sok vitát kiváltó bestsellerét (botránykönyvét), a makedóniai születésű, muzulmán vallású,  német állampolgárságú ügyvéd, politikus, női aktivista Zana Ramadani „Az elkendőzött veszély, a muzulmán anyák hatalma és a németek tolerancia őrülete” című könyvét is mindenki számára jól látható módon a kezemben lobogtattam és azzal a megjegyzéssel csaptam az asztalra, hogy „na végre, megszületett egy könyv, amit Európa minden országában, kereszténynek is, muzulmánnak is, toleránsnak is, intoleránsnak is, nőnek is, férfinak is kötelező lenne elolvasnia!”

 

 A magyaroknak szintén, mert ki tudja: hátha a könyv hatására a 150 évig tartó török hódoltság idején tűzzel és vassal belénk „integrált”, ősmagyarnak hitt szokásainkról is számtalan muzulmán fátyol lehullana?

 

„Ma már nincs egyetlen keresztény sem, aki a Biblia szavait szó szerint értelmezi és aszerint él. És a ki szidalmazza az Úrnak nevét, halállal lakoljon, kövezze azt agyon az egész gyülekezet; akár jövevény, akár benszülött, ha szidalmazza az Úrnak nevét, halállal lakoljon.” (Móz. 3/24:16) A kereszténység már régóta nem kövez meg senkit és mindent összevetve az Újszövetség hitalapja szemben áll az Ószövetség hitalapjával. Az Újszövetség középpontjában már nem a haragos, hódító, bosszúálló Úr áll, hanem a szeretet és a megbocsátás, amiről Jézus Krisztus prédikált.”

 

 

[1] A szemelvények forrása:  Zana Ramadani: Die verschleierte Gefahr, die Macht der muslimischen Mütter und der Toleranzwahn der Deutschen. 2017, Europa Verlag (Z.R.: „Az elkendőzött veszély, a muzulmán anyák hatalma és a németek tolerancia őrülete”)

[2] Allgemeine Gleichbehandlungsgesetz

[3] Zana Ramadani a tolerancia paradoxonát Karl Popper: A nyitott társdalaom és ellenségei című könyvéből idézi.

[4] 1999-ben még Recep Tayyip Erdogant, jelenlegi török miniszterelnököt, 10 hónapos fegyházra és a közélettől való örök eltiltásra ítélték az idézett muzulmán verssorok nyilvános hangoztatása miatt.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap