Németh László nőalakjai 15/20.

Ács Mária, k, 04/26/2011 - 14:33

 

 

 

Égető Eszter

Milyen mértékben szóltak bele a Németh László emberi, írói egyéniségét formáló hatóerők a regény megírásába, s hősnője, Égető Eszter ábrázolásába?

 1. Atörténelem hangsúlyozottan nagyobb szerepet kap, mint az eddig tárgyalt két műben.

„Regényem ötven esztendő magyar történelmét mondja el egy asszony életén keresztül.”- állapítja meg maga az író.

Valójában mégis arról van szó, hogy a történelem itt is csak háttér, és csak néha ugrik előtérbe. Az egyes fejezetek nem annyira a történelem változásait vannak hivatva bemutatni, hanem az egyén, egy nő, Égető Eszter szellemi, társadalmi életének újabb és újabb fázisait. A XX. század fordulóján kezdődő, s egy fél évszázadon át tartó tudatos élet a regény témája, s nem a történelem. A regény csak annyiban válik történelmivé, amennyiben a családra, Égető Eszter gondolkodására hatással van. A kettő kölcsönhatását az határozza meg, hogy milyen a homályos, torz vagy hiányos eszméket képviselő férfivilág és a családakváriumot építő Eszter kapcsolata. Az ellentét alapja az, hogy a történelmi változások nem változtatják meg az embert: az átalakítási törekvések, reformtervek csupán a férfiőrültség tünetei, melyektől csak nő a belátás nélküliség. S az ellentét másik oldala: az Eszet-féle, társadalomból kivonuló, családi édenkert teremtés is pusztulásra ítélt próbálkozás még akkor is, ha a legtisztább érzelmek szálaiból fonják.

 2. Az eszteri életszemlélet, mely az ember legjobb, legnemesebb hajtóerőiből nő ki, mégis igazolást nyer a regényben. Így lesz Németh László „üdvösség-koncepciójának” megvalósítója, a „szent” első megtestesítője Égető Eszter.
Ez a szentség a vallástól független: a regényben Németh László „üdvösség-tanát” az Esztert rendkívül nagyra becsülő Méhes szájába adja.
A XX. században „a személyes istennek s az ő többi portékájuknak menthetetlenül vége. Azonban amit a vallás évezredeken védett, az nem babona. Az tovább is aktuális.” (3. sz. irod.)   
Itt fogalmazódik meg a vallás és a filozófia kapcsolata is:
„ … a filozófia valláspótlék, a tekintélyt elvető ember ezzel tartja rendben, öblögeti át vallásos ösztöneit.” (3.sz. irod.)
Az író szerint a minden emberben ott rejlő, „közös vallásos ösztönre” kell építeni. A kereszténység számára a szentek életpéldái nyújtották az alapot.
„A mai szent az, aki azt mondja: nézzétek, nem kellett túlvilág, halhatatlan lélek, s mégis úgy tudtam élni, azzal a fenséggel, mintha mindezek volnának.” (4. sz. irod.)
Az író álláspontját megtestesítő Méhes kommentárja nélkül is Eszter egész élete út a „szentség” harmóniája felé.

3. Konkrét görög hatásról Németh László nem beszél művével kapcsolatban, de amit általánosságban tanult a görögöktől, az Égető Eszter alakjában is kifejezésre jut. A „kötélhágcsó”, a  mindig a nehezebbet vállalás szenvedélye, a szentség harmóniájában lezárt asszonyi élet, a szépség tökélye mind görög örökség. Ahogy az Iszony-ban férfi és nő viszonyából valami örök emberi, mitológiai mondanivalót tudott feltárni, úgy Égető Eszter élete is egy kicsit az örök asszonyi sors mintájává fejlődik. A kegyetlen végzetszerűség csapásai alatt is felmagasztosuló görög hősnő, vagy - ha Zsófi és Nelli kőbe véshető szobor-alakja mellé akarjuk állítani – görög istennő-torzó, a tisztaság, a szépség, a harmónia istenasszonya. Elismerő kritikájában a Neue Züricher Zeitung is ezt emeli ki:
„Égető Eszter utánozhatatlanul drámai asszonysorsa a maga nemes egyszerűségében a görög istenszobrok harmóniájára emlékeztet.”
Ez a regény is, mint Németh László legtöbb műve, katasztrófa-regény, burkolt tragédia. Katasztrófái ugyanoly logikátlanul és értelmetlenül követi egymást, mint az életben: születések, halálok, temetések – a hétköznapok katasztrófái a legmegrázóbbak. A regény kisvárosa felett, mely kicsiben az egész ország, katasztrófák robbanásfüstje terjeng. A görög tragédiákra a végzet veti ugyanígy árnyékát.

4. Németh László nagy írói érdeme ebben a regényben is az, hogy az örök asszonyi belátássá növelt eszmét egy zárt magyar világba tudta ágyazni. Ezt a magyar valóságot Csomorkány jelenti, minden különcével, egész társadalmával, ami egy kicsit az egész vidékies, falusias Magyarországnak is jelképe. Csomorkány a maga jómódú, nyugodt, ősi mederben folydogáló, a második világháborúig a történelem földrengéseitől is megkímélt életével a mozdulatlanság, a láthatár nélküliség jelképe. S az „őrültek”, vagy inkább talán Keresztúry Dezső szép szavával a „pozitív őrültek” ez ellen a világ ellen hívják létre álmaikat, s ezen is zúzzák össze magukat.

 Eszter a maga édenszövő kísérletével öntudatlanul is kiutat keres ebben a világban, de próbálkozásai sorra megtörnek ebben az áporodott, sárba fulladt kisvárosi légkörben. Az alföld porába iktatott magyar városban, ahol az emberek úgy viselkednek, mintha valami nagy szellemi világtenger partján élnének, egy asszony szeretetpróbálkozásait észre sem veszik. Eszter nagy erénye, hogy – az előző két regény hősnőjével szemben – egyénisége az őt környező zavaros világ ellenére kiegyensúlyozott.

 Németh László realizmusa Égető Eszter esetében is ugyanazokból az elemekből építkezik, mint az előző két műyében. 

 I. A regény külső valósága

 1. szubjektív élményekből táplálkozik. Személyes tapasztalatává vált, hogy az Éden, a földi paradicsomteremtés lehetősége ott van az ember előtt.
„Úgy éreztem, én is az édenalapító, az életet boldog játékká varázsló természetek közé tartoznék voltaképpen: az őrültség volt az – részben a magamé – ami kertjeim sorra elrontotta.”

 Egy magára maradt, meg nem értett író nyújtja ki majd kezét a műben az Eszter-féle megértés, belátás felé. Ezt a személyes, lassan írói hitvallásként felfogott tapasztalatot a műben Eszter kristálytisztán, nagy szilárdsággal megrajzolt jelleme pilléreire építi fel.

 2. Hogy ki legyen voltaképpen a személyes tapasztalatát hordozó hős, sokáig foglalkoztatta az írót. Így villant fel benne modellként annak a nőnek az alakja, akinek gimnáziumi tanársága idején Vásárhelyen négy-öt évig a fedele alatt élt.

 A maga idillt szövő elképzelésinek a kudarcáért akart bosszút állni, melyet az emberi őrültség – részben a sajátja – újra és újra szétszaggatott.

„Erre szemeltem ki azt a valóban kivételes asszonyt, akinek akkoriban az oltalmában éltem, s részben ismert …… rokonait, akik tündérszigeteit egy életen át széjjeltépték.” /6/

 Mégsem kulcsregényről van szó az Égető Eszter esetében sem: az idegen élet, a különös patikus család, vagyis a modell életének és saját panaszának az összeolvasztása természetesen a műalkotás folyamatában több lett két élet metaforájánál.

 Mi az az eszmei szűrő, melyet felhasználva Németh László a regény fő mondanivalóját kifejtette? Ő így vall erről:
„Ami a Gyász írásakor Szophoklész, az volt most számomra négy éve folyó történettanításom, s főként az újkori civilizáció s az új világcivilizáció viszonyáról a magyarság kétféle lelkéről, s ebből eredő szerepéről alkotott gondolataim. A belátás és őrültség harca mögött – így, magamnak is észrevétlenül – egy aktuális egyezkedés is folyt Nyugat és Kelet között.” /7/   

 Csomorkány „őrültjei” voltaképpen abban a betegségben szenvednek, hogy „a nyugati gondolkodás nem forrt össze bennük a szarmata lélekkel. Hibás összetételek voltak.” /8/

 Eszterben viszont épp a kettő helyes szintézisét sikerült megteremteni. Németh László Esztert régi nőalakjai még amorfabb, archaikusabb nénjének, anyjának tekintette, aki a regény végére az új civilizációnak lett szinte „vegytani képlete”. Csomorkány ”őrültjei”, akik inkább a többletük, mint a hiányuk miatt eltorzult emberek, épp ezt a többletet nevelik fel Eszterben. Miközben őrültségüket megtartják maguknak, nemességüket átadják neki.

 II./1. Eszter sem statikus jellem, noha a belátás már ösztöneiben, egész kislány korában is életeleme.  Mégis a tudatában lejátszódó folyamaton keresztül mutatja meg az író, milyen nagy ívű fejlődést ír le jelleme. Ennek a tudatnak a beérését fogom végigkísérni, amennyire lehet, mellőzve a regény más rétegeiből felépülő széles horizontú világát.

 2. A modell ürügyén itt is nőalakba rejtőzve mondja el Németh László sűrített élettapasztalatát, mutatja meg filozófiai hajlamának megfelelő érzékenységét a magyar sorskérdések iránt.   

 Amikor a regény elején megismerjük Esztert, még iskolába kerülő kislány, s a regény epilógusában családja-fosztott, laboráns munkája mellett unokáját nevelgető nagymama. Időben is nagy a távolság, ötven év, de Eszter gondolkodásában, lelkében is ekkorra érik be igazán. Alakja egy érzelmi, szívdiktálta felelete Németh Lászlónak a régi magyar értelmiség sorskérdéseire. A XX. század első felét felölelő regény egy nő viszonylag békés jellegű lelki átalakulását ábrázolja a mögéje rajzolt társadalmi mozgások közepette. Az őt körülvevő férfiak – Tugonyi nagytata, az apja, Égető Lőrinc, a férje, Józsi, Szilágyi tanár úr, Méhes, a fia, József - a maguk eszméjének, vagy inkább rögeszméjének a rabjaiként élik az életüket. Eszter tudatában egyszerre tükröződik az „őrültek” gondolkodásmódja, s annak előbb érzelmi, majd az érzelmekre hivatkozó értelmi bírálata. 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap