Németh László nőalakjai 4/20.

Ács Mária, sze, 03/06/2019 - 00:10

 

 

 

Mit jelent Németh László számára a görögöktől tanult tragikus életérzés? Azt, hogy az ember a rászabott körből, sorsból kilépni nem tud. Ennek a „végzetszerűségnek” utolérhetetlen példatára a görög mitológia.

Németh László a mitológiából is azt tanulta meg, ami önmagunk formálásában a segítségünkre lehet. Mi az a tanulság, ami a mitológiából leszűrhető? Ugyanaz, amire az „üdvösség-eszme” is tanít.

„A nehezebbet kell vállalni, reménytelen fogni az igazság térdét, a koporsóvá lett ágyban Istennel szólani, húsunkkal hálátlanokat táplálni, s a gyávaság színét viselve föláldozni magunk, hogy tettünknek ne legyen bére a tett szépségén kívül.” Csak ez biztosítja a méltó életet, a „megszentelt életet”.

A mítosz Németh László számára vallás is. Ha a mitológia képei el is vesztették kozmogóniás hitelüket, az érzés, mely a világból kihasította őket, csenevészen vagy átalakultan tovább él.

„Aki egy mítoszban akár Homéroszban, akár a Kalevalában elmerül, nemcsak a mások isteneit és hőseit látja, hanem a maga vallásos érzéseit is lélegezteti. A történet elfelejtődik, de a pátosz megmarad, s most már a magunk mélyei s a magunk csillagai közé vet be: vallássá élni a világot. A mítoszok beszédessé teszik a vallásos érzést, s a teljes teremtést adják szótárul. Mert a mítosz a teljesség iskolája. Akit a mítoszok dajkáltak, sosem fajul specialistává.”
/5. sz. irod./

 A mítoszban istenek, vagy istenszerű lények a főhősök, Németh László viszont reális embereket, magyar valóságot akart megjeleníteni, nem pedig görög sablonokat.

 Hogyan segíti a mitológia a magyar valóság minél tökéletesebb ábrázolását?

„Egy Isten abban tér el egy embertől, hogy nem ér véget önmagában, hanem mindig természet és világ is. Artemisz neve nemcsak egy szobrot idéz, hanem az erdő hangulatai, az állatok szökellései, a hold bujkálásai közül egy bizonyosat: azt amelyikben a világ a z ő arcával néz reánk.”

 Gondoljunk csak Kurátor Zsófira, Kárász Nellire: a körülöttük lévő tárgyakat, helyeket is az ő lényük világítja, ragyogja be, vagy festi szomorúra. /a ház, a kert, a puszta, a kutyák, a természetből észrevett jelenségek, stb./

 Németh László igazi tanulsága tehát a mítoszokból az, hogy az „igazi valóságban elférnek még az istenek is”. 
 

 4. Ahhoz, hogy egy író örök emberi problémát a magyar valóságba ágyazottan tudjon ábrázolni, rendelkeznie kell a lényeglátás képességével és a magyar társadalom, a magyar élet ismeretével. Honnan táplálkoznak Németh László ilyen irányú ismeretei?

 A falu, a szülőföld, az ott szerzett tapasztalat járult hozzá, hogy az egész magyar valóságról képet alkothasson az író. Ez Németh László esetében éppoly fontos lélekformáló világerő, mint a történelem, az üdvösség elve, vagy a görög hatás. Számára a falu, a szülőföld nem elérzékenyülési alkalom, hanem komoly lélektani valóság. Ő maga ugyan Nagybányán, tehát nem falul született, s élete nagy részében Budapesten élt, azonban apja faluját, Szilasbalhást – ha nem is édes, - adaptált szülőfalujának tekintette.

 „Falujának minden írónak kell lenni, még annak is, aki sohasem élt falun. Én Pesten is falun éltem. Falu mindenütt van. Nem is más talán a falu, mint az az élet és kultúraegység, amit a költő a világból kiszakít.”
/5. sz. irod./
S ami döntő fontosságú: Németh László számára a falu, nevezetesen Szilasbalhás olyat mutatott, amit Pesten alig látott: társadalmat és etikettet.
„Pesten nem volt testvérem, Szilason huszonegyed magammal voltam unoka… lefelé-fölfelé rokonokkal behintve alvég-felvég. … E nagy családon át minden családba benézhettem: a falu családom folytatása volt, körül s lefelé a társadalom nagyobb falu, melyhez Szilason mindennek megvolt az előképe.”
/5. sz. irod./

 Mi volt vonzó Németh László számára a faluban? Az, ami Szophoklésszel feleselt benne.
„Itt az emberek sötét szenvedélyeik ellenére is különbek voltak nálunk, nem ők maguk, hanem a rend, amelyben éltek, a kultúra, a szokásjog, s ez a paraszttársadalom engem nem kaotikus őserejével nyűgözött le, épp megfordítva, a kultúrájával. Ez a kultúra nedvszegény volt már az én gyermekkoromban is, de annál keményebben roppantotta össze a lelket, évtizedekre konzerválva tragédiáit.    
„A falu adta nekem az algebrát, mellyel az élet minden esetlegessége kifejezhető: magamat az ő alakjaiba nagyítottam fel, s az ő sorsaiból értettem meg a történelmi szenvedélyeket.”
/5. sz. irod./

 A Németh László lelkét formáló négy nagy világerő nem mond ellent egymásnak, valahogy egy szálon összefüggnek. Regényeinek zártsága épp azzal magyarázható, hogy az említett világerők mind az egységesítés irányába hatnak, abroncsként biztosítják regényei veretes szerkezetét.

 Hogyan lesz az ilyen világerők által formált írói belső valóságból műalkotás?

 „Mindig csodálkozással hallok azokról az írókról, akik nyakukba kerítik a témalövő flintát, s estére egy-egy apróbb vagy nagyobb vaddal – szárnyas novella – vagy sokagancsú regénytémával térnek meg a világból. Én inkább magam voltam vadja a témáimnak. Egyszer csak ott voltak mögöttem, mint a fúriák. … Honnan támadtak ezek az üldözők? Ahonnan a követelőbb istenek: mindig a lélekből.  Nem szabadíthat meg tőlük csak a szertartás /vagyis az írás/, amely teljesen odaad nekik.”
Találóan állapítja meg Németh László írásművészetéről Földes Anna, hogy az „regénnyé objektiválódott líra”.
Németh László maga is oly fontosnak tartja írói egyéniségének ezt az oldalát, hogy realizmusa, epikai hitele alapjának is ezt tartja.
„A realista író lelkéből termi a valóságot, éppúgy, mint az élet.” – vallja Móriczcal egyetértve.

 Ugyanakkor olykor ő is epikai hitele, realizmusa lerontójának tartja ezt a prózába bújtatott líraiságot.
„… az epikusnak túl kell az életen lennie… Ezt nemcsak a sok egyéni seb teszi nehézzé, megnehezíti az is, hogy még mindig nagyon keresztények vagyunk. Akinek üdvösségügye van, annak epikában is az üdvösséget kell keresnie. A nagy regényírók mind pogányok voltak.”

Németh László, a „szenvedés szakértője” nem tudott „pogánnyá” válni. Ahhoz, hogy személytelen pillantással nézze a világot, a szenvedést kellett volna abbahagynia. Képes lehetett-e erre? Ő maga így válaszolta meg ezt a kérdést:

„Mit tegyen, akinek azt kéne feladnia, amit a legjobbnak érez magában? Azt az unszolást, hogy neki az életet magában meg kell nyernie.”
„Akiben ez a hang ott van, az nem szabadulhat, ahogy az egész kereszténység sem szabadulhatott ki Szent Ágostontól a Feltámadás Tolsztojáig ebből a lírai burokból.”
/5. sz. irod./

 Ezt a Németh Lászlóban és hőseiben is meglévő valamit mindegy, hogy minek nevezzük: a keresztény vallások szavával Istennek, léleknek, vagy a mitológia nevén végzetnek, vagy az iskolázatlan falusi ember nyelvén eleve elrendelésnek, vagy modern lélektani szóval ”alkatba zárt sorsnak, az eredmény ugyanaz. Németh László ezzel magyarázta, miért nem tudott ő más lenni, mint ami lényege, miért nem tudott másképpen írni, mint ahogyan írt. 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap