Németh László nőalakjai 8/20.

Ács Mária, v, 03/10/2019 - 00:18

 

 

 

 

A Gyász Kurátor Zsófija

 Mindenekelőtt a Németh László írói, gondolkodói habitusát befolyásoló négy nagy világerő jelenlétét vizsgálom meg a Gyász-ban.

 1. A regény 1936-ban jelent meg végleges alakjában. A kor, amelyben játszódik, csak annyiban kap szerepet, amennyi abból a főhős tudatában megjelenik. Ez csak arra elég, hogy Németh László megfesthesse egy saját korabeli falu egy nem szokványos ember sorsában tükröződő valóságát.

 2. Zsófi tragédiája azt mutatja meg, hogy a becsületérzés, az önüdvözülés téves értelmezéséből mánia, kényszerképzet lehet. Tulajdonképpen nem is a gyásznak, hanem a büszkeségnek, ennek a magunknak ártó érzésnek az anatómiája a regény.  Címe is inkább „Büszkeség” lehetne: ez dermesztette bele a falu szemétől ellenőrzött, férjét majd fiát elvesztő  parasztasszonyt az egy idő után már inkább csak mímelt gyászba. Méltó akart maradni a csapáshoz, s ez a szándék a vágyakozó élet egy-egy moccanása után mind nagyobb, vadabb elzárkózásba taszította, míg csak eltorzult belsőjű, élő szobor nem lett belőle.     

Németh László fokról-fokra, finom lelki mozzanatokkal érzékelteti Zsófi árvaságát, fokozatos magára maradását, „szörnyeteggé” torzulását. Alakját nem lengi körül szánalom, sem bizakodó szeretet, a regény végére a gyász kárhozatba vivő csapdává válik számára. A gyásza megszállottjává váló asszonyt mindenki borzadállyal figyeli. Ezt az önsors rontást alig ellensúlyozza a tisztelet egy kemény jellem iránt, aki öntörvényéhez belső eltorzulása és a világ elvesztése árán is hű tudott maradni.

 3. A pszichológiai indíték azonban – a büszkeség leleplezése – nem a legmélyebb hajtóereje ennek a regénynek. Az 1930-31. közötti időszak – a Gyász keletkezésének két éve – Németh László görög korszakának, görög tanulmányainak a kora. Még görög érettségit is tett harminc éves korában, sőt a bölcsészeti karra is beiratkozott. A regény ugyan magyar paraszti környezetben játszódik, de Zsófi alakjában antigonei, vagy ha úgy tetszik elektrai jellem kel életre. Így egyetemesebb érvényt nyer a gondolat: nem a személyisége az érdekes, hanem az indulat, melyet megtestesít. A szereplők mind elevenek, mind hitelesek, de már az első mozdulatuknál érezzük, hogy sorsuk eleve elrendelt.

 A regény szerkezete pontos és hibátlan, mint a görög tragédiáké, az egymásra épülő fejezetek a végzet felé visznek. Műve kapcsán maga Németh László is többször utal a görög hatásra:

„Elektra szerettette meg velem tulajdon hősnőmet.”

„Az emberben sok ember van, egész menny és egész pokol. Az én poklom mélyén Elektra ül.” (14. sz. irod.)

 A végzet csapása által riasztó szörnnyé, a beteggé tevő büszkeség áldozatává váló Zsófi egy klasszikus veretű görög istennő torzóra emlékeztet. Egy ember vívódásaiból a szenvedésben megkövült, saját szenvedélye által felemésztett, elembertelenedett istennővé válik.

 4. A mű igazi értékét azonban nem ez az egyetemességre való törekvés adja, - ez csak a zártságot, a művészi tökéletességet segíti elő - , hanem épp az , hogy a Gyász-t nem lehet a görög tragédiák szenvedélykörének hazai változatává egyszerűsíteni. Annyira valóságos, annyira magyar, eleven hitelű a konkrét történet. Illyés Gyula szerint „egy paraszt Elektra néz ránk a fejére húzott fekete kendő mögül”. A parasztasszonyban görög vonásokat látott meg az író, de ragyogóan tudta azokat a magyar valóságba ágyazva ábrázolni. Így a könyv különös kettősséggel igéz.

„A Balaton-menti rékliben és tutyiban Ödipusz leánya futkos, a kiskapuk mögött összehajló vénasszonyok a tragédia görög kórusának szövegét zümmögik.” (5. sz. irod.)

 Szerencsés választás Németh Lászlótól paraszti környezetbe helyezni témáját, mert az ősi szokásrend itt még mindig megőrzött archaikum, legalább is a faluról szerzett tapasztalatai őt ebben erősítették meg.

„Amikor Szophoklészt olvastam, a falu felelt rá bennem, s Elektrától és Antigonétól megrendítetten mertem befejezni a Gyász-t, parasztregényemet. A régi paraszttársadalmakban, amit egy falu is jelenthet, a megszólás kétségtelen hatalmas lélekfékező erő volt.” (5. sz. irod.)

 Németh Lászlónak gazdag és ritka értékű élményei vannak raktáron a módos parasztok életéből. Az adatokat úgy önti magából, mint Móricz, a keserűséget, reménytelenséget, mint Kodolányi. 

 Mikor Tamási Áron egyszer meghívta szülőfalujába, Németh László arra gondolt: „Milyen szerencsés ez az író. … Helyette a faluja dolgozott, s a népe lelkét színesre verő évszázadok. De … hisz nekem is van szülőfalum, - ha nem is édes, hát adoptált, odaát, a Dunántúl, amelyben apám született. … Ez a falu, igaz, zsírosabb, mint Tamásié, s távolról sem olyan tündéri. Népmesét én ott sohasem hallottam, paraszthímzést nem láttam, nóta névnapon, ha hallatszott is, több volt abban a hang, mint a harmónia. A rokonaim polgárembernek nevezték magukat, s kemény kulákmohósággal küzdtek a vagyonért. Egy folklorista alighanem sivatagot jelezne ott a térképre, ahol ez a falu áll. … Vagyonomhoz mérten mégis aligha vagyok kevesebbel adósa, mint Tamási az ő tündér Farkaslakának.” (5. sz. irod.)

 Nehéz eldönteni, hogy Zsófit a falu pusmogása fojtotta-e meg, vagy a hagyomány, amelynek a „papnőjéül” szegődött. A könyv egyik erénye és újdonsága, hogy mint hőköl meg a falu, ha az, amit maga nemesnek tart, s amit Zsófi kényszeresen be akar tartani, hirtelen elevenen megjelenik előtte.

 „Az asszonyok kíváncsian nézték őt messziről, de aztán tettetett egykedvűséggel köszöntek rá, csak két házzal odébb súgtak össze: te, hogy megöregedett ez a Zsófi, alik ismertem meg. A férfiak meg csendes tiszteletadással nyomták öklüket a kalap széléhez, mintha nem is asszon, hanem koporsó mellett mentek volna el. … Nem is nézik őt már asszonynak. Mit ért a nagy büszkeségével, több becsülete van, ha ő is rosszalkodik.” (1. sz. irod.)

 Illyés Gyula találóan mutatja be a legjellemzőbb világerők összefonódását a regény folyamatában:

„A papnő áldozata igazi áldozat. Tiszteli a maga teremtette Istent, a tisztességet, és könnyezve, sziszegve, tébolyultan szinte darabonként ég el előtte. Görög isten, vagy protestáns? Mily közel van a kettő itten: a végzet és a predesztináció Istene.” (15. sz. irod.)

 A magyar sors – a történelem, az „üdvösség” – mindig a nemesebb keresése, a görögség és a falu élménye nem voltak együtt készen a regény indításakor.

„Hiszen a regényrobot kínjának egyetlen jutalma épp az a váratlanság, ami az írás közben számunkra is meglepetésként merül föl belőle.” írja Németh László arra utalva, hogy az észrevételek a világról csak az alkotás bonyolult, emberpusztító folyamatában állnak össze egységes egésszé.

 Németh László bevallottan is ebben a regényben alkotott először teljes egészében későbbi műveit is meghatározó egyéni írói módszerével.

„… én, mint regényíró … a Gyász-ban találtam meg igazán magamat. Mindaz, amit írtam, már az én művem, nem csak a tollamé, a módszeremé is. (13. sz irod.) 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap