A nép ellensége - IBSEN

Adorján András, cs, 09/14/2017 - 00:08

 

Az alábbi sorok egy, még nálam is jobb szerzőtől származnak. Megdöbbentő az ő éleslátása! Adorján András

 IBSEN - 1882

A nagy drámaíró már 130 éve átlátott a szitánA NÉP valódi ELLENSÉGEI azóta sem változtak. Rombolnak, mert építeni nem akarnak, nem tudnak. Nem képesek felemelkedni, hát magukhoz rántanak a sárba, akit csak tudnak. Meg akik behódolnak.

Valamiért sokan gondolják, hogy nincs más mód az érvényesülésre, mint bűnözőkkel együttműködve. Én nem így gondoltam, ma sem hiszem.

És ugye valamire így is vittem – ahogy mondani szokták. A tényekről Lenin Elvtárs még azt mondta, hogy mehetnek Szibériába.

De csak nem sokkal utóbb Sztalin is elismerte, hogy a tények bizony makacs dolgok. Én is így hiszem. Makacsul.

Az Ibsen-drámát réges-rég láthattam a TV-ben. Arra azonban nem emlékeztem, hogy a végén a hőst likvidálják is, vagy csak elüldözik, tönkreteszik.

Az alábbi részletekIbsen:A Nép ellensége (1882!)c. drámájából valók.

A történet: Az orvos (Stockmann), aki a kisváros fürdőjét eltervezte , rájön, hogy a gyógyvíz mérgező. Azért mert a csővezetéket (spórolásból) alacsonyan építették meg, így szennyvíz is kerül bele. És közeledik a szezon. Az üzleti érdek és a tisztesség csatázik!   (AA )

 A negyedik felvonásból

(Doktor STOCKMANN beszéde a népgyűlésen)

Napokig töprengtem, s annyiféléről, hogy szinte belekábultam, de végül pontosan beleláttam a szövevénybe. Ezért állok itt ma este. Nagy leleplezésre készülök, polgártársaim!Nem olyan potomságról számolok be, hogy vizünk szutykos, s hogy gyógyfürdőnk dögvészes talajon épült!

A beszéd vége :               

…a liberálisok aszabad emberek legádázabb ellenségei – hogy a pártprogramok az összes fiatal, életképes igazságok nyaktörői – hogy a célszerűségi szempontok fejtetőre állítják a morált és a becsületet, s tűrhetetlenné silányítják az életet.

A pártvezérek kiirtása közszükséglet! Mert a pártvezér dúvad– éhes farkas.

Új fölfedezésemről beszélek – arról a fölfedezésről, hogy összes szellemi forrásaink szutykosak, s hogy polgári társadalmunk a hazugság dögvészes talaján nyugszik.

Annyira szeretem szülővárosomat, amennyire csak szerethetjük ifjúságunk tájait. Fiatal koromban kerültem el innen, s a távolság, a honvágy és az emlék úgyszólván ragyogóbbnak mutatta a helyet és az embereket. Évekig egy borzalmas északi zugban étem. Az ottani barlanglakók láttán gyakran elgondoltam, hogy azok a szerencsétlenek inkább állatorvosra szorultak, mint rám. S amikor sorsom nagy sokára megengedte, hogy hazatérhettem – igen, polgártársaim, egyetlen vágy lángolt bennem. Egyetlen vágy, hogy szakadatlanul, fáradhatatlanul dolgozhassak otthonomért és a közösségért.

Habzsoltam elvakultságom örömét. De tegnap délelőtt – nem, voltaképpen már tegnapelőtt este – hatalmas távlat nyílt meg lelki szemeim előtt. S vajon mire döbbentem rá először? A hatóságok mérhetetlen ostobaságára.

Finomabban: ráeszméltem, mily gyalázatosan intézték vezető egyéniségeink a fürdő ügyét. Isten ne rója bűnömül, de undorodom a vezető egyéniségektől; torkig elteltem velük. Olyanok, mint a kecskebakok a faiskolában; mindenütt pusztítanak; mindenütt ott lábatlankodnak a szabad emberek útjában – s őszintén sajnálom, hogy nem irthatjuk ki őket, mint a többi dúvadat.

Érthetetlen, hogy csak most ismertem ki ezeket az urakat; hisz naponta gyönyörködhettem egy díszpéldányban! Itt pöffeszkedett Peter, szentül együgyű és makacsul betokosodott bátyám…(Ő a polgármester – AA)  

(…Folytassa, doktor úr, de lehetőleg mérsékletesebben.)

Nem bánom, polgártársaim; csak szőrmentén simogatom vezető egyéniségeinket. Ha bárki úgy vélné előbbi kijelentésemből, hogy az említett urak életére török - határozottan tévedne. Mert azzal a határozott meggyőződéssel vigasztalódom, hogy ezek az öreg maradiak, egy haldokló szemlélet utolsó mohikánjai, derekasan siettetik bukásukat; orvosi segítség nélkül is hamarosan elpatkolnak. Nem ezek a vén salabakterek a legkártékonyabbak; nem ezek az igazság és a szabadság legveszedelmesebb ellenségei. Igazságunk és szabadságunk legveszedelmesebb ellensége a tömör többség. A tömör, átkozott, liberális többség! Igenis! Most már tudjátok!

A többség sosem képviseli a jogot. Nem, sosem! Ez is csak olyan társadalmi hazugság, amely ellen minden szabad, gondolkodó embernek küzdenie kell. Kik alkotják egy-egy nép többségét? Az okosak vagy tökfilkók? Egyezzünk meg, hogy a tökfilkók többsége világszerte lenyűgöző arányú. De, az ördögbe, csak nem helyes, hogy az ostobák ráncigálják az okosokat?!

Igen, igen; lehurroghattok; de nem cáfolhattok meg. A hatalom – sajnos – a többségé; de a jog nem. S az igazság sem. Az az enyém és néhányunké. Mindig a kisebbségnek van igaza!

(…Stokcmann doktor tegnapelőtt arisztokrata lett!)

Ismétlem: nem vesztegetek egyetlen szót sem arra kicsinyes és göthös, csenevész és elkorcsosult népségre. Örökre kikopott a lüktető életből! A kevesekregondolok, az egyesekre, akik fölemelkedtek a fiatal, csírázó igazságokhoz. Az illetők úgyszólván az előőrsökön állnak, oly messze, hogy a tömör többség még nem férkőzhetett hozzájuk – ott harcolnak az új igazságokért, a fogalmak világának friss hajtásaiért, amelyek fiatalságuk miatt még nem is szerezhettek többséget.

(Tehát a doktor úr forradalmár!)

Patvarba, az vagyok, Hovstad úr! Forradalmi erővel küzdök a maguk hazugsága ellen, hogy a többség képviseli az igazságot. De vajon miféle igazságokba kapaszkodik a többség? Hervadtakba, haldoklókba. Csakhogy, uraim, ha az igazság megvénül, már-már hazugsággá vált!

Igen, igen; akár hiszik, akár nem: az igazság nem olyan szívós Matuzsálem, amilyennek némelyek képzelik. Egy-egy normálisan fejlett igazság élete – általában – tizenhét-tizennyolc, legföljebb húsz év; ritkán több. S az élemedett kivétel mindig szörnyen szikkadt. A többség mégis ilyenkor ajánlgatja a társadalomnak friss szellemi táplálékul. Persze az ilyen koszt meglehetősen sovány; én, az orvos, állítom ezt.

A többségi maszlag olyan, mint a tavalyi füstölt áru; olyan, mint az avas, penészes, agyonsózott sonka. S ebből származik minden morális társadalmi skorbut.

…Mindenütt ugyanarra lyukadok ki, hogy a tömeg, a massza, az átkozott tömör többség mocskolja be szellemi forrásainkat, fertőzi meg morális talajunkat.

(…Népünk nagy, szabadelvű többsége annyira bölcs, hogy csupán az örök, az elismert igazságokhoz igazodik!)

…Ne fecsegjen „örök igazságokról!” A massza, a tömeg igazságaira nagyapáink méltóbban esküdhettek. Nekünk, mai előőrsöknek, már nem kellenek ezek az igazságok; s szerintem csak egyetlen örök igazság lehetséges, tudniillik, hogy semmiféle társadalom nem élhet egészséges életet régi, kiaszott igazságok alapján.

…Fölsorolhatnék egész sereg ilyen ócskaságot; de elsősorban egyetlen állítólagos igazsággal foglalkozom – azzal az otromba hazugsággal, amelynek alapján Hovstad úr, a „Néplap” és a többi „Néplap” valamennyi csahosa él.

Az a tan, amelyet őseitől örökölt, s amelyet esztelenül papol széltében-hosszában – az a tan, hogy a tömeg, a massza, a sokaság a nép gerince – maga a nép – hogy a jellegtelen, sivár szürkeség éppoly jogosan bírál és dönt, vezet és kormányoz, mint egy-egy szellemi kiválóság.

…Most természettudományosan megmagyarázom, hogy a „Néplap” csúfosan becsap benneteket, amikor száz szólamra fújja, hogy ti, jellegtelen tömegemberek, ti vagytok a nép gerince. Nem, ez közönséges hírlapi kacsa! A tömeg puszta nyersanyag, a nép nyersanyaga.

Hisz ez az élők világának általános törvénye! Összecserélnétek a nemesített és a nemesítetlen állatokat? Nézzetek meg egy közönséges parlagi tyúkot. Mennyi az ilyen elfajzott baromfi húsértéke? Édeskevés! S milyet tojik? Minden valamirevaló varjú vagy holló vetekszik vele. Aztán válasszatok ki egy nemesített spanyol vagy japán tyúkot, illetve egy finom fácánt vagy pulykát – Istenemre, tapasztalhattok valami különbséget! S rámutathatok a kutyákra, bámulatosan közeli rokonainkra is. Képzeljetek el egy közönséges dögöt – afféle gubancos, kóbor, házfalrondító kuvaszt. S mérjétek ezt egy nemzedékeken át nemesített, jó ételekkel táplálkozó, harmonikus tónusokon és szép zenéken nevelkedett uszkárhoz. Vajon az uszkár agya másképp fejlődött-e, mint a kuvaszé? De mennyire! Az ilyen idomított jószágok hihetetlen cirkuszi mutatványokra képesek. A közönséges kuvaszok százszor fejükre állhatnak, akkor sem tanulnak meg ilyesmiket.

(…Nem vagyunk állatok, doktor úr!)

Hogyne volnánk, apuskám! Mégpedig jó nagy állatok, úgy bizony! De igazán finom példány alig akad köztünk. Ó, az uszkárember fájdalmasan elüt a kuvaszembertől. S az a legmókásabb, hogy Hovstad szerkesztő teljesen egy húron pendül velem, amíg négylábú állatokról beszélek, de alig térek át a kétlábúakra, Hovstad úr nyomban elpártol tőlem, nem meri végiggondolni gondolatait. Fejtetőre állítja az egész mindenséget, s elrajongja a „Néplap”-ban, hogy a parlagi kakas és az utcai kuvasz a menazséria dísze. S ez mindig így lesz, amíg némelyek nem küzdik le plebejus tulajdonságaikat, s nem emelkednek bizonyos szellemi színvonalra.

…Én nemcsak a mélységben élő tömegről beszélek; ez a tömeg itt nyüzsög - bozsong körülöttünk – még a társadalom ormain is. Látjátok méltóságos városbírótokat? Peter bátyám éppolyan tömegember, mint bármely más kétlábú, de nem azért, mert velem együtt egy undok pomerániai vagy arra valósi kalóz unokája, hanem mivel csak főnökeinek gondolatait gondolja, s főnökeinek véleményét véli. Ez a fajta: szellemi tömegember; ennélfogva az én drágalátos Peter bátyám szörnyen kevéssé előkelő – s természetesen ugyanilyen kevéssé szabadelvű.

(…Tehát csupán az előkelők szabadelvűek? Furcsa!)

Igen, ez fölfedezésem egyik tétele. S az is hozzátartozik, hogy a szabadelvűség az erkölcs bizonyos változata. Ezért kijelentem: a „Néplap” menthetetlenül csal, amikor szakadatlanul szajkózza, hogy a massza, a tömeg, a tömör többség képviseli a szabadelvűséget és az erkölcsöt – s hogy minden szenny, bűn és szellemi disznóság éppúgy a kultúrából szivárog társadalmunkba, mint a malomvölgyi tímárságok mocska a fürdőbe.

S ugyanez a „Néplap” prédikálja, hogy emeljük föl a massza, a tömeg életszínvonalát! De, a manóba – ha a „Néplap” tanítása igaz, a tömeg akkor süllyed le, amikor fölemelkedik. Szerencsére ócska hazugság, hogy a kultúra demoralizál. Nem,a butítás, a szegénység, az életfeltételek elcsúfítása rombol! Ahol nem szellőztetnek és söpörnek naponta – feleségem szerint súrolni is kell, de ez egyelőre vita tárgya – nos, ott a lakók két-három év alatt leszoknak a logikus gondolkozásról és a morális cselekvésről. A lelkiismeret megsínyli az oxigén hiányát. S mintha nálunk sehol sem tengne túl az oxigén, különben az itteni tömör többség nem építené a város jövőjét lelkiismeretlenül a hazugság és a csalás mocsarára.

(…Vonja meg a szót!)

Akkor minden utcasarkon kikiabálom az igazságot! Más városokban írom meg! Országszerte kikürtölöm, mi történik itt!

(Ez csaknem úgy hangzik, mintha a doktor városunk elpusztítására törekedne.)

Igen, annyira szeretem szülővárosomat, hogy inkább romokban, mint hazugságok virágjában lássam!.

(…Aki a társadalom elpusztítására uszít, az a polgárok ellensége!)

Kinek árt, ha egy hazug társadalom elpusztul?Igenis, omoljon be ez a bűnbarlang! S ti, megrögzött hazugok, dúvadak módjára vesszetek vele! Végül megfertőzitek az egész országot; olyan pocsolyába döntitek, hogy tisztességgel nem is mászhat ki belőle. Akkor pedig harsogva kiáltom : ez az ország az utolsó csecsszopóig semmisüljön meg!

(…Csak a hazaárulók beszélnek így!...Gyűlöli a népet!)

Az  ötödik felvonásból:

(másnap otthon, feleségéhez és Horster kapitányhoz)

Maradjak itt, ahol pellengérre állítottak, mint valami hazaárulót, ahol megbélyegeztek, ahol beverték ablakaimat? … Behasították fekete nadrágomat is. … Sose vegyük föl legjobb pantallónkat, amikor a szabadságért és az igazságért küzdünk… De hogy a tömeg, a csőcselék nekem ront, mintha egy tálból faltunk volna – ez igazán pokoli!

(…itt csúnyán bántak veled…de ezért az egész országból vándoroljunk ki?)

Úgy érzed, hogy a plebejusok másutt kevésbé pimaszak, mint itt? Eh, valamennyi egykutya. De egye fene. Nem ez a baj. Sokkal súlyosabb, hogy országszerte mindenki párt-csahos. Nem mintha a szabad Nyugaton jobb volna a helyzet; ott is grasszál a tömör többség, a liberális közvélemény és a többi hitványság. De a viszonyok hatalmasabbak; odaát is gyilkolnak, de nem ízenként; nem kínpadon sanyargatják a szabad lelkeket, mint idehaza. S az üldözött szükség esetén félre is húzódhat… Csak tudnám, hol vehetnék egy olcsó őserdőt vagy egy déli szigetecskét.

…Nem furcsállja ezt az aljas gyávaságot? Jöjjön, mutatok valamit! Ni, ezekkel a kövekkel hajigálóztak. Látja? Lelkemre, legföljebb két nagyobb darab akad az egész kupacban; a többi kavics, szemét. S a horda kint üvöltözött, de a fenyegetőzés még nem tett! … Mert ha egyszer sorsdöntő tusára kerül sor, a közvélemény párává szakad, s a tömör többség úgy elszelel, mint valami birkanyáj.

A párt olyan, mint a húsdaráló; péppé őrli a fejeket; ezért annyi a hülye meg a mulya!

…Ha ma nem kapott belém a sátán, akkor soha. De árrá hegyezem tollamat; epébe és méregbe mártom! Rájuk fröccsentem az egész kalamárist!

Maradunk! …Itt, a harctéren; itt küzdök; itt győzök!

…A szegénység kitart mellettem – a sok-sok ingyenbeteg; s istenem, elsősorban az a réteg szorul rám. S az, a fenébe, aligha süket; én pedig úton-útfélen prédikálok neki, amint bizonyos írás hirdeti.

… Csak a legegyszerűbb dologra törekszem; csak ennyi meg ennyi aprójószág húsán és zsírján él meg…

A dátum, ismétlem 1 8 8 2.  ( AA )

   Lehet, hogy úgy vagyok Csehov: A dohányzás ártalmasságáról című csodálatosan elkeserítő monodrámájával, mint Móricka: Mindig ugyanaz jut eszembe róla. Csehov szerencsétlen, tönkrement hőse, Nyuhin így beszél: "Tudják, én tudományos dolgozatokat is írok. Vagy mondjuk inkább olyan tudományos-féléket. A minap is írtam egyet a 'Bizonyos rovarok kártevéseiről'. A lányaimnak nagyon tetszett is, én mégis rögtön összetéptem. Hiába, rovarpor nélkül semmire sem megy az ember. Nálunk még a zongora is tele van poloskával."

Az a rovarpor 1882 óta még nem került elő. Nélküle pedig semmire sem megyünk. (AA)

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap