A Nép nevében…!

Adorján András, v, 02/04/2018 - 00:11

 

 

 

 

(kazetta– leirat)

 

1998. január 9-e van,délután fél kettő. A hangom azért ilyen marcona – más egyebem sem -,mert megfáztam. Megütötte a fülemet egy mondatfoszlány a rádióból. Hogy aNép nevében! Nem döntöttem még el, hogy miről fogok beszélni, de ez úgy megfogott, hogy ezzel kezdem.

A Nép nevében!Egy ilyen bevezető mindjárt bizalmat ébreszt vagy tekintélyt, különösen a tájékozatlan emberek között. Mi mások, a többiek, már tudjuk, hogy magasztos eszmék, az Isten és a nép nevében mennyi gazemberséget követtek el, amióta csak ez a mi általunk ismert civilizáció is létezik. Azt hiszem, hogy a bűnperekben szoktak úgy ítéletet hirdetni, de talán a polgári pereknél is, hogy a Köztársaság nevében! Ennek legalább van értelme, bár nem a köztársaságot jelenti, hanem a köztársaság törvényeit, a fennálló, jelenleg érvényben levő alkotmányát, annak jó esetben nemcsak a betűjét, hanem a szellemét is. Ez a frázis viszont,”a nép nevében” úgy néz ki, hogy szabad préda, valószínűleg mindig is az volt, és nem tudni, hogy lesz-e ez valaha is gyökeresen másképp. Mondjuk úgy, hogy aki illetéktelenül használ ilyesmit, annak ráütnek a szájára. De addig is élünk, és a jelen korban, és különösen Magyarországon a májusi választások előtt egyre többen, többször használják ezt, vagy úgy, hogy hivatkozva, hogy őket a népválasztotta meg, akkor most mit reklamál bárki is? Vagy úgy, továbbmenve ezen, hogy őket azért választották már meg eleve, mert ők tovább látnak. Valahogy úgy, mint magaa Jóisten,jobban tudják, merik és teszik azt, ami a mi érdekünk. És akkor nekünk kuss! Sajnos ebben a tettetett jogállamban ez az érvelés formailag megtámadhatatlan. Nézzük most a dolog ellenzéki oldalát. Ugye vannak a kormányzó pártok, akiket ugyan nem sokan szeretnek vagy élvezik a politikájukat, az intézkedéseiket, az azzal járó életszínvonal-romlást, de érdekes módon mind a mai napig az MSZP vezet minden fölmérésnél, és hiába tudjuk ezekről a közvélemény-kutató intézetekről, hogy korruptak. Manipulálhatók és manipulálnak, sajnos az úgynevezett egyszerű emberekkel beszélgetve, eléggé hasonló az a kép, ami kialakult. Ezen sokat nem változtat, sovány vigasz, hogy az úgynevezett kisebbik kormányzó párt, az SZDSZ jelenleg ott áll a parlamentbe kerülés küszöbénél, és vagy bejut, amit azért gondolok, vagy sem, mert végül is, ha nem jut be, azért a sajtó legnagyobb része mégis az ő kezükön marad, meg a gazdagság. A nemzetközi zsidó világ-összefogásnak köszönhető hatalmi befolyás parlamenten kívül is érvényesíthető. De hát hagyjuk őket békén. Itt vannak a mi ellenzéki embereink, akik viszont a mi nevünkben beszélnek, kivétel nélkül. Van olyan társaság, amelyik kicsit visszafogottabban, ízlésesebben csinálja, ismét mások harsányan. De végül is egykutya, a leegyszerűsített képlet az úgy néz ki, hogy hatalom kéne, de nagyon. És talán az egy Csurka-vezette MIÉP az egyetlen, amelyik még tényleg joggal használja ezt a –megint csak a frázis szó jut az eszembe – szóösszetételt, már hogy a nép nevében, ők még nem buktak el, ők még nem szennyeződtek be, ezért is tartják őket a túloldalon a legveszélyesebbnek. Ezért is igyekeznek az ő népszerűsödésüket minden eszközzel hátráltatni, megakadályozni, őket lehetetlenné tenni. Hozzá kell tennem, hogy azért szentnek vagy szeplőtelennek nem olyan nehéz lenni, mint ahogy az kinéz. Mert határozottan van a szerepnek egy nagyon népszerű része. Lehet, hogy nem momentán népszerű, és akik ezt a szervezetet vagy ezt a szellemet támogatják, azok éppenséggel kellemetlenségnek, vagy üldöztetésnek is ki vannak téve. Viszont ők nincsenek megkísértve, legalábbis kollektíve a hatalom által. Egész egyszerűen, mert nem jutottak el, és nem is jutnak el oda, amikor már birtokon belül azt csinálnának a koalíciós partnerükkel együtt, amit a csavaros eszű jogászaik ki tudnának sakkozni az alkotmányból. Tehát azt, ami emberi és isteni erkölccsel, törvénnyel ütközik, azonban a jog, az érvényben lévő alkotmány szerint nem üldözhető, nem büntethető. Summa summárum, a Mark Twain-féle Lóvátett város jut az eszembe, ahol az úgynevezett tisztességes városról vagy becsületes városról egyszer csak kiderül egy gonosz tréfa nyomán, hogy már a legelső kísértésnek sem tudnak ellenállni vezetőik, hogyha annak árán nagy vagyonhoz juthatnának. És hát ez is olyan a MIÉP-pel... Vagy például vegyük a Független Kisgazdapártot, amelyik a bolsevik-liberális Horn-kormányt naponta lemondásra szólítja fel II.Jóskabácsival az élen, de azért gyakorlatilag semmit nem tett, hogy ez meg is történjék. Érzésem szerint egyébként sem várnak semmi másra, mint, hogy ők is végre érdemlegesen – nem kormányzásra, nem hatalomra, de kimondottan – uralomra kerüljenek. Beletörődtek ők már abba, már nagyon örülnének ők, ha az lenne a végeredmény, hogy a Fidesszel koalícióra léphetnének, és én is hajlok arra, hogy ez még mindig a kisebbik rossz lenne, mint egy Fidesz–MSZP-koalíció, de nem biztos. Maradjunk a MIÉP-nél. A MIÉP lapját olvasva, Csurkának és más vezető politikusainak, szimpatizánsoknak a sorait böngészve, én nagyon ritkán találok valamit, amivel részben vagy egészen, szellemében sőt betű szerint konkrétan ne érthetnék egyet. Mégis azért az egész...! Mint a két évvel ezelőtti Demokratában megjelent interjú szövege mondja, Csurkaés a meghittjei sem igen engednek közel senkit a párton belüli hierarchikus csúcshoz (nem szó szerinti idézet), mert hogy vannak ugye elsőrendű megváltók és vannakmásodrendűek, és én nagyon szerettem volna és változatlanul szeretném, nem is visszamenőleg, de legalább valamikortól módosítanom kellene, is hogy ez úgy nézett ki, mint a Szt. Antall Jóska bácsi. Aki, most már azt mondják, hogy nem is volt gőgös, de tagadhatatlan, hogy a látszat mégis arra utalt. A mód, ahogyan beszélt, amit mondott, nem volt könnyen emészthető, és mindig benne volt valamiféle olyan... – ha a kolbász áráról, akkor is azt olyan pátosszal tette, mint amikor mondjuk, a szegedi nagy árvíznél fölszólították az embereket, hogy segítsenek a mentésben. Szóval lehet, hogy utóbb majd kiderül, hogy a Csurka és a közvetlen vezérkara mégsem volt annyira hiú és fennhéjázó, a maga elhivatottságában és az igazság egyedüli, vagy kevesedmagával megosztott hordozói kiváltságára. De a közelmúltban történt valami, ami aligha fogja ezt megerősíteni. Találkoztam ugyanis a Csurka Pistával. Mi egymást több, mint tíz éve ismerjük. Nem tudom, mikor volt, amikor Lázár Ervin elvitt először egy kedd este a régi Sipos halászcsárdába, ahol akkortájt legtöbbnyire a szellemi világ, azon belül is az ellenzék nagyjai gyűltek össze. Keddenként. Maradjunk annyiban, hogy legalább tíz éve történt, és az a szakasz amíg én odajártam, eltartott olyan két-három évig. Aztán először a régi Sipost bontották le, akkor úgy hírlett, hogy talán még végleg is, utána a diktatúrát bontották le, arról is az a hír járta, hogy végleg, de elég rövid idő elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, újraépül az. Csak más alapon, némileg megváltozott játékszabályokkal, de ugyanolyan leosztással. Egy idő után a régi Sipos is újjáépült, csak éppen az a baráti kör széledt szét a szélrózsa minden irányába. Mi tehát ott találkoztunk a Csurkával, nem ritkán elbeszélgettünk egy nyolc-tíz fős asztaltársaságnál, az is megesett, hogy csak hárman voltunk egy alkalommal, ő,én, meg még valaki, akire most nem emlékszem. Megint máskor a különtermet vagy húszan töltöttük meg. És akkor megtörtént az a „rendszerváltás” után, nem sokkal utána, talán kilencvenben, hogy ott a Fehér Háznál, a villamosmegállóban találkoztunk, én adtam neki egy névjegykártyát, ő mondott nekem valamit, amit én fölírtam, vagy sem, és mondtam neki, hogy szívesen közreműködnék én is az osztályharcban. Elmúlt az idő, ő engem nem keresett, igaz, hogy én sem őt. Hozzáteszem, hogy azért engem könnyebb lett volna megtalálni. De azt is, hogy őneki azért akkoriban nagyon sok dolga volt. Aztán kilencvenháromban megtörtént az az emlékezetes kiválása az MDF-ből, és létrejött a MIÉP. Akkor, tavalyelőtt, tehát kilencvenhatban (ma kilencvennyolc, január kilencedike van Éppen Almádiban volt egy gyűlés, ahova én amúgy is mentem volna (a helyi csapatban játszottam), hát lementem délután, és nem este, meghallgattam a végét, megvártam, míg kijön, lejattoltunk, egymásnak megadtunk címet, telefonszámot, pontosabban én csak telefonszámot kaptam, és megint nem hívtuk egymást. Bár Almádiban egy bácsi a MIÉP-től azt mondta, hogy ők igazából nagyon is várják a hozzám hasonló, fiatal (ebből is látszik, hogy minden relatív…), fiatalabb erők támogatását. Aztán utána összetalálkoztunk 97-ben, ezúttal véletlenül, valamikor karácsony előtt két héttel, a Bécsiszelet vendéglőben. Amikor is lejattoltunk, megint adtam neki címet, telefonszámot, ő megerősítette, hogy a telefonszám, amit adtak a Gizikével, az élettársával, még él, és én mondtam neki kifelé menet,(egy társasággal volt): hogy most nem azt mondom, "ha szükség van rám", hanem szeretnék segíteni. Ehhez képest felhívtam egyszer, akkor éppen tárgyalt, azt mondta, hogy hívjam ekkor meg amakkor, és őszintén szólva nem hívtam aznap, mert megmondtam neki, hogy itthon vagyok, ő tudja, hogy mikor végez, hívjon ő. Tudta a telefonszámomat. De aztán mégis felhívtam, akkor már egy kicsikét elbeszélgettünk, nem mondhatnám, hogy a hangjából olyan nagy öröm csengett volna ki, akár a régi valakinek szóló, akiről ő tudta, mert tudnia kellett, hogy nem provokátor, nem köpönyegforgató, nem haszonleső - akárkit az Ervin nem vitt volna oda. És ha mégis, az Ervint becsaptam volna, előbb-utóbb lelepleződöm, vagy azóta is, nem érdekes. Az egész úgy nézett ki inkább, hogy én kvázi vizsgáztam, és mondtam azt, amit gondoltam, nagyjából, benne volt azért az is, hogy ez a lényeg, és ez az, ami összeköt minket. Azt mondta, hogy akkor majd karácsony után kellene beszélnünk, vagy jó lenne. Erre mondtam neki, az nagyon jó lenne, bárhol, bármikor, de személyesen, mert valószínű, hogy ebben a vonalban most is többen vagyunk a kelleténél. A mai napig nem hívott, ami nincsen távol attól a dátumtól, mondjuk huszadikától, de ha meggondolom, azért most már vagy három hét, huszonhatodikán másnapja volt karácsonynak, és azóta is eltelt már két hét, és van egy olyan érzésem, hogy nem is fog engem hívni. Nem is baj. Van egy olyan MIÉP-felhívása Magyar Fórum címoldalán, hogy a MIÉP nem a nyájembereket várja, hanem a szuverén gondolkodókat, és így tovább, így tovább

Először is nem akarok párttag lenni, az világos: én szuverén egyéniség akarok lenni. Hogyha a MIÉP nyilatkozatával bármikor egyetértek, akkor rám süthetik azt, hogy ezt pártfegyelem okából teszem, egyébként is, semmiféle korlátot nem tűrök jól, tehát nekem mi hasznom lehet ebből? Gyakorlatilag erkölcsi hasznom lehet, de hiszen én a magam egyszemélyes hadseregével a sok bukással együtt eddig is sokat tettem és ezután is szándékozom a közös eszmék érdekében. Nekem ilyen lelkifurdalásom nincs. Más kérdés, hogy az ilyen don Quijoteségnek a hatásfoka egy szervezett formában történő politizáláshoz képest elég alacsony. Viszont ami nekem ebből kinéz garantáltan – hiszen a MIÉP az én életemben aligha lesz akárha kisebbik koalíciós partner is –: nyílt vagy burkolt üldöztetés, hátrány, fasisztázás, sovinisztázás, nem tudom én micsoda. Őszintén szólva, én nem vagyok annyira kétségbeesve, és nem vagyok annyira kiéhezve egy MIÉP-tisztségre, vagy micsodára, mint ami az ifjabb Hegedűs Lórinak sikerült, aki a MIÉP egyik alelnöke. Itt van, vigye el, mint cica a tollsöprűt, ettől én még mindig én vagyok, ő meg csak ő. És ez az elkeserítő az egészben, tulajdonképpen itt van ez a Csurka, aki egy csomó, valóban jó szándékú, értelmes, elkötelezett emberrel olyan ügyért harcol, ami jó. Más kérdés, hogy ő maga egy vagyonos ember, nem tudom, hogy a többiek milyenek, nem is érdekel. Mindenesetre ő nem a kenyeret vonja meg a szájától, nem az egzisztenciáját kockáztatja. Egyfelől az a duma, hogy ha minél többen jönnek hozzánk és minél kvalifikáltabb, nevesebb, hitelesebb emberek, annál jobb, és amikor valaki, mondjuk hozzám hasonló, mondhatni személyiség, akit a sportban és a közéletben, sőt talán az irodalomban is számontartanak, akkor lehet, hogy az Ilusnak van igaza, aki azt mondja, hogy tulajdonképpen kellene is a szövetséges, meg nem is annyira. Mert egy ifjú Lóri az neki nem konkurencia, az ifjú Lóri az igét hirdeti, a Csurka a maga szépprózáját, amit sajnos elmondani nem tud rendesen, nemcsak ahhoz képest, ahogy meg tudja írni, hanem egyáltalán nem. Ha pedig valaki énvelem vált, mondjuk, tíz perc alatt húsz mondatot, az azon nyomban megérzi, csak egy picikét is jobb formámban, hogy kivel is áll szemben. Mindenféle nemzetközi címek nélkül is, egy olyan emberrel, akiben megvan a kifejezésnek az a képessége, a nyelv ismerete, az emberekhez-szólásnak az az adománya, az a fajta szuggesztivitás, az a fajta lelkesedés, ami lelkesít, amire, ahogyan az Ágoston Dezső Csaba mondta a múltkor, dicséretünkre, mindenféle álszerénység nélkül, hogy ez isteni adomány.

Igen, én sem vagyok ettől dölyfös, tehát ha én történetesen egy nagyszerű kőfaragó vagy pláne szobrász lennék, akkor se lenne semmi okom, hogy lenézzek valakit, például azon az alapon, hogy az egy filosz, mit tudom én, hány nyelvet beszél, olyan, mint Ciceró szónokban vagy Demosztenész, viszont azt a követ, amit én faragok, és az egyik oldaláról görgetem a másikra, vagy félkézzelmegtartom, a másik kezemmel meg verem a kalapáccsal, meg a vésővel, meg igazgatom, azt az illető nem tudja kész korában, még harmadmagával sem megmozdítani, tehát az ilyesvalakinem ember az én szememben.Ez egy hülyeség, mert hát a világ... Ahogy tekintetem az ajtómnak a megfaragott oszlopfőjére esik, ilyet én, ha hét életem lenne, akkor se tudnék faragni, vagy az is lehet, hogy tudnék, de nem így alakult a sorsom, és az az illető meg, aki ezt megfaragta, lehet, hogy az egész életét háromszáz szavas szókinccsel élte le. Na de könyörgöm, ha egyszer valaki vízvezeték-szerelőnek ajánlkozik, és a szórólapján helyesírási hiba van, ez engem nem borzaszt el, sőt, bizonyos fokig majdnem hitelesebb is a kézzel írott hibás cédula, ma amikor mindenki be tud, akar, és amúgy is kénytelen annyit feccölni, hogy legalább egy fekete-fehér, de leginkább többszínű szórólapja, névjegykártyája, mi az anyja csája legyen. Mert a postaboxot mifelénk az ember ha délelőtt kiüríti, lehet, hogy este újra ki kell, annyira tele van minden szarral. És a legjobb dolgokat ajánlják. Tegnap is fölhívott valaki, hogy a nem tudom én milyen TV shop-tól van, s ha megengedem, akkor ő röviden tájékoztatna engem – nem tudom, milyen Andrea volt szegény, azt hiszem Nagy Andrea– és mondtam neki: Ne haragudjon, nem engedem meg. Viszonthallásra.– Lehet, hogy még a „ne haragudjon” se volt benne. Mert már az ember t..ke tele van.

De azért a Csurkáhozvisszakanyarodva: ha valaki énbennem – a jelek szerint ez is vélelmezhető – egy olyan konkurenst lát, aki ha egy rendezvényen mondjuk, valamikor vele együtt, előtte, vagy utána, nyilván nem olyan időtartamban megszólal, és ha csak hat mondata van, mindenféle papír nélkül akárfél órát is tudok beszélni, hevenyészett vázlatból vagy akár anélkül is, értelmesen, összefüggően, miközben ő, ahhoz képest, hogy állítólag, fejlődik, nem képes erre.De én azért nem gondolnám, hogy igazából ez a helyzet áll fönn, egész egyszerűen arról van szó, hogy ők úgy gondolják– kicsit populáris szólam–,valójában ők is nyájembereket toboroznak, csak másfajta nyájembereket. Mert hogy ők a jó maffia, a rendes srácok, és a rendes srácoknak is kell olyan nyáj, amely végül is föltétel nélkül rájuk hagyatkozik, pláne, hogy isten áldása is őrajtuk van. Legalábbis a kis Lóri hozza – hogy mondják ezt, amit bevisz az ember egy Bt.-be? –, apportgyanánt hozza magával a református Isten áldását! Ehhez képest én mit hozhatok? Azt a nevet, hírt, amit a világon és az országban megszereztem, miegyebet. Nem elsősorban erre van szükség. Természetesen megvan annak a csábítása ,Hogy azt mondjam neki: Apukám, a jelek szerint megvagytok, a radikális magyarság képviseletének egyetlen hiányzó helye sincsen, még a szimpatizánsok soraiban sem. Én ennek csak örülhetek, a jövőben csak azt csinálom, ami az én dolgom, sakkozok, írok, olvasok, beszélek, énekelek, a politikát meg csináljátok ti, okosok. Nem akarom, hogy ez a szál elszakadjon, ezért én ezt úgy akarom megírni, hogy ha mindeddig nem jutott az eszedbe, hogy mondjuk két hívást neked kéne viszonozni? Akkor is, ha te a MIÉP elnöke vagy, és a nemzet Shakespeare-je, vagy Tolsztoja. Nem a költségek miatt, csak úgy egyáltalán, (ő egy elfoglalt ember, énrám nem nyitja rám az ajtót hétszámra senki), ami sajnos így is igaz, hát hívjon ő, ha úgy gondolja, hogy ez jó, ez szükséges, ha meg nem, akkor ne! Azért, hogy ő nem hívott, abból nem kell kikerekíteni, hogy tudod mit, apuskám, ha eddig megvoltatok nélkülem, ezután is meglesztek, szevasztok! Hanem mondjuk ezt írja az ember: Ettől én még a) a MIÉP-re fogok szavazni, mert ez így is lesz, ettől én még b) az ismerőseimet is erre fogom buzdítani, a szűk körben, és ettől én még c) bárhova is hívnának, MIÉP elleni vagy akármilyen eszmei dolgaimat elárulandó, nem fogok csatlakozni. És ha bármikor úgy érzitek, hogy szemben az eddigi jelekből kiolvashatóval, mégis kellenék, legalábbis nem ártanék, akkor jelentkezzél, jelentkezzetek, ha pedig elköltöznék vagy megváltozna a telefonszámom, akkor azt személyesen veled fogom tudatni. Dátum, aláírás, üdvözlet. S miután ennek a kazettának is lassacskán vége, megismétlem, hogy kilencvennyolc, január kilencedikevolt, most már negyed három. Áldás, békesség. Azon futkároznék még egy picikét, hogy hány konkrét példa mutatja azt, hogy a kisgazdák előbb említett esetén kívül itt van például ez a földbe döngölős Orbán Viktor, aki, ha a következő választások úgy alakulnak, mint ahogy az valószínű, nem fogja földbe döngölni a posztkommunistákat, hanem szépen frigyre lép velük, mert azért a hatalom, az hatalom. És nekem a kisgazdák közül is volt, aki nyíltan megmondta, és ez biztos így is van, hogy csak hatalmi, csak kormányzási pozícióból lehet igazán politizálni. Ez így van, akinél a labda, akinél a kezdeményezés, azé az előny. Itt most nincsen Back is OK, ha kézilabdában valakinél ott van a labda, amíg azt el nem rontotta, vagy le nem járt a támadási idő, addig baj van, és a védekező helyzete sokkal nehezebb. Amikor valaki ellenzéki pozícióba kényszerül, vagy önként fölvállalja, az nagyon szép, nemes, meg mit tudom én, hogy néz ki, de valójában azért valami olyan, ami föl tudja őrölni. A párt vezetőit, meg a híveket is, hogy mi egyfolytában csak az ellenzékben vagyunk, egyesüljünk most már akár az ördöggel is, vagy lépjünk vele szövetségre, de legyen beleszólásunk érdemben a dolgokba. És amikor már ott vannak viszont, ahol a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, meg a jognak (macska)asztalánálmindenki egyként foglalhat helyet, akkor aztán rájön, hogy mennyivel jobb olyan állatnak lenni, aki azért egyenlőbb a többi állatnál. Legyen ez a végszó: Minden állat egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek. (Orwell)

 

Kiegészítés 2012 áprilisában

Csurka Pistával valami 4-5 hónappal a halála előtt találkoztam a Hélia szálló fürdőrészében. Nagyon örültem, hogy láttam, úgy vettem észre, hogy ő is. Beszélgettünk pl. arról, hogy akik szüntelenül kirekesztésről visítanak, az ő drámáit bezzeg bojkottálták jó húsz évig. (kedvencem a félelmetes "Ki lesz a bálanya?) Nyomatékkal jegyzem újra, hogy a "nemzeti szárny" és általában a kvázi jobboldal lapított és kussolt. Azt mondta, hogy a Magyar Fórum (hetilap) 20(húsz) ezer példányban jelenik meg - elégedetten konstatáltuk. ( A MIÉP -témát kerültük...)
 

Akkor megkérdeztem tőle: mi értelme az életünknek? Gondoltam, egy ilyen zseniális ember talán eligazít. És úgy is történt! Tacitusi tömörséggel annyit mondott: SORSUNK VAN !
 

Búcsúzóul nagy tisztelettel "süvegeltem meg". Egy zseniális embernek ez kijár. Hogy voltak hibái is? Miért: én talán makulátlan vagyok...?

 

 

 Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap