A nevetésről

Zalán Tibor, h, 04/01/2019 - 00:14

 

 

 

Eltűntek a viccek. Az új viccek. Szűkítsük a kört: a társadalmi, netán politikai töltetű viccek. Vagy csak én nem veszem észre őket, hogy vannak. Néhány régi adomát, patternt ráhúznak még Orbánra vagy Obama feketeségére, de ezek erősen utánlövések, és nincs az a várakozás, főleg nincs az az izgalom, ami régen a vicceket várta, tehát megelőzte. Mire gondolok? Amíg léteztek ilyen újságok, mint például a Lúdas Matyi, vagy a Füles, addig hétről hétre szállítódtak az újabb és újabb poénok, rajzok és képaláírások, kisebb krokik vagy humoreszkek formájában. Joe és Iván, és annak idején a Joe nem Dzsó volt, hanem Joe, és nagyon rendben volt ez a joeség a társadalomban, szóval, ők ketten hétről hétre izgatták a kedélyeket, és nagyon is szurkoltunk, hogy Iván és a világbéke kerüljön ki mindig győztesen a párharcból. Az erotika erotika volt még a rajzokon, és a humor alpáribb formái ismeretlenek voltak. Ma a hajdani újsághumort átvette egyfajta közönségesség, amin nem nevetni, hanem röhögni lehet. A különféle kiadványok már nem nevettetni, hanem röhögtetni akarnak. Nincs ilyen szó, de leírom: kárörvendtetni. Ki esett pofára, kit hagytak cserben, kinek lépett le a férje, szeretője, a humor a kitalált formák helyett a valóságot tematizálja, azt kínálja fel, gyakran a legalantasabb szinten, mozgatni és eladni. A celebvilágban nem humorosnak kell lenni, hanem trendinek, a nevetést mint kellemes zsigeri elfoglaltságot a röhögés mint hars zsigeri elfoglaltság váltja fel. Ezzel együtt jár a harsányság elszabadulása, a szabadosság előretörése, az alhasi humor erős és gyakorta fölösleges térhódítása. És, sajnos, a kinevettetés, kiröhögtetés is egyik alap humorképző elemmé nőtte ki magát. Demokrácia van, szabad kiröhögtetni bárkit, aki nincs velünk, mert mi ellene vagyunk. Az eszközökben nincs választékosság vagy kegyelem, a humor nem kifiguráz, nem jellemhibát vagy cselekvészavart erősít fel, hanem személyeket semmisít meg, visz szégyenpadra, pellengérez ki. Magyarán, a humor a beszennyezés eszközévé válik lassan, de módszeresen, s mint olyan, az elaljasulási folyamattal maga is elaljasodik. Hozzásilányul a korhoz, amely (fel)használja. A szórakoztatás valakik kárára lesz szórakozás, a nevetés kiröhögéssé, kizárássá, az intolerancia eszközévé alacsonyodik. Röhögök én is, de ha magamba nézek, néha nagyon erősen el kellene szégyellnem magamat – annak ellenére (vagy épp azért), hogy azok, akik ebbe a helyzetbe hoznak, teljesen természetesnek tartják a burkolt anyázásokat, a gátlástalan szívatásokat, a becsületsértésig elható rágalmazásokat, lekicsinyléseket, porig alázásokat…
    Azon veszem észre magam, egyre többször megnézem azokat a műsorokat, amelyek régi felvételeket ismételnek meg – közkívánatra. Lehet, öregszem, és a való világok helyett a volt világok szellemisége vonz, a harsány és bevállalós show-k helyett a jól megírt és még színészekkel jól eljátszatott jelenetek keltik fel az érdeklődésemet. Talán a humor-humor érdekel változatlanul, az az élc, amelyik eresztékeiből se vér, se genny nem folyik ki.

 

 

Megjelent: Napút, 2011. január-február

 

Magyar Irodalmi Lap
 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap