Nulla redemptio?

Lukáts János, k, 10/02/2018 - 00:02

Szubjektív vallomás olvasás közben

Magasan a város és a tenger felett, a perai dombok között bújik meg egy szerény, emeletes kőház, a ház mögött gyógyfüvektől illatozó kerttel, a kertben bőven termő fügefával, a kert végében pici terasszal. Hajnalonta a terasz korlátjánál ősz hajú asszony áll, pillantása elsuhan a Boszporusz hullámain, feje fölött fecskék köszöntik hangos csiviteléssel a fölkelő napot.

x     x     x

Az utazó, ha Isztambulban jár, bizonyosan fölkeresi a szultán palotáját, elámul a szerájok és mecsetek keleties szépségén, elszédül az ezernyelvű bazári forgatagban – s megpihen a Márvány-tenger partjain, hogy másnap új csodáit kínálhassa föl neki a város. Ilyenkor tekintete elsiklik a magasba szökkenő minaretek fölött, el a várost körülölelő dombokon, - egy pillanatra talán elidőz Pera házai között. De Pera nincs benne az útikönyvben, s az utazó nem hallott soha az ősz hajú gyógyfüves asszonyról, aki távoli hazájától messzire bujdosva lett halhatatlanná a halandók között. Az utazó tehát elfordul Perától, inkább a nevezetes látnivalók listáját böngészi, s új élményekre éhesen indul vissza a város felé.

Pedig ha tudná, ki lakik Perában, nem lenne rest elzarándokolni az aprócska házba, bepillantani a kerítés rácsai között, szóba elegyedni a fák között silbakoló, félnótás kertésszel, aki sok mindent tud – és sok mindenről hallgat. Nem lenne rest ehhez az utazó – különösen, ha magyar földről vetette volna ide a kíváncsiság.

Hiszen a kert s a ház gazdája egy bizonyos P. E. grófnő, akiről mindenki tudja, hogy az íródeák Mikes Kelemen leveleinek címzettje, a rodostói száműzött „édes nénje” ő.

Hogyan? Hogy azt is mindenki tudja, hogy nem volt valóságos személy, csupán az írói képzelet rajzolta meg alakját? Igen, így tanultuk az iskolában, így tudja az irodalomtörténet, így tudja ezt minden irodalomszerető magyar ember. Így tudta ezt – máig.

P. E. grófnő ugyanis világra született, világra hívta, életre ébresztette őt egy másik költői képzelet úgy, ahogyan ezt a kedves unokaöcs sohasem tette. P. E. grófnő tehát kilépett a névtelenségből, arca lett, jelleme, sorsa - sőt írói tehetsége is, hogy kedves kuzinjának megírja válaszleveleit s bennük a törökországi bujdosók sorsát, feltétlen ragaszkodását a nagyságos fejedelem iránt, s önmaga keserédes történetét Magyarországon, Velencében, Perában.

Poltári Erzsébet felvidéki nemes kisasszony méltónak bizonyult híressé vált rokonához. Levelei nem csupán a kor divatos műfajában írott személyes beszámolók, de egy letűnt kor asszonyszemmel megfogalmazott apró (hiszen egy-egy levél 3-4 oldalnál hosszabb nem lehet) életképei. Életképek sorozatából rajzolódik ki személyes tragédiája (kisfia, majd férje elvesztésének drámai története) s az újrakezdés egy életen át vállalt hősiessége. Hiszen nem a szultán kegyelemkenyerén él, nem rimánkodik senkihez segítségért gyarló asszonyi mivoltára hivatkozva, hanem (szó szerint!) ásót-kapát ragad, s élő, szép világot, kertecskét teremt: életet az élőnek, gyógyírt a betegnek, vigaszt önmagának. De közben soraiból kibontakozik a romhányi csata leírása, a nagyságos fejedelem alakja, halála és temetése, s mind a rodostói száműzöttek – köztük „lelke fiókája”, Kelemen úrfi – küzdelme a magyar sorssal, hazátlansággal, elmúlással.

És Erzsébet vigasztal, biztat és bátorít – s Bécsig szalad, hogy kedves rokonának kegyelmet kérjen – mindhiába. Ex Turcia nulla redemptio… Mikesnek nincs. S talán Erzsébetnek sem.

De Erzsébet nem adja fel. Újra- és újraépíti kertjét és életét. És közben emlékezik és ír – leveleket ír Kelemennek, és leveleket ír nekünk, olvasóknak, akik egyre fokozódó kíváncsisággal, lélekben megrendülve fogadjuk vallomásait. Egy művelt és világlátott asszony megrendítő vallomásai ezek, aki nézi és látja, érzi és érti azt a világot, amelyben él, és amelynek történeteiben, alakjaiban, eszményeiben napjaink értő olvasója önmagára és saját korára ismer.

Harminchét levél – Erzsébet keze nyomán harminchét apró mozaikból bontakozik ki előttünk egy különös asszony szomorú-szép szerelmi története, a háttérben pedig felsejlik a XVIII. századi Európa ellentmondásokkal teli korrajza.

P. E. grófnőt zágoni Mikes Kelemen fiktív leveleinek címzettjeként ismeri az olvasó. Poltári Erzsébet Lukáts János regényének hősnője és krónikása is egyben.

P. E. grófnőnek Mikes leveleiben nincs arca, jelleme, sorsa, nem-létre, mozdulatlanságra kárhoztatott alak ő csupán, mondhatnánk: ürügy. Háromszáz évig várt arra, hogy megszülethessen végre, kiléphessen az ismeretlenség, a névtelenség és érdektelenség homályából - s ez most megadatott neki. Lukáts János megteremtette, és életre hívta, hazát és sorsot adott neki, s most már él, létezik, lélegzik, hazajutott végre a magyar irodalom nagy alakjai közé.

Bizonyosan nem élt P. E. grófnő. Így tanultuk az iskolában, így tudják az irodalmárok. Egészen máig.

x     x     x

S ha te, magyar utazó, Isztambulban jársz, és elfáradtál már a bédeker kínálta látnivalók számbavételében, ne sajnáld a fáradságot: keresd fel Perát, Perában a kis kőházat, mögötte a füves kerttel, a bőven termő fügefával s a tengerre nyíló terasszal. És ne csodálkozz, ha a teraszon ott áll az ősz hajú asszony, nézi a Boszporusz habjain megcsillanó napsugarat, s hallgatja a hajnalt köszöntő fecskék énekét.

(Lukáts János: „Ez légyen ostorod…” P.E. grófné levelei Rodostóba, M.K. úrfinak. Bp. 2012, Hungarovox k.) 

 

Szabó Pap Edit

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap