Nyehőcék

Orosz T Csaba, v, 11/12/2017 - 00:04

 

Kedves, bár kissé hangos vendégek érkeztek tavaly tavasszal a házamba. Pontosabban a teraszom egyik tartógerendájára. Fürge röptű madárpár rakott ott fészket. Nem ismerem, hogy milyen fajta madarak lehetnek. Csak azt tudom, hogy kicsik és nem verebek. A tojó szürke a párja fekete, kis karcsú teremtmények. Elneveztem őket tudományosan mezei nyehőcéknek. A nyehőce család hamar tojásokat rakott. Egy reggel furcsa hangra mentem ki. Inkább susogás, mint csipogás volt. Négy kis éles hangú csupa száj fióka kiabált a fészekben. Okosak voltak, mert csak akkor kiabáltak, amikor valamelyik szülő a fészek szélére szállott. Étvágyuk csillapíthatatlan volt. A két felnőtt madár állandó mozgásban volt, mindig hoztak valamit a csőrükben legyet, gilisztát, egyebet. A tojó egy másik érdekes tulajdonságát is megfigyeltem csendes szemlélődéseimkor. Ha már túl sok volt a fészekben a fiókák végterméke, akkor gondosan elhordták a párjával együtt, hogy ne essen a földre. Gondolom ezért, hogy kevesebb nyomot hagyjanak a ragadozóknak. Az apa sokkal bátrabb volt párjánál, mert gond nélkül berepült akár a fejem mellett is. A tojó szegény nagyon félt tőlem. Szinte sikította, ahogy bizalmatlanul szemlélt egy közeli ágról.

 

- Menj, el kérlek! Látod, hogy tele van a csőröm! A fiókáimnak lesz!

 

Nem számított az sem, hogy elfordultam vagy kicsit arrébb mentem. Soha nem repült be amíg ott ültem. Képes volt szerencsétlen negyedóráig az ágakon ugrálni, amíg meg nem szántam és be nem mentem. De azért az mégsem járja, hogy egy madárka, egy nyehőce döntse el hogy mikor ülhetek ki.Van két kis kölyökmacskám. A nevük Yoda és Töpi. Az ablakomban lévő kis virágládában szoktak aludni valamely rejtélyes ok miatt. Kóbor és szomszéd macskák tucatjai jönnek hozzánk éjjenként megenni a két kis kandúrka kinn hagyott ételét és leszámolni az eljövendő vetélytársakkal. Olyan kicsik, hogy egyetlen csapással megölhetnék őket. Azaz csak Töpit, mert ő kisebb testű, mint Yoda, aki viselkedésében is igazi harci macska. Egy reggel arra ébredtem, hogy iszonyú hangos nyávogás van az udvarban. Töpi félelmében a szúnyoghálón mászott és segélykérőn vinnyogott be az ablakon. Míg Yoda harminc dekája minden hatalmas erejével duplájára felfújva magát teljes nyugalommal készült élete valószínűleg első és egyben utolsó harcára. Kis testét felfújva mérgesen pufogott a három vérmes csatakandúr felé, akiknek a feje is nagyobb volt egyenként, mint az én hősöm egészben. Néha Töpi felé pillantott. Nem várt segítséget a kis jámbor állattól csak a biztonságát féltette láthatóan. Pedig nem is testvérek. Miközben macskám harci dalt pufogott mérgesen, mivel nyírvogni még nem tud, én hangosan tapsolni és siccelni kezdtem mire a három gyilkos kereket oldott. Yoda beképzelt pillantással győzedelmesen pillantott rám.

 

- Na, ezeket is elzavartam! Egy hős vagyok!

 

Meghagytam cicámat a győzelmi mámorában és visszavonultam. Ez a momentum azért volt érdekes a nyehőcék szempontjából, mert így állt helyre a rend a teraszon később. Történt, hogy a fenn említett macskák vezére egy hatalmas fekete, cakkozott fülű, ridegkandúr néhány nap múlva visszatért és immár egyedül szemlélte az ablakomban fekvő két kiscicát. Onnan már csak egy oldalpillantás volt, hogy észrevegye a fészket a szelemenfa tetején. Gondolt egyet és a függőleges gerendákon elkezdett felmászni a fészekbe. Töpike, az őr, észrevette ezt és elindult a szúnyoghálós riasztási eljárás. Yoda pedig a muskátlik közül ki ki szurkált kieresztett karmú mancsával, mert a kandúr útja arra vezetett el. Így időt nyert nekem, felkaptam egy köntöst, mert álmomból riadtam és kirobogtam a teraszra. Szegény kis nyehőcepár riadtan repkedve nézte a küzdelem állását és apró szívűkbe foglalták az áldott Yodát. Macskám, méltán névadójához rendelkezett az erővel és néhány vehemens csapással elvonta a hajnali gyilkos figyelmét a fészekről. Amikor az a kiscica felé csapott akkor érte el farka tövét az általam küldött pofon. Ez annyira meglepte a jószágot, hogy elengedte az oszlopot és hátsójára tottyanva menekülésbe kezdett. Érdekes volt látni a nyehőcepár kedveskedését a cicáimnak. A terasz végében lévő macskadoboz környékén, amelyben kedvenceim szundikálnak napközben, mindig rengeteg légy randalírozik. A hálás madarak szinte zuhanórepülésben vágnak rendet a cicák nyugodt álmát zavaró szemtelen legyek között. Már én sem zavarom a kis tojót. Nyugodt tempóban repül el mellettem. Tudja, hogy soha nem bántanám őket. És mondja valaki azt hogy a madarak nem intelligensek!

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap