Nyelvi szeretet, nyelvi agresszivitás

Nyiri Péter - A..., h, 05/14/2018 - 00:02

Dédapám, a szikár, kedves, bölcs-nyugalmas magyar ember gyakorta kézen fogott, s vezetett át az udvaron…A szomszédházfal hűvösében, házi szőttesre telepedve ültünk egymás mellett: az apró gyermek és az ősz öregapó... És ő mesélt, én pedig ittam szavait, melyek, bár az ajka mozgott, szívéből fakadtak; s mentek-meneteltek, hol ballagtak, hol szélvészként repültek át az én szívembe. Beszélt a hazáról, a rokonokról-ősökről, a szeretetről, az életről és… igen: a nyelvről… És a nyelv felelősségéről. Gondolataimban mintha ma is őt hallanám…

 

Beszélj, fiam, ha úgy érzed, szólnod kell – mondja az öreg. – De jól vigyázz, mert szavaiddal is formálod a világot: ha szépet, jót és igazat beszélsz, ha szeretettel szólsz másokhoz, a világ is szép lesz! Ha azonban csúnyán beszélsz, hazudsz vagy megbántod szavaiddal embertársaidat, szomorú és sötét lesz sorsod, és a világ is elveszíti fényét körülötted! Minden szavad nyomot hagy a világban, olyat, akár egy kép. S ha e kép igaz, színes és szép, a világ is ilyen lesz. De ha sötét, fakó és szegényes: akkor bizony sok-sok örömtől megfosztod magadat. Minden embernek van egy nyelvtarisznyája: a beszéd képessége. Kincseket rejt e tarisznya, szavakat, melyekkel önmagadat és a világot formálod. De e tarisznyát neked magadnak kell megtöltened: erényekkel, hogy jó ember legyél, s jóra használd a nyelvet; s szavakkal, hogy szavaiddal minél szebb képet fess, mindig olyat, amilyet illik, amilyet kell. Ahol a szép beszéd honos, ott mindennapos vendég a boldogság és a megelégedés. Minden emberi szó alakot ölt, bár nem látjuk, de tovább él, miután kimondtuk vagy leírtuk őket. S a szerint is formálódik a világ, hogy milyenek ezek a szavak. Szavak szárnyán is elrepülhetünk a boldogságba. Szent, szerető, szépséges szavak szárnyán. Érted, fiam? Ha az ember vigyáz a nyelvére, és figyel a beszédére, maga világ lesz szebb és boldogabb.”

 

Hiszem, hogy az ember küldetéses magvető: szómagok elhintője. Utunkon a Teremtőhöz, mindvégig, dombon-lejtőn, örömben-bánatban társaink, segítőink a szavak. De csak akkor, ha e szavak szeretetből fakadnak, ha nyelvünk szeretettel megcselekedett nyelv.

 

 

A minap egy család (anya, apa, tipegő kisfiú) indult haza egy kisvárosi játszótérről, s amikor az apa felnézett tér melletti házak egyik erkélyére (megszemlélte a régi házat), egy idős hölgy megszólította: - Tetszem? – Elnézést, nem hallottam, mit mondott. – válaszolta az apa. Mire a nő: – Azt hittem, tetszem. A hölgy szavainak jelentése: - Mit nézel, ne bámulj, tűnj innen! Nyelvileg is megnyilatkozó agresszivitás, valami érthetetlen, elvakító embergyűlölet mutatkozott meg az asszony viselkedésében, aki szavaival is cselekedett, s bizony csúnya nyomot hagyott így maga után.

 

Egyszerű történet, remélhetőleg nem mindennapi, bár félő, hogy igen gyakran történik hasonló. Vajon mikor tudatosítja az ember, hogy a nyelvhasználat cselekvés, hogy a szó egyáltalán nem száll el, hanem megmarad, s hat, visszahat életünkre?

 Essék most szó a nyelv, a szó metafizikájáról, melyről a tudomány – a bizonyíthatóság híján talán okkal – nem beszél, de mindennapi tapasztalataink mégis igazolják. Igazolják azt, hogy a kimondott szavak nyomot hagynak, befolyásolják életünket, s miként egy pofon okozta kék folt megmarad egy ideig arcunkon, a bántó szó is sokáig kísér(t).

Képzeljük el, hogy kimondott szavaink – őszinteségük, igazságuk, formájuk és a bennük-mögöttük lévő érzelmek, a nekik súlyt adó érzelmek révén – formákat, képeket alkotnak s hagynak maguk után. Lehetnek e képek színesek, bájosak, szépek és vonzók, az igazságra szemet nyitók, de lehetnek torzak, csúnyák, testet-lelket bántók is. Vajon milyen formát alkot egy ima vagy köszönet, vigasztalás, és milyet egy irigykedő sértegetés, agresszív megnyilatkozás, odavetett bántás. És milyet a hazugság, melynek nincsenek gyökerei a valóságban, mely lebeg, mely vétkesül otromba? Milyen érdekes lenne egy képsorozat nyelvi alkotásainkból…

Vajon milyen nyelvi nyomokat hagyunk magunk után? Mindabból, amit leírunk, kimondunk, milyen képek formálódnak? A harmóniát segítik, avagy kuszák, taszítók, csonkák, olykor vadak? Az ökológiai nyom alapján talán nyelvi nyomról is beszélhetünk. S nem lehet, hogy e nyelvi nyomok is befolyásolják a világ, a Teremtés életét-sorsát, ugyanúgy, miként ökológiai nyomaink? Csak más szférában, dimenzióban.

A nyelvi tudatosságnak és tudatos életvezetésünknek az is része, hogy kritikusan figyelünk nyelvhasználatunkra, hogy megpróbáljuk rekonstruálni nyelvi nyomainkat tudatunkban is (mert valahol már talán léteznek).  Oly könnyű azt mondani, hogy a szó elszáll, az írás megmarad. De hát a szó is írás! Nemcsak nyelvünkre hatnak kimondott szavaink, hanem egész életünkre, létünkre is. Ennek megértése nélkül nem lehet teljes a nyelvművelés, mely egyszersmind emberművelés is.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap