A nyelvtarisznya

Nyiri Péter - A..., h, 05/07/2018 - 00:02

 

 

 

Az aláhúzott szavak a nyelvújítás korában, a nyelvújítás során keletkeztek (az 1790-es évektől az 1800-as évek közepéig). Ennek a mesének ez az egyik sajátsága, ezért neveztük nyelvújítási mesének, és a nyelvfelfogásunkról is sokat elárul: mi a nyelvet isteni adománynak tekintjük, mellyel erkölcsösen kell élnünk, de nem szabad visszaélnünk.  

A nyelvtarisznya 

Régen történt már mindez, sok évezreddelezelőtt, amikor még nem voltak autók, villamosok, s nem volt telefon vagy számítógép sem. Mindenütt árnyasfák törtek az ég felé, a hegyekről vidám csermelyek csörgedeztek, és színes virágok integettek szirmaikkal az őzeknek, akik pajkosan ugrándoztak a zöld mezőkön. A nap mindig derűsen járta útját, és a hűsítő, rejtelmeséjszaka könnyű álomba ringatta a természetet. Az emberek békességben éltek az állatokkal, az anyák tenyerükből etették az agancsosszarvasokat, hallgatták a csalogányokénekét, és málnát szedtek a dörmögő mackókkal. Az apák megfejték a kecskéket, száraz ágakkal táplálták a tüzet, a gyermekek boldogan szaladgáltak a réteken, nagyokat kurjantva a mellettük ugráló hóbortosnyusziknak.

 Az emberek akkor még nem tudtak beszélni, de annál többször mosolyogtak és nevettek. Néha azonban elkomolyodtak, mert nagyon szerették volna elmondani, hogy mennyire szeretik egymást. Egyszer egy édesanya, úgy alkonyattáján, olyannyira elszomorodott némaságán, hogy sírva fakadt, erre gyermekei is zokogni kezdtek, s az édesapa is búskomolylett.

Ám ekkor csoda történt…

Éppen a csüggetegcsalád fölött röppent el két hófehér, kíváncsi, vidorangyal. Gyapjas bárányfelhőt terelgettek maguk előtt; ám amikor meglátták a síró gyermekeket, a lehajtott fejű édesanyát és a borúsarcú, hallgatagédesapát, azonnal megértették az elkeseredett emberek gondját, és elhatározták, hogy segítenek rajtuk. Szédületesgyorsasággal repültek fel a mennyországba. Az égi csarnokban őrködőkerub égi mannáját majszolgatta. Az angyalkák egy-egy bájos mosollyalköszöntötték, majd megálltak az isteni trónelőtt. A Jóisten gyöngéden, fürkészőn nézett le rájuk a csodaszépemelvényről.

„A felhők között játszottunk – mondták fölbuzdulva az angyalok –, amikor megpillantottunk egy szomorú családot. Azért sírtak és búsultak, mert nem tudnak beszélni. Minden vágyuk az, hogy elmondhassák egymásnak érzelmeiket. Kérünk Téged, ajándékozd meg az emberiséget a nyelvvel!”

A Jóisten tenyerébe hajtotta szép fejét, és csendben elmerengett. Nagyon jól ismerte ő az emberek gondját, hiszen mindent tudott, ami a birodalmában, égen és földön történt. De azt is tudta, hogy az emberi nyelv adománya veszélyeket is rejteget. Mi lesz, ha az emberek nem csak szépeket mondanak majd? Mégis úgy döntött, hogy megbízik bennük. Felemelte fejét, tiszta szemeiből jóság, szeretet és reménysugárzott:

„Beszéljetek hát, emberek! De jól vigyázzatok, szavaitokkal is alakítjátok majd a világot: ha szépet, jót és igazat beszéltek, ha szeretettel szóltok egymáshoz, a világ is szép lesz! Minden embernek adok egy nyelvtarisznyát: a beszéd képességét. Meséskincseket rejt e tarisznya, szavakat, melyekkel önmagatokat és a világot formáljátok. De e tarisznyát nektek magatoknak kell megtöltenetek: erényekkel, becsülettel és fegyelemmel, hogy jó emberek legyetek, s jóra használjátok a nyelvet; és sok-sok áldásos, tüneményes, zengzetesszóval, hogy mindent el tudjatok mesélni, amit csak akartok.”

Az emberek a földön meghallották a Jóisten szózatát, és nagyon örültek az ajándéknak. Amint az isteni beszélyvéget ért, látták, hogy az égboltfelizzik. A nap egy pillanatra kinyitotta fenségesszemeit, aztán újra elszenderült, s folytatta titokzatosálmát. Ismét sötét lett, csak a láng lobogott fényesen. Az édesanya családjára nézett, és kimondta a legszebb, legvarázslatosabb szavakat:

  • Szeretlek Titeket!

Nyiri Péter

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap