A nyugdíj

Cservenka Attila, cs, 09/14/2017 - 00:02

Miután a nyugdíj elképzelése létrejötte előbb volt, mint magának a pénznek a megléte, hallgatólagos társadalmi megállapodás szerint, az éppen adózók pénzét fizetik ki a nyugdíjasoknak. Vagyis a nyugdíjkassza létrejötte késik a kifizetéshez képest.

Véleményem szerint, ha nem egy ember számláját vizsgálom, hanem egy közösségét, akkor teljesen mindegy, hogy a pénz előbb, vagy utóbb keletkezik.
Ez a kérdés csak azok számára fontos, akik ezt a viszonylag nagy pénzmennyiséget kezelik, és közvetlen vagy közvetett módon a hasznuk ebből származik.

Jogos feltételezés az, hogy a népességcsökkenés miatt a nyugdíjbefizetések volumene is csökken, tehát a jövőben a nyugdíj kifizetését bizonytalannak ítélik meg. Ez igaz, de ha feltételezés szerint a kisebb népesség kevesebb terméket állít elő, akkor annak megvásárlásához kevesebb pénz is kell! Tehát az egyenlő teherelosztás elve szerint, a nyugdíjat csökkenteni, a nyugdíjjárulékot növelni kell olyan mértékben, hogy a keresők, és a nyugdíjasok vásárlóereje egyenlő mértékben csökkenjen.

Ez a természet rendje szerinti megoldás. Igen ám, de belenyugodnának-e a fiatalok, hogy magasabb nyugdíjjárulékot kell fizetniük, vagy az öregek, hogy kevesebb nyugdíjat kapnak? Aligha!

Ezért folyamodik a politika olyan megoldásokhoz, amelyek látszólag megkerülik a várható konfliktust, még inkább olyanokhoz, amelyek sokkal inkább a döntésben szereplők személyes boldogulásához járulnak hozzá, mint magának a problémának a megoldásához. Tetten érhető törekvés  – mint bármi más téma esetében - az államok szerepének csökkentése és a világcégek hatalmának növelése.

Az egyik megoldás a magánpénztárak kialakítása. Elve, hogy legalább a nyugdíj egy része esetében az a pénz kerüljön kifizetésre az egyes embereknek, amit azok a korábbiakban félretettek. Könnyen belátható, hogy ez a megoldás semmiben sem különbözik egy bankbetéttől, hiszen a félretett pénz hasonló kamatokat hoz, sőt a betétekhez hasonlóan más-más kockázatcsoportba sorolható befektetések között választhatunk. Ennek a megoldásnak semmi köze egy közösségi nyugdíjrendszerhez, hiszen ebben az esetben az állam szerepe és felelőssége fokozatosan ki lenne iktatva. Azt ne gondoljuk, hogy a befektető, majd annyival magasabb nyugdíjat fog kapni, amennyivel többet fizet be magánnyugdíjként, hanem annyival kevesebb állami nyugdíjat számolnak el neki, hogy a végösszeg ne legyen magasabb, mint a magánnyugdíjat nem fizető esetében.  

Persze komoly hátrány, hogy a mai ember nem nagyon hajlandó későbbi megtérülési célból takarékoskodni, emiatt ez a módszer nem tudott komoly részt kihasítani a nyugdíjkasszából. 
Ez okból alakították ki az igazság szemszögéből vizsgálva ennél is problémásabb kötelező magánnyugdíj pénztárak rendszerét. Amely nem is az alapprobléma megoldását tűzte ki célul, hanem a hatalmas nyugdíjkassza egy részének átjátszását világcégek kezére. A rendszert az MSZP-SZDSZ kormány 1998. január elsejével léptette életbe a világbank javaslatára… 

A rendszer az emberek által befizetett nyugdíjjárulék egy részét egyéni számlára vezető magáncégek kezelésébe adta. Az elszámolás vezetését meg lehetett volna oldani rendszeren belül is (1998. Varga Mihály), ami logikus megoldás lett volna, ha a nemzet érdekeit nézem. Azonban ehelyett magánnyugdíjpénztárak garmadáit állítottak csatasorba, melyek virtuális versenyt folytatva fektették be a pénz nagy részét magyar államkötvénybe. Így került vissza a pénz az állami nyugdíjkasszába, azzal a különbséggel, hogy erre a magyar állam kamatot fizetett, ami ezt a kasszát ennyivel csökkentette. 
Az embereket könnyen meg lehetett nyugtatni, hiszen a hátrányokat senki nem verte nagydobra, a személyes elszámolás pedig kifejezetten tetszett nekik, hiszen úgy tűnt, mintha az saját tulajdon lenne!

Hogy mennyire magukénak hitték az emberek ezt az összeget, amikor 2010-ben a FIDESZ visszavezette ezt az összeget az államkasszába, könnyen hathatós retorika tárgya lehetett az a szólam, miszerint a FIDESZ elvette az emberek megtakarításait.

Persze aki csak az ördögöt látja a FIDESZBEN, és nem tud egy villanásnyi időre sem kilépni az egójából, attól ne várjuk el, hogy átlássa, vagy legalább megérteni kívánná a helyzetet.  

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap