Öreg ember

Balogh Bertalan, sze, 02/07/2018 - 00:03

 

 

 

Láttad már az öreg ember szemét? Már szinte csak két sötét gödröcske az arcban... És ahogy néz, mint az opál, olyan tejes a fénye.

Mire gondol, mit akar még a világtól? Teste elszáradt már, kiszökött bőre alól a feszülés, talán a vére is megsápadt, mert eljön az idő, amikor a test zsugori lesz, és a sejteket szülő sejtek szövevénye makacskodik, vagy csak elpilled, és nem épít többé.

Mert csak ennyi az öregség. A test kimutatja lassan kóró vázát, ami egy életen át épült szüntelenül. És talán megsápadnak a gondolatok is, egyszerűbb lesz minden, elillan a drága szavak íze: virtus, szerelem, holnap, vágy... Elfonnyad minden, ami tegnap még olyan fontos volt, mint a levegő.

Mi marad akkor, ha terve sincs már az embernek? Mi marad, ha már csak a pipa köti a világhoz, és a csöndesség óhaja?

Nézed az arcot, és látod, ez már semmit sem akar. Kiül a márciusi, melengető sugarakba, késő délután, amikorra a kispadot, meg háta mögött a falat a lapos fények már megmelengették... Kiül, és néz az üregekkel. Pöfékel még szaggatottan, a szív is lüktet még hozzá, ha rendetlenül is... Mit lát ezekkel a közönyös szemekkel?

Azt hinnéd, sivár ez a kor: Csak ülni a kis padon... körülötte tócsákkal tükröz szemtelenül és játékosan a suhanc március, minden zendülésre kész, már pezsdülnek a patakok, a tavalyi hajtások nekinyújtóznak, illatokkal fodroz a pajkos szél, zsivajosak lesznek a berkek... És ebből semmit sem észlel. Az arc két mély ürege már nem kíváncsi. Csak ül szenvedélytelenül, és ugyanilyen szenvedélytelenül lát. Hűl körülötte a világ, valóságosan is és úgy is, ahogy hűl az emberben a távolodó emlékek melege. Talán már csak a lényeget látja: a világot virtus, szerelem, akarat, holnap és vágy nélkül. Mint egy téli tar erdőt: messzire ellátni benne. Már "csak" a lányeget látja, azt, ahogy a világ is kimutatja lassan kóró-szerkezetét, amit szüntelenül épített. A lényeget látja: a szerkezetet, a törvényt, az igazságot, olyan meztelenül, amilyen a csontváz. A mély üregek, az arc két sötét odva nem lelkes, nem részegedik meg, túl van a márciusokon. Csak ítélkezik, és megért.

Ül a kispadon, meleg göncökben; arcát odatartja a rőt sugaraknak. Jó még a csontoknak a kis meleg. Még egyszer elnézi a fölöslegestől lecsontosodott világot. Szép így az alkony bóklászó sugárzásában, amikor mindennek olyan hosszú és ösztövér az árnyéka.

Aztán belefárad ebbe is, szedelőzködik, behúzódik a házba. Mindent megértett. Elaludhat.

*

Mégiscsak van kapcsolat a nagy kultúrérák között... A mai nyugati kultúra fellegváraiban nagyon rosszul fizetik a tanárt, a kutató tudóst, a költőt, a filozófust és egyáltalán az agymunkást. Csak a törtető középszerű, vagy a szélhámos lesz gazdag.

Valószínűleg, a magas kultúrájú népeknél mindig így volt ez. Az ó-egyiptomiak is nagyok voltak matematikában, csillagászatban és olyan dolgokban, amit mi fel sem tudunk még fogni, sőt kacérkodtak az örök élet problémájával is, és mintha már csak egy hajszálnyi hiányzott volna, hogy ki is fürkésszék azt. Halottaikat, legalábbis a módosabbakét, egyelőre gondosan konzerválták, hogy újraéleszthetőek legyenek, ha már tudják, hogyan kell azt csinálni. Balzsamozásnál urnákban és köcsögökben minden "belsőséget" eltettek, a májat, a veséket, a beleket, a szívet, és egyáltalán, mindent. Kivéve az agyat. Azt egyszerűen kidobták.

Fogalmuk sem volt, mire való.

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

 Irodalmi Lap  

 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap