Örökség_1: Az utolsó vacsora

Bihary József, k, 04/04/2017 - 00:32

   A bolondok hónapja igencsak jól indult nagytiszteletű J. Antal református lelkész és módos gazda számára, mert a Püspök-Ladányba korábban terelt állatait, az ottani vásáron, sikerült arannyá és bankóvá tenni. Megelégedetten pöfékelt tajtékpipájából. Mosolygott. Nagy harcsabajuszát szertatás szerűen pedergette, pedig úgy állt az, mint a parancsolat.

   A tiszteletes ugyan ötvennegyedik életévét betöltötte már, de senki emberfia nem mondta volna többnek kora negyvenesnél. A harangozó a küszöbön aludt a napi fáradtságtól és a liternyi bortól, amit az áldomáson sikerült beszopogatnia. A kocsis pedig a nemrég leszerszámozott lovakat csutakolta.

   Mindannyian a vacsoracsengettyűre vártak, hiszen már a vacsora-csillag is felkúszott a tavaszi, még korán sötétedő égre. A vacsorát Rozália, a megözvegyült pap egyetlen leánya főzte a konyhában, ami a paplak hátsó traktusában eregette nyitott ablakán kifelé az ínycsiklandó illatokat.

   Csirkepaprikás lesz, állapította meg magában Mihály, a kocsis, miközben korgó gyomorral beleszimatolt, kézmosás közben, az istálló felé érkező illatokba. Kék vászonkötényébe törölte kérges tenyerét.

   A káplán úr is jól ismerte a Rozali főztjét, hiszen a koszt a komenciójához tartozott. Már előre fente a fogát az étekre, amit bő tejfellel szeretett fogyasztani. Végre felhangzott a hívogató hang a konyhából, amire mindannyian – a harangozó kivételével, akit a mennydörgés sem ébresztett volna fel édesded álmából -, arrafelé vették az irányt. A Tiszteletes, a káplán és Rozália a konyhában ült asztalhoz.

   - Uram, te megnyitod kezedet és eledelt adsz minden teremtésednek a te jó voltodból. Amit nekünk adtál, Atyánk, engedd, hogy éljünk azzal mértékletesen, jóságodért háládatosan! Hogy így mind testünknek, mind lelkünknek javára szolgáljon. Ámen. - Hangzott a pap szájából az ünnepi asztali áldás. 

    A kocsis a tornácon evett, közben jól múlatott a harangozó cifra horkolásán, amikor arra lett figyelmes, valaki türelmetlenül veri a kaput. A tiszteletes sem tudta még elmondani az „Aki ételt, italt adott….” étkezés utáni áldást, midőn szörnyű, dulakodással vegyes zajokra, káromkodásokra lett figyelmes.  - Már nyolc is elmúlott, állapította meg vastag láncon függő, arany zsebórájára pillantva, ami száznyolcvan pengőforintot kóstált, - kit hozott a gondviselés ilyen késő órán a hajlékomba?! Ekkora patvarral?

   Ahogy ezt végiggondolta, meglátta, a kocsist és a legszebb álmából felkeltett harangozót tuszkolja három betyáros öltözékű alak a hivatali helyisége felé, ahova a zajra átsietett, és ahol az íróasztala, szekretere állott.

   Észlelte, a betolakodók fegyverrel, késekkel kényszerítik embereit a paplak belsejébe. Habozás nélkül nyúlt a szekreter mellett, a falon függő fegyverek egyikéért. Gyakorlott vadász volt, a fegyverei mindig kifogástalanul működtek, most is, apró vadra, meg voltak töltve. Alig célzott, és a betolakodókra sütötte a kétcsövűt. Az azonban mindkétszer csütörtököt mondott. Nem úgy a betyároké: J. Antal tiszteletes gyors egymásutánban három vágott pisztolygolyót kapott a testébe.

   A lövedékek nagy roncsolást végeztek, de a pap nem halt meg azonnal. Látta. a Sz. J. káplánt megkötözik, arcára ruhát vetnek, a harangozót és a kocsist az egyik rabló sakkban tartja, a másik kettő szedi össze az értékeket, fegyvereket, degesz tárcáját, értékes gyűrűit, arany pénzeit.  A zsebórára is sor kerül, ami piroslik a vérétől.

   Reszket Antal tiszteletes lelke, leányát nehogy bántsák ezek a gyilkosok, de azoknak, hála az égnek, nincs dolguk a pitvarban. Antal előtt lepereg az élete: szorgos, hittel teli életútja. A Debreceni Református Kollégiumban és a papneveldében töltött évei, legációi, felszentelése, szeretett felesége gyermekágyi halála, áldozatos évei a község, a gyülekezet javára. Eszébe jutnak adományai, egyéb jótéteményei, alapítványai. - Mégis milyen méltatlan sorsra jutottam. Istenem, hol hibáztam el? – tolul hangtalan ajkára szó, kavar vihart a lelkében a gondolat. - Mi a bűnöm, uram, hogy ily keményen teszed rám büntetőn a kezed? Mindig a Te dolgodban jártam. Vagyonom egyházad épülésére gyarapítottam. Saját pénzemen szenteltem harangot a házadban, kisdedóvót alapítottam az oskola mellé. Nagyobb dicsőségedre orgonát rendeltem templomodba. Tehettem, mert megáldottad igyekezetemet.

Valahonnan, a lelke mélyén megszólal egy hang: - "Jézus rászólt tanítványára elfogatásakor: Tedd vissza hüvelyébe kardodat!  Aki kardot ragad, az kard által vész el.' " (Mt 26:52 k ); „6 Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert. (Ter 9: 6 p)”.

   Látja Antal pap a gyertyalángok veszett táncát, aztán sötét lesz. Azt hiszi meghalt, pedig csak a rablógyilkosok oltják el a gyertyákat, és nagy csörtetéssel távoznak a paplakból. A szekérrel kint hagyott, negyedik társuk ideges fütyörészéssel várja már őket. Aztán a szekér elvágtat.

   Nagytiszteletű J. Antal, református, falusi lelkész üvegesedő szeme, szinte látomásként, két pajeszes, kaftános zsidót lát gyertyával közeledni. Az egyik tisztára olyan, mint amilyennek Illés prófétát képzelte maga elé kisgyerek korában. A másik,.. a másik olyan, mint a megkínzott Krisztus arca…- Uram, leheli hangtalanul a haldokló, f- ogadj magadhoz!

*

   A család az alábbi gyászjelentést teszi közzé Debrecenben:

 

  „Megdöbbent szívvel jelentjük néh. n. t. Jakab Antal urnak, a Tetétleni ref. gyülekezet Lekipásztorának, kedvelt rokonunknak, annyi jók barátjának, a val- lás, népnevelés’ ügye’ gyámolának, áldozatokkal emelőjének, élte erőteljes, csak 55 évre terjedhetett korában, rablói megtámadás következtében folyó év April 1-je estéjén VÉLETLEN* történt gyászos kimultát, kinek folyó hó 4-én délelőtti 10 órakor a Tetétleni ref. egyházban tartandó végtisztességtételére minden rokonokat, barátokat, hivataltársakat, ismertősöket tisztelettel meghivunk.

 

   Debreczen April 3-án 1857.

 

                                                                                                        J**. József és neje                                                   

                                                                                     magunk, s a boldogult egyetlen leánya

                                                                                                     Rozália nevében”

 

 

*a szedés módja a szerző kiemelése

** nem Jakab a vezetéknév

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap