Örökség_5: A születésnap

Bihary József, sze, 04/12/2017 - 00:16

   A Province Islanden, a Deleware folyó partjának déli csücskén, ebben az évben igen langyos volt a mediterránba hajló ősz novemberének negyedik csütörtöke. Az államokban szétszórtan élő Kishveeg „Family”, mind az öt gyereke, Michael, Steven, Lars, Benny és Ingrid ilyenkor családosan összegyűlt a régi gazdasági funkcióját kegyeletire cserélt Kishveeg Ranch-en.

  Az évente ismétlődő hálaadást az idén az tette különös aktualitássá, hogy az eszem-iszom mellett apjuk száztízedik születésnapját is ünnepelték, ami októberben volt ugyan, de mindig összekötötték azt a hálaadás amerikai ceremóniájával, amelyen Michael most bejelentést tesz az évforduló kapcsán.

   Ingrid és Michael, a legfiatalabb és legidősebb testvér, korábban érkezett a családjával egyetemben a farmra, hogy az intézővel, Mr. Pineberggel egyetemben előkészítsék a többiek számára is oly kedves találkozót.

   A nagy ebédlőben a szinte plafonig érő, barokk szekrényű állóóra irigyen sandított a vele szemben lévő falon ketyegő kakukkos órára:

   - Na, persze! Ilyenkor a te koloncaidat felhúzza Mr. Pineberg slampos felesége, hogy huhukkolj zeneértő fülembe. Én meg itt állok évtizedek óta, a több dallamú gongsorommal, amikkel negyedet, felet és egész órát is tudok ütni. Te meg csak óránként dugod ki azt a kis vacak csőrödet koszos házikódból.  

   A kis, magyar falióra nem vette lelkére a kényes, fényes, míves állóóra sértéseit, sétálója szapora lengetésével rálegyintett féltékeny kollégájára, és megszólalt:

   - Most nem érek rá, mert kilencet kell kakukkolnom reggelre, de az után megkapod a magadét! – azzal a kis madár kibújt a kinyíló, kétszárnyú ajtón, és jókedvűen énekelni kezdett.

   Ezekre a rövid időkre a kis szerkezet mindig felidézte idősebb Kishveeg Miskában a magyar, tavaszi, ártéri erdők soha el nem felejtett hangulatát, ameddig még élt, és éppen itt járt. Dolga végeztével becsukta az óra az ajtaját, és az önhitt „toronyórának” visszavágott:

   - Jobb, ha jóba foglalod magad! A múltkor hallottam egy póktól, aki a sétálómon szokott hintázni, nem mer rád telepedni, mert már szinte szétevett a szú. Nézz csak rám! Na, jó egy kicsit megfeketedtek háztetőmön a zsindelyek, lassabban dugom ki a fejem az ajtón, mint ötven évvel ezelőtt, de minden porcikám ép. A hangom változatlanul fényes. Míg a te zenéid igencsak megfakultak. Némelyik gong-rudadat el sem éri már a kalapács.

   Meglehet, az órák így perlekedtek volna tovább is, de ekkor nyílt az ajtó, és Ingrid lépett be, akit Michael követett, mire az órák elhallgattak.

   – Ingrid, húgom, mi lesz a menü?

   – Tudod, a szokásos: előételnek inlagd sill (pácolt hering), amit anyánk mindig vörös áfonyával tálalt, utána lebbencsleves, füstölt, magyaros kolbásszal, ezt követően az elmaradhatatlan pulyka, sütemények, kávé, fagylalt, több ízben.

   - Ez már döfi! Akárcsak szegény szüleim idejében. Mikorra érkeznek a többiek?  

   – Ne aggódj, mindenki itt lesz időben!

*

   Túl voltak az ünnepi vacsorán. Megkérték a gyerekeket angolul, amikor a kis óra kilencet kakukkolt estére, egy csöppet hagyják magukra őket, csupán egy fél órára, mert most a nagypapára emlékeznek, amit majd közösen is folytatnak magyar nyelvan.

   A durván ácsolt, északi fenyőből készült ebédlőasztal tiszta lapjára minden testvér kirakta maga elé a saját krajcárját. Így öt apró pénzérme feküdt az asztalon.

   Benny, az evangélikus lelkész hangosan, magyarul előimádkozott. A többiek utána mondták a szöveget. Imádkoztak szüleik lelki üdvéért, az elhunyt telepesekért, ahogy ez hálaadáskor szokásos. Michael, a rangidős elsőszülött emelkedett szólásra. 

   – Emlékezzetek, testvéreim, apánk végrendeletére, amiben meghagyta nekünk, gondozzuk jószolgálati alapítványait, támogassuk a rezervátumokba kényszerített indiánokat, ne felejtsük el, adjuk tovább anyánk és apánk nyelvét fiainknak, lányainknak.

   Tenyésszünk, nemesítsünk lovakat, és őrizzük meg örök időkre köztük azt a vérvonalat, amit a múlt század nyolcvanas éveiben hozatott Európából, talán egyenesen Magyarországról.

   Tegnap Ingriddel meggyőződtünk róla, a négy éves, Madár nevű, fekete mén kitűnő kondícióban van. Megvan, és csillog-villog a hajdanival mindenben megegyező nyereg, kantár, kengyel, pisztoly. Leporoltuk azokat a ruhadarabokat, amelyek olyan kedvesek voltak apánknak.

   Nézzetek csak oda, a kandalló feletti képre! Ezekről a relikviákról van szó. – Mindenki a kandalló fölötti, természetes nagyságú festményre nézett. Ingrid sírt, a férfiak gyanúsan sokáig krákogtak. Csend lopakodott a nagy ebédlőbe. A kis kakukkos óra fontolóra vette, halkabban tikk-takkoljon-e. A beállt szomorú csendet Michael törte meg újra.

   - Minden rendben van tehát. Szépen gyarapodik a vagyonunk, jótékonykodunk, juttatunk szüleink egyházainak is. Egyetlen dolog kerülte el csak a figyelmünket, az pedig az örökhagyás, az esetleges magyar leszármazottaknak, akiknek már talán nem égetné a tenyerét az egykori betyár pénze.

   Ehhez vizsgálat kell, amit Steven öcsémre bíznék, apánk „kedvencére”. Bocsánat, öcsém, mindannyian tudjuk és fájlaljuk ennek az okát! Ezt már veled megbeszéltem. Tudom, kitűnő munkát fogsz végezni, hiszen ügyvéd vagy. Végezetül ebbe az örökségbe a magam részéről tízezer dollárt ajánlok fel.

    Minden testvér ugyanezt az összegű felajánlást tette. Úgy gondolták, kevéssel a nagy gazdasági világválság után jött el ennek a csekély gesztusnak az ideje. 

   Egy meghagyása azonban mégsem úgy teljesült, ahogyan először kívánta Kis Víg Mihály: az öt krajcárt nem temették vele a bőrzacskóban, csak az egykori táltos-ivadék, Madár sörényszőrét. Ha Miska-betyár letekintett néha az égből, ha egyáltalán meglelte annak kapujában Szent Pétert, bizonyára jobbnak találta a krajcárok sorsának ilyetén alakulását, amiket a Debrecen alatti bitó tövéről szedett fel, és amikért nagyon drága árat, István  öcsse, ikertestvére halálával fizetett.

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap