Összeomlások: ideg meg egyéb - víg monodráma 1. rész

Petrusák János, k, 09/04/2018 - 00:14

A szín szürke: ez egy szürke ember lakása. Falak, asztal, szék, laptop (felhajtva) az asztalon, mind szürke, még a telefon is, oldalt. A virágállvány is szürke a sarokban. Csak rajta a növény zöld. Kaktusz.

 

Zene. Kellemes, halk. (A főhős telefonjának hangja is ez lesz.)

 

Fény a nézőtéren. Csak egy olvasólámpa – szürke – világítja meg a laptop melletti teret.

 

CSEND. (10-30 másodperc)

 

A fény vibrál egyet. (Ideges?)

 

Vécé-lehúzás hangja. Tévémaci hangjai, első taktusok.

 

ELŐADÓ (hangja a színen kívül)

Hé! Nem este van!

 

Tévémaci hang újból pár taktusban.

 

A fény a nézőtérről a színre vált.

 

ELŐADÓ

(bejön, kezében fogkefe)

Vagy mégis? Így elment a nap? A hét. Az élet… (a fogkefével tesz néhány fogmosó mozdulatot) Nem is volt régen, amikor hat évesen ugyanígy mostam fogat. (beljebb jön) És azt hittem, sohasem fogok felnőni. Vártam minden nap, hogy majd, na majd holnapi nap felnőtt leszek. (sóhaj) És… lettem. Most… most nézz rám. (felkiált) Igen! Nézzetek, falak! Nézz, asztal, szék, nézz, te kurva telefon! (lerogy a székre) Igen! Te! Amelyen barátaim nem keresnek, szeretteim nincsenek, elérhető nekem senki, csak én legyek elérhető a marketingeseknek… (a fogkefét a füléhez tartva játssza el a telefonálást) Igen, igen, hát persze, hogy én. Ki lenne itt más, amikor én vagyok. Ki, nagyon, már egy ideje, de ezt hagyjuk, tudom, nem figyel rám senki, legalább maga… Mit kérdez? Hogy mikor érek rá? Ohh! Kisasszony, mert még az, olyan fiatalos, annyira friss kiskegyed hangja, hogy… Nem személyeskedem, hogyan is tenném, ilyet, én, önnel, hogy zaklassam, én, amikor ön hívott, oké, tudom… Hallgatom. Persze, ez csak természetes, rendelkezésre állok, hogy mikor érek rá… Ó, randira hív? Ezek a mai… Persze, természetesen, termékbemutató, az én érdekemben, természetes…

 

Kis csend.

 

ELŐADÓ

Ez megy. Nap nap után. Óráról órára, és néha percről percre. Hogy én már a lakásban is házon kívül és magamon kívül vagyok. De legalább beszéd. Emberi. Valakinek fontos vagyok. Lehetek. Mert jó, hogy van telefon, meg a net. Valóság. (a laptophoz nyúl) Esti rituálé. El sem tudok már nélküle aludni, tehát tényleg este van. Már. (körülnéz) Mert itt lent nem látom. Ez, ha valaki nem vette volna észre, mind a föld alatt van. Nyugi, nem szellem vagyok. Még. Szellemes sem voltam soha. Néha próbálkoztam vicceket mesélni, de még én sem röhögtem azokon. Így hagytam. Egyébként a társaságot is, de ez már más kérdés. Egészen más. Nem emiatt kerültem ide. A föld alá. A szín alá. (körülnéz) Találgatás? Csak egy kicsit! Jó, falak, ti tudjátok a választ, miért nincs ablakszemetek, még kicsi sem, mint más lakásnak… Szabad a gazda? Ez itt egy (körülmutat) szuterén. Pontos megfogalmazással a talajszint alatt, ahol vagyok. Úhiasan kéhlek ahlássan: souterrain. Annyira francia. (mérgesen) A lényege meg, amit látsz!

 

ELŐADÓ

(hátradől)

Pedig voltam én jobb helyen. Nem ide születtem. A szuterénproblémába, ahonnan még a talajig, azaz a nulladik szintig is vágyódni kell. Felfelé. Az ég meg? Hajaj! De magasan. Hiszen nem is látom a napot. Csak tévén, mikor úgy dönt, hogy működik. Interneten, mikor lekukkant ide is a net. S bármikor, amikor elfeledkezem róla, hogy kicsi nekem ez a lakás. Különösen a spájzajtó, mert spájzom is van, vagyis éléskamrám, de… minek! Szóval… A jelen (felkiált) olyan! Nem káromkodunk. Azon már túl vagyunk. Meg, mit ismételjem állandóan önmagam, nem vagyok oly’ tehetség. Tulajdonképpen (sóhaj) nem is vagyok már én magamra sem kíváncsi.

 

ELŐADÓ

(felpattan, kiviszi a fogkefét, aztán visszajön, leül)

Egyszer csak, hol volt, hol nem volt, de sajna, volt, s ebben az országban, ebben az életben, méghozzá az én életemben, hogy rosszra fordultak a dolgok. Annyira rosszra, hogy ha lenne balsikerverseny, biztosan megnyerném. Első évben, meg másodjára, hogy harmadszorra már ne is írják ki… nekem. Az úgy volt… (fejéhez kap) Istenem, már magamban beszélek! (körülnéz) Be vagyok zárva a sorsomba. Én megpróbáltam kitörni, és… (bólogat) Szerintem sikerült is. Mikor törni lehetett, én törtem. Valameddig.

 

Kis csend.

 

ELŐADÓ

Azt mondjátok, minden előre elrendeltetett? Nem tudom. Én még hinni akarok. Még… Élek. (a laptophoz nyúl, bekapcsolja) Várok. Most kapcsol. Be. Keres. De mit? Tölt. Frissít. Azt írja, várjak türelemmel, csak néhány másodperc. Addig én elmondom az életem. Hallgasd! Falak, minden betonkocka, hallgassátok. Ki jutott ide, hozzátok le, s honnan.

 

ELŐADÓ

(feláll, megkerüli az asztalt, majd visszaül)

Vidékről jöttem. Ez nem érdem, a gólya engem oda hozott. Második gyereknek a családba. Mondhatom, boldog gyermekkorom volt. Tettem, amit a gyerekek. S nem volt hiába a vágyam, meg a kérésem a tündérekhez, hogy nőjek fel, mert felnőttem. Aludtam rá, ha nem is néhányszor, de így visszagondolva, még annál is kevesebbnek tűnt, s máris felnőtt lettem. Érett, úgy mondják, de nem az. Csináltam én nagyon sok éretlenséget. Aztán bekerültem seregbe, ugyanis akkor még muszáj volt, aztán onnan előbb a főiskolára, majd az egyetemre. Tanultam, hittem, tanulnom kell, mert előttem is így csinálták. Hogy előbbre jussanak. (felnevet) A rendszerváltozásig! Amikor, mint neve is mutatja, minden megváltozott. A struccok persze hitték, marad a világ a régi. Az álmodozók meg azt hittek, amit csak akartak. Meg amiben csalódni akartak. (felmutatja ujját) Az élelmesek viszont, meg az okosak, s különösképp’ az okos élelmesek (kihúzza magát), szóval, mi már tudtuk, mit kell! Überelem. S viszem Ilonkát? Hah, nem ismeritek? (legyint) Látom, nem tudtok ultizni! Bár manapság már „rojál flöss”, s mindent ütök, még a pókert, magát is, az dívik. Ilyen egyszerűen. Hiába nem jó lapot osztottak, lényeg, hogy leülhettem játszani. Ez az élet, nem? Aki nem él, az hogyan játszik, ugyebár? Én meg éltem, hú, de hogy, s játszottam. Előbb óvatosan, kis tétekben, aztán… Egyre magasabbra, s még magasabbra törtem. Már az igazán nagyok figyeltek fel rám… (lehajtja fejét) És, sajnos, a rendőrség. Mert van, akinek valamit lehetett, nekem is sok mindent, de nem mindent. Szóltak. Kiszálltam, pedig hú, de jó lapjárásom volt, addig, de ha egyszer szállni kell, tettem. Csak a buta hiszi, hogy a hintázásban az a lényeg, hogy mindig fent maradj. Én reméltem, ha most lefelé is lendülök, majd újra feljebb kerülök. Mert a hintázás lényege, hogy fel-le, fel…

 

Kis csend.

 

ELŐADÓ

Volt öt (mutatja egy kezén) életem. Jó életem. Mikor melyik meddig tartott. Egy, másfél évig, a leghosszabb meg ötig. Akkor mindenem volt, minden, mire vágytam. Férfiként, persze. Nagy ház, s még annál is nagyobb, nyaralók, meg föld körüli utak, extrém sportok, extrém nők, nagy kocsi, sőt kocsik, s különlegesek, mikor olyanhoz volt gusztusom, hárem, vagy csak egy feleség, kivel reprezentálni lehet. Aztán, ami szintúgy jár egy ilyen élethez, a vitorlázás. Egyszer még repülőm is lett, saját. Meg tengernyi pénz, pénz, pénz és pénz. (énekelve) Money, money, money,
Must be funny… (legyint) És a többi, satöbbi. De minek? Én kérdem: minek? Mert akinek sok van, itt vagyok rá élő bizonyíték, annak még több kell. Aztán, ha az is megvan, akkor annál is több. És így tovább. Amikor meg már nincs pénz, de van az igény, akkor lesz... Na, mi lesz? Tengernyi adósság! De mikor jó széria volt... Nagy siker, minden nappal több irigy. S kéregető. Hessentgettem az embereket, úriasan, akár a legyet. Le, saját kezűleg, senkit le nem csaptam. Odáig nem jutottam. Mégis, mikor megcsúsztam, akkor a sok barát menten nullára redukálódott. Még annál is gyorsabban, mint ahogyan észrevettem, hogy csúszok. S nincs senki, aki megfogjon! Én mégis felálltam, és felálltam, és… Végül lábam törtem. Jó, kissé segítettek benne. Mert nem könnyű ám magunktól lábat törni! Aztán (gúnyosan felnevet) ebbe a birodalomba jutottam, ami… Nem az enyém. Ezért (mutat maga elé) tíz villa, de nem étkészleti árával tartozom a banknak. Úgy mondják, szerződésmódosítás okán. Nekik van igazuk. Én már csak magammal vitázok. (sóhaj) Aki lent van, az ott van. S ez (széttárja karjait) látszik rajta. Rajtam. Fent az ég, felettem a föld. Ez itt a pokol. De még ezt a poklot sem tudom fizetni! Akkor meg ki fognak innen tenni. (felordít) De hát hová a pokolba tennének ki a pokolból? Hová tovább lefelé?

 

Kis csend.

 

 

ELŐADÓ

Látják? Látja minden tégla, betonlap, minden fal? És te is látod (felnéz) felettem, te pislogó neon? Látod? Amit láthat, aki rám néz? Mert ott van (magára mutat), azaz ide van írva. Sajna, borotválkozhatom, frissiben, s jól, nem megvagdosva magam, jó borotvával, hajat mosva, sőt festetve, fiatalítva, új, bár turkálós ruha, de nekem új, tiszta, az a fontos, aztán portalanítva cipő, portalanítva lélek, semmi rosszra nem gondolva, csak a jóra, ami fog történni… (feláll) Megyek! (leül) Mentem. (sóhaj) Bátorság kellett, hát be az első kocsmába. Ott aztán (legyint) tragédia. Hogy mi történt? Egyszerű. S régi. A gyengébb a lábtörlő, és az erősebb mindig csak belé akar törülni. Van, aki még nem erős, de hogy erősnek érezze magát, legalább egyszer, hát cselekszik. Választ olyat, aki gyengébb, kisebb, vagy egyszerűen jól neveltebb, mint ő. Aztán… Törlés. Ennyi. Nem vagyok alkesz. Úgy hiszem, sohasem voltam az. Csak egy sört kértem. Volna. Kiscsaj néz. Mint előbb, mikor belépve köszöntem. Ő nézett, a pult mögül, szigorral. Akár a bíró. Ennyire kedvesen valaha az ÁVH meg a Gestapó nézhetett... Én bemutatkozom: már elnézést, kisasszony, de én lennék a vendég, engedelmével. Kérnék szépen egy barna sört. Csak pohárral, vagy ha van pikoló, akkor azt. Ő néz, aztán vállat ránt. Nem lát? - kérdi. Majdnem leköp, szerintem le is fog. Csak másodperc kérdése az egész. Ő meg ordít, velem. Neki is valami baja van, neki is egy rossz napja, s egy rossz élete volt. De ez nem mentség. Neki. Hiszen én is ordíthatnék, de nem teszem. Hagyom rá a hisztit. (bólogat) Ez tegnap volt. Akkor is mentem egy reményhirdetésre, elnézést, egy élethirdetésre, szóval álláshirdetésre, meg… Ma is kellett volna mennem. Mert már a mínusznál is mínuszabban vagyok. Ha lehet ezt fokozgatni, mazohista módon. (feltekint) Egyébként mint álláslehetőség, sőt karrier, erre is gondoltam. Elmegyek egy olyan helyre, (vigyorog) no, nem olyanra, hiszen nézzenek rám, még fiatal korban sem voltam én olyan, szóval, ha mindenki kínozni akar, akkor vannak olyan helyek, olvastam a neten, a mindent tudón, hogy vannak, ahol ezért pénzt fizetnek. Hogy kínozzák a másikat. Művien, vagy kevésbé játszásiból. Akkor hát kínozzanak engem! Ha már eddig ingyen tették ezt annyian, fizessen is érte végre valaki!

 

Megszólal egy dallam, vidám tangódallam.

 

ELŐADÓ

A telefon. Legalább ő legyen itt vidám. (felveszi) Jé, magácska gondolatolvasó? Igen, vagyis nem, nem gúnyolódom. Hogyan is tenném? De éppen magára gondoltam, hogy felhív, és… Jó, végighallgatom. Oké… Hogy mit mondjak? Hogy ez kell nekem? Még azt sem tudom… De nekem… Persze, hallgatom… Hogy időpont? Hogy mire… Persze, tudom, termék, nagyszerű, persze, észszerű, olcsó… Csak? Azt mondja, csak? Nekem csak annyi az egy éves jövedelmem, amely amúgy a hitelintézeté… Akkor… (felnéz) Letette. (ő is leteszi) Jót beszélgettünk. Emberin. Mint szokás. (felkapja a telefont) Használjam én is a telefont. Ne passzívan, hanem aktívan. Eszközként, és nem csak egy cső végeként. Legyek én a kezdeményező! (tárcsáz) Felhívom Dottorét! Nem ismerik Dottorét? Azt ne mondják, hogy még nem találkoztak vele. Dr. Jogász. Az. De ő orvos is. Ember és haszon- meg házikisállat, biztos, ami biztos. S vadász. Mert nem szeret ő senkit. Amit megmentett, lelövi. Egyszer egy hajtót is lőtt. Megúszta. Istennek hála, a hajtó is. Bár a börtönt nem. A hajtó. Hiszen mindenki azt vallotta, hogy a hajtó akart öngyilkos lenni, így veszélyeztette a vadászokat, kézbe kaparintva egy fegyvert. A lényeg, hogy… Kicsöng! Vedd fel, vedd fel, ne nyomj ki, ne üzirögzítőzz, ne rázz le, ne legyen fontosabb, ami van, hanem vedd és hallgass, hiszen… (felnéz) Osztálytársak voltunk. Középsuli. Úgymond, barátok. Én segítettem neki. Megírni otthoni és iskolai dolgozatot, meg szabványból súgtam, mikor felelt, de ezt nekem lehetett. Viszont amikor én álltam ki, máris visszazavartak, mert a tanerő úgy hallotta, nekem fognak súgni. A súgás, az megvolt, a tanár meg késésben… (felragyog) Hát veszi! Ő-ő-ő… Barátom! (felnéz) Kinyomott.

 

Kis csend.

 

ELŐADÓ

A szokott. Csak az. (végignéz a közönségen) Ideje lenne megszokni, ha nehéz is. Van fent, és van lent. Aki lent van, feltörekszik, kapaszkodik, ki hogyan s meddig tud, aki viszont fent van, most éppen… (megcsóválja fejét) Én is ilyen voltam. Higgyétek el nekem… Kedves por, meg ti nedves, gombás falak. Nem voltam jó. Mert az ember, ha fent van, nem lehet az. Ott is játszani kell, mint amikor odalent vagy. Mert hát (gúnyosan felnevet) játék az élet. Az.

 

ELŐADÓ feláll, céltalanul köröz, majd mintha kimenne, de mégsem, aztán a kaktuszhoz lép. Nézi-nézi, és majdnem megsimítja.

 

ELŐADÓ

(visszaül, a közönségre néz)

Most akasszam fel magam? Régen meg kellett volna tennem. Bár-á-ár… Tényleg érdekes az élet. Jó, hogy nem tudunk semmit. Semmit a jövőről. Mert higgyétek el falak, ti is gombák meg porok, ti mind, hogy sokan, haj, de sokan megöngyilkolnák magukat, akik pedig most éppen reménykedve tekintenek a jövőbe. És hány, de hány nem dobná el életét, ha a sors megsúgná neki, még mi vár rá. Milyen jó, vagy sokkalta jobb, mint amire gondol. (felnéz) Mert ez a nagy vicc! Játszanak velünk fentről. Mindig is játszottak. É-é-és… Ne reménykedj, fognak is játszani. Mint ahogyan idelent mi is eljátszunk egymással.

 

Kis csend.

 

ELŐADÓ hátradől, hallgat.

 

ELŐADÓ

Bár azért jó volt a kissé zajosabb élet. Amikor zajlott körülöttem minden, akkor néha csendességre vágytam. De ez… (felkiált) Megőrjít! (megfogja fejét) Ezért is kell állás.  Vagy ülés… (elgondolkodik) Fekvés? Bánom is én! Csak legyen. Fizessen nekem valaki valamiért… (a laptopra néz) Né! Csoda! Lett. És jött. És van. El ne kiabáljam, ezt ne, mert van, most veszem észre, hogy van (felkiált) NET! (a laptopra dől) Lépek is rá. Fel a hálóra. Nahát falak! Meg por, meg kaktusz, te is figyuzz, működik, működik… Eddig. Hogy... mi van? Milyen hiba? Anyád! Elnézést, de azt! Tiszta szívből. Hiba, ezt már írtad. Kézfogás… Hogy mi?

 

ELŐADÓ felugrik, odamegy egy nézőhöz, és kezet nyújt neki.

 

ELŐADÓ

Itt van neked kézfogás. Itt, és (újabb nézővel fog kezet) itt. (visszasandít a laptop felé) Elég lesz már?

 

ELŐADÓ visszaül.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap