Ők csak mentek

Steinné Gruber ..., h, 12/11/2017 - 00:08

 

 

 

(id. Kecskés János és Stein József elmondása alapján)

 

Hideg októberi nap volt. 1956-ot írtunk.
Napok óta ostromolták Budapestet az oroszok.
Az egész főváros éhezett. S a vidék megmozdult!
Élelmiszergyűjtésbe kezdett. Falunkban az akkori
nemzetőrök oroszlánrészt vállaltak ebben a munkábanis.
Házról-házra jártak és kérték az embereket, hogy ki
mennyit tud adni, tegye meg. Az akkori Kultúrházban volt
a gyűjtőhely. Sokan személyesen vitték oda amit
fölajánlottak a "semmiből". Egy idősnéni szégyenkezve
adott pár szem krumplit: "nincs több fiam, nekem sem".
Mi ez, ha nem hőstett?
          Szép lassan gyűlt az adomány. Hat vagy hét nagy
zsák krumpli, négy oldal szalonna, 2 darab, jól
összeszáradt sonka, húsz liter kannástej, hatvan pár tyúk és
kakas. Ezekkel meggyűlt a bajunk, mert egy pár
kiszabadult és jó ideig "fogócskáztunk" velük míg sikerült
elkapnunk őket. De sikerült.
          Egy teherautóra felpakoltunk mindent és Kecskés
János és Tóth László nemzetőrök kíséretével elindultak a
poklok-poklába. Azt az érzést sohasem felejtem el. Úgy
elköszönni a falumbéli jóbarátoktól, hogy nem tudom látjuk-
e még őketvalaha? Hát ezt nem kívánomsenkinek. Most is
állítom, hogy vannak napok, amik nem huszonnégy órából
állnak, hanem sokkal, de sokkal többől. Hát ez az októberi
nap is ilyen volt.
          Várni, várni ésvárni őket. Fogalmam sincs, éjjel
hány óra lehetett, amikor fölbúgott a teherautó motorja.
Megjöttek! Végre!
           Kirohantunk, hogy minél előbblássuk őket,
Amikor már a Községházábanvoltak, vártuk, hogy
elmesélik mi volt, hogy volt az egész dolog. De egy mukk
sem sok, annyit sem mondtak, mi sem mertük kérdezni
semmit. Egy pár perc múlva János leült, kezébe hajtotta,
temette arcát és sírt. Laci nem sírt, csak ült mellette és úgy
reszketett, mintha nagyon fázna. A sofőr hazament a
teherautóval Tahitótfaluba. Uram Isten. Mit láthattak ezek
a fiúk?
          Másnap mondták el azt a szörnyűséget, amit
átéltek. Nem tudták, nem értették, hogyan élhették túl.
Halottak és romok között... imádkozva. A Kilián
laktanyába adták le a rakományt. Maléter Pál volt a
laktanya parancsnoka.

Ötven év telt el az eset óta.
Falunkban nem történt semmi említésre méltó. Tényleg
nem történt?  

 

 

 

Megjelent: Steiiné Grúber Katalin: Miért? 1956-2006 (könyv)

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap