Olvasni, változni...

Kalász István, k, 09/02/2014 - 00:08

Ki az olvasó? Ki az a nyájas? Aki éppen olvas, vagy valamikor olvasott, és aki olvasni fog, ő az olvasó? Ki tudja? Talán érdemes megkülönböztetni az embert, aki olvas és a de facto olvasót. Az olvasó az, aki meg/érti a szöveget? Mert hiszen az olvasás nem olyan természetes tevékenység, mint a látás, a hallás. Mindez velünk született „tudás, mint pl. a szaglásunk is…, talán ezért vesztésre ítéltetett tevékenység a lassú olvasás ebben a gyors audio-vizuális korban?

                                                                      *

A középkorban szerzetesek másolták a könyvet, égett a körmükre a munka, így az írott szöveg nem terjedt el, azaz: értékes volt, talán szent is a betű. A szellemi elit olvasott, és mivel kevés volt a könyv, az elitnek még az a gyönyörű érzés is kijutott, hogy mindent, szinte mindent elolvashatott. Aztán? Jött Gutenberg, a könyvtermelés felrobbant. Aztán? Jöttek a könyvkereskedések, a közkönyvtárak. Ezzel pedig aránytalanul nőtt az el/olvasott és iszonyatosan robbant az elolvasatlan könyvek mennyisége. A mindent-olvasóból, a könyv-vadászból gyűjtő lett; a majd elolvasom polcon egyre gyűltek és gyűlnek a könyvek (Ismerős?), a „lekésett” olvasó pedig áll a folyóméter előtt, olykor le-levesz egy könyvet, cipeli a buszon, viszi a tópartra, a tengerhez, a hegyek közé, majd hozza vissza, félig olvasottan jobb esetben…

                                                                        *

Könyvet vásárolsz? Könyvet kölcsönzöl ki a könyvtárból? Netán kölcsönkérsz egy bizonyos könyvet? Esetleg elemelsz egy példányt? De ugye tudod, ez nem azt jelenti, hogy el is fogod olvasni, dehogyis. A könyvvel együtt nem vettél, kölcsönöztél, nem loptál sem több erőt, sem időt önmagadnak. Megjelent X.Y. új kulcsregénye, üvölti a könyvhéti reklám, a hangsúly fenyegetően az ÚJ jelzőn van, így most meg kell vásárolnod, hiszen új, ÚJ!, pedig otthon vár X.Y. legutóbbi műve, azt sem olvastad el; így tolod magad előtt egyre a könyveket. Főleg a klasszikusokat. Mert a klasszikus nem új, és a reklám alapos munkája révén könnyen hihető: a RÉGI unalmas. Aztán egy napon az ember mégis leveszi azt a híres „klasszikust” a polcról, olvasni kezdi, majd döbbenten állapítja meg: remek.

                                                                        *

A könyv megszerzésére fordított erőfeszítés a művet gyakran értékesebbé teszi, gondoljunk csak a szocializmus idején a kéz alatt vándorló művekre, melyek közül sokra ma már fejcsóválva emlékezünk…

                                                                         *

Jó és rossz? Nem minden könyv egyformán jó, egyformán rossz, de az olvasó élete, ereje véges; ezért nem kell mindent elolvasni. Vannak dolgok, amit kerülni kell helyből, ízlésünk hatalmas úr. Ő diktálja: meg kellett tanulnunk írni-olvasni. Nagy erőfeszítésre volt szükség az olvasás elsajátítatásához, ezért önmagunknak tartozunk azzal a szigorral, hogy nem olvasunk el mindent. Amennyiben mégis ízlésünket sértő dolgot olvasnánk, akkor azt még mindig le lehet tagadni világ előtt.

 

                                                                       *

Mi van akkor, ha el kell olvasni valamit, mert az iskola, a tanár, a vizsga követeli, a Kedves is átnyújtott egy kötetet kedvenc verseivel és a társaságban már mindenki olvasta azt a bizonyos művet… Mi van akkor, ha az embernek úgy kell tennie, mintha elolvasta volna, mert a társadalom számon kéri az ismeretet. Különös, hogy általában azokon az embereken kérik számon, akik egyébként tényleg olvasnak, csak arra a bizonyos könyvre nem volt idejük. Nos, ilyenkor sokan a megtévesztéshez folyamodnak. Bólintanak, hümmögnek, helyeselnek, más könyvekből idéznek. Egyébként a tudatlanságból mindig azok „csinálnak” erkölcsi kérdést, akik éppen a könyvborítón „belül” vannak.

                                                                         *

Idézni? Egy mű szövegére nem lehet emlékezni, ezért idéz az ember egy könyvből. Olykor még akkor is, amikor magát a könyvet rég elfelejtette. A passzív olvasással szemben az idézés aktív cselekedet. Persze mindent nem lehet idézni, elvileg csak olyan mondatok alkalmasak erre, melyek az irodalmi környezetük nélkül is megállják a helyüket. Idézni elegáns dolog, ezért léteznek idézetgyűjtemények. Onnan az ember kedvére mazsolázhat anélkül, hogy az idézethez tartozó művet el kellene olvasnia.

                                                                        *

A könyv nemcsak hordozza a szöveget. A könyv borítóból, gerincből, papírból, tipográfiából is áll… A könyv tárgy. Szép, esetleg csúnya tárgy, amely rengeteg helyet foglal el a szobában. A szép küllemű könyvben a szöveg is nemesebbnek tűnik. Ez olykor jó, olykor pedig rossz, hiszen a legnemesebb szöveget tönkreteheti a silány küllem… A középkorban a szerzetesek szerint bizonyos könyv megérintése meggyógyította a beteget és valóban: a könyvnek, mint tárgynak misztikus ereje van, hiszen kezünket a Bibliára helyezve esküszünk, a könyvtárban óhatatlanul halkabban beszélünk, a régi könyv tiszteletet ébreszt bennünk még akkor is, ha tartalmát nem ismerjük…

                                                                        *

Olvasni akarni kell! Igaz, az akaratot fel kell ébreszteni, vagyis a környezetnek el kell várnia az embertől, hogy olvasson. Korábban a nevelő iskola sugallta: az ember ízlése, műveltsége kötelezővé teszi azon művek ismeretét, amelyek segítenek a világ megértésében. A könyv, az alapmű beavat a mélyebb igazságba, esetleg elkísér egy életen át… Manapság az innováció fontosabb lett, így a legújabb ismeret ismerete elengedhetetlen; az igazságot felváltotta az újdonság sodró ereje. A tempó gyorsabb, így a lassú olvasónak, amennyiben „in” akar lenni a legújabb esztétikai irányzatban, úgy kell tennie, mintha már olvasta volna azt az új könyvet, amihez még hozzá sem kezdett. Amennyiben sikerül a környezet megtévesztése, a könyv hírneve így „felértékeli az olvasót”.

                                                                        *

A könyvnek címe van és szerzője. Míg a cím ténylegesen a műre utal, addig a szerző neve inkább elvonja az olvasó figyelmét arról, hiszen a szerző neve gyakran kalandos történeteket, olykor botrányokat is jelent. Adatok, cikkek, elemzések, fényképek, esetleg díjak özöne árad a névvel együtt az ember tudatába. Előfordul, hogy az író élete gyakran fontosabb, ismertebb lesz, mint az életmű, és különösen igaz ez az önpusztító és lázadó szerzőkre. Őket a fiatalság kedveli. De ez az író kiment a divatból, mostanában, így vall egy önpusztító szerző, inkább a tudatos kisrobot típusú dominál.

                                                                        *

A szorgalmas és becsületes olvasó átlagosan egy könyvet olvas el hetente, így évente durván ötvenet. Körülbelül 3200 db-t életében. Mellette olvas folyóiratot, újságot, esetleg szaklapot. Ezekben a sajtótermékekben gyakran könyveket ismertetnek, reklámoznak. Az olvasó innen értesül az újonnan megjelent könyvek tartalmáról, minőségéről, a szerzőkről. Az olvasó nem tehet mást, mivel ideje, ereje, pénze véges, hogy hinni kényszerül az ismertető szövegeknek. Így sok könyv ismerete nem magával a művel kezdődik, hanem a másodkézből kapott információval. Ez az információ elvileg azért jött létre, hogy a vevőt a könyv megvételére buzdítsa. De a szöveg gyakran ennek az ellenkezőjét éri el. Az ember valamennyire értesül a könyv tartalmáról, majd – időhiányra hivatkozva - nem olvassa el a művet. Rosszabb esetben meg sem veszi.

                                                                        *

A tökéletesen ismert mű? Létezik ilyen. Vannak emberek, akik folyékonyan kívülről fújják az Odüsszeiát. Ez az egyetlen módja, hogy egy művet ténylegesen megjegyezzen az olvasó? A festményt addig nézi az ember, amíg akarja, a szöveget viszont… Különben az olvasás az olvasó és a szöveg közti folyamat; a kívülálló számára teljesen érdektelen dolog. Szintén érdekes: az olvasó ember nem képes önmagát „figyelni”; az agya intenzíven foglalkozik a szöveggel. És mi történik a szöveggel az agyban, miután az olvasó befejezte az olvasást? A kérdés azért lényeges, mert az olvasás végeztével sokféle hatás éri az olvasót. Az olvasott szöveget, ellentétben egy festménnyel, nem mutathatja be objektíven, mivel nincs ténylegesen jelen; az ember csupán egyre homályosodó emlékeiről beszél. Vagyis egyre inkább önmagáról?

                                                                        *

Az elolvasott mű így alakul. Amennyiben többen olvasták ugyanazt a könyvet és beszélnek arról, újabb felfedezésekkel, ismeretekkel gazdagodnak mindannyian, hiszen nem mindenki ugyanazt érezte és találta fontosnak a könyvben; így alakul át a volt/olvasó véleménye. Így javítgatja, csiszolgatja a művet utólag és önmagát.

                                                                        *

Könyvet újra olvasni? Az igazi remekmű kibírja az időt, kibírja az olvasó alakulását is; egy szerelmes regényt kamaszkorban majd vén fejjel olvasni nem ugyanaz. A szövegben mást és mást fedez fel olvasó. Így van ez. Fiatalon az olvasás maga gyönyörűség. Öregebb (talán érettebb?) fejjel pedig az irodalommal való foglalkozás is az. Az új könyv illata, a könyvvel teli polc, a csöndes könyvesbolt, a vers a rádióban, egy jó beszélgetés barátokkal… Így van ez.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap