OLVASÓLÁMPA (II.)

Turcsány Péter, h, 04/11/2011 - 07:46

 

 

 

A csönd elvétele

 A fény teljességét valóban csak az éjszaka súlyának terhei között áhítjuk-e igazán? Mintha Szent Ágoston Isten-pillérű helytállásához kora történéseinek velejéig romlott és véres-ívű crescendója szolgáltatna csak megfelelő élet-színteret? Mintha parányi olvasólámpám keskeny fénysávja nem a puszta elektromosságtól, hanem az örök igazság fényétől ragyogna föl előttünk. Ágoston szavaival: „mint értelmi világunk megvilágítója”?
430. 1939. 2003. Asztalomon Szentkuthy Miklós: Ágoston olvasása közben című, mélyaranyban tetsző vékony füzetecskéje. Egy agártestű intellektus rezzenékeny szellemi vágtái, holnap-félelmek, Ágoston-párhuzamok. Benti világunkra rátört a külvilág. „Értelmi világunk fénye” homályosodni kezd. Sorsérzésünk sötétedik. Netán éppen a II. Világháború előestéjébe beleborzongó kamaszíró kommentárjaiban lelnénk fel mai sorshelyzetünk lüktető és riadt kérdéseit? Úgy tetszik, igen.
A magányos ember víziói ma különösen nem szabadulhatnak a sajtó háborús uszításainak agressziójáól. Egy új-gőringi demagógia kísért. A lehunyt szemű magány, sőt a csöndes ima húrjai is szétszaggattatnak egy új, minden eddiginél fájdalmasabb és kétségbe ejtőbb „War of World” debil szónoklat-karmai alatt. Ó félrehúzódás csöndje, ahol még a faluvégi, hegyi éjszakák is csak a csaholó kutyák hírláncaira fűzve zengik és zengik a gyűlölet félrevert harangjait! Ó isten-léptekre fülelő válaszaink hol fogantok a zaklatott lélek mélyeiben?
430. 1939. 2003. Ma oly közel ébredtem Istenhez, hogy egyszülött fiának mellkasát tapinthattam. Valószerűtlen könnyűségű testen simultak ujjaim. Csöndes arcára kissé feljebb szinte hitetlenül néztem:
 – Nem is test ez, valami ruha, valami ismeretlen anyag borít?
 – Nyúlj csak hozzám erősebben, bőröm majdnem egy a csontjaimmal.
Szavai hűsítőek voltak, mindenek feletti nyugalomból érkeztek, s mégis a legfelfoghatatlanabb közelségből.
430. 1939. 2003. Ágoston idejéről írja Szentkuty ideje, s mindez kissé felerősödve sodródik a mi időnk szavává: „Akkor kereszténynek lenni annyi volt, mint éppen nem örök kontemplációt választani, hanem véres fogú, vicsorgó napi politikát, pillanatot és aktualitást. Ha az  »örök dolgok« szemlélője maradt volna Ágoston, mulandó lett volna. Mivel belemerült 410 augusztusának, 420 decemberének, 430 májusának történelmi bornírt pillanataiba, bele egészen – megnyerte az örökkévalóságot.” (Sz. M.: Á.o.k., 57. old.) Ezek a mondatok a szakralitásban mintegy társai lehetnek Ágoston évezredekre erőt adó bátorításának: „Kettős csatasort állított fel a világ Krisztus ellen. Hízeleg ugyanis, hogy félrevezessen, megfélemlít, hogy megtörjön. de ne tartson fogva bennünket a magunk gyönyöre, ne félemlítsen meg másnak a kegyetlensége – s legyőzetett a világ.” (Sermo, 776. old.) 430-ban az északafrikai Hippo falai ledöntettek, a püspök hívei felkoncoltattak, püspöksége szétszóratott, az igencsak korosodó szent az ostrom alatt halt meg, nem kellett túlélnie szerettei vesztét, de tanításai legyőzték a barbár és múló időt. A lélek és békesség építményei eltörülhetetlenek.
Mikor soraimat írom, II. János Pál pápa éppen a béke és szeretet missziójával küldi hírnökét a valahai Mezopotámia földjére s mai fővárosába, Bagdadba. A veszélyeztetett földre. Veszélyeztetett és nem kiválasztott néphez. Az iszlám és kereszténység közti szóértés küldetésének nagyszerűségét ez adja. Szent Ágoston egyháza, úgy tetszik, ma is tudja, mit kell tennie. Úgy tetszik, igen.

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap