Oroszország betiltja az abortuszt

Polszerkesztő2, szo, 04/25/2015 - 00:38

Az orosz kormány előkészített egy törvénytervezetet, aminek elfogadása esetén kriminalizálnák és több mint egyévi szabadságvesztéssel büntetnék az abortuszt. A civil szervezetekkel együtt kidolgozott törvénytervezet az abortuszt jogi értelemben egyenlővé nyilvánítja a gyilkossággal, a terhességmegszakítást csak alapos egészségügyi indokra hivatkozva engedélyezi, ugyanis az abortuszok csak 4-6%-a indokolható orvosilag, többsége a szülők kérésére történik, gyakran házasságban vagy stabil párkapcsolatban is.  

 

A Szovjetunió széthullása utáni években Oroszország a nyugati világ normáit kezdte alkalmazni, ennek eredményeként csak idén március végéig több mint 3 millió abortusz történt az országban. A terhességmegszakítások legalizálása lehetővé tette, hogy a szülők anyagi indokokra, párkapcsolati problémákra hivatkozva, vagy egyszerűen felelőtlen viselkedés eredményeként szabadon döntsenek a gyermek nem vállalásáról, ami mostanra Oroszországban is komoly demográfiai problémákat okozott.

Abortusz

Olga Ponomarev, az Állami Duma szakbizottságának szakértője kifejtette, hogy az abortusz betiltását a társadalom többsége támogatja, a kormány emiatt már korábban előkészítette azokat a törvényeket, melyek az egészséges embrió élethez való jogát deklarálják, függetlenül a születés után várható körülményektől. Az abortusz legalizálása óta egyébként valamennyi nyugati ország demográfiai katasztrófa küszöbére sodródott, a legalizált magzatgyilkosság ugyanis lehetővé teszi, hogy az elkényelmesedett lakosság nem a valós, hanem az elvárt gazdasági körülmények alapján döntsön a gyermekvállalásról. Miközben évtizedekkel ezelőtt jóval rosszabb gazdasági körülmények közt is a családok többsége fel tudott nevelni 3-4 (vagy több) gyermeket, ma a várható anyagi nehézségekre hivatkozva több millió magzatot gyilkolnak meg.

Hazánkban szintén ugyanez a helyzet. A Központi Statisztikai Hivatal hiteles adatai szerint Magyarországon minden száz élveszületésre jut 43,6 művi beavatkozás. A legtöbb abortusz a rendszerváltást követően történt, amikor 100 élveszületésre 71,9 abortusz jutott, vagyis a magyar gyermekek háromnegyedét a liberális demokrácia hajnalán még születése előtt meggyilkolták. A KSH adatai alapján a rendszerváltás óta több mint másfél millió abortusz történt.

Az abortusz mint tömeges jelenség amellett, hogy erkölcsileg elítélendő (eltekintve kivételes esetektől, mint nemi erőszak vagy várható születési rendellenességek esete) mostanra komoly gazdasági problémákat is jelent. Magyarországon a rendszerváltást követően meg nem született milliók most érnének abba az életszakaszba, hogy a nemzetgazdaság épüléséhez aktívan hozzájáruljanak, a politikában aktívan részt vegyenek, tevőlegesen hozzájáruljanak a magyarság felemelkedéséhez. Oroszország sorra hozza azokat a törvényeket, melyeket kisebb módosításokkal hazánk is át kellene vegyen. Az abortusz kriminalizálása szintén egy ilyen törvény.

 

Forrás: Hídfő.net

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap