Orwell: 2004?

Jankovics Marcell, v, 10/08/2017 - 00:10

 

 

 

A hírekben egy angol politikust emlegettek a minap. Azon kesergett az illető úr, hogy Nagy Britanniában többen szavaztak a Big Brotherre, mint a választások alkalmával a pártokra. Európa nemcsak vénül, hanem hülyül is. Néhány hónap múlva 4o éve lesz – a bibliai Kivonulás óta tudjuk, ennyi a dolgok kihordásának ideje - azaz 1964-ben történt, hogy először olvastam Orwell 1984 című utópiáját. Utópiáját? Meglátjuk, az-e, vagy mégiscsak a jövő dokumentuma. Abban az évben jártam először „Európában”, azaz nyugaton. Erről az útról hazajőve csempésztem be a szóban forgó könyvet.
Annak ellenére, hogy a valóra vált orwelli rémlátomást akkortájt épp csak hogy túléltünk mi, magyarok, (már aki túlélte) soha, egy percig sem hittem, hogy a világ más részein valósággá válhat. Tisztánlátásomat elhomályosította - és gondolom, nem vagyok egyedül ezzel -, hogy a rémet a kommunizmus kísértetével azonosítottam. Föl sem merült – akkor! – bennem, hogy 1984 világa másutt, mint a szovjet paradicsomban, más részről, más néven, más formában, más tartalmakkal, és más dátummal teret nyerhet. Európában aztán meg végképp nem. Abban az Európában persze, amit Móricka álmodott magának, emelkedettebben szólva, Illyés Gyulát parafrálva: abban az Európában, amely a magasban van, mert arról volt némi fogalmam, hogyan milyen védtelennek bizonyult a kontinens egy másik, ugyancsak Orwell tollára illő szörnnyel szemben. A szerzőt amúgy bizonyára befolyásolta világháborús tapasztalata. Mármint, hogy mint a könyvben, a világháborúban is három erő harcolt egymással: a nyugati demokráciák a bolsevikokkal kényszerültek összefogni a nácik ellenében. És annak ellenére, hogy sokakat nyugaton is: Európában és az Egyesült Államokban sikerrel hipnotizált a bolsevizmus – máig isszuk ennek a levét -, kizártnak tartottam, hogy Európában, a közel 3000 éves történelmi tapasztalatokkal felvértezett Európában 1984 megvalósulhat.
A megjósolt dátumoknak varázsereje van. Évekkel a mondott időpont előtt latolgatták komoly emberek, bekövetkezhet-e még e komor jóslat. Aztán, ahogy puhultak a diktatúrák Kelet-Európában (nem mindenütt), egyre több megkönnyebbült hangot lehetett hallani e tárgyban. Egy évvel azelőtt jártam először Angliában. Ott és akkor, tehát még csak nem is a tulajdonképpeni Európában értek a legeurópaibb élmények, és ott sem is akárhol, hanem Cambridge-ben, ahol egy filmfesztivál vendége voltam. Köztük furcsán groteszkek (lasagne angol módra, birkafaggyúval), meghatóak (szombat esti együtténeklés – kottából persze – a King’s College kápolnájában), és megerősítőek a hagyomány fontosságát illetően.
Azzal mentem Cambridge-be, hogy látni akarom a szigetország legrégibb, 1289-ből való, rézlappal borított sírját, mely a város szomszédságában lévő Trumpington faluban látható. A ’brass’, ahogy mondják, angol különlegesség. A régi koporsófedelekre nem faragták a halott képmását, mint másutt, hanem rézlapba vésték. Az idő tájt, amikor ott jártam, divatja volt a ’brass robbing’-nak, vagyis dörzsképek készítésének a sírrezekről. Naná, hogy van egy a birtokomban.
Hogy a tárgyra térjek, Trumpingtonba sétálva lehet kijutni, talán 2 mérföldre van Cambridge-től. A városból kivezető úton – 1983-ban járunk! - sehol egy nyomornegyed, üzem, raktárépület, hulladékgyűjtő, de szemét sincsen. Nem látni gigantposztereket és egyéb reklámokat, hanem, mintha csak Viktória idejében járnánk képzeletben, szépen elfogynak a házak, az utolsó még ráadásul skanzenbe illő parasztház, rozsszalmatetővel, ahogy illik, és a trumpingtoni első is az. Néhány száz méterre a falu közepén áll a kis templom, körötte a középkori temető. A templom ajtaján kézzel írt felirat azok számára, akik Sir Roger de Trumpington kedvéért jöttek ide: a kulcs a vikáriusnál.
A vikárius készséges volt, Sír Roger réz képmása éppen olyan, amilyennek a szakkönyv mutatta. Nem ő volt az élmény igazán, hanem az oda-vissza séta, ami ma már talán még Cambridge és Trumpington között sem elképzelhető.
Mert mi is történik? Mint mindenütt e globalizált világban, nálunk is országos közérdeklődésre tartott számot a Big Brother valóságshow. Döbbenten vettem tudomásul, hogy senkit sem kavart föl különösebben a műsor neve, és még akik szóvá tették, azoknak sem jutott eszébe, hogy azért, mert túl vagyunk az orwelli évszámon, még nem vagyunk túl a veszélyen. Egy olyan világban, amelyben korábban el sem képzelhető mértékben figyelhetnek meg, hallgathatnak le, ellenőrizhetnek mindenkit. Egy olyan világban, amelyben minden farizeus szónoklat ellenére, kiszolgáltatottabb az alattvaló annál, mint korábban bármikor. Amelyben a politikai korrektség nevében korábban elképzelhetetlen cenzúra uralkodik.
Egy olyan világban, amelyben az angol miniszterelnök az amerikai elnökkel karöltve, náciktól és bolsevikoktól megszokott érvekkel imperialista háborúba küldi katonáit (a demokrácia nevében persze). És Tony Blairt még meg is védik azok a derék anglomán magyarok, akik az Egyesült Királyságra ma is úgy néznek, ahogy elődeik tették a két háború között.
Nem az angolokkal van a bajom. Megvédik ők magukat a lopakodó diktatúra ellenében. Nem is hozakodtam volna elő angol példákkal, ha az 1984-et nem angol írta volna. De mi lesz velünk, demokráciát nem tapasztalt magyarokkal? Az Európai Unió híve vagyok. De nem akarok az orwelli Európai Egyesült Államok polgára lenni.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap