Őstörténetkutatásunk újabb eredményeinek értékelése

Bakay Kornél, szo, 12/22/2012 - 00:04

Bakay Kornél előadása Budapesten a Magyarok Házában

2012. augusztus 18-án

 

Az előadásom címe pontatlan, mert ma elsősorban a különféle, kigondolt, szabadon elképzelt, őstörténetnek nevezett szellemi termékek értékeléséről lesz szó, az új kutatási eredmények tükrében.

A Magyarok VIII. Világkongresszusának őstörténeti szekciójában, hasonló képpen, mint négy évvel ezelőtt, a Fordulatnak nevezett kongresszuson volt, jelentős előre lépésnek nevezhető, hogy szakképzett régészek és történészek is eljöttek, és vállalták a szereplést. Legelőször ezt köszönöm meg a kollégáimnak.

Voltak persze olyanok is, akik a felkérésünket elhárították, kimondva vagy kimondatlanul, a tudománytalanságra utalva. Aki ezt tette, nem ítélhető el, bár  egy magyar tudósnak erkölcsi kötelessége megszólalni, ha hamisságot, ha tudatos hazugságot tapasztal. Jól tudom, amint a Példabeszédek Könyve is hirdeti, hogy „a balgát a szó meg nem javítja” (29. 15.), de a jelszavunkat, az alaptételünket soha, semmilyen körülmények között, nem adhatjuk fel:

VERITAS FORTIOR PRAE OMNIBUS !

Az igazság mindennél erősebb! Pázmány Pétert hívom segítségül a magam mentségére az elkövetkező mondandóm miatt.

„Néha mi is megélesítjük a penna orrát, megmelegítjük a téntát, amikor ez mostani új tanítókról szólunk, és kerek szóval a hamisságot hamisságnak, a hazugságot hazugságnak nevezzük.” Mert az még sem tűrhető el, hogy egy nagy népszerűséget szerzett ember, egyre-másra tart olyan előadásokat, legutóbb éppen Kolozsvárott, az Erdélyi Napló rendezésében, ahol többek között tudományos tényként közli, hogy  egymillió négyszázezer emberen végeztek el genetikai vizsgálatokat, holott a legkomolyabb amerikai és nyugat-európai kutatóintézetekben sincsenek tízezresnél nagyobb szériák. Legutóbb (2010) Wolfgang Haak, Oleg Balanovszkij és társai dolgoztak egy 23 394-es szériával.[1]Minálunk pedig az elvégzett néhány száz minta elemzése is szenzációnak számít.[2]Ugyanez az előadó azzal ámítja a hallgatóit, hogy „száz, háromezer éves hun receptet” talált, amelyet az újgurok mentettek meg „hun írással” s ez a világ legősibb szakácskönyve. Ismerünk igen régi recepteket?  Igen, ismerünk. Például Marcus Gravius Apicius Res conquinaria c. művében fennmaradt  a legendás párthusok töltött csirke étekének receptje. Így szól: „Nyissunk fel a tyúkot hátulról, tisztítsuk ki s tegyük egy deszkára. Tegyünk bele borsot, lestyánt, egy kis köményt, nedvesítsük meg halszósszal és borral. Helyezzük az egészet (a tüzhelyen) egy égetett cserépedénybe, majd öntsük le mártással. Eresszük fel friss, fűszerrel ízesített langyos vízzel, majd locsoljuk meg az öntettel a tyúkot, és pároljuk. A végén borssal szórjuk meg és tálaljuk fel.”

De apró dolgokban sem szabad hazudni. Az említett előadó azt kiáltja világgá, hogy Sz. P. Tolsztov, Ősi Korezm c. könyve 1973-ban jelent meg magyarul, mivel azonban leírta a magyarok öntözéses gazdálkodását, nyomban betiltották és bezúzták a könyvet. Mi az igazság? Tolsztov könyvét Balázs János fordításában 1950-ben megjelentették, soha sem volt betiltva és bezúzva, s egy szó sincs benne a magyarok öntözéses gazdálkodásáról!

Tudjuk persze mindannyian, akik mélymagyarok vagyunk (Németh László kifejezése a hígmagyarral szemben), hogy ennek a népnek ősi és jelentős múltja van. S azt is tudjuk, hogy „amint fogy a jövendő, egyre drágább lesz a múlt” (Babits Mihály), ezért érthető, sőt szükségszerű, hogy egyre többen érdeklődnek múltunk iránt. Szakképzettek is, és szakképzetlenek is.

Káros-e, ha egyre sokasodnak a tetszőleges magyar őstörténetek? Őstörténet-e egyáltalán az az ötlet-áradat, amellyel elárasztanak bennünket?  Gyengíti-e a kövületté torzult finnugor rokonság-elméletet az, ha bárki, mindenféle komoly szakmai felkészültség nélkül, nagyokat mond? 

Jelenleg ott tartunk, hogy a Kárpát-medencében az őskőkor óta magyarok laknak, Álmos és Árpád népe türk volt, a szkíta-hun-avar-magyar rokonság mitoszokra épül s hiteltelen vad mese.

Krónikáink és sok évszázados hagyományaink nem mondanak igazat. Eleink nem tudták, hogy kicsodák vagyunk. Úgy éltek itt évezredeken át, hogy sejtelmük sem volt kilétükről. Az Őskrónika, Anonymus, Kézai, Kálti Márk, Thúróczy, Heltai, Pethő, Werbőczi István semmit sem tudott jól és helyesen. Mert a XVIII. század végéig soha senki nem írt egy sort sem a vogulokról, az osztyákokról, a lappokról, a finnekről. Sötét tudatlanság lakozott a magyar fejekben. Szkíthiából nem jöhettünk, mert a szkíták indoirániak, Ázsiából nem jöhettünk, mert a hunok türkök, az avarok vagy türkök vagy mongolok. Meg egyébként is csak itt, a Kárpát-medencében „alakult ki” az avar nép.

Hallhattuk az avar emlékek jellemzését ma is, az előadó azonban finom és tartózkodó módon igyekezett elkerülni a magyar őstörténeti vonatkozásokat. Előtérbe került a bizánci hatás, ám az ábrázoló művészet keleti gyökerei rejtve maradtak. Nagy monográfiájában közel 20 nyomtatott oldal az irodalomjegyzék, de közte csak két orosz munka szerepel (Trever és Pletnyova). Lassan kiderül, hogy a magyarok nem is tartoztak a nagy íjfeszítő népek közé.

Először nézzünk szembe a történetkutatás módszertani alapelveivel. Mit szabad s mit nem szabad? Nem szabad írott forrást vagy régészeti anyagot hamisan idézni! Mondok egy-két példát. Egyik kollégánk a magyarság szkíta gyökereire hívatkozva idézte az alábbiakat: „Ut quinque Ungarus, seu peregrinus in Ungaria, deposito scythico, gentili et ethnico ritu (minden magyar avagy magyarországi jövevény, aki a szkíta ősi pogány szokásokat elhagyván) ad versam Jesu Christi fidem illico non rediret  (Jézus Krisztus igaz hitére nyomban vissza nem tér)…. capite et bonis muletaretur (feje és jószága vesztésével bűnhődjék). Van ilyen forrásunk? Van, ám nem Szent László király hozatta az 1092. évi szabolcsi zsinaton, amint kollégánk hangoztatja, hanem I. András király (1046-1060) egyik törvényében van ez,[3]amely a 4.§.-ban még  azt is kimondja: Prophanus et scythicas caeremonias falsosque Deos, abrogarent, et simulacra demolirentur (hagyják el a szentségtelen szkíta szertartásokat s a hamis istenek ábrázolásait rombolják le). Nagyon fontos XI. századi forrásszöveg ez annak bizonyítására, hogy eleink igenis szkíta leszárma- zottaknak tekintették magukat kezdettől. Királyaink törvényei is így tudták! Ám mindent leront a pontatlan, rossz idézés.

Még egy példa. Egyik mostani szekció meghatározó személyisége azt állítja, hogy a koraújkőkori vonaldíszes kerámia népe Kr.sz. előtti VI. évezredben nagyobb tömegben települt kelet felé, mint nyugat felé, éppen úgy, amiként 6700 év múlva (!) a székelyek is megkülönböztették a keleti és a nyugati irányú veszedelmet, s akik még az 1499-es, II. Ulászló által adott kiváltságlevelükben is hívatkoznak erre az ősi jogukra.[4]A Székely Oklevéltár III. 138. oldalára hívatkozik, de nem tudatja, hogy van egy 1872-1934 között kiadott Székely Oklevéltár és van egy Új sorozat, amely 1983-ban indult s  eddig VII kötete jelent meg. Ez azonban a kisebb baj. Az idézett szerző azt állítja, hogy mindez azt bizonyítja (!?), hogy a vonaldíszesek és a székelyek azonos népesség, majd kifejti, hogy  – az oklevél szerint – ha a magyar király keletre vezetett hadat, akkor minden második katonakorú székely volt köteles hadba vonulni, ha nyugatra, akkor csak minden tizedik. Ugyanúgy tettek, mint hétezer évvel korábban a vonaldíszesek?!

A kiváltságlevél valóban létezik,[5]azonban eltekintve most a hétezer évet átívelő bakugrástól – azt mondja ki, ha a király személyesen vezet hadat, akkor az egész székelység köteles a királyi felség serege előtt járni, visszafelé pedig a sereg mögött vonulni. Ha viszont a kötelesség északnak vagy délnek szólítaná őket, a katonasorúaknak csak a fele, ha nyugat irányban, akkor pedig csak a tizede köteles szolgálatot teljesíteni. Ha viszont a király nincs jelen, csak az állomány fele köteles hadba szállni. Erdély védelmére viszont kötelesek bármely pillanatban mindannyian szépen felfegyverkezve fölkelni, amint eddig is szokásban volt. Bárki megítélheti, hiteles forrás-idézés-e ez? Szabad ilyet tenni?

Természetesen minden áttekintéshez szükséges egy bizonyos elfogultság, egy bizonyos elkötelezettség, de bátran valljuk meg, ha valamit nem tudunk. Ha ezt meg merte tenni Marcus Tullius Cicero, bármelyikünk nyugodtan megteheti. A forrásokban kételkednünk is szabad, sőt sok esetben szükséges is, hiszen elképesztő dolgokat is feljegyeztek. Például  Ariantész leírta, hogy a szkítáknak volt egy hatalmas üstje, amelynek (mai mértékkel mérve) 21 654 kg volt a súlya, 11 760 liter volt az űrtartalma és ebbe a szkíta harcosok megszámlálásakor  6 155 000 darab nyílhegyet dobtak bele.[6]

A szkítáknak nevezett népek nyilvánvalóan nagyon sokan voltak, mint ahogyan a hunoknak és az avaroknak nevezettek is. Sőt, a magyarul beszélők is nagyszámúak kellett legyenek, egyébként a világtörténet legnagyobb csodája lett volna, ha néhány százezer ember meg tudta volna magyarítani a Kárpát-medencét. Az egykori jelentős népsűrűségre utalnak a nagy sírszámú avar és magyar temetők (Zamárdiban eddig 2368 avar sírt tártak fel, Bátmonostoron 2431 magyar sírt, Somogyvárott közel ezret). Hallhattuk szép elemzését a kaposvári Árpád-kori temetőnek.

Az alapkérdés azonban ma már nem az, hogy az őseink finnugorok voltak-e, hanem az, hogy a szkíták, a hunok, az avarok és a magyarok Keletről jöttek-e ide a Kárpát-medencébe, vagy ősidőktől itt (is!) laktak, és a továbbélésük folyamatos volt-e évezredeken át? Eddig ez nem volt kétséges.

Amióta az archeogenetika bekerült az őstörténet-kutatás fegyvertárába, azóta lényegében csak arról szól a história, az emberiség egyetemes történetének vizsgálata, hogy a mai népesség bevándorlók utódaiból áll-e, avagy autochton?

Barbara Bramanti és Társai vizsgálatai szerint a közép-európai őslakosság (amely cca. 40 ezer éve él itt), a mai népességnek nem elődje. Az őslakosság 82%-ban olyan mitokondriális DNS-tipusokkal rendelkezik, amely a mai európai emberek között ritka.[7]Az első földművelők, e szerint, bevándorlók voltak, akik 7500 évvel ezelőtt érkeztek ide. A mintákat Litvániából, Lengyelországból, Oroszországból és Németországból vették. Martin Richards szerint [8]a genetika részben azt mutatja, hogy a földművelést valóban a közel-keleti bevándorlók hozták Európába, a régészet viszont ezt nem igazolja. Sőt a mitondriális DNS és az Y-kromoszóma vizsgálata azt mutatta ki, hogy a közel-keletiek génállománya a mai európai népesség egy negyedében sincs meg! Wolfgang Haak és 8 társa a vonaldíszes kerámia népének (Kr.sz. előtti 5500-4900)  genetikai jellemzőit vizsgálta,[9]a németországi Derenburg Meerenstieg temetőjének 21 csontvázán, így már a koraneolitikus minták száma 42-re nőtt, s azt állapították meg, hogy mégis csak közel-keleti és anatóliai eredetűek a vonaldíszeseknek legalább egy része. Európa népességének mai arculata azonban  később alakult ki!  A Kárpát-medencében is![10]

Wolfgang Haak és Alan Cooper nemcsak a derenburgi koraújkőkori temető anyagát elemezte,[11]hanem szembe kellett nézniük a régészek csodálkozó fejcsóválásával is, mert kételkedtek a bevándorlás-elméletben! Különösen Jens Lüning (Frankfurtban). A kovakő eszköz-készlet (árak, vésők, kaparók) ugyanis folyamatosan tovább élt. Marek Zvelebil (Scheffield) a csehországi Vedrovicében feltárt 7300 éves neolit temetőben mezolit embertipusokat talált.

Barbara Bramanti és Joachim Burger (Mainz) 25 szalagdíszes edényekkel jellemzett kultúrájú egyén mitokondriális (anyai) DNS-ét hasonlította össze 20 mezolitikus vadász anyagával, és azt tapasztalták, hogy a 15 000 éves mezolit emberek és a 4300 éves neolit emberek között semmiféle genetikai kapcsolat nincs! Mindkét népesség különböző haplocsoportba tartozik! Több, mint 80% az U4 és az U5-be sorolható. Az őslakosoknak tehát nem utódai az új állattenyésztő és földművelő nép, amely viszont a mi Dunántúlunkról, a Balaton vidékéről indult el nyugat felé (dunántúli vonaldíszes kultúra). Azonban sem a mezolitikus vadászokból, sem a neolitikus földművesekből nem vezethető le a mai európai népesség (a mai európai népességből mindössze 484 mintát használtak fel)! Van tehát egy harmadik összetevő is, amelyet X-faktornak neveztek el. Ez számunkra a legizgalmasabb.

Miért tértem ki egy kissé részletesebben ezekre az új vizsgálatokra? Azért, mert a jelenlegi tudásunk szerint nem igazolható a folyamatos továbbélés a Kárpát-medencében sem. Helytelen tehát azt hangoztatni, hogy a magyarok őselei már 40 ezer éve itt élnek, s kivált helytelen azt hirdetni, hogy mindvégig magyarul beszéltek. Teljesen érthetetlen egyesek azon állítása, hogy hatalmas veszélyeket rejt magában a sztyeppei eredet hangsúlyozása, valamint az a kijelentés, hogy a keleti eredetünk eszméje hamis.[12]

„Kinek-kinek szabad másként vélekedni, csak nekem is legyen szabad az  értelmemet, ócsároltatás nélkül, előadni”- mondotta Bél Mátyás a XVIII. század derekán. S mondom én is, őutána. Mi tehát az én álláspontom a magyarság őstörténetét illetően? A fő kérdések azok, amelyeket a szekció kitűzött: a szkíta-magyar kapcsolat; a hsziungnu-hun-magyar kapcsolat; az avar-magyar kapcso- lat; a kazár-magyar kapcsolat, a besenyő-magyar kapcsolat és a kun-magyar kapcsolat. Alapelvem: Kelet népe vagyunk, tehát Keletről jöttünk, ott vannak, ott voltak a rokonaink! S ez nem a kurultáj nagy sikere miatt hangzik el. Nyitott kérdés egyenlőre, hogy mikortól élhetünk itt, a Kárpát-medencében? Megválaszolatlan kérdés egyelőre az is: mikor tudjuk hitelesen bizonyítani, hogy sem a gödörsíros kultúra, sem az  andronovói kultúra, sem a kaukázusi kultúrák, sem a szkíta-szarmata kultúra nem indoeurópai? Sem genetikailag, sem nyelvileg, sem rassztipusait illetően. Nagyállattartó, lovas népek ők, sajátságos, de magas szintű kultúrával. Czeglédy Katalin kutatásai nagyon fontos érveket vonultatnak fel.

A tudósok azt is kimutatták, hogy Kr.sz. előtt 3100 és 500 között Keletről, az Urál és a Fekete-tenger vidékéről érkezett ide egy új népesség (gödörsíros kultúra, Grubengrab-Kultur, 3100-2500). Később a halomsírosok (Hügelgräber) keveredtek a gödörsírosokkal, elsősorban a Balkán és a Duna-Tisza térségében. A sirjaik száma meghaladja a 15 ezret. Zsugorított pózban, vörös okkerrel temetkeztek. A fogakban és a csontokban lévő stroncium izotóp,[13]valamint a C13 és14-es szén és a nitrogén-15 izotópok kimutatásával kialakított módszerrel 250 csontvázat vizsgáltak meg (Bristoli és az Oxfordi Egyetem), s azt állapították meg, hogy Közép-Ázsiától a Bécsi-medencéig az egész sztyeppe-övezetben egy viszonylag egységes kultúra jött létre, talán egységes nyelvvel is. Ez a lovas, kocsis, kurgános népesség – a nyugatiak (M. Gimbutas nyomán kivált David Antony szerint persze[14]– csakis indoeurópai (indogermán: Heinrich Hettrich) etnikum lehetett, jóllehet a kazahsztáni Botaj-ban 3500 éves zablákat és a zablától kopott fogú lócsontokat leltek, keleti embertani tipusok mellett. Eddig a ló háziasítását Kr.sz.e. 2500-ra kelteztük. A nitrogén-15 izotóp megmutatja, hogy az illető az életében növényevő vagy húsevő volt-e? A C13 azt jelzi, hogy édesvízzel vagy tengervízzel táplálkoztak, a C3 és 4 azt mutatja meg, hogy kölest ettek vagy gabonafélét, a stroncium-87 izotóp a mozgásokat jelzi. Természetesen ezek az új módszerek nagyon merész vállalkozások és kockázatosak is, de csak így juthatunk az egykori igazság közelébe, csak így hagyhatjuk el a mesemondók és a lelkes dilettánsok zavaros okoskodásait.

Magam azonban azt gondolom, hogy a mi őseleink is ekkortól jelenhettek meg a Kárpát-medencében (is). Ők lehetnek a rejtélyes X-faktor. Ők 20 x 7 m-es felmenő falas házakban laktak, lovat, marhát, sertést, juhot tenyésztettek. Tönk és alakor búzát, hüvelyeseket termesztettek. Különös, hogy a sírjaikban nincs fegyver. Amint a mykeneieknél sincs pajzs és lándzsa, vagy az alemannoknál sincs kard a sírokban. Milyen harcos nép az, amelyiknek tagjait nem a fegyvereivel temetik el? Ám nincsenek fegyverek sok keleti népnél sem! Meg kell majd találni a magyarázatot.  Viszont eltemetik a kocsikat és a kocsikere- keket.[15]Az első kocsikerekeket a rézkori Tripolje kultúrából és a kaukázusi Majkop-kultúrából ismerjük (Kr.sz. előtt 3400 k.). Ez igen nagy találmány, amint a fémöntés, a kocsirúd, a szövőállvány és az orsó is.

Figyelembe kell venni a klimatikus viszonyokat is, hiszen 2500 és 500 között Kelet-Európában – és még keletebbre - kontinentális éghajlat uralkodott, azaz forró és száraz nyarak, valamint kemény hideg telek voltak. Ez kényszerítette a népeket nyugat felé. A szkíták is biztosan vándoroltak Nyugat Belső-Ázsiából és  Közép-Ázsiából nyugat felé a Kr.sz. előtti IX. századtól az V. századig. S ők is europidok voltak! Amint a Tarim-medencében feltárt tetemek zöme is az R1a1a haplotipust mutatja (Eu19),[16]igaz csak a férfiaknál.[17]Nagyon érdekes, hogy 2500 évvel ezelőtt Kínában is (Linzi) europid népesség (is) lakott, 2000 évvel ezelőtt viszont már sokkal jobban kevert volt a lakosság, de mindkét régi csoport különbözik a mai etnikumtól,[18]tehát drasztikus változások mentek végbe! Ez érthető is, hiszen Dél-Szibéria ősi lakói (1500 és 300 között) is (a vizsgált 26 mintánál) kivétel nélkül R1a1a (Eu19, M17) haplotipushoz tartozik, azaz europidok voltak, kék szemmel, fehér bőrrel, szőke, ritkás hajjal.[19]A szerzők persze, „vélhetően”, indoeurópaiaknak tartják e népeket. Ezért nagyon fontos a hazai szkíta, hun, avar és magyar embertani maradványok vizsgálata. És a jelenkori lakosság további elemzése.

Megdöbbentő az, hogy a hazai tudományos élet hangadói még mindig milyen gyűlölettel teli megvetéssel beszélnek a hun-magyar rokonságról, és mindarról, ami a hunokról és a hun tudatú népekről szól. Pedig egyre sokasodnak a források, a leletek, és a genetikai vizsgálatok. Nojon ul (Noin ula) mellett számos új temető került felszínre: Gol Mod, Ulanbator, Barun Hajrhan, Morin Tolgoj; Deresztuj; Sombúzün Belcsir s nem utolsó sorban Egyn Gool-völgy,[20]ahol 62 csontvázat tártak fel s mindegyikből sikerült DNS-mintát kinyerni a Kr.sz. előtti III-II. századból. Kiderült, hogy europidok, családi közösséget alkottak, vagyis szoros származási kapcsolatban voltak egymással. Apa-anya-gyermek, rokon.[21]

Mi, magyarok igenis tudjuk kik vagyunk? És főleg: kik voltunk? Hiába gyaláznak bennünket a hangadó körök. Idézzék most fel magukban azt a felejthetetlen pillanatot a londoni olimpiáról, amikor Risztov Éva kiszaladt a magyar szurkolók közé, elkért egy nemzeti zászlót s magára terítve lépett fel a dobogó legfelső fokára. Ez a magyar virtus.

Egy Kertész nevet felvett, messziről embernek látszó lény, genetikailag alattvalónak nevezett bennünket. De a klasszikusok tanulmányozását kihagyta. Mert Cornelius Tacitus azt írja,[22]Judea lakói, a zsidók utálatos népek, rút intézményeik ocsmányságuk miatt kaptak erőre…nemi szervük körülmetélését azért vezették be, hogy a különbözőségről felismerhetők legyenek. Marcus Tullius Cicero pedig a Pro Flacca 69.-ben azt írta róluk: „A zsidóknak alárendelt történelmi szerepük volt és van, mert legyőzött, alávetett és szolgáló népség.” Csak a pénzhez értenek, de „nincs a pénznél hathatósabb kártevő” (Szophoklész).

Mit tegyünk hát? Őrizzük kincseinket, legyünk büszkék múltunkra, kultúránkra, hagyományainkra, mert a „magyar népnek nincsen egyéb hívatása, mint Európában egyedüli sarjadék, - ázsiai bölcsőjében  rejtező, eddigelé sehol érettségre nem virult sajátosságait képviselje és őrizze.” (gr. Széchenyi István). Mindenkor és minden áron.

 

 

 

 

 


[1]PLOS Biology  8 (2010) november

[2]Kristóf Zoltán, Honalapító őseink genetikai öröksége. KAPU 24 (2011) 38-40.

[3]Andreae Primi, Edictum sive constitutiones. Corpus Juris Hungarici seu Decretum generali Inclyti Regni Hungariae… Budae, 1779, 233. – A magyar középkor. Az államalapítástól Mohácsig. (Forrásgyüjtemény). I. Szerk. Nagy Gábor. Budapest, Könyves Kálmán Kiadó-Nodus, 1995, 66.

[4]Dr. Grandpierre Attila, Az emberiség történelmének kulcsszereplői: az ősi mágusok tudományos-vallásos világképe. In: A Fordulat. A magyarság és a Kelet. II. Őstörténeti konferencia. Budapest, 2008, 290-292.

[5]A történeti Erdély. Budapest, Lucidus Kiadó, 2001, 222. (Asztalos Miklós tanulmánya).

[6]Szkrzsinszkaja 2001, 97.

[7]Barbara Bramanti és Társai, Genetic Discontinuity Between Local Hunter-Gatherers Europe's First Farmers. Science 326 (2009) október 2. – T. Ewe, Invasion aus der Steppe. Bild der Wissenschaft 2 (2011) augusztus.

[8]Martin Richards, The Neolithic Invasion of Europe. Annual Reviews. Anthropol. 32 (2003) 135-162.

[9]Wolfgang Haak és Társai, Ancient DNA from  European Early Neolithic Farmers Reveals Their Near Eastern Affinities. PLOS 8 (2010) 1-14.

[10]Vö. Thorwald Ewe, Invasion aus der Steppe. - Europas rätselhafte Ahnen. Bild der Wissenschaft 2 (2011) 60., 68.

[11]Thorwald Ewe, Europas rätselhafte Ahnen. Id. mű.

[12]Cser Ferenc-Darai Lajos, A Kárpát-medencében gyökérző magyar ókor. In. A Fordulat. A magyarság és Kelet. II. Őstörténeti konferencia. Budapest, 2008, 61-72.

[13]Claudia Gerling kutatásai szerint a stroncium86 és 87 megmarad a fogakban és egy meghatározott helyhez köti a gyermekeket. A gyermekkor után az értéke nem változik! Meghatározható, honnan hová vándorolt.

[14]David Antony, The Horse, the Wheel, and Language – How Bronze Age Riders from the Eurasian Steppes Shaped the Modern World. New York, 2007.

[15]Bakay Kornél, Östörténetünk régészeti forrásai. III. Budapest, 2005, 41-92.

[16]Kristóf Zoltán, Honalapító őseink genetikai öröksége. KAPU 24 (2011) 38-40. – uő Rokonaink az ázsiai szkíták. KAPU 25 (2012) 35-38.

[17]Chunxiang Li és Társai, Evidence that a West-East admixed population lived in the Tarim Basin as early as the early Bronze Age. BMC Biology 8 (2010) 15.

[18]Li Wang és Társai, Genetic Structure of a 2,500-Year-Old Human Population in China and ItsSpatiotemporal Changes. Mol. Biol. Evol. 17/9/ (2000) 1396-1400.

[19]Christine Keyser és Társai, Ancient DNA provides new insights into the history of south Siberian Kurgan people. Hum. Genet. 126 (2009) 395-410.

[20]Steppenkrieger. Reiternomaden des 7.-14. Jahrhunderts aus der M ongolei. WBG Darmstadt, 2012, 115-125.

[21]Christine Keyser és Társai, Nuclear and Mitochondrial DNA Analysis of a 2,000-Year-Old Necropolis in the Egyn Gool Valley of Mongolia. Am. J. Hum. Genet. 73 (2003) 247-260.

[22]Tacitus Összes Művei. Budapest, 2001, 178-180. Fordította Borzsák István. Historia (Korunk története) V. könyv 4-5. 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap